Szekszárdi Vasárnap 1993 (3. évfolyam, 1-51. szám)
1993-01-31 / 4. szám
10 , SZEKSZÁRDI MS4RN4P 1993. JANUÁR 10. Városigazgatási iroda Irodavezető: dr. Ferincz János „A polgármesteri hivatalon belül a legnagyobb létszámmal - 51 fővel - dolgozó iroda. Megszervezésének elve az volt, hogy egy irodához kerüljenek az ún. hatósági ügyek. Azok, amelyeknek intézése során az állampolgár közvetlen kapcsolatba kerül az iroda dolgozóival. Ebből adódóan a leghumánusabb, legkörültekintőbb, leglelkiismeretesebb ügyintézést kíván az itt dolgozó valamennyi ügyintézőtől, amit a megnövekedett feladatok ellenére, úgy gondolom, a lakosság megelégedésére látunk el. Mint irodavezető, a négy csoport: igazgatási, építésigazgatási és településfejlesztési, adó, családvédelmi és szociálpolitikai csoport - amelyek önálló csoportvezetőkkel rendelkeznek - tevékenységének irányítása az egyik feladatom, a másik a hivatal vezetőivel, a képviselő-testületi tagokkal, bizottságokkal való kapcsolattartás. Ehhez tartozik a testületi üléseken való részvétel, valamint a bizottsági üléseken - elsősorban a szociális és a gazdasági, és szükség esetén más bizottságok ülésein is. A csoportok felsorolásából kitűnik, hogy az iroda tevékenysége milyen szerteágazó. Elmondhatjuk, hogy az állampolgár valamennyi személyi ügyének intézése során találkozik az iroda valamelyik ügyintézőjével. Ezért nagyon fontos számunkra az a felmérés, amely az iroda munkájáról készült, és amely az iroda munkájának színvonalát bizonyítja, miszerint a munkatársaim által hozott határozatokból az elmúlt évben a fellebbezések száma nem érte el az 1%-ot." Igazgatási csoport Ügyfélszolgálati iroda Ügyintézők: Krémer Katalin, Kovácsné Farkas Margit, Farkas Ferencné. „Az ügyfélszolgálati iroda a városháza aulájában helyezkedik el, szemben a bejárattal. Tevékenysége nagyon szerteágazó, ami az itt dolgozóktól széles körű ismereteket, a polgármesteri hivatal valamennyi dolgozójával állandó kapcsolattartást, az állandó nagyszámú ügyfélforgalom miatt toleranciát, igazi szolgálatot kíván. A konkrét tevékenységük előtt az általános feladatokról kérdezzük az ügyintézőket. A polgármesteri hivatalban ügyét intézni kívánó állampolgár itt kap útmutatást, felvilágosítást. Ellátjuk a szükséges nyomtatványokkal, valamint tájékoztatjuk beadványának illetékéről, az ügyintézőről, akihez ügyében fordulnia kell. A következő ügyeket intézheti közvetlenül az ügyfélszolgálati irodában az állampolgár. 1. Útlevéligénylés: 1992. január 1-je óta a rendőrségtől került hozzánk az útlevéligénylés, amelyet kizárólag szekszárdi állandó vagy ideiglenes lakással rendelkező lakosoktól fogadunk el és továbbítunk a BM felé. A továbbítással feladatunk megszűnt, attól kezdve már nem tudunk az ügymenetről, az ügyfél közvetlen postán kapja meg útlevelét a BM-től. Az útlevéligényléshez szükséges okmányok: személyi igazolvány, régi útlevél, útlevélkérő adatlap (postán, valamint nálunk is kapható) nyomtatott betűkkel kitöltve, 2 db fénykép (3,5 x 4,5 cm), 1 db 1000 Ft-os illetékbélyeg (postán, illetve a városháza előtti bazárban beszerezhető), 1 db boríték. Kiskorú esetében személyi lap vagy személyi igazolvány, születési anyakönyvi kivonat, útlevélkérő adatlap, 2 db fénykép, 1 db 1000 Ft-os illetékbélyeg, 1 db boríték, mindkét szülő (törvényes képviselő) jelenléte, mindkét szülő személyi igazolványa, elvált szülők esetében a kiskorút nevelő szülő és a jogerős bírói határozat, elhalt szülő esetében a halotti anyakönyvi kivonat. Az átfutási, elintézési idő kb. 1 hónap. A világútlevelek 1988-ban kerültek kiadásra, ezek ebben az évben lejárnak, ez motiválja, hogy 1 hónapra hoszszabbodott az ügyintézés. Az év végén volt a csúcsigénylés, naponta 250 igénylést továbbítottunk a BM felé. 2. Lakás-átjelentkezcsek: függetlenül attól, hogy az önkormányzatnak egyre kevesebb a lakása, valamint az épülő lakások száma is csökkent, a bejelentkezések száma nem lett kevesebb. Elsősorban az egymás közötti csere, adásvétel, ideiglenes lakásváltozások gyakorisága miatt tapasztalható ez a tendencia. Lakás-átjelentkezéshez szükséges nyomtatványok: lakcímbejelentő lap (postán, illetve nálunk kapható), az átjelentkezni kívánó állampolgár személyes jelenléte, személyi igazolványa, amely nélkül ügyét nem tudjuk intézni, hisz ez a hivatalos okmánya. Az útlevéligénylésnél és itt is szeretnénk elmondani, hogy igyekszünk az ügyféllel maximálisan együttműködni, és abban az esetben, ha az általunk kért okmányait magával hozza, mégpedig jól kitöltve, a számunkra jogszabályokban előírt feltételekkel szemben nehézségeket nem támaszt (például személyi igazolványát bemutatja), az ügyintézés percekig tart. 3. Hatósági bizonyítvány: nagy részét kárpótlási ügyben kérik az ügyfelek. Amennyiben nincsenek okmányai az ügyfélnek az elvett ingatlanról, akkor két tanú hitelt érdemlő bizonyításával igazolhatja itt előttünk. Minden kárpótlással kapcsolatos dokumentumról készített másolat illetékmentes, mint ahogy a hatósági bizonyítvány is. Együttélés, illetve különélés igazolására Is kérhet az ügyfél hatósági bizonyítványt, amit például a munkahelyén családipótlék-igénylés ügyében kíván felhasználni. Özvegyi nyugdíj igényléséhez, amennyiben nem házas-, hanem élettársak voltak, szintén hatósági bizonyítványt állítunk ki. A szociális ügyekkel és a kárpótlási ügyekkel kapcsolatos hatósági bizonyítványok illetékmentesek, az egyéb ügyeknél a beadványi illetéket, tehát a 300 Ft-ot kell az ügyfélnek befizetni. Ebbe az ügyintézési körbe tartozik még a meghívólevél és a külföldiek tartózkodási engedélyének meghosszabbításához szükséges hatósági bizonyítványok. 4. Szakfordító- és tolmácsigazolvány: aki megfelelő bizonyítvánnyal, erkölcsi bizonyítvánnyal rendelkezik, kérelmet nyújthat be 300 Ft-os illetékbélyeggel ellátva. A beadás után egy héten belül kézhezkapja a határozatot és a kért igazolványt. Amennyiben az igazolvány kiadásának akadálya van (nem Dr. Ferincz János megfelelőek az okmányok), az elutasító határozatot. 5. Lakásigénylés benyújtása: jelenleg csak önkormányzati bérlakásra lehet igényt benyújtani, abban az esetben, ha az egyfőre eső nettójövedelem a 10000 Ft-ot nem haladja meg. Nyomtatványt itt kap az ügyfél, amelyhez 300 Ft-os illetékbélyeget, kereseti igazolást, valamint attól függően, hogy milyen nagy lakást igényel, letéti díjat kell fizetnie. Ez az összeg 2-6000 Ft-ig terjedhet. 6. Talált tárgyak: évente körülbelül 30 tárgyat hoznak be. Legtöbb esetben kerékpár, esernyő, kulcscsomó, bukósisak, de volt már hegedű is. Sajnos az okmányokkal és pénzzel elveszett irattárcák nem kerülnek ide, megtalálóik a legritkább esetben hozzák be. A jogszabály előírja, hogy 3 hónapi őrzés után a megtalálót illeti meg a tárgy, ha igényt tart rá. Amennyiben nem, a zományi áruháznak kínáljuk fel mc^^ vételre, az érte kapott összeg a megyei önkormányzat számlájára kerül befizetésre. Vannak kivételek, amikor a megtaláló nem kaphatja meg a tárgyat, még abban az esetben sem, ha a jogos tulajdonos nem jelentkezik. Ez vonatkozik arra, ha a találó a tárgyat a közönség számára nyitva álló, hivatal, vállalat vagy egyéb intézmény épületében, helyiségében, továbbá közforgalmú közlekedési és szállítási vállalat szállítóeszközén találta. Pl.: kórházban, buszon, postán, bankban. Ezek közvetlenül a feladataink, ám egészen más gondokkal is megkeresnek bennünket az ügyfelek. Minden képzeletet felülmúló kérdésekben várnak tőlünk választ, amit legjobb tudásunk szerint teljesítünk. Ehhez kell a tájékozottság, a város utcáinak, közintézményeinek ismerete. Kft.-ket, új üzleteket, már megszűnt hivatalokat keresnek, személyeket, telefonszámokat. A mi kérésünk az ügyfelek felé nem ilyen sokrétű. Türelmet, megértést szeretnénk, és azt, hogy bízzanak bennünk, elhiggyék, hogy ügyeiket legjobb tudásunk szerint intézzük." S. E. Városházi kopogtató (1.)