Szekszárdi Vasárnap 1993 (3. évfolyam, 1-51. szám)

1993-01-31 / 4. szám

3 1993. JANUÁR 31. , SZEKSZÁRDI fASARNAP S, 'zekszárdi filmvetítésén életműve kereteit láthattuk. A Liliomfi 1945-ben készült, külföldi méltatói szerint mind a mai napig „ránc" nélkül. Pedig vészjósló, komor időszakban forgatta. Aztán az utolsó, a Magyar Rekviem. Pokoli dráma. Ön kifeszített kötélen egyensúlyoz tragédia és komédia között. - Én csak egy filmrendező vagyok. Ezért fizetnek. Nem sorolom magam sehová. Már 22-23 filmet csináltam, s most is, mint egykor, előttem egy feladat, nevezzük mániának, aminek nekifeszülök. Mielőtt forgatni kezdenék, hónapokig gondolkozom a témán, játszom vele, gyötrelem és felszabadultság közepette. Aztán jön a beállítás, ami technikailag nagy macera, de gyönyörűséges. Akkor mire gondol? ^PHogy hogyan lehetne a legjobban megcsinálni. Meg kell mondjam, érdekes, amikor az ember már túl van 10 filmjén és találkozik korábbi beállításaival. Fölébred benne valami tapasztalatvágy, hogy megtanulja önmagát lassan. Nagyon profán, amit mondok, de én legtöbbet önmagamtól tanultam. A lehetőségtől, hogy csinálhattam. - Van úgy, hogy eltervez valamit, mégis más lesz belőle? - Hát persze. Az ember óhatatlanul felfedezi, hogy egyszer csak úgy lett, ahogy lett. Aztán az „úgy lettből" kiszedi az ízeket. - Ezek szerint az életmű sok véletlennek is köszönhető. A Larousseban azt íiják Önről, hogy bizonyos idő elteltével elindult a szerzői film felé. Gyakran egy-egy rangos irodalmi mű az alapja alkotásainak. Sarkadi, Déry, l^uiyadi Sándor, Galgóczi, Konrád, - Én nem vagyok író, nem tudok igazán szép mondatokat kitalálni. Örkény, aki egy tüneményes édes jó barátom volt, pillanatokon belül képes volt egy témát gépbe tenni. Én meg megcsinálom. A szerepem másodlagos. Az írók saját jogukon híresek. Furcsa, ha azt mondják, Makk Károly filmje. A mű, a forgatókönyv kőkemény alapja mindennek. A rendező ne magának és barátainak dolgozzék, hanem az adott témából azt a legtöbbet hozza ki, amit a közönség is megnéz. - Üzleti célszerűségből? - Igen, azért mondom, hogy egy adott témából. A vígjáték eleve nagyobb közönségsiker. A dráma kevesebb embert vonz. - Mennyibe kerül ma egy átlagos magyar film? - Úgy 80-100 millióba. Ma már nemcsak a magyar szponzorok után szaladgálunk, hanem az amerikai monopoltőkét is megcélozzuk. Európa más országaiban könnyebb a helyzet, mert a nemzeti televíziózás és a filmgyártás jobban összeforrt, mint nálunk, közös pénzekből, fix költségvetésből, amely módot nyújt arra, hogy egymást is támogassák. - Milyen helyzetben van a magyar filmgyártás? - Kétségtelenül rosszban, de ha a jövőre gondolunk, ha majdan kialakul egy európai piac, amibe beleketudnak nagyon jó alkotásokat adni. - Makk Károly filmjeire miért jár külföldön a közönség? Ha jár. - Sokan eljönnek. Legutóbbi amerikai vetítéseim során olvastam az egyik lapban, mert ők mindent el tudnak adni a nézőért, hogy milyen Makk - esőben Apáméknak mozijuk volt, ott Berettyóújfaluban, ahol születtem, 25-ben. Fantasztikus édesanyám nemrég halt meg, 93 évesen. Egy nővérem van. Debrecenben jártam gimnáziumba. Amit ott csepegtettek belém, ma is jól használható. Szép gyerekkorom volt. Az internátusban mindig csináltunk valamit. A színművészeti főiskolára mentem aztán, ahonnan 1949-ben kitettek, mint a nép ellenségét, Úttörők című filmemért. Pedig csacska történet volt egy úttörőtáborról, meg az amellett garázdálkodó gyerekbandáról. Sajnálatosan a banda valahogy szimpatikusabbra sikeredett, mint a folyton felvonuló, kitűnni vágyó úttörők serege. A mindeható filmfőosztály pedig már megalakult. Révainak nem tetszett a munkám. Aztán a filmgyártásban még egyszer próbálkoztak velem, csináljak filmet egy sztahanovistáról. Mondtam, hogy még életemben nem voltam gyárban, az nem volt a falumban. Traktorállomásra kerültem, ahol meg azt hitték, titkos ellenőr vagyok. 3 napig tartott az uraságom, aztán irány a bikaistálló, később a kovácsműhely, míg végre visszatérhettem oda, ami az életem." rülhetnénk, az 300 millió embert jelentene. De csak akkor, ha egyúttal nem akar másra hasonlítani, elveszteni arculatát. Akkor a filmben is az jelenik meg, ami velünk történik. Nagyon pici országok is szisztematikusan használom a filmjeimben az esőt. Tényleg, gondoltam, valahányszor vacakolok egy forgatókönyvvel, mindig eldöntöm, hogy most esni fog. A következő filmemben is kell, hogy essen, mert velem már tudatták, hogy ezt a motívumot alkalmazom. Van, aki ezt akarja látni. De elsődleges a történelmünk. - Másik ilyen rituáléja a mosakodás vagy, hogy megmosnak valamit - Mint ahogyan az írónak vannak eszközei, szerkesztési törekvései, úgy a rendezőnek is. Van amit szeret, és van amit nem szeret nézni. Végre a felvételből kijön valami, ami az övé. Aztán ott a vágás. Az effektusokból megrajzolódik a maradandó kép. A gyötrődés elmúlik. - Gyötrődés. Ön nagyon sokat tud 1956-ról. Végigforgatta. - '56-os híradót csináltam. Elejétől a végéig, a fiatal generációval együtt. Amiket csináltunk, bevittük a filmgyárba, egy páncélszekrénybe. Aki később kiment tőlünk, mit vitt hozományba? 5 dobozt, 10-et. Kivinni ezeket nagy szenzáció volt. Eladták. Ez az anyag, ily módon elkopott. Én soha nem láttam, mert nem hivathattuk elő, nem dolgozott a laboratórium. November 4-én jött 10-12, magát karhatalmi erőnek nevező masszív ember, pufajkások, és ezt az anyagot elvitték. Másnap meg egy magyarul remekül beszélő orosz százados kérdezte, hol vannak a felvételek. Teljesen kaotikus volt a helyzet, mert az egyik erő nem tudott a másikról. Lehet aztán, hogy a belügyhöz került az egész, ahol kinagyítva nézhették, ki mit csinált. Rengeteg anyag készült, hisz külföldi operatőrök is dolgoztak, úgyhogy valahányszor látok egy részt, azt gondolom, lehet, hogy mi csináltuk, lehet, hogy nem. - A barátok javát lecsukták. - Talán helyettünk is. Olyan az élet, kell róla beszélni, hogy feladja az új parancsokat. Darvas Ivánnal példát statuáltak, így a színészeket békén hagyták. Elkezdtünk ilyenolyan vígjátékocskákat csinálni. Mígnem egyszer az emberben megindult valami. Gondolatok, témakeresés, a jól tudott tűrőképesség határáig. - Végül a Magyar Rekviem. 7 kivégzésre váró egy cellában. Szörnyűségek. - Annak idején én koszorúztam meg az újra temetett Rajkot. A szereplők közül több ismerősöm is volt, például Bibó István, akiről a tanár urat mintáztuk meg. Mécs Imrétől került be a cigány figurája. Megrázott. Lépésről lépésre hirtelen öszszeállt a 7 ember figurája. így lett. Tudom, nehéz film. De ha a szörnyűségnek, a rémületnek és a kiszolgáltatottságnak van költészete, akkor... nem tudok, nem tudok objektíven beszélni róla. - Nagy katarzisokat élhetett át, felelősséggel. - Az az érzesem, hogy arra szolgál a katarzis, hogy az ember átmossa magát ezekkel a szörnyűségekkel és megszabaduljon a salakjától. Akkor már bosszúért sem kiált, csak tisztáz és megy tovább. Németh Judit