Szekszárdi Vasárnap 1993 (3. évfolyam, 1-51. szám)

1993-05-16 / 19. szám

1993. MÁJUS 23. , SZEKSZÁRDI VASÁRNAP 15 Bölcsességek a szeretetről „Nem szerelhetjük önmagunkat, ha másokat nem s/crclünk és másokat nem szerelhetünk önmagunk elfogadása nélkül." (Thomas Merton) Nőkről, nemcsak nőknek! Sas Erzsébet oldala Főpróba tolókocsiban A cél: Párizs Stoice Vasile, 23 éves román fiatalember, aki deréktól lefelé bénán született, megfogalmazta élete nagy célját: Tolókocsival eljutni Párizsba. Vasile édesapja korán meghalt, édesanyja beteges, öten vannak testvérek. Kolozsvárott a mozgáskorlátozottak iskolájában tanult 8 évig. Az isola elvégzése után hazaköltözött Lúgosra, ahol 90 májusában megalakult a Mozgáskorlátozottak Szövetsége. Vasile hobbija a horgászat, imád festeni. Festészetet a helyi művészeti iskolában tanul. Szekszárd romániai testvérvárosának szülötte, azt a célt tűzte maga elé, hogy a Siófokon, május 18-22-ig megrendezésre kerülő mozgássérültek találkozójára, saját kezével hajtott tolókocsival fog eljutni. Lúgos és Siófok között az alábbi városokban tart pihenőt. Május 14-én indul a lugosi városháza elől, egy darabig rendőri kísérettel. Temesvárra érkezik 15-én, Aradra 16-án, Szegedre 17-én, Bajára 18án reggel és Szekszárdra 18-án, a polgármesteri hivatal elé déli 12-13 óra között. Városunkból továbbmegy Tamásiba, és 20-án érkezik Siófokra, a találkozó színhelyére. Vasilétől, több segítőkész ember közbenjárásával, telefonon sikerült a fentieket megtudni, rra a kédésre, hogy ezen a hosszú úton, hogy ig kommunikálni - hisz nem tud magyarul - az alábbiakat válaszolta: „Nem kell a nyelvet tudni, hogy a jó emberek szót értsenek egymással." Azért „biztosítékként" lesz nála szótár, valamint francia nyelvtudása is segítségére lesz. Vasile elárulta még, hogy ezt az utat ereje, kitartása főpróbájának tartja. Nagy álma, hogy Franciaországba, Párizsba jusson el két keréken. Nagyon örül, hogy az útvonalban érintheti Szekszárdot, hisz szülővárosa Lúgos, Szekszárd testvérvárosa. Egy fiatalember, aki születésétől fogva a tolókocsi rabja. Akaratereje, céltudatossága, önmagába vetett hite adja az erőt, hogy célját elérhesse. Sok-sok egészséges embernek mutatva példát. Győzni akar, betegsége, korlátozott mozgása felett. Elérni a célt, amit saját maga tűzött ki. Jó utat és kitartást kívánva, szurkolunk neked Vasile! Szeretettel várunk rád Szekszárdon! 0. Janikovszky Éva: Kire ütött ez a gyerek? A könyv kamaszokról szól, akik sokszor hozzák ki a felnőtteket a sodrukból, sokszor értetlenek, de végül is nagvon érthetőek, szeretni valók, ha az eléjük tartott tükörből eltesz énjük csillog vissza. A felnőtt, maga is volt kamasz, csak már elfelejtette. A címbeli kérdésre tehát a válasz: Ránk. szülőkre. Karaván éttermi randevúnk vendége, Tóth Zoltánné, pszichopedagógus, a szekszárdi gyermek-ideggondozó munkatársa, - immár 21 éve aki a Babits Mihály Művelődési Ház által, idén tavasszal indított, csak fiataloknak szóló, információs és lelkiszegélyszolgálat team tagja. - Információs és lelkisegély-szolgálat. Mit takar ez a két fogalom? - Az információ; a fiatalok tájékoztatása, az életükben felmerülő ügyek,-konkrét intézkedéséhez segítség. Például pályázatok benyújtásához, álláskereséshez vagy éppen egy nem kívánt terhesség megszakításával kapcsolatban hová forduljanak. A lelki segély, az életükben összekúszálódott érzelmi szálakat szeretnénk rendbe tenni. Ebben segíteni, tanácsot adni. - Melyik korosztály az, amelyik a legproblematikusabb, akik jelentkezését várják? - A tinédzser kor, 13-17 éves korig. Ezt így persze nem lehet kijelenteni, mert 20 éven felüli fiatalnak is lehetnek problémái. - Kik foglalkoznak a segítségre szoruló fiatalokkal? Pedagógusok, pszichopedagógusok, lelki problémák megoldására specializálódott szakemberek. A team tagjai fiatalok, idősebbek, nők és férfiak vegyesen. Ez szerencsés, hisz a fiatal kiválaszthatja azt, akivel a legszívesebben beszélné meg problémáit. - Önnek személy szerint milyen segítséget nyújt a pszichopedagógus végzettsége? - A húszéves, saját munkaterületemen szerzett tapasztalatom mellé, gyermekeim nevelése közben szerzett tapasztalataim, sokat segítenek. öt gyermekünk van, egy egyetemista, egy főiskolás, kettő középiskolás és egy ezután lesz majd kamasz. így mindennap megélem gyermekeimmel, a kamaszkor szépsége mellett, a gondjait is. - Mi az, mivel ez a kitűnő szakembergárdából álló team, az önökhöz forduló fiatalokon segíteni tud? - A többszöri találkozás után, soksok beszélgetés, odafigyelés következtében, a fiatalt rá tudjuk vezetni problémáinak gyökereire. Ha kell, a szülőkkel is beszélünk, vagy a pedagógussal, illetve társsal, munkahellyel. Amikor rávezetjük a problémára, már megfogalmazódik a hogyan tovább, mit kell tennie a jövőben, hogy elérje a célt. Fontos, hogy egyenrangúként kezeljük a hozzánk forduló fiatalokat, felnőttként megértve gondjaikat. - Mit tartana szükségesnek elmondani a szülőknek? - Felhívnám a figyelmet arra, hogy mi az, ami a gyereknek hiányzik. Ezt röviden így tudnám megfogalmazni: „Figyelj rám! Hallgass meg engem! Érts meg végre engem!" Mert mi szülők, nem is gondoljuk, hogy milyen gondokkal gyötrődik gyermekünk, mert csak rohanunk és nem tudjuk mit jelentenek a nagy hangulatváltozásaik, hirtelen kitöréseik. Lehet, hogy elcsépelt dolog, de az együttes élmény, a sok-sok beszélgetés, akár vita is, a közös programok, közös munka, közös sikerélmény, mind-mind, közelebb hozza egymáshoz a szülőt és gyermeket. Minden fiatalban megvan a jó, csak érteni kell a felszínre hozásához. Ha nem megfelelően próbálunk közeledni feléjük, akkor ellenkező hatást érünk el. Dicsérni kell! - Mi az, ami ön szerint a mai fiataloknak hiányzik? Mi az, amiért ennyi fiatal érzi feleslegesnek, unalmasnak, céltalannak az életét? - Sajnos nincs lehetőségük az együttlétre, a kulturált ismerkedésre. A társadalomnak itt nagy a felelőssége, hisz meg kellene teremteni ezeket a feltételeket. Nagy szerepük van a pedagógusoknak is. Egy jó tanár-diákkapcsolaton sok múlik. Sok esetben tudja pótolni a szülőt. A társas összejövetelek szervezésében is nagy szerepük lenne az iskoláknak. A fiatalok érzik a szülők és az egész társadalom szorongásait. Segíteni kell nekik, hogy lépésenként eléljék a célt. Ehhez meg kell őket arra tanítani, hogy bízzanak önmagukban.