Szekszárdi Vasárnap 1993 (3. évfolyam, 1-51. szám)

1993-02-28 / 8. szám

20 , SZEKSZÁRDI fASARNAP 1993. FEBRUÁR 28. Jövő héten az Ekhóval indulnak Egyhetes nyelvi kuizus Angliában A dél-nyugat angliai Broadstaisbe induljövö héten szombaton egy szekszárdi csapat. A brit üdülővárosban működik ugyanis a Kent School of English, a Brit Iskolaszövetség altal 1972­ben alapított nyelviskola - kifejezetten idegen nyelvűek angol tanítására. Itt élő nyelvi közeg­ben kiváló tanárokkal, életkormegkötés nélkül tanulhatja bárki az angolt. A standard nyelvi kurzusokon kívül azonban tanártréningeken, nyelvvizsga-előkészítőkön vehetnek részt a világ minden égtája felől érkező hallgatók, de az iskolában megismerkedhetnek a banki és titkári fel­adatok, valamint a kereskedelmi és üzleti élet angol nyelvével is. És van olyan csoport, amelyik az angol irodalmat tanulmányozza, ám megfelelő csoportlétszám esetén bármilyen extra ké­rést teljesítenek, helyet, feltételeket és tanárt biztosítanak a nyelviskola részéről. A rövidesen induló 47 szekszárdi diák és felnőtt a standard kurzusokrajelentkezett, mondja Földesi Zsuzsa, aki az angliai nyelvtanulás ötletgazdája és szervezője. Ő egyébként szenvedélyes utazó, Közel­és Távol-Kelet kivételével bejárta a világot. Újsághirdetésben értesült erről a lehetőségről és gondolt egyet, felvette a kapcsolatot az angliai nyelviskolával és tavaly néhány diákkal elutazott egy kurzusra. A gyerekekkel együtt ki­töltötte a teszteket, beült a padba, mert mint mondja, kíváncsi volt a követelményre, és nem utolsósorban az elleshető tanítási módszerekre. Zsuzsa ugyanis a 2-es iskolában tanítóként an­gol nyelvet tanít és a palánki szakközépiskolában is óraadó. Hangsúlyozza, nagy segítségére volt Somogyi Józsefné a gyakorlóiskolából és Teszler Vendelné, a 2-es iskola könyvtárosa. Szakmai szemmel nagyon jó tapasztalatokról számolt be. A beszédértés, kommunikációs helyzetmegoldás a legkorszerűbben felszerelt iskolában sem lehet olyan eredményes, mint a nyelvi közegben. A délelőtti tanulást délután közös programok, sport követi, ahol francia, né­met, koreai, japán társaikkal kell szót érteniük a gyerekeknek, rákényszerülnek a gyakorlásra. Ugyanúgy esténként a családoknál. Az egyhetes tanulmányi út idején családoknál helyezik el a diákokat. Olyannyira precíz a szervezés, hogy már jóval indulás előtt felhívhatják a szülők a nekik szánt famíliát, ahol majd gyermekük lakik. Gyakorlati, ám annál fontosabb tudnivaló, hogy reggelit, vacsorát a családok­nál kapnak a hallgatók, és a teljes ott-tartózkodásról, kezdve a könyvektől, a csatomán való át­kelésnél fizetendő kompdíjig, mindent az iskola fizet. Ez a mostani kurzus esetében 155 font. ami főszezonban jóval drágább. Ezért is kötöttek le már most egy augusztus második felében szerveződő csoportot. A tandíjat még az 1400 kilométeres utazási költség terheli, ami 7000 Ft-ot tesz ki. Földesi Zsuzsa lelkesen beszél az Ekhó Tours Utazási Irodáról, amelyik mindjárt fantáziát látott és első perctől támogatta az ötletét. (Előtte nagyon sok helyen megfordult - eredménytelenül.) Sőt, az Ekhó a szervezésben is segítette és a hosszú utazásba belefér még egy brüsszeli és párizsi kité­rő, egy-egy londoni és Cambridge-i kirándulás. Szóval a nyelvtanuláson túl egy nagyszerű útnak ígérkezik. Kipróbálhatják magukat agyer­mekek, megtanulhatják, miként boldogulnak egy idegen kultúrában, a határokon túl és ezzel önbizalmat is kaphatnak - vélekedik a tanárnő. Ok biztosan másként ülnek majd be nyelvórá­kon a padba... -takács­CENT RAJ M NYITÁS: ius 1 'ÉN 9 ÓRAKOR TV ES VIDEÓ AKCIÓ!!! SONY, JVC, SHARP, HITACHI, ELEKTA, FUNAI, SUPRA Minden készülék árából 1000 Ft engedmény az első héten! FUNAI videorekorder reklámáron: 24 900.- Ft amíg a készlet tart! CORDATA AT számítógép színes monitorral (!) 56 000.- +ÁFA AT 286/16 Here. mono 47 900.- +ÁFA EPSON lézernyomtató 78 000.- +ÁFA 700 féle CD hanglemez! Első három nap minden CD árából 100 .- Ft engedmény! SzEkszÁRd f KOSSUTII L u. 8. ./FAX: 12 214 KVANTUM TEL/FAX: 19^41 A Szekszárdi Vasárnap hirdetési tarifái 1 oldal teijedelem esetén 25 000 Ft, 1/2 oldal teijedelem esetén 18 000 Ft, 1/3 oldal teljedelem esetén 12 000 Ft, 1/4 oldal teljedelem esetén 8 000 Ft, 1/8 oldal teijedelem esetén 4 000 Ft, 1/16 oldal teljedelem esetén 2 000 Ft, 1/32 oldal teijedelem esetén 1 000 Ft, takarékos hirdetés szavanként áfával 10 Ft/szó takarékos keretes 500 Ft Keretes hirdetéseink az áfát nem tartalmazzák. Hirdetésleadási határidő hetente szerda délután 15 óra. Sürgősségi felárral péntek reggel 9 óráig + 20% Színes oldal felár: 20% További kedvezmények: - négy megjelenés esetén 10% kedvezmény, -féléves, éves lekötés esetén 20% kedvezmény. Szerkesztőség címe: Szekszárd, I. Béla király tér 1. Tel/fax: 11-428. Héfotől pénekig naponta 8-16 óráig. Március 1-je a Nemzetközi Polgári Védelmi Szakszervezetek napja ...ezen a napon valamennyi ország, kormány megemlékezik a Polgári Vé­delemről. A Nemzetközi Polgári Védelmi Szervezet (ICDO) jogelődjei 1931-ig vezethetők vissza. A Genf székhelyű szervezet, melynek napjainkban már több mint 40 tagországa van, 1972. március l-jén alakult újjá, s ezt a napot a Nemzetközi Polgári Védelem'Napjá­nak nyilvánította. Mivel a katasztrófák nem ismernek határokat, a nemzetközi polgári védelmi szervezetek célja azo­nos: humanitárius feladatokat teljesí­teni a katasztrófák elleni küzdelem­ben. A Magyar Polgári Védelem - koráb­bi nevén Magyar Légoltalom - történe­te immár 60 esztendőre tekint vissza. Ez a szervezet már a II. világháború idején, és azóta számtalan alkaiommal bizonyította, hogy képes hatékonyan dolgozni az emberi életek, anyagi javak mentése, védelme érdekében. Az 1949 óta több alkalommal átren­deződött szervezet, ma a Belügymi­nisztérium irányítása alatt áll, működé­sét a 15/1992. számú Kormányrendelet szabályozza. Ez évi legfontosabb fel­adataik között az új rendszerű polgári szervezetek megalakítása, a megfelelő tervrendszerek átdolgozása és a lakos­ság tájékoztatása-felkészítése szerepel. Március l-jén emlékezzünk meg a Pol­gári Védelemről, e szervezetnek - M polgári lakosság védelmezéséért, meg' óvásáért fáradozó - hősi halált halt, el­hunyt, nyugállományú és jelenleg is szolgálatot teljesítő hivatásos állomá­nyáról és közalkalmazottjairól, s gon­doljunk magunkra is, hiszen a polgári védelmi tevékenységnek, valamilyen formában minden magyar állampolgár résztvevője. RÖFÖS BOLTBÓL (nagypostával szemben) Tavaszi szövetek sok színben, alkalmi bársonyok, selymek, pamutok. TÉLI SZÖVETEKRE 15% árengedmény, műbőr kapható. MUszaki részlegen: - televíziók, - music centerek, - videók, - konyhai kisgépek, - kávé-, teafőzők, - borotvák. Várjuk kedves vásárlóinkat!

Next

/
Thumbnails
Contents