Szekszárdi Vasárnap 1992 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1992-03-01 / 9. szám

r „Evi rendes koncert" - 1992. , SZEKSZÁRDI - _ 1992. MÁRCIUS 1. VASARMA

P " Szép estét szerzett több száz embernek a Szekszárd Big-Band. Hétfő este szinte teljesen megtelt a Babits Mihály Művelődési Ház jó muzsikára váró hallgatókkal. S aki eljött, nem csalódott. Színvonalas, igényes koncert részese lehetett. Az oldott hangulatban színes összeállítás hangzott el, Rég műsoron levő nagy „klasszikusok" éppen úgy előkerültek, mint könnyebb hangvételű, de igen jól meghangszerelt slágerek. Újdonságban is volt részünk bőven, hisz a tavalyi hasonló eset óta sok új kompozíció gazdagítja a repertoárt. Az újdonságok közül kiemelkedett az a musical-keresztmetszet, amely a sokféle feldolgozást és „magyarítást" is megélt Jézus Krisztus Szupersztár című darabból készült. S jóllehet, csupán néhány szám kerülhetett az összeállításba az eredeti rockoperából, mégis a felépítés, az ^^Hsszecsiszolás ízelítőt, valódi kereszt^^^netszetet adott a méltán világhírű darab dramaturgiájából. A néhány perc alatt elénk varázsolták a hozsannázó tömeget, az ideges Júdást, a tépelődő Pilátust, a feszültséggel teljes eseményeket. A zenekar minden „szólóra emelkedő" tagja a maga nemében élményt jelentett. De külön is méltatást érdemel az est vendégszólistája, a külföldön élő alt-szaxofonos művész: Molnár Ákos. Lenyűgöző muzikalitással, virtuóz technikával áradt belőle a zene. Minden hangja élt, hangszerének lelke volt! Bárcsak még sokszor a Big-Band vendége lehetne! Kedves színfolt volt a szünetet követő blokk: az „ifjússági Big-Band" összeállítása. Örömmel hallgattuk: van utánpótlás, s bár a csapat vezetése kissé erőtlen volt, mégis a reménység hangját hozta a fiatalok közös muzsikálása; és bármilyen furcsa, van valami, amit éppen ezektől a gyerekektől lehetne eltanulnia az érett BigBandnek: az örömteli muzsikálást. Úgy gondolom, a profi színvonal nem keli, hogy magával hozza a mozdulatlan arcú, az örömzenélésben is rezzenetlen vonású hideg játékot. Márpedig (elsősorban a szaxofonkarra gondolok) nem sok mosolyt volt lehetősége a közönségnek elcsípni. Ez természetesen nem általános hiszen jó néhány mozgó kéz és láb, iüktető mozdulat élő zenéről tanúskodott. Pecze István az együttes művészeti vezetője fantasztikus belső töltéssel, könnyed, de mindig tartással rendelkező irányítása ragyogóan kovácsolta össze a muzsikusokat. Mértéktartó szóló szerepe, nem látványosságra törekvő, de annál jobban végiggondolt, és megformált dirigálása, s a számokat összekötő meleg hangvételű konferálása az est kiváló házigazdájává avatta. Szép estét szerzett több száz embernek hétfőn este a Szekszárd BigBand. Színes, gazdag műsoruk sokat jelentő példa volt: lehet embereknek egymásra figyelni, feloldódni, harmóniát találni. -r-y Fotó: Kapfinger András t

alálkozásaim Bárányi Remélhetőleg, ha egyszer eszébe jut valakinek, hogy az 1956 után indult írói pályakezdésével foglalkozzon, nem felejti el az akkori Pestmegyei Hírlap irodalmi rovatát. Itt bukkant fel első soraival Szakonyi Károly, akivel á kezdet kezdetén valamiféle novellista versengésben voltunk: - melyben ő győzött, méghozzá fölényesen. Gerelyes Endre, Simonffy András, Bokros János és még sokan mások, köztük Bárányi is. Itt találkoztam először Bárányi Ferivel, aki akkoriban magyar-olasz szakos tanárjelölt volt és talán a legőszintébben természetes kedvességű író, akivel valaha is összefutottam. Emékszem éjszakára, amikor Ybl fíiggőkertjétől a Dunán át próbáltuk bombázni a túlpartot üres ürmösösüvegekkel. Egy másik alkalommal én akartam Monoron tovább tolni egy szerencsére befűtetlen mozdonyt. Mindezt természetesen szégyenlenem kellene és szégyenlem is. Csak Ferenc az önvigasztal, hogy Magyarországon oly sok nem író cselekszi ennek sokszorosát, hogy mellettük a mi, többnyire kedves kilengéseink, pózaink eltörpülnek. Kétségtelenül némi alkohol hatásának volt köszönhető, a Lumumbahimnusz születése, amit vétek lenne kihagyni Feri összegyűjtött műveiből és természetesen az irodalomtörténetből. Ezt nem írta, hanem szerzette a napjainkra bizonyára már elfeledett kongói miniszterelnök, a meggyilkolt Lumumba emlékezetére. Az akkor még újjáépülőben lévő Erzsébet-híd budai oldalán rongáltuk vele egy jobb sorsra érdemes éjszakai rendőrőrszem idegeit. Remélem meglehetős pontossággal tudom az utókor közkincsévé tenni: „Óh, Lumumba, Belga-Kongó, Belga-Kongó!Jaj! Katanga volt, Katanga volt a szakadár, a szakadár! Csőmbe! Csőmbe! Ronda renegát! Kaszavubu! Kaszavubu! Kaszavubúúúú! • Mind megette vacsorára őket Mobutu!" Mélyértelmű és az a sajátos, hogy később nagyjából igaznak bizonyult. Feri mindig nagyon jó színvonalú újságírást mívelt, nyilvánvalóan abból a meggondolásból, hogy Magyarországon a költészetből kevés költő él meg. Nem szabad megfeledkezni tévébeli szerepléseiről. Ezekben - bizonyára a nagysikerű „Bölcsész opera" előidejéből származó - rendkívül alapos és mély zenei műveltségről tett tanúbizonyságot. Költészetét nem akarom és talán nem is tudom minősíteni. Amit még majd máshol is elmondok, az annyi, hogy a magamfajta olvasót mindig a tisztán és tiszta magyarsággal fogalmazott, nyelvi játékoktól és divatos stílusbravúroktól mentes fogalmazás ragadja meg. Nála is. Egyébként kár nagyobb stílusbravúrokkal kísérletezni, mint amilyeneket néhai Arany János már megvalósított. Ugyanígy rokonszenvezek a jegyző-tanítónő ivadék (szüleit jól ismertem) következetes, demagógiától mindig mentes baloldaliságával is. Például az ilyen sorokkal: „Kikupáltabb indíttatásom gerenda volt sokak szemében, a rongyosaknak kell a mákony, hogy jászolban születni: - érdem.,, (Origines) Ordas Iván