Szekszárdi Vasárnap 1993 (3. évfolyam, 1-51. szám)

1993-03-28 / 12. szám

12 , SZEKSZÁRDI VASARNAP 1993. MÁRCIUS 28. Morzsalék nem kell! Mágikus henger, kanveréb!? Avagy, érdemmé lett a seftelés!? A világot akarom - vallja a tanítóból lett seftes -, nem kellenek a morzsalékok. Kereskedőként, adok magamra. Köszönök és megköszönök, mert hisz a pásztor van a nyájért és nem fordítva. Ebben a vadkapitalizmusban a seft, a csalás „erény". Magam is külcsínre - csak a formaságok összessége vagyok. A lényegaz bennem lakik, legbelül... hisz értékünk olyan mélyen rejlik, mintha örök szégyenünk és nem örök érdemünk lenne..., de az élethez pénz kell! „Sárgarigó, kanveréb, tessék, tessék közelébb!" - hallom a fennhangon szárnyaló rigmust. A hang gazdáját ugyan nem látom, mert cinkosán megbújik az őt körülvevő jókora tömegben, de hanghordozása (hangütése olyannyira vonzó, hogy alig szabadul tőle az ember. „Ki lehet ez az ember és mit kereshet itt, épp a piacon!" (Mert eddig ugyan nem szóltam róla, de történetem helyszíne a piac területe, méghozzá pénteki napon, a reggeli órák legelején.) Aztán a lökdösődés közepette kiválik a tömörülésből egy középkorú nő, kezében két ún. „mágikus henger", a közepes fajtából. „Ez igen! - jegyzi meg -, egyet fizettem, s nézze, kettőt kaptam! - majd tovább replikáz imigyen: meg azután ez a vásáros is milyen egy slájding, udvarias, szép (!) ember!" A hang gazdáját jellemezte, gondoltam, s jómagam is a kíváncsiskodók közé álltam. Tülekedtünk, tülekedtünk, azután én is sorra kerültem. Azaz, csak kerültem volna, hisz addigra épp elfogyott ez a mágikus erejű, szőrfelszedő masina. Egészen pontosan: egy még volt, de akkor nem funkcionál már az egyet fizet, kettőt kap. Sebaj! - emelem tekintetem az előttem álló, megnyerő külsejű és modorú fiatalemberre - engem egy beszélgetéssel kárpótolhat! „Miért? Ki maga? Ellenőr? Be akar mószerolni? Nem tud! Kifizettem a helypénzt, kiskereskedői engedélyem is rendben. No, de egye kánya! Mit akar hallani? Hogy miért ilyen olcsó, meghogy honnan van? Akkor úgysem válaszolok, az „üzleti titok"! Beszélgetni meg éppen ráérek, mert csak egy óra múlva jönnek értem! Amikor megtudja, hogy egyáltalán nem a portékája érdekelt, még nem is az üzleti fortélyok, közlékenyebb lett. Ezt csak megfejelni látszott, amikor „fű alatt" elmondom ki vagyok, s ezt sajtóigazolványommal is illusztrálom. Hiába az írott szó hatalom, meg hogy benne lesz az újságben! „írja nyugodtan azt, hogy Iván! Hogy valóban az e a nevem, vagy sem, más kérdés! Hátha valódi nevemet adtam. (A középmagas szőkésbarna fiú elmosolyodott, majd cinikus hangütéssel folytatta -, sikerember vagyok! Láthatod, mindent elkapkodtak!" - Igen azt látom. De inkább magádról, az emberről beszélj! - tegeztem vissza -, honnan ez a kitűnő orgánumod? mert hogy nem veled született, az érezhető! - Ha hiszed, ha nem, a bajai tanítóképzőben végeztem, de nem tanítottam a kötelező gyakorlaton kívül - soha. Lírai alkat vagyok, nem erre a világra való! A leendő kollégák várható sirámait meg ismertem. Igaz, ez nem az ő szégyenük, de itt a békaaltest szindróma áll fönn. Elneveti magát, mint aki érzi, sikere van. Legalábbis nálam. („Az a társadalmi rendszer, melyben az elmélet és a nevelés szemben áll a gyakorlati tapasztalással, törvényszerűen felbomlik." Ugyan, ismerem fel, te idézel komám!, de nem szakítottam félbe!) Nem aprózható el, amit egészben akarunk megkapni! És amint látod én ezt teszem. - Hogyan? - vetettem közbe mégis -, ezt nem értem. - Ugyan dehogynem! Csak ravasz vagy, mint minden firkász! De elárulom, újságíró-gyakornok is voltam! teremtett le pillanatok alatt. Én a világot akarom megszerezni, nem kellenek a morzsalékok! Tanítóként „napszámos" lennék. Az írásból meg hasonlóképpen bajos megélni! Seftelek, üzletelek, csalok! Ebben a vadkapitalizmusban, barátom, még erény is amit teszek. Láttad, pillanatok alatt elkapkodtak mindent. Abban a hülye hivatalos kereskedelemben meg mindent duplán mérnek. De tönkre is megy sorra mind! Hogy az árum „kétes eredetű"? Meglehet, de olcsó és jó. Legalábbis az árát kiszolgálja! Mert tudod? - bölcselkedett tovább -, a pásztor van a nyájért és nem fordítva! Ostobaságra vall az ellenkezőjét hinni! (Elmosolyodom, s ez olaj a tűzre. Egyfajta igazolást vél kiolvasni a szemeimből, mint ahogy - megvallom - sok rés^ letét én is osztom kijelentésein Meg adok is magamra. Köszönök megköszönök, szemet fogóan öltözködöm, mindig tudok váltani és visszaadni. A formaságok összessége vagyok, a lényeghez semmi közöm. A lényeg az bennem lakik, ott legbelül. De az élethez pénz kell. Ha az van..., de az egy másik mese. Az már szlogen, azt hagyjuk! A családjáról hiába faggatom, az tabu! Őket „nem engedem beszennyezni!" - zárjuk a beszélgetést -, mert tudod: „értéked - ha van - olyan mélyen rejlik, mintha örök szégyenünk és nem örök érdemünk lenne!" (itt vallotta meg, hogy nem minden gondolat a sajátja, többet úgy „kölcsönzött.") Egykutya! - sommáztam magamban -, mégis örülök, hogy beszélgetett velem, hisz minden ami körülveszi vagy benne van, olyan tipikus, olyan valóságos, olyan fájdalmasan realista, mj maga az élet. Bayer Be és^ kW liM im Egy város képéhez, a városképhez sok minden hozzátartozik. A szélfelkavarta por, szemét, a zöldterületek, a jellegzetes vagyjellegtelen épületek, a házak színe, a kirakatok, az üzletportálok, a reklámok és még sorolhatnám tovább. Szekszárd viszonylag kis város s ennek minden előnyével, hátrányával éli meg napjaink örömteli vagy kevésbé örömteli átalakulásait. A szinte mindennapos változások közepette azonban elkeserítő látvány az utcákon, a házfalakon, az üzleteken, üzletekben a lassan minden talpalatnyi helyet kihasználó, mindenhol megjelenő reklámok, feliratok. Az „ügyes"kezű vállalkozó maga „rajzolta" vagy megbízás után készült többnyire stílustalan, ízléstelen, igénytelen, rosszul komponált, olcsó reklámok, feliratok, emblémák, kirakatok, üzletportálok városképrombolása felmérhetetlen. Természetesen mint mindenhol, itt is vannak kivételek, de ezekről majd máskor. Érthetetlen, hogy a vállalkozásukba százezreket, milliókatfektető vállalkozók, vállalkozások miért kisstUűek, igénytelenek Szem-pontok akkor, amikor vállalkozásuk külső grafikai képét kellene megteremteniük. Vajon miért van az, hogy Nyugat-Európában minél kisebb egy város, annál jobban ügyel a városképre, hogy rendkívüli műgonddal, hozzáértéssel, hozzáértőkkel alakítja ki az utcaképeket, az üzletek portálját, a reklámokat, a vállalkozás grafikai képét. Pontosabban abból adódóan, hogy Szekszárd kisváros, kézben tartható és megkövetelhető lehetne legalább a belvárosnak, belvárosképnek tudatos, ízléses, stílusos kialakítása. Budapesten kötelező egy szakzsűrivel elfogadtatni az üzletek portáljának építészeti és grafikai terveit és a kivitelezett munkát. A város nagyságánál fogva betartatni ezt igen nehéz, sok esetben lehetetlen. Itt azonban mindez minden további nélkül megvalósítható, ellenőrizhető, pusztán elhatározás kérdése! Miért kell Szekszárdnak is beállnia abba a dicstelen sorba, mely alól sajnos talán egyetlen városunk sem kivétel, miért kell azon területen is a szakadt szegény rokon szerepét vállalnunk, ahol megvan a lehetőségünk arra, hogy a „gazdag"példa legyünk. Még mielőtt valaki azt hinné, hogy ez is, mint minden, elsősorban pénz kérdése - azt ki kell ábrándítanom. Ugyanis egy jó embléma, egy ízléses üzletportál, egy stílusosan megválasztott felirat, egy jól komponált szöveg jóval többet hoz a „konyhára", mint amennyibe egyszeri befektetéssel ezek megtervezése, kivitelezése - a megfelelő színvonalon - került. Talán még nem késő, talán még megállítható a teljes züllés, talán még átalakítható a már meglévő grafikai kép és formálható a kialakuló új, talán egyszer tudatosodik az illetékesekben, hogy egy kulturált, ízléses, tiszta, egy részén autók nélküli belváros kialakulásáért semmi nem drága és a mai befektetések busásan megtérülnek a jövőben! Talán... Baky Péter 4