Szekszárdi Vasárnap 1993 (3. évfolyam, 1-51. szám)

1993-08-22 / 33. szám

1993. AUGUSZTUS 22. , SZEKSZÁRDI USAR14P 7 Mottó: „Ha egyszer halomba hordanák az emberiség bajait, majd egyenlő arányban szétosztanák, sok ember örülne, ha csak annyit kapna, amennyit a halomba beleadott. (Szókratész) A fiatalasszony 22 éves korában lánya születése után három nappal gyermekágyi lázban meghalt. A nagyobbik gyerek 5 éves kisfiú volt, aki 15 évesen balesetben hunyt el. A gyerekeket a nagyszüleik segítették nevelni az apának, míg a fiú balesete után, felakasztotta magát. S milyen élete volt annak a lánynak, aki sosem ismerhette meg az édesanyját, aki talán már eszmélve feltette magának azt a kérdést: Éniattam halt meg? Miattam lett "rva a testvérem, s özvegy az apám? Az álmok nem faggathatok. Ma két felnőtt fia van, három unokája, s férje szerint egész életében sokat dolgozott. * A falusi fiatalasszonyt férje azzal bocsátotta útnak szülni, amikor itt volt az idő, hogy fiú nélkül haza ne gyere. Már volt egy Satm! a MTESZ Vállalkozási Irodája ^Alapfokú IBM-PC számítógépkezelőtanfolyam kezdők részére. Két hét, heti 20 óra, du. 15-19 óra között. Tanfolyamkezdés: 1993. augusztus 30. Részvételi díj: 6700 Ft/fő Jelentkezés és felvilágosítás: Patrol Kft. 7100 Szekszárd, Rákóczi u. 20. Tel.: 74/311-918, 311-721 kislányuk. A fiatalasszony ikreket szült. Két fiút. Az apa boldogsága leírhatatlan volt. Ő volt a falu legboldogabb, legirigyeltebb embere. Fiait taníttatta, imádta. Amikor felnőttek, az öt perccel idősebb fiú lakodalmán történt a tragédia. Télen tartották, hogy a sok étel meg ne romoljon, persze disznót is vágtak. A testvér a messziről jött vendégeknek készíttette elő a tisztaszobát. Ritkán gyújtottak be ott, az olajkályha inkább csak dísznek állt a szoba sarkában. Hogy mi történt, azt senki sem tudta meg igazán. Kiáltozásra figyeltek fel a nyári konyhában, a készítőbe jött vendégek. Mire beszaladtak, addigra a lángok már magasra csaptak. A régi száraz bútorok azonnal égtek, a fiú hiába próbált kimenekülni, egy lángcsóva körbefogta és mielőtt a segítségére siethettek volna, ott feküdt felismerhetetlenségig összeégve. Az örömünnepből gyász lett. Az esküvői vacsorából temetési tor. Az apa a temetés után nem beszélt. Kiköltözött a tanyába és hiába rimánkodtak, öt évig nem állt szóba senkivel. Amikor a másik fiának megszületett a fiúgyermeke és az elhunyt testvér tiszteletére Andrásnak keresztelték, akkor jött le a keresztelelőre. S aztán mind gyakrabban. Először csak a gyerekért, aztán mintha beletörődni látszott volna a megváltozhatatlanba. A fiatalok más városba költöztek, ott kaptak jó állást, lakást. Még alig rendezkedtek be, amikor megkapták édesanyjuk táviratát. Apátok meghalt. Felakasztotta magát. A gyerek csak egy hétig élt. Kislány volt. Nem fejlődött ki a tüdeje és az egész kis teste úgy nézett ki mintha megszurkálták volna. A lányanya szeretett volna megszabadulni tőle. Már a terhesség elején mindent megtett, de semmi sem segített. Aztán amikor már úgy érezte, akkora a teher, hogy más is látja, kötőtűvel szurkálta magát. Addig amíg megindult a szülés. Ájultan találtak rá. A mentő épp beért, mielőtt elvérzett volna. A kislányát nem akarta látni. Csak nézett egy sarokba, ha kérdezték nem válaszolt. Fiatal kora, rendezett családi körülményei miatt nem büntették meg. Haza mehetett. Addigra a falu már mindent tudott. Mindenki másképp mesélte, ahogy ez lenni szokott, tettek hozzá, színesítették a tragédiát. Hetekig nem jött ki a házból, s amikor először kimerészkedett a boltba, úgy érezte, az utca fái is összesúgnak a háta mögött. Vasárnap a templomba indult szüleivel. Visszaszaladt azzal, hogy másik zsebkendőt hoz. Azóta a portájukon lévő kerekeskút mindkét oldala beszögelve áll... A szülők nem bánták, hogy a rendőrség nem erőlteti a végtelenségig a keresést. A kút mély volt, a szomszédasszony tanúskodott, hogy templomba menet látta a lányt a kútba ugrani. Az ügyet lezárták. SAS ERZSÉBET Önelveszejtők Vezet a vidék? A beteges, nehéz korszakok történelmi, társadalmi válságai, az egyéni tragédiák sohasem múltak el nyomtalanul. (Árvaház, börtön, félreállítás, s ezek következményei az egyénnél: a vállalt: önkezű halál.) A mai gondok kusza szövevényeiben is nehéz olykor a tisztánlátás. A reménytelen vagy kijátszott szerelem, a magány, az elszegényedés, a fájdalmasan keserű sorsok végállomása: nemegyszer egy szenvtelen értesítés: „tragikus hirtelenséggel elhunyt". Értelmetlen, ostoba, s Isten ellen való. Az egészséges és pontos navigáció teljes hiányáról tanúskodik. A Központi Statisztikai Hivatal legújabb jelentése szerint hazánk minden 100 ezer lakosára 39 öngyilkosság jut. Hogy melyik korosztályban a leggyakoribb? A közvetlenül nyugdíjuk előtt állók, s a frissen nyugállományba vonult (küldött? kényszerített?) korcsoport körében. Nos, ezt az arányt csak a fiatalok körében tapasztalt (regisztrált) adatok múlják felül. Hogy miképpen? A 25-34 év közti férfiak ötször gyakrabban vetettek véget életüknek, mint a hasonló korosztályú lányok, asszonyok, noha a fent említett korcsoportban ez az arány még fele-fele arányú volt. Alig hihető, hogy az esetek 43%-a vidéken fordult elő, mint ahogy az sem, hogy visszaesett a gyógyszerrel elkövetők aránya, s e módszer helyébe az akasztásos halálnem lépett. A szociológiai háttér vizsgálata nem feladata ennek az írásnak, noha e beszédes számadatok megkövetelnék. Egy azonban biztos, hogy felocsúdva pillanatnyi döbbenetünkből segítő kezet nyújtunk az arra rászorulóknak, már jó irányba léptünk. B. B. Heti jegyzet Az a helyzet ...hogy fölmerült a kérdés, vagyok-e magyar, magyarul magyar vagyok-e? Hogy ezt most megvizsgálnám - minő aktualitás, (magyarul időszerűség) - a múlt rendszerben elsajátított önkritikus módon. Első körben talán kissé lazán kapcsolódva, pertangentem (érintőlegesen) azt kéne vizslatni, hogy van-e Hanuka. Mert ha van Hanuka, akkor valószínűsíthető, hogy van neki nanukája. Tételezzük, hogy van tehát Hanuka nanukája amiből nem következik egyenesen, hogy akinek van nanukája, az Hanuka. Lehet másnak is nanukája, habár nem Hanuka, vala tehát Hanukátlan nanuka is. Sváb névvel mondhatni kizárt - kérdőjeles - magyarságom, de kegyelmezzünk, felebarátaim, mondjuk azt, hogy Gáiszhauer nevű őssel nem lehetek mélymagyar, csak sima magari. Emellett szól, hogy időnként komor szittya hallgatásomat, - mely beszédes tud lenni - feladva kizárólag ékes magyar nyelven tudok megszólalni, mínusz néhány germanizmus. A német nyelvet nem értem, a szögesdrótszerű gót betűk egyszerűen riasztanak. Itt születtem, itt élek, itt fogok megveszni, ha kell, ha ugyan ez amellett szól, mármint magyarságom mellett. Soha nem mentem el innét, nem is kívánkozom, én statikus ridegmarha. Talán azért amit a vakondmama mondott a fiának. A kis vakond kimegy a lyukba és körülnéz. Virágzó fák, zümmögő méhek, rovarok, trillázó madarak, zöld illat, tavasz, pezsgő élet. A kis vakond elámul, visszamenve a föld alá áradozik az anyjának, hogy milyen gyönyörű kint az élet. Meg is kérdi, hogy ők miért vannak itt a föld alatt, miért vakoskodnak. Miért nem mennek ki a napvilágra, fényre... A mama azt mondja, azért kisfiam, mert ez a mi hazánk. - st-