Szekszárdi Vasárnap 1993 (3. évfolyam, 1-51. szám)

1993-05-16 / 19. szám

1993. MÁJUS 23. , SZEKSZÁRDI VASÁRNAP 3 M, ájus 29-én a Szekszárdi Német Szinház bemutatja Bertolt Brecht: Dreigroschen Oper (Koldusopera) című darabját. Milyen érzésekkel készül a premierre? - Semmi különöset nem tudok erről mondani. Az ember megtanulja és megcsinálja. - Akár Pesten, akár egy vidéki kisváros kis színházában? - Teljesen mindegy, hogy hol, az a fontos, hogy deszka legyen az ember lába alatt. Tudja, én magamtól hagytam ott a vígszínházat, mert valami nem tetszett és kész. Az sznob dolog, hogy ezt így, vagy úgy hívják. Engem a Sulyok Mária tanított, ő mondta, hogy az a színház fontos, ahol vagyunk. Az ember mindenképpen maga elé állít egy bizonyos mércét, amihez aztán igazodnia kell, alább nem lehet adnia. ^^ - Ön végtelenül szigorú. - Én gyerekkoromban nagyon szigorú nevelést kaptam. Az ostrom után, negvenötben én például két héttel később érkeztem az iskolába. Megkérdeztem a gyerekektől, hogy mit tanultak, erre azt felelték, hogy megtanulták az Előhangot és az Első éneket. Én rögtön megtanultam, mert meg se fordult a fejemben, hogy egy világháború és egy három hónapos ostrom elég indok lett volna arra, hogy én ne tudjam a leckét. Egyszer - a lányom még általánosba járt - megkértek, hogy Verebes anyuka rendezzen mit tudom én valamilyen előadást a gyerekeknek. Az egyik gyerek rosszalkodott és fogtam magam, lekentem neki egy pofont. Na, a tanári kar összeomlott - most mi lesz, fel fogják őket jelenteni. De onnantól kezdve az a gyerek a rabom volt, imá0btt, rohant hozzám, Éva néni, Éva néni - tudniillik pontosan megérezte, hogy én jót akartam, én azt akartam, hogy ő jó legyen abban a darabban. És ahhoz szigorúság kellett. - A fiatal kollégák is ismerik a szigorúságot? Mennyire tisztelik a megfeszített munkát, a színpadot? - Ugyanúgy. Nézze, aki tehetséges ember, az mindig tiszteli. Aki nem tiszteli, az valamit kompenzál vele - az azt hiszi, hogy ha ő idétlenkedik, azzal pótolja a tehetségét. A tehetséges ember mindig szigorú önmagával szemben és megköveteli, hogy a többi is az legyen. Ez, kérem, nem kprosztályi kérdés. A Pártos Erzsi például nyolcvanhat éves. De a Pártos Erzsi még mindig halálosan pontos és szigorú - sosem engedi meg magának, hogy mivel ő már olyan idős, ő már lazíthat. - A környező világ mindig meghatározó a színház számára. Mennyire szereti ez a világ a színházat? - Ez a mostani nem annyira szereti a színházat, ami még csak nem is ennek a változásnak a következménye. Hauser Arnoldnak van egy könyve a művészetfilozófiáról, amiben megírja, hogy a XX. század - különösen a második fele és majd a XXI. század - nem a művészetek százada. Ez a XIX. századdal elmúlt. Ez tény és való, mint ahogy nem kedvez a festészetnek sem, a zenének sem és hát a színháznak sem. Egészen pontosan úgy nem kedvez, zel nem lehet erősködni, lehet, hogy lesz idő, amikor újra menni fog. Nyilvánvaló, hozzájárul az is, hogy a világon gazdasági válság van, körül vagyunk véve háborúval, gazdasági problémákkal, a változás okozta nehézségekkel, mindez nem jelenti azt, hogy most kimondták a halálos ítéletet a színházra. Nézze, aki elhivatottságot érez, az úgyis fogja csinálni. Aki pedig ettől megretten, az úgysem volt rá alkalmas. „Szomorút játszani a buták is tudnak... » Műveltségéről, szigorúságáról legendák szólnak. Nyelveket úgy tanul, mint más egy négysoros verset - szerepeit általában már a legelső olvasópróbára hibátlanul tudja. Amikor találkozunk, dühöng, csapkod, mindenre és mindenkire haragszik. Tele van az újságírókkal, a színházzal, a rossz szervezéssel, ne fényképezzük, fáradt, különben is mindenki hagyja békén. És lám, két perc sem telik el - úgy ragyog a tekintete, akár egy kisgyereké. Schubert Éva vérbeli színésznő. hogy a színházat igyekszik egy kissé lezülleszteni, mivel csak arra megy be a közönség, ami kedve szerint alpári vagy felületes, tehát gondtalanságotjelent. Tudja, az emberek azt hiszik, hogy egy úgynevezett komoly darab, egy tragédia az fárasztja őket. Én azt gondolom, hogy borzasztó egészséges dolog másnak a tragikumába belemenni, megtisztulni és felülemelkedni, hogy hiszen ez nem velem történt. Azt, hogy most nem megy a színház, azt tudomásul kell venni, ez- Ha Schubert Éva megjelenik a képernyőn, a színpadon, ott mosoly fakad, ott nevetni kell. Rengeteg példa van arra, hogy akinek a szakmában a neve mellett a derű, a szórakozás determinált, az „legtitkosabb szobájában" legkevésbé sem így él. - Tudom, hogy maga mit gondol, de erre nem lehet egyértelmű választ adni. Tehát nem arról van szó, hogy én a privát életben szomorú volnék, mert erről szó sincs. Egész egyszerűen én nem bírnék élni, ha este úgy feküdnék le, hogy szomorú vagyok. Azért nem tudok haragot sem tartani, mert olyan nagy az igényem a boldogságra, a derűre, hogy mindenképpen megkeresem azt, ami jó az életben. Ez az egyik. A másik az, hogy az a fajta humor, amit én képviselek, annak egy világnézet az alapja. Én a világot átlátom, úgy gondolom. Ennek az iróniának az alapállása az, hogy bizonyos értelmi szint kell ahhoz, hogy egy fajta humort az ember sugározzon. Mert érdekes módon szomorút eljátszani a nagyon buta emberek is tudnak, de bizonyos szellemi megfogalmazáshoz kell egy lelki komolyság az emberben. Komolyság kell, de komorság nem. Hála Istennek nekem a szegény férjem is egy fantasztikus humorral rendelkező ember volt és a lányom még most is azt szokta mondani, hogy de jó, hogy ilyen hülye vagy. Azt hiszem, a dolognak az az alapja, hogy az embernek még nagyobb legyen az önkritikája, mint a kritikája a világgal szemben. Tehát, ha a magam balogságát látom a világban, akkor talán van jobb szívem arra is, hogy minden mást lássak. - Megkérdezhetem, hány éves? - Hatvankettő. - Habozás nélkül válaszolt. - Naná, hát benne van a lexikonban, bemondták a rádióban az idén már hússzor... Hát, igen, ez nem kevés... Nézze, nekem egy dolog a fontos, az, hogy független legyek. Nem szeretek valamilyen szervezet alá tartozni, nem tudom elviselni, hogy nálam lényegesen ostobább igazgatóm legyen - ahogy lehetett, azonnal nyugdíjba is mentem, csak hogy szabad legyek. A másik, hogy ebben a korban az ember már tisztában van az élet rövidségével is, és akkor már mindent úgy néz, mintha utoljára látná. Szóval annyira kell élvezni a dolgokat, a szépet, egy utat, vagy egy könyvet, egy zenét, hogy ez még van nekem - akár egy szerepet, hogy ezt még eljátszom, lehet, hogy ez az utolsó. Szóval mindig kell az utolsóra gondolni. De mondom: én nem bánatosan, nagyon derűsen gondolok rá, mert egész életemben a kíváncsiság tartott mozgásban. Kíváncsiságból tanultam, kíváncsiságból olvastam, egyszerűen nem bírom ki, hogy itt legyek ezen a földtekén, és ne tudjak posszibilisen mindenről, ami történik. Azért szeretek utazni is, mert ahogy lehetett rögtön mentem és Kínától, Anatóliától, Hollandiáig, Máltától Svédországig mindent akartam látni. Most még nagyon szeretnék elmeqni Mexikóba, meg Peruba, meg Indonéziába, meg Indiába - egész egyszerűen azért, mert az ember szereti birtokolni a Földet... Orbán György fotó: -kaH-