Szekszárdi Vasárnap 1993 (3. évfolyam, 1-51. szám)

1993-06-27 / 25. szám

16 , SZEKSZÁRDI VM4RNAP 1993. JÚNIUS 27. kdm VICCEIM Hitel, Világ, Stádium - Kocsmáros, hát maga nem tudja, mit mondott a nagy Széchenyi István? Hogy Magyarország nem voli, hanem lesz. Na látja, nekem nincs most pén­zem, de majd tesz és akkor fizetek. - Megbocsát a kedves vendég, de én soha nem leszek olyan Stádiumban, hogy az egész Világnak adjak Hitelt. Olvasótábor A Tolna Megyei Könyvtár szervezé­sében július 4—12-ig garabonciás tábor kezdi meg működését a Sötétvölgyben. A program keretében filmvetítés, önismereti beszélgetés és játékok, kéz­műves foglalkozások, egész napos kirán­dulás a regölyi kísérleti régésztáborba, szellemi vetélkedő teszi színessé a ren­dezvényt. A lottó nyerőszámai: 9,34,37,81,84 Július 2—3—4.: FIAT - Gemenci Nagydíj Először angolok is a mezőnyben A tizenkilencedik évébe lépett a szekszárdi sportélet szimbólumává vá­ló Gemenci Nagydíj, mely mindig egy kisebb népünnepélyt is magával hoz a városban. A jól bevált dolgokon nem nagyon érdemes változtatni, a szek­szárdi tour de Francé úgy van jól, ahogy három napra kitalálták, ahogy menet közben finomították. Az idein ­amit jövő hét végén'péntektől vasárna­pig rendeznek Tolna megye országút­jain - a legszembetűnőbb változás, hogy a FIAT cég felvállalta a főszpon­zor szerepét, s immáron FIAT - Ge­menci Nagydíjként „fut" a nemzetközi országúti kerékpárverseny. A magya­SZEVASZ- KB Ha nyerünk, felezünk SZEJBSZÁRD F HMÜl sár­'il)( * 1 X 2 !; csapat Gabrovo Halmstac Bydqosz 3röndby Treller lyngby .1 SaarbrüpKorint!" 5 Lausann ^ustriaW (,, Ncrrk.öp ?cgon Malmö Videoton 8. Uerdinq üunajska ~ SalviA peipzíq 10. üa.c.kejc_ iOCilUDL . 1!. E'C Zür.i.c i:. Salzfcur Dtelul I.V Young Eplomouc +1 mérkőzés !4. Dresden Jeruzsi V totó Kedves Olvasóink! Lapunk elsősorban olvasnivalót kínál Önöknek. Minden olvasó csak egyszer tippelhet! A sportszerűtlen magatartás elkerülésére, ezentúl egy borítékban egy tippet fogadunk el. Ugyanez vonatkozik a személyesen behozott tippekre is. A visszaélőket játékunkból kizáijuk. Nyerteseink Ezen a héten Domonkos János Szek­szárd, Kölcsey ltp. 4. tippjeit játszottuk meg. Tippjei: 1, x2, lx, 12,1, x2, lx, 2, lx, 12, 1, lx, 1+1. Totószelvényt nyertek: Oravecz Jánosné Szekszárd, Béri Balogh Á. u. 167.. Rizner Jenő Szekszárd, Tart­say ltp. 35. Nyerteseinknek gratulálunk. A nyereményeket szerda délutánonként lehet átvenni. rokkal együtt 9 ország (külföldiek: Anglia, Franciaország, Németország, Szlovénia, Horvátország, Szlovákia, Románia, Oroszország /női verseny­zőkkel/) hozzávetőlegesen 90-100 ke­rekese száll nyeregbe. Érdekesség az angol versenyzők jelenléte, a viadal majdnem két évtizedes történetében először lesznek szigetországi résztve­vők. A Kerékpáros Klub Szekszárd vet­te fel velük a kapcsolatot, ami remé­nyeik szerint gyümölcsöző lesz. A nemzetközi középmezőny első fe­lébe igyekvő magyar kerékpársportnak jó erőpróba lesz a nagydíj. A szekszárdi szövetségi kapitány, Schneider Konrád még igencsak keresi csapatát a norvé­giai felnőtt világbajnokságra. Mint el­mondta, ebben a szekszárdi Grand Prix és a majdani hosszú távú országos bajnokság mondja ki a végső szót. Ha szokottnál valamivel csorbultabb re­ményekkel is, de ott lesznek a mezőny­ben a szekszárdi „csikócsapatok". Szakberkekben úgy tartják, hogy az ifi­ben az ország legjobbjának számító Islstekker Jánosra lehet odafigyelni, aki az idén is már olyan jól ment, hogy biztos utazónak számít az ausztráliai világbajnokságra. (Ami az esélyeket il­leti: klubtársának, Arató Gábornak is van erre még esélye.) Szekszárdi szí­nekben a következő versenyzők pró­bálnak helytállni: első csapat: Schnei­der Gábor, Vanitsek István, Kasza Sán­dor, Iststekker János, Arató Gábor. Második csapat: Lovas Gábor, Schrődl Péter, Szabó Szilárd, Widemann Péter. A szervezőbizottság egyébként nagy gondot fordít a szombat délutáni ama­tőr műsorra. Az olasz főszponz^^ ugyanis, mint hírlik, ez legalább ann^^ ra érdekli, mint a három nap négy etap­ja. Az, hogy valóban a kerékpársport nagy fesztiválja ez a három nap a város­ban. Aki már elindul, az már egy FIAT­emblémával ellátott pólót kap - termé­szetesen az általános és középiskolá­sok közül. A látványos szombat esti 30 körös, 42 km-es háztömb körüli verse­nyen ott lesz a tribünön Ferrero Enri­co, a FIAT magyarországi képviseleté­nek vezetője, erre az alkalomra „ola­szos" különdíjat ajánlott fel a szakasz győztesének. • m On is lehet A Hsca Szépe! A Szekszárdi Vasárnap szépségversenyt hirdet a Szekszárdon és környékén va- á^L lamint Tolna megyében élő 16-26 év közötti hölgyek részére. A jelentkezőkfény- Tr képét (lap által készített fotót) közzétesszük, és a közönség szavazhat rá. Az Alisca Szépe koronát és az udvarhölgyek értékes dijait a neves zsűri ítéli oda szeptember 11-én, a nyilvános döntőn a Gemenc Szállóban. A zsűri elnöke: Miskolczi Miklós. Több százezerforint értékű dijak, külön közönségdíj, a höl­gyeket szakemberek készítik fel a nyilvános fellépésre, a döntős szereplésre. Jelentkezni július végéig 1000 Ft részvételi díj ellenében lehet, az alábbi címen: 7100 Szekszárd, Béla tér 1. Érdeklődni: 74/311-428 Alisca Szépe 1993 Jelentkezési lap név, életkor lakcím, telefon (A jelentkezőket a FOTÓZÁS IDŐPONTJÁRÓL kiértesítjük.) C7FIíC7ÁDnT VACADM A P A Szekszárdi Médiafejlesztő Alapítvány lapja. - Felelős kiadó: az alapítvány kuratóriumának elnöke. - Főszerkesztő: TAKÁCS .LIvo/./\I\171 V - V.j. \l\l > /VI ZSUZSA. Tervezőszerkesztő: Kapfinger András, Tamási János. Sport: Bálint György. Szerkesztőségi titkár: Tolnai Ferencné. ­Szerkesztőség és kiadó: 7100 Szekszárd, Béla király tér 1. Telefon: 311-428. - HUISSN 1215-4679. - Készült a Szekszárdi Nyomda Kft. Saphir 96-os ofszet-rotációs gépén. Szekszárd, Széchenyi u. 46. - Felelős vezető: VADÁSZ JÓZSEF igazgató. - Terjeszti a Privát Sport Szervező Szolgáltató Kereskedelmi BL Szekszárd, Pf. 235. Tel.: 316-822/220 mellék.

Next

/
Thumbnails
Contents