Szekszárdi Vasárnap 1992 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1992-12-13 / 50. szám

KONYVPREMIER N. Horváth Béla: „Egy, ki márványból rak falut..." Aki már régebben befejezte tanulmányait, s azóta csak elvétve tanulmányozta az irodalmat, meglepődhet a kötet alcímén: József Attila és a folklór. Nem is csoda. Az a kép, amit róla alkottak, a ferencvárosi, egyáltalán a városi munkásköltőé volt. így tanították. Kérdés tehát: mi köze neki a paraszti kultúra azon tartományához, amelybe a népszokások, népdalok, népköltészet, sőt a szokásjog is tartozik? Valószínűleg az, hogy a folklór tartalma sokkal bővebb, mint gondolták, oktatták, csak nemigen illett beszélni róla. A „proletárköltő" jól ismerte a falut, s amikor új stílus teremtésével e régióban jelentkezett, kicsit tilalmassá, időszerűtlenné vált. Ma már köztudott a Kalevalához és a fordító Vikár Bélához fűződő mély szeretete, amelyből aztán a szürrealista József Attila-i folklór merítkezett, természeténél fogva olyan képeket kapcsolva egymáshoz, amelyek nemigen illenek össze. Ám a stílusból csak a technikát veszi át, a költő a népiséget képviseli valójában: áttételesen. Amikor József Attila klasszikus és modern műveltséggel felvértezve hazatér Párizsból, a Bartha Miklós Társaság által képviselt gondolattal is találkozott: népet néptől tanulni. Az ekkor már megmutatkozó népiség nem egyenlő a népiességgel. Az előzőt Erdélyi és Sinka képviselte, az utóbbit Szabolcska. József Attila nem a könnyedséget, az énekelhető négysorosságot veszi át, hanem a szürrealizmus technikáját mondandója érdekében (Klárisok, Búza, Förgeteg), így aztán a hivatalos ítészek közül is sokan lefitymálják. Értő kritikusai kevesen vannak (Fejtő Ferenc, Bálint György). Kétségtelen, hogy a két világháború között is megvolt a népi-urbánus skatulya, amely máig is él és hat. Az akkoriak abban voltak közösek, hogy új irányvonalat képviselve, a hatalom ellen léptek fel. Érezhetően készülődött az átrendeződés. Mégis, József Attila nem volt besorolható sehová, bár mindent kipróbált. „Ne csatlakozz a hadhoz" - írta, s költői szerepét is úgy fogta fel, hogy az elnyomott rétegekhez kell szólnia, a parasztokhoz, a munkásokhoz. A szélsőségektől nehezen tudott elhatárolódni, végül baráti társaságával sem tudott azonosulni. Egyedül maradt, mert konzekvens volt. Ajánlom tiszta szívvel Horváth Béla másfél évtizedes kutatómunkájának eredményét, kandidátusi értekezésének részét, ezt a könyvet, amelyet többek között azért írt, mert fiatalon oly korban élt, amikor a diákok bizonyos távolságtartással viseltettek József Attila iránt, amikor főleg a „kiemelt" verseket tanították. A kötet címe a költő arcának egyik önjellemzése: „Egy, ki márványból rak falut..." A professzor is ez alapján fogalmazza meg a poétái elhivatottság lényegét: „A költő az, aki nem sajnálja a falura, embereknek erre a szerencsétlen összességére a márványt." NÉMETH JUDIT Tisztesség, fegyelem, adni tudás - a Bartina néptáncegyüttes Szekszárdhoz tartozik, nem pusztán a hagyomány jogán, hanem az általa képviselt színvonal miatt. „Az a fantasztikus erő, magabiztosság, ami a táncukból sugárzik, méltóan közvetíti a magyar kultúrát", mondotta Kocsis Imre Antal polgármester a Bartina együttes önálló estjének megnyitóján. A múlt hét szombatján színültig telt a Babits Mihály Művelődési Ház nagyterme, hiszen Szekszárd egyik legnagyobb egyesületének programja ma is sokakat vonz. Nem véletlen, hiszen az óvodás korosztálytól a felnőttekig több százan táncoltak az est folyamán, bemutatva, bizonyítva a szülőknek, támogatóknak, szekszárdiaknak, hogy nemhiába támogatták, segítették a táncosokat. Gyermeki báj, fiús virtus, incselkedő affektálás, férfiúi vetélkedés, szerelmi kiteljesedés, hivatásos táncosokhoz mérhető előadás. Komoly, felnőtti munka. Ez mind a „Bartina", Matókné Kapási Julianna művészeti vezetésével. - tzs KAPFINGER ANDRÁS felvételei , SZEKSZÁRDI 1992. DECEMBER 13. VASÁRMAI® 13