Szekszárdi Vasárnap 1993 (3. évfolyam, 1-51. szám)
1993-03-07 / 9. szám
SZEKSZÁRDI VASÁRNAP 1993. MÁRCIUS 7. Együtt - egymásért A Szekszárdi Lakásbérlők és Társasházi Lakástulajdonosok Egyesülete február 19-én tartotta évi taggyűlését. A taggyűlésre meghívták a lakásprivatizáció folytán újonnan alakult 51 társasház közös képviselőjét, hiszen gondjaik, problémáik azonosak. Segíteni egymásnak, és a szolgáltatószervek monopolisztikus törekvéseivel szemben sokkal hatékonyabban léphetnének fel közösen, mint külön-külön. Sajnálatos, hogy ezt a tényt még kevesen ismerték fel. A megjelent 20 közös képviselő már felismerte, és olyan kérdések megnyugtató megoldását keresik, mint pl. a házakban lévő bérlemények kérdése, a telekhatár pontos meghatározása stb. Az egyesület a tagság kívánságára továbbra is folytatja a tárgyalásokat a Héliosz Kft.-vei a beszedett fenntartási költség elszámolása tárgyában. A taggyűlésen tisztújítás is történt, az egyesület elnöki teendőit a következő választásig Csikós Ferenc látja el. Az egyesület fogadóóráit - a bérlők számára is - minden hónap első keddjén du. 17-19 óra között tartja a Dózsa György u. 1. sz. alatti TESZ-székházban. Kérik azokat a közös képviselőket is, akik valamilyen okból nem tudtak részt venni a taggyűlésen, fogadóóráikon keressék fel az egyesület képviselőit az eredményesebb együttműködés reményében. _ g _ Bölcsődesirató - már Szekszárdon is? Humánus döntés fellélegzett szülők „Az ez évi költségvetésben sem szántak normatív támogatást a bölcsődékre. Ilyen körülmények között az önkormányzatok jó részének nem maradt más hátra, mint hogy csoportokat vonjon öszsze, illetve más célokra használja fel a bölcsődéket" - írta a Magyar Hírlap '93. február 16-i számában. Szekszárdon akkor talán még nem sokan gondolták, hogy itt is kénytelen lesz szembenézni a város vezetősége ezzel a problémával. Aztán mégis futótűzként teijedt a hír: március közepén bezárják a Kadarka utcai bölcsődét. A szülők, nagyszülők szinte kétségbeesetten kutatták az okokat, miért pont az ő gyermekük, unokájuk intézménye jut erre a szomorú sorsra. Hiszen olyan sok érv szól amellett, hogy.ez a bölcsőde továbbra is működjön, és még sok kisgyerek tölthesse itt napjait szerető gondoskodásban. A bölcsőde egészséges, szép környezetben található, mint mondják, egyik legszebb fekvésű, legideálisabb gyermekintézménye a városnak. Hatalmas udvarán árnyat adó fák, az embertelen, szürke betonnak, panelnek nyoma sincs. Magát az épületet is pár éve újították fel többmilliós beruházással. Itt minden az apróságokhoz van méretezve, bármilyen más célú felhasználás esetén a teljes berendezést és épületbelsőt át kellene alakítani. De vannak más jellegű érvek is. Kósa Gáborné bölcsődevezető elmondta, hogy hozzájuk sérült, beteg gyermekeket is lehet hozni, akik a szakszerű gondozás-nevelés hatására a közösségben eredményesen fejlődnek. Évről évre van néhány ilyen kicsinyük. Ez a bölcsőde akkora területű, hogy kettéosztva egyik részében akár óvodát is be lehetne rendezni. Ez több szempontból is praktikus lenne. Aki itt bölcsődés, az különösebb törés, megrázkódtatás nélkül kezdhetné meg óvodás éveit a már ismerős környezetben, ismerős gondozónők és óvónők körében. Megvalósulhatna a zökkenőmentes bölcsőde - óvoda átmenet, legalább ezeket a kisgyerekeket nem kellene új helyre beszoktatni. Másrészt - mint hírlik -, a közelben várhatóan megszüntetnek majd egy óvodát, így az oda járó gyerekek elhelyezéséről is gondoskodni lehetne. A város is errefelé terjeszkedik, új házak épülnek, s további építési engedélyeket adnak ki. Nagyon is elképzelhető, hogy költöznek ide kicsi gyerekekkel is, akiknek majd ismét szükségük lesz bölcsődére, óvodára. Többe kerülne akkor újat létrehozni, mint amennyinek a mostani nyereség tűnhet. A szülők javaslatai szinte kifogyhatatlanok. A bölcsőde kollektívája meghatottan érzi megbecsülésüket, szeretetüket és támogató segítségüket. A város vezetőinek persze nem ezek alapján kell állást foglalniuk a kérdésben. Az önkormányzati testület tulajdonképpen saját magának is haladékot adott múlt heti kompromisszumos döntésével. Mostani határozata alapján ugyanis június 30-ig működik, működhet a bölcsőde. A továbbiakról minden lehetőséget mérlegelve márciusban újra tárgyal a testület, s remélhetőleg ismét sikerül olyan megoldást találnia, amely egyaránt elfogadható az önkormányzat és az állampolgárok számára. Mert ez a mostani döntés nagy megelégedéssel töltötte el a pillanatnyilag érdekelt szülőket, akik örömmel és megkönnyebbüléssel nyugtázták és köszönik, hogy meghallgatták őket, s érvelésük megértésre talált. Udud Könyvtári bagatellek Telefon. Mély férfihang. - Szeretném meghosszabbítani a könyveim kölcsönzési idejét. - Tudja az olvasójegyének a számát? - Nem. - Neve? - Kós BEÁTA. Estefelé. A könyvtáros elégedetten körülnéz. Mindenkit kiszolgált. A könyvhegyek mögött békésen jegyzetelnek az olvasók. Nyugalom, csend. Később jön valaki. Suttogva kérdez valamit. Nagyon suttog. Alig érteni. - Kormos Béla érdekelné önt? Elnézést, de még sohasem hallottam a nevétvallja be bűnbánóan a tájékoztató. Nem találok róla adatot. Ki ö? - Azt én sem tudom - mondja kissé indignálódva az olvasó -, de ha a KARMOS BÉKÁról kaphatnék valamit, megköszönném... Jud ijm TAVASZI ARANYVÁSÁR! Március 15-ig 10% árengedménnyel arany- és ezüstvásár az ARANYBOLTBAN Szekszárd, Béla téren. KERESSEN MEG BENNÜNKET! MÁTKA SZALON Menyasszonyiruha-kölcsönzés! Ön lesz a legszebb menyasszony, ha felkeresi Lászlóné új szalonját. Már az 1993. évi modellekből választhat. Szmokingot, elsőáldozói ruhát is kölcsönözhet. Tolna, Szekszárdi u. 11. fsz. 4. Tel.: 74/40-714, 40-296. 1 7615 HARKÁNY HOTEL NAPSUGÁR ^Bajcsy-Zs. E. u. 5-7. Fax: 36-72/80-207 f Tel.: 80-300 HUNGARY Isztambul jiőnapi ajánlat: március 9-től - 14-ig 8.000 Ft+vízum+bizt. Isztambul március 17-től - 21-ig 8.000 Ft+vízum+bizt. Isztambul március 24-től - 28-ig 8.000 Ft+vízum+bizt. Bécs március 18-án 750 Ft+bizt München március 19-től - 21-ig 2.100 Ft+bizt. Szabadka március 5-én és 19-én 450 Ft+bizt. Spanyol tengerparti nyaralás: Santa Susana 3 csillagos Don Angel Hotel utazással együtt 10 nap 7 éjszaka teljes ellátás, fakultatív programlehetőségek. TELEFON: 74/40-142,74/40-730 H ü I Szekszárd, Arany J. u. 14. Tel./fax: 74/16-775. ^ EKHÓ GMK TAVASZI AJANLATA Kirándulás a SZAFARI PARKBA csoportoknak és egyénileg utazóknak. Tavaszi iskolai kirándulások, színházlátogatások, bevásárlóutak. Minden elképzelését megvalósítjuk. Ha kényelmesen és olcsón szeretne utazni, jelentkezzen irodánkban. I BONUS UTAZASI IRODA AJÁNLATA ISZTAMBUL: Minden vasárnapi indulással Szekszárdon keresztül TRIESZT: Hetente több alkalommal Szekszárdon keresztül. Érdeklődni: Szekszárd, EKHO-iroda, Arany J. u. 14. Tel.: 16-775. I