Szekszárdi Vasárnap 1993 (3. évfolyam, 1-51. szám)

1993-01-31 / 4. szám

5 1993. JANUÁR 31. , SZEKSZÁRDI fASARNAP Lucyka Mindennapi nyelven! A minap reggel, szokásos családi kommunikációink idején, a feleségem a következtő projektet terjesztette elém: - Légy szíves lízingeld nekem a go­lyóstolladat! A kérdéses íróeszközt eredetileg a szekszárdi városháza melletti Varga­shopban vettem. USA-military felírása nem annyira származására utal, mint gyártója angol tudására. Miután felesé­gem rekapitulálta a felvetését, lereagál­tam és úgy döntöttem, hogy felválla­lom a problémát. Realizálása nagyobb terhekkel nem látszott fenyegetni bud­getemet, ezen belül pedig többszörö­sen (de)valorizált nyugdíjam konverti­bilitásának stabilitását sem, így igent mondtam. A lízinghez nélkülözhetet­len keretszerződést Minolta-másoló­géppel készítettük el, melynek előnyei­ről a tömegkommunikációs médiák ­már a frekvenciák felszabadítása előtt ­mindkettőnket sokszorosan meggyőz­tek. A szükséges, cégszerűen aláírt pél­dányokat telefax révén adresszáltuk egymásnak, nekem a fürdőszobába, fe­leségemnek a konyhába. Ő éppen Hen­kel-minőségű mosóporos dobozt töl­tött újra és magában számlálta az így megtakarított pénzét, miután haját már korábban rendbe tette Wash and go-val. Az én kezemből after shawet kellett letennem, de ez sikerült. A golyóstollat egyébként valaki ne­jemtől tovább lízingelte, így eredeti ér­tékének valorizálása kettőnk között fo­lyamatban van. Természetesen áfával. Még további belkereskedelmi tárgyalá­saink várhatók, a software és hardware kérdések tisztázása után. Lehet, hogy a Skálában vesz majd új golyóstollat kár­pótlási jegye felhasználásával... (O.I.) Elment. Éppoly észrevétlen, mint ahogyan közöttünk élt. Ma már csak kevesek által ismert alá­zattal szolgálni akart, élete közép­pontjának, a drága városnak króni­kása lenni. Munkáival, gondolatai­val tovább írni édesapja művét, a monográfiát. Lenyűgözően tudott mesélni. Az előhegyi présházban - ahová hajdan családja szorult - őrizgette, újrateremtette gyermekkora szige­tét. Szavai nyomán életre keltek a tárgyak, amelyek körülölelték. A tabernákulum ajtaja mögül a város „aranykezű műbútorasztalosa", Theisz bácsi lépett elő, a porcelá­nok történeteket suttogtak az el­flfet időről. ^Mint otthona megmaradt relik­viáit, gyűjtötte, számon tartotta a város múltjának darabjait. Amikör mindent, ami régi, kidobtak, elkó­tyavetyéltek, mentette, amit lehe­tett. A legbüszkébb arra volt, hogy értékes metszeteket szedett ki a szemétből, s múzeumba juttatta a kastélyok legszebb bútordarabjait. A régi Szekszárd a fejében volt. „Én különben minden házat isme­rek..." - mondta egyszer. Sokszor órákig mesélt egy-egy épületről, s mintha csak könnyed etűdöket ját­szana, számba vette a város utcáit, kútjait, a díszes lámpaoszlopokat, vagy akár a boltokat, cukrászdákat. Régi családokról be­szélt, s a város jelleg­zetes alakjairól. Szavai nyomán megelevene­dett a két világháború közötti Szekszárd. Gyermekkorától művészettörténész­nek készült, s tárlatve­zető is csak hosszú évek után lehetett. Amikor - már túljutva élete delén - mégis szíve vágya közelébe került, s muzeológus­ként dolgozhatott, ki ismerhette volna nála jobban a város művé­szeti, irodalmi emlé­keit? Nem érvényesülni akart. Távo­lélő barátaival osztotta meg egy­egy sikerült kiállítás, kivajúdott könyv örömeit. A féltve őrzött le­velek, melyek csak hosszú beszél­getések végén kerültek elő, Cziffra György, Forrai Miklós, P. Eck­hardt Mária, Pók Lajos, Rába György elismerő sorait rejtették. Nagyon rövid idő adatott számá­ra a betakarításra. A város iparmű­vészeti emlékeinek bemutatása, majd a Garay-kiállítás után 1986­ban a régi megyeházán berendez­hette a Liszt-emlékszobát. Élete legszebb ajándékának te­kintette, hogy visszavarázsolhatta elénk Babits Mihály egykori szek­szárdi otthonát. Akiket végigka­lauzolt a költő szülőházában, fe­lejthetetlen emlékeik között őrzik a látogatást. Ahogyan Szekszárd Babitsot jelenti, a Babits-ház szá­munkra Lucykát. A veszteség a hiánnyal válik mérhetővé. Elapadt egy csodálatos forrás, amelyre - mert olyan magá­tól értetődő bőséggel folyt - alig fi­gyeltünk. De velünk maradnak írá­sai, s lelke ott őrzi Babits otthpná­ban a múlt varázsát, mert „Áll a ré­gi ház még..." - Nagy Janka Teodóra ­Weöres Sándor-szavalóverseny • eghitten, szép költői szókkal idézték meg Weöres Sándor nagyságát, s egyút­Magyar Kultúra Napját Várdombon, a képességfejlesztő iskolában, ahol a 20. század alkotta líra immár hagyományos versenyén mintegy 60 általános isko­lás mérte össze tehetségét Tolnából, Bárányából. Mindenki örömére szolgált, hogy színesült a paletta. A versenyeken megszo­kott slágerversek helyett - 3 korcsoportban - rég olvasott, vagy kevéssé ismert so­rokat hallottunk. A gyerekek és tanáraik újra felfedezik Babitsot, Sinkát, Áprilyt, Csoórit, egyúttal egymásnak is ötleteket adva további „versben bujdosáshoz". A szavalóverseny kiemelkedő egyénisége Varga Levente, a szekszárdi 1. sz. Ál­talános Iskola felsőtagozatos tanulója volt, aki Babits: Szekszárd, 1915 nyarán cí­mű emlékét tolmácsolta értelmesen, tagolva, felidézve azt a valaha élt évet, azt az egykori nyarat. A másik szekszárdi 1. helyezett, az alsótagozatosak korosztályá­ban Rotkai Rita, az V. sz. iskola diákja volt, ígéretesen felfelé ívelő versmondásá­val. Szép napja volt ez a szép magyar lírának, azzal a külön örömmel, hogy a meg­mérettetésen a speciális iskola tanulói is részt vettek. Judika Szekszárdon, központi helyen elhelyezkedő exkluzív üzletembe, jó megjelenésű, kereskedelmi szakképzettséggel, gyakorlattal rendelkező eladók jelentkezését várom, pár soros bemutatkozó levélben, „Future"jeligére a Szekszárdi Vasárnap szerkesztőségébe. Evangélium (Mt. 5, 3 - 12) Próbáljuk meg Jézusnak a nyolc boldogság tanában ajánlott magatartását az élet és életpéldák révén megközelíteni: Tudunk-e az ószövetségi imádkozóval így imádkozni: „ne adj nekem se nyomort, se gazdagságot; hadd egyem kimért kenyeremet, nehogy jóllakva megtagadjalak..." (péld. 30. 8.) Szegénység. A sírást, szomorkodást Jézus nyilván nem magáért a sírásért ajánlja. Igazi oka a bűn lehet. Ha tudnánk azonosulni Dáviddal, aki így kesereg bűne miatt: Istenem! Egyedül el­lened vétettem, előtted ellened gonoszt cselekedtem: Kegyes Úristenem, mi hasznod vesztemen? Irgalmazz s könyörülj én bűnös lelkemen! (50. zsoltár, népiesen a temetési könyvből) A szelídségnek szentje Szalézi Szt. Ferenc genfi püspök. Tőle származik a mondás: egy kanál mézzel több legyet foghatsz, mint egy hordó ecettel. Eligazítást kellene adnom egy csoportnak bizonyos dologban; de nem érdekli őket, mert „ők mindent jobban tudnak". Micsoda kínos helyzet. S milyen áldott körülmény, ha csüngnek ajkadon, ha olyanok, mint az üres edények, amelyek megtöltésre - éheznek, szomjaznak. Az irgalmasok! - Jézus bensőséges hangja a kereszten: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek" (Ik. 23,34.). Azóta is ismétlődik a földön: István dia­kónus-vértanú, Edith Stein, Maximilian Kolbe ajkáról. A tiszta szív helyett mondjunk egyszer romlatlan szívet, amely természetes igénnyel fordul mindig felfelé, a fény felé, Istenhez. Istennek akar élni, mint Szent Ágnesek, Cecí­liák, Imrék és Goretti Máriák. A békességesek Istennek igazi fiai. Istené, aki nem a háború gondolatait gondolja, ha­nem a békéét (Jer. 29, 11.), tele tevékeny jóindulattal az ember és az emberiség iránt mint pl. Saul fia, Jonathan (1. Sárn. 19.). Ha üldözésről van szó, akkor előttünk az előző keresztény századok, melyben élt a vér­tanúság vágya, mint a célba érésnek biztos befektetése. (Örültek az apostolok, hogy Jé­zusért gyalázatot szenvedhettek - Csel. 5, 41.) Te legalább egy sajnálkozó mosolyt eltudsz-e viselni meggyőződésed, hited miatt...? MIM EDE plébános

Next

/
Thumbnails
Contents