Szekszárdi Vasárnap 1993 (3. évfolyam, 1-51. szám)

1993-02-28 / 8. szám

1993. FEBRUÁR 28. , SZEKSZÁRDI VASARNAP 5 -P rofesszor úr, abban, hogy ön elvállalta a csángókról szóló történeti előadást, szerepe volt a városhoz, a szekszárdiakhoz fűződő emlékeinek? Hiszen, ha jól tudom, dr. Hadnagy Alberttel, a levéltár egykori igazgatójával készítette történész-riporterként első rádiós műsorát... - Hadnagy Albert azok közé a levéltárosok közé tartozott, akik sokkal többet tudtak, mint amennyit leírtak. Nem szerette az átfogó nagy témákat, jobban kedvelte az apró, kulturális morzsákat, eseményeket. - Ön elég sokat dolgozott együtt Rákosné Ács Klára p^kografológussal is, aki gyermWkorát Szekszárdon töltötte... - A grafológia lehetőségei néhány történészben és irodalomtörténészben már évekkel ezelőtt azt a gondolatot ébresztették, hogy meg kellene próbálni régen meghalt emberek, történelmi személyek egyéniségéhez írásukon át közelebb férkőzni. E kísérletek során Rákosné Ács Klára először Martinovics Ignác leveleit nézte sorra, s megállapította, hogy púpos volt. Én, aki valóban elég régóta foglalkoztam Martinoviccsal, nem tudtam róla ezt. Végül az antropológiai vizsgálatok során kiderült, hogy valóban hajlott volt a gerince. - Egy másik híres eset volt Jók^Kab Rábyjáé. ^^Ráby Mátyás emlékirataiban leírja, hogy ő II. József uralkodása idején az egész nemesi rendszer ellen lépett fel, s ezért börtönözték be a legkülönbözőbb ürügyekkel. Az egyik börtönből írt levél kapcsán Ács Klára azt mondta, hogy bár ez az ember nagyon nehéz és szerencsétlen körülmények között élt, de boldogságban: szerelmes volt és viszontszerették. Hogy lehet ez? Még egyszer átnéztem a periratokat, s kiderült, hogy a Pest megyei börtönben a börtönőrt elbocsátották, mert a lánya összeszűrte a levet Rábyval. - Professzor úr, ön előadásában a történeti Magyarországról kiszakadt „legnagyobb magyar kisebbség", a csángók történetét követte nyomon a 18. sz. végéig. Mivel magyarázza, hogy az elmúlt időszakban megnőtt az érdeklődés a csángók iránt? Akadémikus, történész, a református Ráday-gyűjtemény igazgatója. Kutatási területe a 17-18. századi magyar történelem. Tizenkét éve foglalkozik a moldvai csángók történetével, s e munka egyik eredményeként 1989ben megjelent „A moldvai csángó-magyar okmánytár". Kutatásai során különösen az érdekelte, hogy egy uralkodó osztály, értelmiségi réteg nélküli, paraszti lakosságból álló kisebbség az idegen környezetben meg tudja-e őrizni hagyományait, nyelvét. Benda Kálmán a csángókról - Jászberényben évek óta csángófesztivált tartanak, több népfőiskolai előadás tárgya volt a csángók múltjajelene. Szekszárdon a városi tévé munkatársai is jártak a moldvai csángóknál, s egy kezdeményezés keretében nyáron pedagógusok mennek ki Klézsére visszatanítani a gyermekeknek a magyar nyelvet, segítséget nyújtani a tanulásban. * Végre rádöbbent a magyarság, hogy kötelességei vannak idegenbe szakadt testvérei megsegítésében. S az örvendetes ebben az, hogy nemcsak Magyarország, hanem az erdélyi magyarság is osztozik ebben. Az elmúlt években elég nagy számban tanulnak székelyföldi iskolákban moldvai fiatalok, akik hazatérve remélhetőleg egy magyar művelődés, iskolázás alapjait vetik meg. Mert az a lényeg, hogy közülük kerüljön ki az az értelmiség, amely a jövőben kezébe tudja venni a moldvai magyarok sorsát. Az összetartozás jele az is, hogy Magyarországon létrejött egy, a csángókkal foglalkozó társaság, hogy a kormányzat ösztöndíjakkal segíti őket. - A csángók esetében a görögkeleti vallású román környzetben különös jelentősége van a katolikus vallásnak. De sajnos sok helyütt éppen a papok az elrománosítás legfőbb elősegítői. Felső-Rekecsinben járva például döbbenten tapasztaltuk, hogy egy másik csángó faluból, Szabófalváról származó pap nem hajlandó magyarul megszólalni, híveivel csak románul beszél. - A múlt század végén Jászvásárhelyen létrehoztunk egy katolikus püspökséget. Az odakerült fiatal csángó legényekből 10-12 év alatt idegeneket

tt

tja

n

ics

árokat^-neveltek. Megmagyarázták nekik, hogy románok vagytok, és a ti kötelességetek visszavezetni népeteket a román nemzethez. Papként visszakerülve így váltak a románosítás élharcosaivá. Közülük többen magasabb papi méltóságba emelkedve nevüket is románosították. Pedig a legtöbbről tudjuk, hogy gyermekkorában szüleivel magyarul levelezett. - Az előbb szó esett arról, hogy kötelezettségeink vannak a határainkon túl élő magyarokkal szemben. Számunkra mit jelenthetnek a csángók? - Mindenekelőtt a régi magyar nyelv megismerésének lehetőségét. A 19. századi iparosodó élet számos vonást eltüntetett népi kultúránkból. Őket ezeket mint lassabban fejlődő és hátramaradó csoport, jobban megőrizték. Saját múltunkat tanulmányozhatjuk közöttük. Azt jelentik számunkra, hogy közénk tartoznak, a testvéreink. Kötelességünk segíteni nekik. Úgyis olyan kevesen vagyunk, mindenkit meg kell őrizni, aki közénk tartozik. - A csángók sorsáról szólva az előadáson tragédiáról beszélt. Hogyan látja e magyar népcsoport jövőjét? - Nagyon- nehéz válaszolni... Sorozatos kísérletek történtek arra, hogy legalább az egyházban engedélyezzék számukra a magyar nyelv használatát. A kérdés még nem zárult le, a Vatikán még nem mondta ki az utolsó szót. Csak reménykedhetünk... A másik az iskolák ügye. Fontos, hogy legyen egy olyan értelmiség, amelynek Erdélyben vagy Budapesten nevelődő tagjai visszatérnek a csángók közé. Rádöbbentik őket arra, hogy nekik is tenniük kell sorsuk megváltoztatásáért, mert már annyira beleszoktak abba, amibe beleszülettek, hogy teljesen megalkudtak vele. Nem látnak túl a falu határán, el sem tudják képzelni, hogy másképp is lehetne élni. Ezért fontos, hogy eljönnek pl. a jászsági napokra. Látják, nemcsak ők beszélnek magyarul a falujukban, hanem az egész ország. - Professzor úr, engedje meg, hogy megosszam Önnel kétségeimet. Az előbb említett Bákó környéki csángó faluban nemzeti identitásuk utolsó „szervezett jeleként" a fiúk mind itt maradtak, állást vállaltak. Aki tudott, a lányok kö^ül is Magyarországon maradt. Hazatérve a csoporttöredéknek már lehetősége sem volt a működésre. - Valóban létezik ilyen veszély. De ha tíz emberből egy visszamegy, már megéri. Óriási az összehasonlíthatatlanul magasabb anyagi lehetőségek és az életforma vonzása. De azért azt mondják, s én is úgy tapasztalom, minden százból akad 5-6, aki visszamegy. S ezt ezért a néhány emberért is érdemes végigcsinálni. Egyébként, aki nem tér vissza, a magyarság számára az sem vész el... - Egy személyes kérdéssel szeretném zárni a beszélgetést. Ön a református Ráday Gyűjtemény igazgatója. A csángók katolikusok... - Azt hiszem, már túl vagyunk azon, hogy a magyar történelmet és sorsproblémákat azon az alapon nézzük, ki milyen felekezethez tartozik. Úgy vélem, a magyar történelmet nem szabad ilyen alapon megítélni. Tfsztában kell lennünk azzal, hogy volt idő, amikor a felekezeti megoszlás megosztotta a magyarságot, ugyanakkor kulturálisan egy hallatlan színes, gazdag kultúrát hozott létre. Úgy érzem, napjainkban ha van is bizonyos különbség mentalitásban, felfogásban, nem vitás, hogy mi már mindannyian együvé tartozunk. - csóti Fotó: Kapfinger András