Szekszárdi Vasárnap 1993 (3. évfolyam, 1-51. szám)

1993-07-18 / 28. szám

15 1993. JÚLIUS 18. SZEKSZÁRDI Bölcsességek az iskoláról „Az. iskolát soha senki nem szerelte, akinek egy csöpp esze volt." (Lord Boothby) „A/ a haj a világai, hojyr a hülyék min­denben holtbiztosak, az okosok meg le­le vannak kételyekkel." (Iterlrand Russel) Nőkről\ nemcsak nőknek! Nyári villámlások Úgy ért, mint a villámcsapás, szoktuk mondani, ha va­lami váratlan esemény történik velünk. Nem kell persze vi­lágrengető dolgokra gondolni, csak apró-cseprő bosszúsá­gokra vagy örömökre, amelyek éppen elegek ahhoz, hogy jókedvünket, rosszkedvünket, életben, emberekbe, adott szóba, becsületbe, barátságba stb. vetett hitünket megin­gassák vagy visszaadják. Szóval villámcsapásként érnek bennünket. Budapest, Ferihegyi repülőtér 1. Integetni, utolsó báto­rító mosolyt küldeni mennénk ki a teraszra. A félautoma­tát kezelő alkalmazott közli, hogy miután 3/4 5 van, ez fe­lesleges, mert 5 órakor lezár a terasz és azt mindenkinek el • hagynia. Leforrázva állunk. A gép 5 óra 40 perckor in­A nap szikrázóan süt, még vagy este 9-ig. A megváltoz­tathatatlanba belenyugodni nem tudó kérdésünkre a vá­lasz tömör és érthetetlen. Lejár a személyzet munkaideje. Könyörgöm! Akkor menjenek haza. A teraszt úgysem vi­szik magukkal, az automata nélkülük is működik, fejen­ként egy húszasért, miért nem integethetünk? Nyári éjszaka. Shell-kút. A benzinkutas fiatalember ar­cán nekemaztánteljesenmindegy kifejezés. Tankol, hisz ki van írva, a Shell kutaknál kiszolgálják az autósokat. Tanko­lás után azonnal nekilát az első ablak tisztításának. Hát ép­pen ráér, az üvegre meg ráfér. Meglátja párom kezében a borravalót, és csak úgy ablakpucolás közben odahajol és munkáskabátja zsebére mutat. Igaz is, mit szenvedjen aki borravalót akar adni. Ne tartogassa. Összezuhanva ülök a kocsi mélyén, nézem a kifejezéstelen, fiatal arcot és köz­ben arra gondolok, hogy háromfajta ember van. Aki meg­dolgozik a pénzért és meg is kapja. Aki nem dolgozik és mégis megkapja. Aki megdolgozik és mégsem kapja meg. Ahhoz képest, hogy ezt milyen hamar kitaláltam, elég gondban voltam, hogy a fiatalembert hová soroljam. Van akinek két mozdulat és utána borravaló kerül a zsebébe, nem sok, de sok kicsi sokra megy. Van aki egész napi mun­kájáért semmit nem kap. Sem legálisan, sem borravalót. Azt hiszem, ezt az utóbbit baleknak hívják. Fővárosi lakótelep. Fél Szekszárd beleférne. A ház­tömb alatt, ahová megyünk, egy közös helyiségből mini ABC. A lakók bizonyára örülnek mert a választék nagy, az áruk frissek. A kiszolgálás elképesztő. Mintha villám csap­na belém, amikor a 40-es hirtelenszőke hölgy az előttem lévő vásárlókat szó szerint a következő szavakkal szolgálja ki. „Kedves, adhatok még valamit?" „Drágám, ennyit tet­szik fizetni." „Kis aranyom (egy 10 éves kislány a vevő), vá­laszd ki csak nyugodtan melyik csokit kéred." „Szolgálha­tok még valamivel önöknek?" Ez már nekünk szólt. Arra ocsúdtam, hogy éppen nyugtát készül írni, amiről párom azonnal lebeszélte. Hálásan mondott köszönetet és kedve­sen mosolyogva elköszönt. Hát ilyen nincs!!! Egy darabig törtem az agyam, hogy mitől volt ilyen kedves ez a hölgy! Rájöttem! Magától! „Mindent a szemnek, semmit a kéznek" A fenti nagy sikerű slágert Zoltán Erika énekli. Az énekesnő jó alakját, kitűnő tánctudását állandó kondicionáló tornáinak, táncóráinak köszön­^ heti. Most egy iskolát alapított, 300 táncos lábú fiatalt oktat, elsősorban színpadi táncra. Óráit, úgy hírlik, a tévé is Sközvetíti majd, tehát mindenki i ^SS számára láthatóvá, tanulha­tóvá válik. Sas Erzsébet oldala Könyvajánlat A világ száz csodája Barangolás az építészet lenyűgöző alkotásai kiütött, t ilikalauz a/ emberi civilizáció 1U ezer év ének rejtélyes és nagyszerű műemlékeihez. Az indiai Tadj Mahalon keresztül a San i nti! ciscó-i Golden Gate Bridge-ig. Több mint 300 színes kép cs térkép. A kiinyt lapozgatása során csodálatos tájak, epületek tárulnak elénk. Gemenci, kávéházi randevúnk vendége, Hor­váth Endréné, az V. Sz. Általános Iskola magyar­történelem szakos tanára. Randevúnk előtti na­pon érkezett meg a sötétvölgyi Garabonciás olva­sótáborból, és pár nap múlva indul Erdélybe, egy történésztáborba. Elég sűrű a nyár, ahhoz képest, hogy iskolai szünet van, és pedagógusoknak sza­badság. - Lehet, hogy a kívülállók azt hiszik, közülünk sokan azért választották ezt a pályát, mert az egész nyár szabad. Azoknak a pedagógustársaimnak a nevében cáfolom ezt, akik valljuk: a pedagógusi pálya legfontosabb feladatai közé tartozik a meg­újulás, a feltöltődés. S ahhoz, hogy a gyerekeknek példát tudjunk mutatni, olvasottnak, tájékozott­nak kell lenni, amely állandó önképzést kíván. - Mikor határozta el, hogy pedagógus lesz? - Mióta az eszemet tudom, tanítani szerettem volna. Kajdacson születtem, ott végeztem az álta­lános iskolát. Jó tanítóim voltak, nagyszerű ma­gyar-történelem szakos osztályfőnököm, akinek sokat köszönhetek. A Rózsa Ferenc szakközépis­kolában érettségiztem, mert szüleim elve az volt, hogy mind az öt gyerek kezébe szakmát adjanak, aztán boldoguljanak és valósítsák meg saját elkép­zeléseiket, saját erejükből. Ez nagyon jó indítás volt. Egész életemben végigkísért, amit édes­anyámtól örököltem, a végtelen teherbírás. - Pedagóguspályájának állomásai? - A pécsi Tanárképző Főiskola magyar-történe­lem szakán végeztem. Két évet a decsi általános is­kolában tanítottam, négy évet nevelő- és óraadó tanárként, volt középiskolámban a Rózsában. Öt évig tanítottam a I V-es iskolában és az idén a tizedik tanévet fejeztem be az V. Sz. Általános Iskolában. - Ez ha jól számolom 21 év. Közben tanfolyamok, táborok... - Nem tudnám mindet felsorolni. Talán csak a legfontosabbakat. Nyelvművelő és beszédművelő országos tanfolyam. Négy nyáron vettem részt az alternatív pedagógiai módszereket, tanszereket kipróbáló program felkészítő tanfolyamán. Filo­zófia* és politikaelméleti intenzív tanfolyam, amely egy 8 éves tanfolyam volt. Aztán a szegedi Pedagógiai Nyári Egyetem. - A 21 évi tanítás-nevelés mellett felnevelt két gye­reket, akik beszélgetésünk időpontjában egy Los An­geles-i csereüdültetésen vesznek részt. Mindig vágy­tam arra, hogy egy pedagógusnak feltehessem a kérdést, mennyire elégedett sqját gyermekei nevelé­sével? - Először a férjemről szólnék, aki villamosmér­nök. Mindketten nagyon elfoglalt emberek va­gyunk, gyakran utazunk, szeretünk új dolgokban részt venni. Maximálisan toleráljuk egymás elfog­laltságát, és segítjük egymást, hogy hivatásunkban, lelkiismeretünk szerint helytállhassunk. Ebben a szellemben neveltük két gyermekünket is. - Ritkán adódik lehetőség, hogy egy pedagógus ne a tanítványokról beszéljen, hanem sqját gyermekei­ről. Kérem mondjon valamit Endréről és Juditról. - Endre 20 éves, gépgyártás-technológus, első éves főiskolás. Erényei: a céltudatosság, sokolda­lúság, nagy teherbírás, önállóság. Judit a pécsi Ba­bits gimnáziumban harmadéves. ízig-vérig hu­mán beállítottságú. Imád olvasni, kisebb korában táncolt, zongorázott. Mégis talán, ami a legjellem­zőbb rá az, hogy szeret örömet szerezni mások­nak. Ez egy olyan belső kényszer nála, hogy csalá­di ünnep, vagy bármi kisebb esemény nem múlhat el Judit személyhez szóló, maga készítette ajándé­kai nélkül. - Nyár van, iskolai szünet. Ha lenne egy jó tündér aki teljesítené három kívánságát mi lenne az? - Idő, idő, idő! Hogy több idő jusson mindenre, a gyermekeimre, a férjemre, a tágabb családomra, az iskolai gyermekeimre, odafigyelni kollégáim, barátaim gondjaira. S talán a legvégén néha ma­gamra is. Minden feszültség és gond az időhiány­ból fakad. Szeretném, ha egy nap 48 órából állna, talán akkor minden beleférne, amire vágyom. - Megfogalmazná pedagógusi ars poeticáját? - Gárdonyival szívesen: „A nevelő olyan lám­pás, mely minél inkább világít másoknak, annál in­kább fogyasztja önmagát."

Next

/
Thumbnails
Contents