Szekszárdi Vasárnap 1993 (3. évfolyam, 1-51. szám)

1993-03-14 / 10. szám

9 1993. MÁRCIUS 21. „ SZEKSZÁRDI VASARNAP - Számomra se az egyik, se a másik nem jelentett gondot. Ha volt zűr, inkább a fiúk között fordult elő, hogy gyakorlaton leesett valamelyiknek a vérnyomása. Addig tartott ez, amíg föl nem fogták, hogy nem hulla fekszik előttük, hanem egy halott ember teste. Volt egy szeretett, iskolateremtő professzorunk, Romhányi József, aki legelőször ezt táplálta belénk, a halott embertársat megillető tisztelet mellett. - Elmesélnéd, hogyan került egyszer a csizma az asztalra, koszorús költő az anatómia pótvizsgatételei közé? - Az úgy volt, hogy 1956-ban kicsit kilazítottunk. Hanyagoltuk a tanulást. Vizsgázni viszont kellett, bele is buktunk elsőre, pedig anatómiából addig csak jeleseim voltak. Vagy hatan besorakoztunk pótvizsgázni a nagy tekintélyű Szentágothai ^fcofesszorhoz és elkezdődött a nyögdécselés. A harmadik tételnél megállt a tudományunk. Hosszú és kínos csönd után dobta be a profeszszor úr - döbbenetünkre - a mentőövet. Azt kérdezte, hogy „Ki írta a Jóka ördögét?". - S egyedül te tudtad, hogy Arany János volt a „tettes". - Erre ő; „Hadd halljuk a verset!". Nekibátorodtam, hogy „Zsémbes aszszony Judit. Csak az Isten látja, / Menynyit szenved tőle szegény Jóka bátya / Nincs ínyére semmi; szüntelen veszekszik. / Átkozódva kél és szitkozódva fekszik..." Elég sokára elégelte meg a versmondást és megenyhülten írta be leckekönyvembe az elégségest Hozzáfűzte azért, hogy hegedülhetnem volna szebben is. ^P - Nem estek neked mindezek után a társaid? - Hozzákészültek, de a folyosón odajött a professzor úr és azt mondta jó hangosan és mosolyogva, hogy „Nem baj ám, ha egy orvos szereti a magyar irodalmat!". - Úgy értesültem, nagy szólóestjeid voltak a kollégiumban. Erről egy fájdalmasan korán elhalt közös barátunk mesélt. Az egyesített kóruson kívül is sokan szerették bársonyos alt hangodat. - Akit emlegetsz, Budavári Mariann, negyedéves volt és szívesen jött mindig közénk. Hozzá képest zöldfülűek, tizenöten laktunk egy szobában, ahol ő kiadta, ki mos, vasal, takarít, vagy főz helyettem, hogy én csak énekelhessek. Az volt a kedvence, hogy ,3úcsúkönnyem sírom a csendben, lelkem húiján bánat zenél..." - Énekelsz még mostanában is? - Ahogy mindenki más, lehetőleg a fürdőszobában, de régóta nem okoz akkora örömet, mint valamikor. Most az a boldogságom, hogy a gyerekeim egészségesek, elsőszülött fiam, Zsolt orvos, Szabolcs - a középső - vállalkozóként azt csinálja, amihez ért, amit szeret, Boglárka pedig a zeneiskola pályakezdő szolfézs* és karvezető tanára. - Ravasz, de gyönyörű megoldás, a leányzó mintegy helyetted is énekel és tanít. Tulajdonképpen miért a Kolping iskolába szerettél bele nyugdíjazásod küszöbén? - Mert az igazgatónőtől - aki korábban kolléganőm volt - meghívást kaptam és úgy látom, hogy egy problematikusnak mondott gyermekcsoport nevelését, oktatását célozva, igen fontos feladatot vállalt föl és teljesít. Vonzott e keresztény szellemiségű intézmény, amibe belépve tele voltam félelemmel, hogy nincsenek pedagógiai, didaktikai, pszichológiai ismereteim. Kiabálva fegyelmezni nem akarok, hogyan találom meg azt a hangot, ami a gyerekek egészségügyi szemléletének megalapozásához kell? De módfelett izgatott a tanítás lehetősége. Belevágtam. - Úgy hírlik, túl vagy a kezdés nehezén, kölcsönösen megtaláltátok a megfelelő hullámhosszot. - Lehet, de ne kiabáljuk el. Heti tíz órám van a Kolpingban, egy napra bejárok még az ÁNTSZ-be, amennyire tőlem telik, segíteni az utódomnak és viszontlátni a „lányokat", akikkel sok küzdelmes és szép munkában voltunk egy test, egy lélek. Nehéz elválni tőlük. - Tudsz arról, hogy Kakasdon most is úgy emlegetnek még, mint kakasdit? - Ez közös dicsőség. Remek teamet alkottunk ott a bábaasszonyból körzeti ápolónővé képzett Váradi Józsefhéval, az én istenáldotta Amri nénimmel, meg a hasonlóan jól felkészült Fetzer Anna védőnővel. Minden körzetben dolgozó pályatársamnak szívből kívánok ilyen pompás együttest, mert még ennyi idő elteltével is csak hálatelten tudok rájuk gondolni. Ahogy első főnökömre, dr. Ablonczy Pál főorvosra is, akinek a keze alatt orvossá érlelődtem. - Elégedett vagy? - Ha úgy fogom föl az életemet, hogy abban minden Isten akaratával történt, igen. - Köszönöm, hogy dr. Sass Edittel - ismeretségünk óta először -, Sass Editről beszélgethettünk... LÁSZLÓ IBOLYA Fotó: Kapfinger A. Szövőszék a csecsemőotthonban 'gy fiú ül a szövőszék mellett és fél kézzel csomót próbál kötni egy fonalra. Nehéz mutatvány, elsőre nem sikerül, de huszadszorra, századszorra sem. Az ötszázadik alkalommal azonban a csomó már hibátlan. Odébb eg\ másik a testnevelő tanár felügyeletével és biztatására tornászik. Nem tigrisugrást gyakorol vagy saslengést, hanem a saját erejéből igyekszik legalább eg> arasznyira felemelkedni a tolókocsiból. Hosszú kísérletezés után megszületik az eredmény, lehet kezdeni az edzést a második arasz elérésére. A szövőszékek, a másik teremben cipészfelszerelések és természetesen maguk, a cseppet sem csecsemőkorú gyerekek a szekszárdi csecsemőotthonban vannak. Szerencsém úgy hozta, hogy az intézményt megnyitása óta ismerem, a valamikori csecsemőotthoni funkció megmaradt, majd egészségügyi gyermekotthonival bővült. Január óta pedig fogyatékos gyerekek ágazati szakmunkássá képzése folyik itt, egyelőre az országban egyedülállóként és csak remélni lehet, hogy nagyjövőt ígéA fogyatékos" nem a legszerencsésebb jelző, de különbet még nem találtak ki. Olyan 14-20 év közöttiekről van szó, akiket a természet torz tréfája nem engedett teljes értékűvé válni, de emberek lévén ember módjára kívánnak élni, a társadalomnak és önmaguknak is hasznára válni. Ebben segít a Mozgásfogyatékosok Szociális Intézete, a főhatóság szerepét is betöltő megyei önkormányzat, a Népjóléti Minisztériumtól elnyert 3 millió forintos pályázat, a megyei munkaügyi központ átképzési alapja és a Mozgássérültek Tolna Megyei Egyesülete. Ahogyan az újabb funkciót kapott intézmény vezetőjétől, dr. Szabó Péter igazgató főorvostól megtudtuk, a sok bába közt egyáltalán nem vesznek el a gyerekek, hanem valamennyiük támogatása szükséges, nélkülözhetetlen és az lesz a jövőben is. - Tizenkét fiú és nyolc leány vesz részt az egyéves, 1240 órás, intenzív tanfolyamon - mondja. - Alapfeltétel a kisegítő iskola elvégzése volt. Az ágazati szakmunkás az „igazi"-nál valamivel kevesebbet, de a betanított munkás szintnél többet jelent. Szövő és cipőjavító szakmában folyik. Az igény óriási volt, nemcsak a megyéből, a városból, hanem az országból is, de a keret húsz gyerek felvételénél többet nem enged. A gyakorlatvezetők Tolnáról és Bonyhádról, az elméleti tárgyak oktatói különböző szekszárdi iskolákból jönnek. Az intézet végtelenbe nyúlónak tűnő folyosóláncára fűzött pavilonjaiból kettőt engedtek át erre a célra. Az egyik a kollégium, a másikban a gyakorló- és tantermek, valamint a tornaszoba lelhető. Jöttek a megyéből, de Gárdonyból, Sályról, Szolnok és Bács megyékből is. A tanfolyam létét ideje közismertté tenni, ezért születik ez a cikk. A gazdasági élet mindennapjai egyelőre nem sok optimizmusra adnak okot, így a látogatóban óhatatlanul felmerül a kínos kérdés: - hogyan tovább? Hiszen manapság fizikailag teljes értékű szakmunkásoknak is tömege kerül utcára, a különböző munkahelyek miért épp az itt végzendőket vegyék majd fel? Teljesen megnyugtató válasz nincs, de az már igaz, hogy például a tolnai Luxin Kft. a majdani szövők közül igényt tart egynéhányra. A jövő alakítása természetesen nincs a helyiek kezében. A Tolna Megyei Munkaügyi Központtal kötött szerződés egyelőre éves. Országos gondról lévén szó, hírlik, hogy a minisztérium regionális központok létrehozását tervezi a szociális életnek ezen a nem elhanyagolható területén. Itt az első lehetőség mindenesetre már adva van a továbbfejlesztésre... Zárjuk azzal ezt a rövidre fogott beszámolót, hogy az oly sok esetben lenyűgöző segítőkészségről tanúbizonyságot tett társadalom itt is közreműködhetne, ha mással nem is, apróságokkal. Például a szövés alapanyagaként felhasználható rongyokkal, vagy a cipőjavításnál még alkalmazható bőrmaradványokkal. A tanfolyam irányítóival és a gyerekekkel együtt örülnénk, ha ezt minél többen megtennék. ORDAS IVÁN Fényképezte: kafi