Szekszárdi Vasárnap 1993 (3. évfolyam, 1-51. szám)

1993-03-14 / 10. szám

167 1993. MÁRCIUS 21. „ SZEKSZÁRDI VASARNAP Munkalehetőségek Szekszárdon és környékén £ Szakma/Állás Gyermekfelügyelő Varrónő Folyószámla könyvelő Központifűtés-szerelő Ápolónő' Belső ellenőr Gépészmérnök Gyors- és gépíró Kőműves Asztalos Alumíniumhegesztő Szerszámkészítő Varrónő Targoncavezető .Varrónő Püzletkötő Lakatos-hegesztő Bádogos Elektronikai műszerész Szerkezetlakatos Adminisztrátor Faipari szakmunkás Faipari szerszámélező Varrónő Üzletkötő Kőműves Ács-állványozó Betonozó Varrónő Gépi kötő Közlemény Az álláshelyek betöltéséhez a közvetítést a Tolna Megyei Munkaügyi Központ szekszárdi kirendeltsége (Szekszárd, Találka tér 4.) külön is biztosítja. Kéljük a munkáltatókat, hogy munkaerő-szükségletüket továbbra is jelez;ék a kirendeltségünknek. A munkaerő-lehetőségek közül a „hirdethetőket" tettük közzé. Fő Hol? Telefon 1 nő Szekszárd 11-733 2 nő Szekszárd 19-231 1 f/n Szekszárd 12-166 3 ffi Szekszárd ' 12-166 30 nő Szekszárd 12-211 2 f/n Szekszárd 12-211 lffi Szekszárd 15-811 1 nő Szekszárd 15-811 2 ffi Szekszárd 15-133 3 ffi Szekszárd 15-133 5 ffi Szekszárd 11-611 1 ffi Szekszárd 11-411 5 nő Szekszárd 11-355 lffi Szekszárd 12-188 8 nő Szekszárd 15-522 4 f/n Szekszárd 12-355/6 3 ffi Szekszárd 12-305/35 1 ffi Szekszárd 12-555 lffi Szekszárd 16-564 1 ffi Szekszárd 19-762 1 nő Szekszárd 12-122/186 2 ffi Szekszárd 12-122/186 lffi Szekszárd 12-122/186 10 nő Várdomb 28 4 ffi Szekszárd 11-011 6 ffi Szekszárd 11-763 • 4 ffi Szekszárd 11-763 5 ffi Szekszárd 11-763 10 nő Szekszárd 15-735 1 nő Szekszárd 13-207 este ^''••.--v--—

\V-.V-\---v .•.•"•-•-.'•.•.'••.'.'•"-• '^7'V Csendes árverés Nemrég lezajlott a város határában lévő földek arra kijelölt részein a kárpótlással kapcsolatos árverés. Volt ugyan aki azt mondta, hogy ez nem árverés, hanem átverés, de ha az ő esetleges - és egyéni - sérelmén túlnézünk, akkor állítható, hogy rendben, különösebb „hirig" nélkül történt mindez. Akinek volt kárpótlási jegye és ilyen igénye az zömmel a kikiáltási áron - ötszáz forint aranykoronánként -, és a városhoz viszonylag közel, földhöz juthatott. Köszönhető ez a leendő gazdák higgadt magatartásának a Józan paraszti észnek" az ésszerű kompromisszumok keresésének. Meg kell említeni a földrendező bizottság és a Kővári úr munkáját. Tárgyalt, egyeztetett, szünetet kért, osztott-szorzott és elsimította a vitákat. Van ilyen kisgazda is, nélküle biztos, hogy nem ment volna ilyen simán az érzelmektől sem mentes folyamat. Azért vállalta ezt a meglehetősen hálátlan feladatot, mert a pártnak a programjában ez is benne volt. Ilyen egyszerű, ahelyett, hogy zsíros állást brusztolna magának, kinevezné magát főnöknek és másokat ki-be zárna a pártból, miközben vívna - természetesen törvényes úton, - a pártszékház kulcsaiért... Érdekes, hogy a kevésbé jelentős területű és értékű szórványokért folyt a leglátványosabb küzdelem. Egy-egy kisebb erdőrészlet esetében a licit során a kikiáltási árat majdnem megtízszerezték. Olcsó játék, mondhatnánk, de nem mondjuk, mert az érdekeltek nem így gondolták, mindenesetre, ha figyelembe vesszük az alacsony aranykorona-értéket és a területek nagyságát akkor kiderül, hogy pár ezer forint forgott kockán esetenként. A nagyüzemi vezetők persze nem örülnek a dolognak, mármint, hogy „kiviszik" alóluk a földet, de a téesz vezetői, ha nem is lobogó lelkesedéssel, de aktívan részt vettek az előkészítésben, valószínűleg úgy gondolták, hogy ár ellen nem érdemes... Az állami gazdaságban kicsit durcásabbak, nemigen tárgyalnak senkivel és elzárkóztak attól, hogy aki óhajtja, annak a most tulajdonba vett földjét megművelik, bár utóbb olyan hangokat hallani, hogy mégiscsak hajlanak erre, természetesen abban az esetben, ha - mint az ésszerű - a közös művelésbe adók egymás mellett, nagyüzemileg művelhető méretű táblában veszik ki a földjüket. A téesz területeinek tíz-tizenöt százalékát vették ki - közel négyszáz hektárt - a szórványterületekkel együtt. Valószínűleg ezeket a csipricsupri birtokokat sajnálják a legkevésbé. Mivel van még hátra egy-két forduló kárpótlás és földrendezés vonatkozásában, úgy vélik, - az eddigiek alapján -, hogy a téeszből kivitt terület elérheti az összterület harminc százalékát - ez már veszélyesabbnek tűnik; kérdés, hogy ennek hányad részét hagyják bent közös művelésre. Nyitott kérdések tehát maradtak, ha pedig az egész ágazatot tekintjük, akkor ez idő tájt alighanem a bizonytalanság az egyedüli biztos pont, és ezen még az sem segít, hogy a hírek szerint jön a tavasz. Ez már biztos, mert ezt a természet ígéri, nem a politikusok... - st 0 tempóra! Sajátos művészetnek hódol a philadelphiai (USA) Jack Thomson. Az ő festményein ugyanis a legtökéletesebb női aktok kereszteződnek állati végtagokkal! Megjelenítésében találkozhatunk a madárfejű Vénusszal éppúgy, mint a sarokból ránk vicsorító sakálképű fallosszal. Azon, hogy a torzképű démon vaginája lótuszvirág, már fel sem háborodunk. Pucér plasztikái még ennél is morbidabbak. - Tudom, hogy dolgaim kissé meghökkentőek, de minden abszurditásuk ellenére nagyon keresettek - vallja a középkorú alkotó. Vevőkörének aberrált lelkivilágáról viszont hallgatott, hiszen nem az ü dóga, ez a „az emberi szabadságjogok része!" (SIC!) már az, hogy ki mikor és mit vásárol. S ha ráadásul meg is tudja fizetni! Hmmm... Tiszta evidencia. -bb Heti jegyzet Az a helyzet... ..., hogy időnként rejtélyes nevű cégekkel találkozik az ember. Evekkel ezelőtt egy ilyen ugyancsak megragadta a fantáziámat. Exporttartalékokat feltáró központ helyi üzeme, hirdette a tábla. A központ hol másutt lehetett volna, mint Pesten, - helyi üzeme pedig Méhkeréken vala, ez egy falu a román határ mellett. Lakói többsége román anyanyelvű magyar. A hely érdekessége az volt, hogy alig akadt a házak kertjében, udvarában fa; ugyanis minden hasznosítható négyzetmétert afóliasátrakfoglaltak el Itt hajtatták a zöldségeket kora tavasztól, zömmel uborkát. Bementem az üzembe, aminek semmi köze nem volt az uborkához, ott egészen más tartalékokat tártak fel. Diót és mogyorót törtek. A főnök kedélyes ember volt, vidáman adta elő, hogy az ő exportjuk - import. Nevezetesen diót vesznek-plusz mogyorót - a közeli-akkor még Szovjetuniótól. Szegény ördögök, sóhajtott a jókedvű főnök, egész nap áz erdőben kajtatnak és az összegyűjtögetett diót, mogyorót bagóért veszik át tőlük, szegény népség mondta. A cég ezt megveszi, természetesen bagóért (lyukas mogyoró). Áthozzák, megtörik, válogatják, aztán félkilós műanyag zacsekba csomagolják - egalizálják! - és exportálják Nyugatra. Ennyi. Hát ezt szépen föltárták, gondoltam. A helyi asszonyok zömmel négyórás műszakban dolgoztak, válogattak, nőnem azért az éhbérért amit ezért kaptak, mert a fólizázással egy nap alatt kerestek annyit, mint a fizetés, hanem a nyugdíjért, a leendő nyugdíjért. Egyébiránt a diót, meg a mogyorót nem kézzel törték, hanem gépekkel, minő technika, a csonthéjasokat acélhengerek roppantották össze. így mogyoróztak míg meg nem haltak, mondhatnánk, ám kiderült, hogy egyebet is importálnak és feltárva azután exportálnak, például kalapácsot! Akkoriban még vágott az agyam mint a Wilkinson, és rövid öt percig tartó erőteljes moifondír utánföltettem a kérdést a vígkedélyű főnöknek, hogy mi lesz, ha a ruszkik rájönnek, hogy van nekik diójuk és kalapácsuk is, mi lesz, ha ők törik össze és exportálnak? Mire rájönnek addigra mi nyugdíjasok leszünk, mondta a vígkedélyű főnök göcögve, addig mi nyugodtan ráérünk feltárogatni a tartalékokat... -st-