Szekszárdi Vasárnap 1992 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1992-12-06 / 49. szám

1992. DECEMBER 6. , SZEKSZÁRDI VASARNAP 13 Ez a ház a művészek paradicsoma" Gondolatok egy hangverseny ürügyén Sebestyén János, a magyar komolyzenei élet kiemelkedő alakja, zongora-, orgona-, csembalóművész, zenei műsorok szerkesztője és vezetője. A november 23-1 Bach-koncert után beszélgettünk: - A Művészetek Háza nyitása 1984 óta - rendszeresen járok Szekszárdra, néha többször is évente. Itteni első lemezfelvételemet, amelyen négykezest játszottunk Elekes Zsuzsával, még három követte. Az országban két olyan hely van, ahol szívesen lépek fel, a Vigadóban és itt, ha választani kell, akkor inkább itt Szekszárdon, a Művészetek Házában. Miért? Mert hálás, szerető a közönség, •

eális az orgona, és meleg a fogadtas. Országos viszonylatban elmondható, hogy a közönség 25 százalékkal csökkent a hangversenyeken, ám itt Szekszárdon ez nem érzékelhető. Mi művészek - elmondhatom többi művésztársam nevében is - akár a Fuvolakurzus, akár a Szekszárdi rögtönzések résztvevőiről beszélek, azt valljuk, hogy ez a ház a művészeknek egy paradicsom. A három lemez felvételének - Mozart orgonán, Bach zongorán - örökzöld orgonadarabok „Ámor és ébredés" címmel, nemhiába választottuk ezt a helyet. Úgy éreztük, ezt a nyugalmat, ami egy lemezfelvétel idegfeszítő munkájához szükséges, itt tudják számunkra biztosítani a legjobban. Sehol az országban, és külföldön sem találtam még egyetlen olyan helyet, ahol a hangversenyterem - jelen esetben a „Ház" vezetője igazgatója, kapus, kávéfőző, zeneértő és -szerető, zenészek és közönség háziasszonya, az egész szekszárdi zenei élet fáradhatatlan „szolgálólánya". Ilyen ember csak egy van, és az Méry Éva, akinek nyugdíjba vonulása számomra és művésztársaim számára érthetetlen és elképzelhetetlen. Ő egy olyan típus, amely kiveszőben van. Hihetetlen számomra, hogy nyugdíjba készül, ennyi vitalitással, ennyi tapasztalattal, ennyi erővel. Jómagam úgy jövök ide minden alkalommal, olyan örömmel, mintha hazajönnék. A koncertek után nincs rohanás, papírok aláírása, pénz felvétele, és utána „ittisvoltunk", hanem baráti beszélgetés van, a műsor izgalmának levezetése, a jövő tervezgetése. Kérem tisztelettel, szeretném megkérdezni, hogy miért engedik - akiknek tehetségük van hozzá -, hogy elmenjen Méry Éva nyugdíjba? Miért nem mondják, hogy maradjon, hogy nélküle ez a ház már nem lesz az, ami most?! Ebben a házban egy olyan csapatmunka van, olyan együttműködés, hogy az az érzése az embernek, ha ez felbomlik, akkor itt minden megváltozik. Visszatérve programunkra. A rádió karácsonyi hangversenyének nyilvános felvétele itt lesz a Művészetek Házában, december 18-án 19.30 órakor. A hangversenynek az „Örökzöld dalok ünnep előtt" címet adtuk. A rádióhallgatók december 20-án este 22.25 órakor hallhatják a Kossuth adón. A Karácsonyi koncert előtti bevezetőt Kocsis Imre Antal, Szekszárd város polgármestere mondja, akiben - ritka szerencse - zeneszerető és művészettisztelő embert ismerhettem meg. Alig egy hónap, és újra találkozunk Szekszárd zeneszerető közönségével, aminek magam és Lantos István, Drahos Béla, Kovács Dénes, Lugossy Melinda, Merényi Judit művésztársaim nevében is nagyon örülök. LEJEGYEZTE: SAS ERZSÉBET FOTÓ:- KA „Sok neve van a krónikásnak. Nevezhetjük írónak, hívhatjuk művésznek, szólíthatjuk kíváncsi riporternek, lehet hírmondó, de akár próféta is. Próféta - ez az elnevezés bibliai értelemben azt jelenti; látó ember. Ember, aki másként néz, mint a többiek, más optikával lát, s tudatosan láttat. A fényképkészítő részese egy eseménysornak, szemlélője a történteknek, nézője, megörökítője apró ügyeknek, s a világ nagy mozzanatainak. A fotóművész azonban nemcsak néző, látó is. Észreveszi a múlt emlékeztető, figyelmeztető üzeneteit, érkezzen az egy idős ember arcvonásában, ősi temető köveiben, egy szép épület harmóniájában, fények pompájában, vagy árnyékok hosszúra nyúlt formáiban. A látni képes művész lencséje előtt kitárulnak a jelen titkai is, s ez nem bántó rátapintás a fájdalmas realitások sebére, hanem az ember, a közösség, a világ elé való tükörtartás fontos szolgálata. Nagy szükség van erre, hogy a rohanó ember, a kapkodó társadalom, az örökmozgó világ, a felemelt tükör előtt megtorpanjon, elgondolkodjon. A múlt megidézésével, a jelen fény-árnyék összefüggéseinek feltárásával a fotós a jövőbe is pillant, de irányítja a mi tekintetünket is. Mert csak a múlt birtokában, a jelen ismeretében formálódik a reális, emberszabású jövő. A képalkotó, így alakítja a világot. Kapfinger Andrást ilyen művésznek ismertem meg; látó embernek, aki nem egyszerűen dokumentálja az eseményeket - mert ez a foglalkozása, ebből teremti elő maga, s a családja kenyerét. Nem száraz, rideg képanyagot ad az olvasók, vagy a kiállításra érkezők kezébe. Látni és láttatni akar, s ennek vagyunk tanúi Tolnán is, amikor a város tárgyi és emberi arcait mutatja be. De vajon be lehet-e egy város életét mutatni 20-30 képben. Nem túl nagy, merész és egyben reméhytelen vállalkozás ez? Ha segítségével megfigyelhetjük az elmúlt időt, a mívesen elkészített ház falán és ablakain, az idős ember pillantásában, a városközpont arányaiban, a Duna medrének emlékeiben, ha látjuk a jelent a piaci élet zsibongó hangulatában, dolgos kezek megörökített mozdulataiban, a segítségért könyörgő, elhaló vízpartban, a rendért és tisztaságért kiáltó környezetben, akkor látnunk kell, hogy mit szabad és mit nem szabad csinálnunk a jövőben, s a jövőért..." Részlet Hafenscher Károly evangélikus esperes megnyitó beszédéből, amely elhangzott a Tolnai hangulatok című kiállítás megnyitóján, december l-jén. Kollégánk, Kapfinger András képei december 20-ig láthatók a tolnai művelődési házban. „A látó ember"