Szekszárdi Vasárnap 1993 (3. évfolyam, 1-51. szám)

1993-05-30 / 21. szám

1993. MÁJUS 23. _ , SZEKSZÁRDI 3 VASARNAP Itthon csépelem az írógépet reggel óta. Riportot kell írnom, a legnehezebb, legszebb újságírói műfajt. Nehezen formálódnak a szavak, állnak össze a mondatok. Ilyenkor néha meg kell állni, végiggondolni a következő mondatokat, felidézni a riportalany szavait. Sokszor irigylem a dohányzókat. Ők ilyenkor rágyújtanak, bodor cigarettafüstön elmerengve, mélázva szedik össze gondolataikat. Ez n^kem nem adatott meg. Eletemben nem dohányoztam, és csak napokig tartó lelkesedés volt, hogy ifjúkoromban pipázni - mint a nagy írók, újságírók, - szerettem volna. Sajnos vagy inkább szerencsére, a másodszor szívott Bipa büdös volt, nem emlékeztetett arra a kék fgfelé karikázó, jó illatú dohányfüstre, amit szegény Ballabás Laci bácsi eregetett minden értekezletünkön, így a pipával is rövid úton szakítottam. Viszont írás közben megállni, a gondolatoknak időt hagyni kell. Kibotorkálok a konyhába, szemben egy gyönyörű, gömbölyű, mélysárga narancs virít. Nem túl nagy, inkább közepes méretű. Vixont, mint kiderült vékony héjú, szinte már túlérett. A gyermekkorom jut eszembe. Nem éltünk szegénységben, de minden forintnak helye volt. Narancs is került az asztalunkra, de azt négyen testvérek, mindig elosztottuk. Arra már nem emlékszem, hogy az ünnepszámba kapott, kincset érő narancsgerezdekből szüleink ettek volna. Aztán késői képek. Nagyfiam tele szájjal eszi a narancsot, „anya, apa kérsz belőle?" kérdezi és én közömbösen mondom, hogy nem kérek. Nem azért, mert nem jutna egy gerezd, hanem mert jó az alma, a körte, az egyéb gyümölcs. Megvagyok a narancs nélkül. - Most mégis azt hámozom! Előbb kis kézi késsel körbevágva, majd a felérő! lefejtve a héját. A fél narancs néhány percen belül eltűnik. A gondolatok csak nem rendeződnek. Nekiállok a másik félnarancsnak is, majd döbbenten nézem a hulladékot. Eletemben először megetten egy teljes szem narancsot! Nemrég múltam negyvenéves, ez az eltelt négy évtized alatt nem fordult velem elő. A döbbenet bűvöletében megyek át az itthon dolgozó „vállalkozó" szomszédomhoz. „Te sem ettél?" kérdezem. A felfedezés csodálatával néz, aztán elmondja, hogy az utóbbi időben ládaszám veszi a narancsot, nem kilózik, mert így olcsóbb, és bizony előfordul, hogy hosszú útra indulva néhány narancsot az autóba tesz. Azt természetesen egyedül eszi meg. Később látom, valami mégis izgatja. „Tudod, így végiggondolva, lehet, hogy az első negyven évben én sem ettem egyedül narancsot" - mondja. Kedves olvasóim, elsősorban ti gyerekek! Higgyétek el merő véletlen volt, hogy ez a narancsevést követően gyermeknap előtt eszembe jutott. Talán narancsot sem eszem, ha nem az akad kezembe. Viszont nektek kívánom, hogy nagyon sok narancsot és mindenféle, azóta forgalomba hozott jobbnál jobb gyümölcsöt egyetek, hogy egészségesek, szépek, okosak legyetek. Mert a ti kezetekben a jövőnk, ti termelitek meg majdani nyugdijainkat. Felfoghatjátok ezt úgy is, mint egy öregséghez közeledő ember önző óhaját, mégis azt kívánom, tegyen erőtök, vállalkozói ambíciótok, tehetségetek ahhoz, hogy munkátok által megteremtessék nekünk a kiegyensúlyozott, békés, boldog öregkor. Azt az életet, amit mi, mai negyvenesek - sajnos - nem tudtunk, nem tudunk édesanyáinknak, apáinknak, nagyszüleinknek biztosítani. TAMÁSI JÁNOS A lila bohóc bánata A Béla tér felé sétáltunk szerdán délelőtt, amikor «

|alahogy „kiugrott" a babakocsimból. Talán világot akart látni, talán gyermeknapra akart örömet szerezni valakinek, nem is sejtve, itthon milyen bánatot okoz. Hiszen annyira kötődtünk már egymáshoz, olyan sok közös élményünk volt 15 hónap alatt. Végigélt velem egy költözködést egy alföldi városból, vele együtt könnyebb volt megszokni új otthonunkat. „Belekapaszkodtam" amikor tanultam járni, délutánonként megosztottam vele a kiságyamat, s ha beteg voltam, elkísért még a doktor nénihez is. Most nagyon hiányzik nekem és szomorú vagyok. Vajon hol lehet, hová került? Tudom, biztos vágyik már haza, és ő is szomorkodik, amiért meggondolatlanul elcsavargott. De hátha jószívű gyerekkel és szüleivel találkozott, akik talán hazasegítik! Én még kicsi vagyok, de az aranyos, piros arcú, lila kis bohócomért még a Szekszárdi Vasárnap szerkesztőségébe is elsétálnék, ha valaki oda vinné be a babámat. Ha még egyszer egymásra találunk, ígérem, sokkal jobban vigyázok majd rá, nem engedem többé megszökni. Előre is köszönöm a felnőttek segítségét. Tóth Teodóra, 15 hónapos Wosinsky ltp. 30. Egy csöppet korábban Megható és tanulságos jelenet részese lehettem a minap, amikor is egy, az iskolában igen problematikusnak mondott gyermekkel és szüleive kerültem egy társaságba. A történet dióhéjban annyi, hogy a lassúnak, mi több lustának bélyegzett kisiskolás elkeseredésében önmagában szándékozott kárt tenni, uram bocsá!, eldobni az életét. Ennyit előzményként, hisz ez önmagában is szörnyű, még a gondolata is! Ám amiért tollat ragadtam, mégsem ez, hanem az a mód, ahogy pedagógiai érzékkel (ez csak itt került napfényre!) megáldott apa a konfliktust feloldotta. íme: „Tibi, kicsikém, a minap épp a görög korról meséltem neked. Nos, ott is voltak lassú emberek, mégsem tekintette őket senki sem rossznak, hasznavehetetlennek. Sőt! Rácsodálkozó tekintetük miatt, megfontoltnak látszó halkszavúságukért, egyenesen Isten hírnökének tekintették őket. Nos, egy ilyen isteni lény vagy te a mama és az én számomra. Érted?" A fiú felemelte a szemét, elmosolyodott, majd látható megnyugvással az apjához simult. Megvallom, könnycsepp gördült le arcomon, noha ott motozott bennem a dacos kérdés: nem tehette volna meg mindezt a papa egy csöppet korábban? - bayer A tartalomból Németh Judit: Homo Ludens, avagy a gőzmozdony feltalálójának leszármazottja (4-5. old.) Kranjecz Zsuzsa: Ki mondja meg mennyit ér egy ingatlan? (6. old.) Rostás Ilona: A szőlő ősszel megérik (7. old.) Tamási János: A maga ura: „gazdaasszony" (9. old.) Megkezdődött a Pünkösdi Fesztivál, részletes programismertetés - Az országos gyermektánc-találkozó programja (10. old.) Nagy Janka Teodóra: Testvérváros a Metter-partján (11. old.) Rostás Ilona: Menedzser a XVIII. században (12. old.) Kiáltófa - Gyenis Kézdy Gabriella vallomása (13. old.) Bayer Béla: Jónás Judit létigéi (14. old.) Baka István: A rektorné halála (15. old.) Szabó Géza: Egy nap a gödörben - Reneszánsz leletek a régi Megyeházán (16-17. old.) Deutsche Seite (18. old.) Tamási János: Tóni, a menedzser-kereskedő (21. old.) Bálint György: Sporttörténetet írt a Szigma (24. old.) Autósmelléklet: A Korando terepjáró család, Változások a Kreszben, Mindennapra egy autósügy (25-21. old.) Színek és könyvek, a legek könyvhete (29. old.)