Szekszárdi Vasárnap 1992 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1992-02-09 / 6. szám

4 - , SZEKSZÁRDI HSARiAP 1992. FEBRUÁR 9. Hogy a kecske is jóllakjék... Nem házasságkötés - ügyfélszolgálat a Bartinában? Városunkat kissé felbolydította a hír, miszerint az Önkormányzati Hivatal szemet vetett volna a Bartina ABC területére, s az üzlet helyén a közeljövőben házasságkötő termet kíván létesíteni. Nos, a hír ebben a formájában nem teljesen fedi a valóságot, a helyzet ennél kissé bonyolultabb. Mint Kocsis Imre Antal polgármester elmondta, a probléma gyökere abban a szerződésben rejlik, amit az új szárny építésekor az akkori városi tanács vezetése és a bátaszéki Áfész kötött egymással. Eszerint a tanácson kívüli partner - ma már a Sárköz és Vidéke Áfész - jogosult használni az épület ötszázhetvennégy négyzetméterét - csak éppen az nincs rögzítve az okiratban, hogy melyiket? Magyarul nincs papírra vetve, hogy az új szárny melyik részét használhatják az áfész dolgozói, csak azt lehet tudni, hogy az építményből bizonyos rész megilleti őket. Valahol... Ebből a joghézagból, valamint abból a tényből, hogy két teljesen különböző funkciójú közhivatal működik kényszerű társbérletben egymás melIgazi megoldás még nincs lett, eddig nem volt nyilvános nézeteltérés. Most azonban a két intézmény érdekei ütköznek: a polgármesteri hivatalnak szüksége van egy, a bolt által eddig raktárként használt helyiségre, hogy abban irattárat létesíthessenek. (Ez idáig a saját gará- . zsaikban volt ez fellelhető, ami jellemző az önkormányzati hivatal közállapotaira.) A garázsaikat ezentúl - érthető módon - arra szeretnék használni, amire valók, a hivatal gépkocsijai tárolására, egyrészt vagyonvédelmi szempontok miatt, másrészt már az utóbbi időben többször megrongálták őket az udvarban megforduló, az ABC részére fuvarozó teherautók. S még egy dolog miatt szükséges a hivatal udvarának lezárása: a közelmúltban többször hatoltak be idegenek az épületbe, mindig a hátsó rész felől, akik milliós értékeket tulajdonítottak el. E gondok vezették tehát a város vezetőit arra, hogy megoldást keressenek, mely szerintük a következő lehet: a Bartina ABC-t felkérték, hogy a szóban forgó helyiséget ürítsék ki, hogy a hivatal üzemszerűen használhassa garázsait. Ez a rövid távú program, hosszú távon pedig az az elképzelés, hogy a polgármesteri hivatal megvásárolná, vagy csereingatlanok biztosításával jutna a jelenleg áfész által használt területekhez. Ott ügyfélszolgálati irodát alakítana ki, a jelenleg erre a célra használt épületrészt pedig házasságkötő teremként használnák. Némileg kényszerűségből, mert egyrészt Szekszárdnak nincs megfelelő színvonalú házasságkötő terme - a Művészetek Házán kívül, de annak nem ez a fő profilja. Másrészt azért, mert jogszabály íija elő, hogy a Polgármesteri Hivatalnak kötelessége ingyenes, a házasulandók számára térítésmentes termet biztosítani erre a célra. Jelenleg is van ilyen egyébként a hivatal első emeletén, de az csak kis létszámú esküvők rendezésére alkalmas, hiszen mindössze húszan férnek be. Szekszárdnak ugyan akad még egy rendkívül reprezentatív terme, mely csodálatos helyszín lenne erre az alkalomra: a régi vármegytháza díszterme. Azt azonban a polgármesteri hivatal információi szerint a megyei önkormányzat nem engedi e célra használni. Nagy kár. Visszatérve a hosszú távú tervre, az egészen biztos, hogy a megvalósítás csak néhány év múlva következhet be, ugyanis a városnak nincs birtokában az a komoly összeg, amivel nekikezdhetne az építkezéseknek, átalakításoknak. Most sürgősebb, kevésbé lélekemelő célok eléréséhez kell a pénz. Mindenesetre addig, amíg a város áldozhat szép esküvői terem kialakítására, áthidaló megoldás is szóba jöhetne. Az önkormányzat magukat a házasulandókat támogathatná anyagilag, hogy a kecske is jóllakjék, s a káposzta is megmaradjon. Azaz a jogszabály is betartódjék, s a frigyek is szép helyen köttessenek, tehát hogy az ingyenes házasságkötések is megfelelő körülmények között történjenek. Biztos, hogy ez a megoldás kevesebbe kerülne a városnak, mint egy teljesen új helyiség létrehozása. Ami azonban feltétlenül a_ polgármester úr által felvázolt tervj mellett szól: ha a hivatal bővülhe az ABC területével, akkor lehetői nyílna arra, hogy például a legősibb államigazgatási ág, az anyakönyvvezetés visszakerülhetne az őt megillető helyre, az önkormányzati hivatal épületébe. WAGNER DEZSŐ nul a erv^fc w Azt a szót, hogy szegény, kiejteni tilos! Magyarországon 1992 januárjában egy közel hatvan négyzetméteres lakás alaprezsije a következő: hideg víz dija: 825 forint, szemétszállítási díj: 72 forint, fűtési hődíj: 1774 forint, meleg víz hődíja: 790 forint, fűtés rendelkezésre állási díj: 1102 forint, meleg víz rendelkezésre állás dija: 252 forint, kábeltelevízió-díj: 64 forint, biztosítási díj: 109 forint. Mindösszesen 4988 forint. A számla nem tartalmazza a lakbér, vagy a közös költség, valamint a televízió és rádió előfizetési dijat, és a villanyszámlát. Párkák - félpénzen Még irigyük is akad, hiszen túlságosan boldognak látszanak. Talpig feketébe öltözve, fázósan ballagnak Szekszárdon a városközpontban, a lakásuk és a boltok, vagy az ismerősök között. A fekete ruha gyászt jelent: Klári néni mostanában veszítette el egyetlen fiát. A párkák magukra maradtak. Testvérek, de külön élnek. Az irigység abból is adódhat, mert ők mindig együtt vannak:, a magányosságukban is van párjuk. És ez manapság nem csekélység. Az idősebb asszony Tóth B. Jánosné 71 éves és 8700 forint a nyugdíja. Egy alig hatvan négyzetméteres lakás rezsijét ki sem tudná fizetni. A fiatalabb: Bíró Ferencné 70 éves és szerencséjére 11231 forintot visz neki a postás. Klári néni eddig nem ismerte az anyagi gondokat, hiszen 69 éves koráig dolgozott, vagyis 39 évet és 8 hónapot. Életében egyetlen igazán nagy baklövést követett el - mai meggondolás szerint. Szép családi házát elcserélte egy városközponti központi fűtéses lakásra. Testvére szerencsésebb: csakk egy szobakonyhás „tanácsi" lakása van, így annak a rezsije elviselhető, ennek ellenére a 8700 forintos nyugdíja soha nem elég. - Mi legalább nem maradtunk magunkra - mondja Kató néni -, hiszen egyedül átvészelni ezt a kort ma már lehetetlenség. Az a nyomorral és a halállal egyenlő. - Akinek nem marad társa, az végképp elveszik - folytatja az előbbi gondolatot Klári néni. A század végén rettegni a magányosságtól?, kimondatlanul is ott motoz a szó: milyen világ az? És akkor azt mondják, hogy nekik még magas a nyugdíjuk: mert ők nem panaszkodnak, tisztességes pénzt kapnak... csak hát. Özvegy Bíró Ferencné 34 évig élt együtt az urával. Beköltözött nagy örömmel pár éve a központi fűtéses lakásba és azt gondolta, hogy ezután ő olyan „úriasszony" lesz, hiszen még fűtenie sem kell... Később számoljuk a forintokat. Az idősebb testvér azt mondja, hogy akárhogyan is fogja a pénzt, valami mindig elmarad. Persze ők olyan emberek,-hogy erejükön túl fizetni fognak, mert milyen dolog adósnak lenni, még ha a lehetetlen helyzet hozza is azt az adósságot! A segélyre terelem a szót. Szúrós szemvágásokat kapok. Mit gondolok: egy élet munkája után, hogyan forduljon az ember fia segélyért! Aztán kijelentik: amelyik társadalomban enynyi munka után az öregeknek segélyért kell kuncsorogniok, az a társadalom „nézze meg magát". Ez az a korosztály, amelyiknek csak az álmai voltak szépek. A többit elvitte a háború: a besötétítés, a nélkülözés és a rettegés. - Én csak abban a 14 évben voltam boldog, amikor az első urammal éltem együtt - mondja Kató néni. Békésebb öregkort álmodtam magamnak. - Milyet? - kérdezi önkéntelenül az ember. - Olyat, amilyen édesanyámé volt. Ő nyugodtan élte le az életét - szól közbe, igen halkan, és egyetlen könnycseppel az arcán Klári néni -, ő boldogan hagyta itt ezt a világot, mert az öregkora nem nélkülözéssel telt. A párkáknak most már álmaik sincsenek. Élni kell. Ha a nyugdíj kitart az újig, akkor jó, ha nem, akkor? ... - Pedig a normális, rendes életről még ebben a korban sem szabad lemondani. Az ember önbecsülése addig tart, míg képes örülni valaminek, míg alkalmas hinni valamiben. Hát ez nekünk egyre nehezebb - fakad ki Klári néni, akinek árvasága, fia halála miatt, mindig vissza-visszatér. - Nem arra gondoltam, hogy kapok vagy kérek tőle: csak volt bizodalom bennem, ha bajba jutok, akkor segít. A két asszony talpig feketében ballag Szekszárdon, minden nap találkozhatunk velük. Még tán irigyelhetjük méltóságukat^.mert azt mindenkor megőrizték. Ök most megint tanulnak: volt amikor a túlélést, most a félpénzen élés a lecke, hát ezt is kibírják! ^^ Simonka, a jókedvű Simonka, a friss nyugdíjas nagymama, mint ahogy az illik, ha vegÉíget vár, szépen kiöltözve ül vele^P szemben. Mosolyog. Ő mindig mosolyog, O bizony szépen ment nyugdíjba: boldog is, most a páija is itthon marad, mert elérte a kort. Ezután együtt maradnak itthon ebben a szép gázfűtéses öröklakásban. Simon László most készül nyugdíjba, már az egy hónapos sétálóidőt tölti otthon az asszonnyal. Sugároznak a boldogságtól. - Hiszen manapság kilökik az embereket az utcára, s mindketten békésen jöttünk el a munkahelyünkről vallja meg Simonka, akit mindig is így szólítottak munkatársai. Az ember azon gondolkodik, hogy honnét ebben a korosztályban az a rengeteg bizodalom, az optimizmus. Pedig kiderült, hogy Simonék is igen szerényen éltek mindig, hogy egy életen át spóroltak, de ennek a spórolásnak meg lett az eredménye. A szép előhegyi lakás, a garázs és a kocsi. Talán nem is voltak nagyobb álmaik. Az otthon volt mindig az első. És a legfontosabb: szerettek békességet teremteni maguk körül. Szerették az embereket, így, aztán az emberek is őket.