Szekszárdi Vasárnap 1993 (3. évfolyam, 1-51. szám)

1993-03-07 / 9. szám

15 1993. MÁRCIUS 14. , SZEKSZÁRDI VASARNAP Bölcsességek a szerelemről „I la ííiiiikiüíhIIiui liií maradsz: Ilii énhoz/ám is, maradj mindég az, aki vagy, s a n/ívtni már liisz." (Váci M.) Nőkről, nemcsak nőknek! Sas Erzsébet oldala Nőnapi randevú Kocsis Imre Antal polgármesterrel Hal vagy? Nagyon érzéki. K/eretl a harmóniát. amiért áldozatokra is képes. Hiszékeny, e/érl sokan kihasználják. Empatikus kt s/séuv m>«\ o» fejlett. A pénz vem u munkahelyén, sem otthon nem jelent s/mnára semmit. Ha >an Valakije, a/t ki/úrólatíosan és szenvedélyesen szereti. Illik hozzá: >lzünlö, bika. Óvakodjon az ikrektől és a halaktól. Virág helyett meghajtom a fejem!" Kedves olvasóim! Ugye Önök is úgy gondolják, hogy nőnap előtt nem lehet más vendége ennek a sorozatnak. •

is egy férfi. A választás egyszerű , hisz bárki másnál felmerülhetett volna a kérdés; miért pont Ő! így viszont a válasz egyszerű: városunk lapjában, a nők oldalán, a nőnap előtt megérdemeljük, hogy „minimum" egy polgármester válaszoljon kérdéseinkre. - Polgármester Úr! Kezdjük talán a gyermekéveknél. Hogy gondol vissza gyermekkorára, mit jelentett az Ön számára az a fogalom, hogy nő? - Édesanyámban kizárólag az anyát láttam, sosem vettem észre benne a nőt. Úgy gondolom, ezzel valamennyien így vagyunk. Családunkban 4 fiú és 2 lány volt, akiket szintén nem vettünk mi fiúk nőszámba. - Iskoláskor, kamaszkor? - Miután nem koedukált iskolába jártam, a dolgok úgy alakultak, hogy «

sen külön életet éltünk mi fiúk, a oknak nem volt ehhez közük. Sem tainkban, sem komoly dolgokban. A fiús játékok betöltötték a gondolatvilágunkat, ebbe a lányok akkor nem fértek bele. Ezt ők azzal bosszulták meg, hogy teljesen önállósították magukat. A kamaszkorban már a szokásos szerelmekkel, csalódásokkal kellett megbirkózni, ami azért volt jó, mert mindig újabb és újabb tettekre sarkallt. - Mikor jött el az igazi nő? A nagy Ő? - Nem sokáig kellett keresgélnem, hamar megtaláltam. A gimnáziumi évek végén ismerkedtem meg a feleségemmel, akivel egy osztályba jártunk. Kapcsolatunk az érettségi után vált komollyá. - Milyen a nőideálja? Milyen tulajdonságokkal kell rendelkeznie annak a nőnek, akit Ön a társának tekint? - A feleségem testesíti meg számomra az igazi nőideált, minden szempontból. A külsőségekről nem beszélek, hisz annál sokkal fontosabbnak tartom a belső tulajdonságokat. Hihetetlen munkabírását, szókimondását, reális, racionális gondolkozását, otthonteremtő képességét. - Óriási adomány a sorstól, hogy valaki ezeket elmondhatja. Azt pedig, hogy elmondta, külön köszönöm, minden nőtársam nevében. Mi nők ugyanis azt tapasztaljuk, hogy ha mégoly tisztában is vannak a férfiak társaik erényeivel, ritkán ismerik el azokat, holott a kölcsönös ösztönzés, elismerés talán több házasságot menthetne meg a széthullástól. - Valóban szerencsésnek mondhatom magam. Feleségem mindazokat a terheket leveszi a vállamról, amelyeket én nem szívesen végzek. Azt sajnos nem tudom, hogy ő szívesen végzi-e, de sohasem láttam még rajta, hogy nehezére esnék. Ez nálunk immár 27 éve így van. - Mi a véleménye a nőnapról, munkahelyen, otthon való megünnepléséről? Mi, „ünnepeltek" sokszor úgy érezzük, hogy ez már-már „kötelező gyakorlat", hogy a munkahelyeken a lérfikollégáknak és otthon a férjeknek épp olyan terhes, mint amennyire pont a kötelezőszerűsége miatt - számunkra, nők számára megalázó. Ha már a férjeknél tartunk, tudok olyanról, aki még sosem vett virágot a feleségének nőnapon, ám egyenrangú társként él vele, tiszteli munkáját, esetleg hobbiját. Van olyan, aki malomkerék nagyságú virágcsokorral tér haza ezen a napon, csak éppen azt nem veszi észre, hogy társa a munka és a család kettős terhe alatt rogyadozik. Van olyan, akinek semmit sem jelent ez az ünnep, de éppen foglalkozásánál, beosztásánál fogva „kénytelen" foglalkozni vele. Ön melyik kategóriába sorolná magát? - Az utóbbiba. Otthon sosem kerül szóba a nőnap. Előző munkahelyemen, még amikor fiatal pedagógusok voltunk a főiskolán, olyan nőnapi ünnepségeket rendeztünk, ahol igyekeztünk hölgykollégáinknak személyhez szóló versikéket írni, kiszolgáltuk őket és más ilyen kedvességekkel együtt, ünnepeltünk. Nem hangzott el azonban Clara Zetkin és a többiek. Általában a hivatalos nőnapokról rossz véleményem van. Nem gondolom, hogy azon az egy napon bármit pótolni lehet. Sok munkahelyen éppen a „kötelező" volta miatt a férfiak mulatságává vált. Sokkal fontosabbnak tartanám, hogy a munkahelyeken újrajó viszonyba kerülnének, odafigyelnének egymásra a kollégák. Ez többet érne, mint egy „munka", amit a férfiaknak március 8-án el kell végezni. - A nők életének sorsdöntő dolgairól határozott a közelmúltban az Országgyűlés. Abortusz, nyugdíjkorhatár-emelés. Polgármester úrnak mi a véleménye az utóbbiról? - Nem vagyok konzervatív, ám állítom, hogy a nőknek maguknak kellene eldönteni, hogy 55 éves koruk után kívánnak-e dolgozni. Meggyőződésem ugyanis, hogy az a szerep, amit egy nőnek egy életen keresztül el kell játszani, olyan megerőltető - anyának, feleségnek lenni, otthont, családot összetartani, ezenkívül teljes értékű munkaerőként dolgozni -, hogy csak maga döntheti el, tudja-e ezt még vállalni 55 éves kora után is. - A kávéházi randevú helyszíne ezúttal a polgármester úr irodája. Megköszönöm a beszélgetést és a kávét, kérem Önt - hogy bármilyen véleménye is van a nőnapról -, éljen azzal a rendhagyó lehetőséggel, tisztelje meg Szekszárd város hölgytagjait azzal, hogy azoknak, akik váiják és azoknak is, akik nem várják ezt az ünnepet, e lap hasábjain küldje el üzenetét. - Virág helyett meghajtom a fejem Önök előtt. Szeretném megköszönni, hogy szorgalmukkal, odaadásukkal, kitartásukkal, pótolhatatlanságukkal barátságossá varázsolják ezt a kis várost, valamennyiünk otthonát. Szeretném, ha jövő évben, nőnap alkalmából - ha még polgármester leszek - én készíthetném az interjút Önnel, a Szekszárdi Vasárnapban. SAS ERZSÉBET