Szekszárdi Vasárnap 1992 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1992-12-06 / 49. szám

1992. NOVEMBER 29. , szekszárdi VASARNAP 5 Felkészülés a honfoglalás 1100. évfordulójára I November 28-án, szombaton Szekszárdon megalakult a Tolna Megyei Honismereti Egyesület, amelynek elnöke dr. Szilágyi Mihály helytörténész, jegyzője (titkára) Kaczián János, a Tolna Megyei Levéltár népművelő levéltárosa lett. A frissen megválasztott jegyzővel az egyesület megalakulásának ürügyén a honismereti mozgalom múltjáról, megújulási lehetőségeiről beszélgettünk. - Az elmúlt években gomba módra szaporodtak körülöttünk a legkülönbözőbb célú egyesületek, alapítványok. Önök milyen célokat tűztek ki maguk elé? - Engedje meg, hogy továbbfűzzem a beszélgetésindító gondolatot. Nem ^Kietlen ez a különös érdeklődés az Egyesületek iránt. Úgy vélem, egyre több az olyan cél, feladat, amelynek megoldásához egyetértő emberek csoportosulására, szövetségére van szükség. Esetünkben ez azt jelenti, hogy településük múltját, hagyományait jól ismerő emberek összefogtak a lakóhely és a munkahely, a szülőföld történeti, néprajzi, etnikai, kulturális, természeti és települési értékeinek megőrzése és gazdagítása érdekében. - A levéltárban Ön a Tolna megyei egyesületek történetével foglalkozik. Lapunkban is többször írt erről. Önként adódik a kérdés: a most megalakult honismereti egyesület milyen előzményekre tekinthet vissza? - A régi, hasonló célkitűzéssel létrejött egyesületek közül mindenképpen meg kell említeni az 1898-ban megalakult Tolnavármegyei Múzeumegyesületet, az 1912-ben létrejött Tolnavármegyei Közművelődési Egyesületet és a negyvenes évek közepéig működő Vas Gereben Irodalmi és Művészeti Kört. Részben ezek hagyományait folytatta 1968-tól a Helytörténeti Bizottság, amelynek munkájában részt vett Mészáros Gyula, akkori múzeumigazgató, és Vadóc Kálmán, aki a megyei könyvtár igazgatójaként ment nyugdíjba. Egyesületünk alapító tagjai közül ott volt dr. Kolta László Bonyhádról, és Szekszárdról dr. Rosner Gyula. - Mi most itt egy megyei egyesületről beszélünk. Joggal kérdezheti az olvasó, miért a Szekszárdi Vasárnap hasábjain. Miért fontos a város, a szekszárdiak számára ez az egyesület? - Szekszárdnak mindig jelentős szerepe volt a megyei egyesületalapítási törekvésekben. Ebben a városban szerveződött a múzeumi egyesület, Szekszárdról indult a gondolat, s itt valósult meg a közművelődési egyesület is. Tagjaink között már most is több szekszárdi van. Az elnök, a jegyző is e városhoz kötődik. Az egyesület létrejötte egyrészt lehetőséget, másrészt kötelezettséget jelent a város számára. Szekszárdnak megyeszékhelyként méltó intézményi háttérrel és szellemi erőkkel kell reprezentálni egy ilyen szellemi mozgalmat. A honismerettel szívesen foglalkozók mondjuk Lengyelen vagy Bölcskén joggal vátják el, hogy a megyeszékhely tudományos intézményeitől a hivatott szakemberek közreműködésével segítséget kapjanak. - Ez azt jelenti, hogy a levéltár, a könyvtár és a múzeum is tagja az egyesületnek? - A levéltár és a könyvtár alapító tag. Reméljük, a múzeum is pártoló tag lesz, s a főiskoláit is szeretnénk megnyerni. - Melyek a legközelebbi tervek és tennivalók? - Egyrészt nagyon konkrét, az egyesület bejegyeztetésével összefüggő tennivalóink vannak. Másrészt szeretnénk önmagunk számára megfogalmazni azokat a terveket, amelyek részben egybeesnek a honismereti mozgalom országos törekvéseivel, mint például a honfoglalás 1100. évfordulójára való felkészülés, részben a megyét, vagy annak egy-egy települését érintik, mint mondjuk Bezerédj István születésének 200. évfordulója 1996-ban. Ezek megvalósulása érdekében ajánlásokkal, javaslatokkal fordulunk a községi önkormányzatokhoz, a képviselőkhöz, a kulturális intézményekhez, szakkörökhöz és az egyéni kutatókhoz. S természetesen folyamatosan váijuk azokat a falujukat, városukat, megyéjüket szerető érdeklődőket, akik rendes vagy akár pártoló tagként közreműködnének egyesületünk munkájában. Mert bár közérdekű feladatokat vállaltunk fel, támogatások nélkül mi sem működhetünk. (csótí) .Cinkém Eltűnt vagy elhagyott, mert nem gondoztam? Tegnap mégis itt volt az ablak alatt. Mariska szomszédnémtól hozhatta a morzsát, mert szépen kopogott a bádogon. Láttam azonban, hogy a bal lábának a kisujjára nincsen nyom. No. Vannak madarászok, meg ellenesek. Nézem én a szép kis cinegémet, tényleg hibás a lába. Mondom nejemnek, törjünk már neki - neki - diót. Abban a minútumban ez meg is történt. Jön a madár, s odabilleg az ablakbádogra. Jön a másik nap is. Úgyszintén kopog. Itt vagyok. Újabb diók töretnek szét. A szép kis madaram kapkodja a kapkodnivalót. Aztán lavírozik lefelé - minden bizonnyal kakilás szempontjából - és amikor gyöpöt-földet ér, ráugrik egy vörös macska, kék szalaggal a nyakában. A madárkám - csak emlék marad, itt a bérházak tövében Szekszárdon, hol oly sok „háziállat van" - a háziái latgondozók dicsőségére. -Pj" Evangélium Örülj nagyon,... fmé, jön néked a te királyod; szegény és szamárháton ülő,... Zakariás, 9:9. Adventi üzenetek között találjuk a fenti igét. Örülj nagyon... szólít fel bennünket a prófétán keresztül az Isten. Ilyen körülmények között? Nem! Találd meg az igazi öröm forrását, az élő reménységet. A keresztyén ember nem az, aki templomba jár, hogy letudja az Istennek való tartozását, hanem akin ismertető jel a Szentlélek öröme, Pál apostol szerint. Az evangélium középpontjában áll - „ímé, jön néked a te királyod!" Isten ígérte, hogy jön! Mint Királyok királya és Uraknak ura!... Jézus-várás nélkül a keresztyén élet vérszegény, földszagú élet. Vannak irányzatok, melyek futnak a csodák, a gyógyítás és egyebek után. Közben nagyszerűen érzik magukat itt e világban. Nem égeti szívüket az emésztő vágy, nem sír ajkukon az ének: „Miért késel Jézus?" Földszagúvá lett életünk minden nagyszerű „csodaélmény" ellenére is. A királyod jön... Nem neked kell hozzá menned. Nagyon fontos megjegyezni, hogy embertől nem vezet Istenhez út. A helyeden kell Öt várni, ahová állított téged, de szeretnél elfutni, elfelejteni bukásaidat, gyávaságaidat, nehéz körülményeidet!... Jól jegyezd meg, hogy akkor jelenti ki magát neked, amikor akaija, akkor szólít meg, amikor Ő akaija. A te feladatod, várd Őt. Az a kérdés, hogy a szegény és szamárháton ülő Jézusban felismered-e a Királyt, aki Úr és Szabadító? Teréz anya imádsága hadd álljon itt befejezésül! „... Uram add, hogy ma és mindennap téged lássalak betegeim személyében, és őket ápolva Néked szolgáljak. Ha az ideges, a követelőző, az értelmetlen ember kevésbé vonzó álruhájába rejtőzöl el, akkor is ismeijelek föl és mondjam: Jézus, én betegem, milyen édes téged szolgálni!" Ámen, úgy legyen! Gy. J. Szekszárdi történetek A Remete így hívta mindenki Szekszárdon, hogy Remete. Több részből állt. Öreg mamák, de fiatalok is, ha elég vallásosak voltak, a kápolnát és a Kálváriát tekintették a hely súlypontjának, mivel hogy tulajdonképpen az is. A vallás, a katolikus vallás hozta létre ezeket a helyeket szerte a világon, így Szekszárdon is. A másik része a dolognak, mivel hogy a város szélén van és csendes, nagy a szabad terület, a kirándulások helyszíne is lett. Fő attrakciója a forrás, amelyből valaha csodálatos víz folyt, amiért a város túlsó végéről is eljöttek az emberek, hogy hazavigyenek belőle. En közelebbi ismeretséget a Kálváriával kötöttem először. Abban az időben természetesen mindenki bőrtalpú cipőben járt. A gumi és egyéb nemigen létezett. Na, szóval, ha valaki egész nap bőrtalpú cipőben, füves helyeken jár, annak a cipőnek annyira kifényesedik a talpa, hogy rettentő módon csúszik. Es én el is csúsztam a bal felső stáció közvetlen előterében, úgyhogy eltörött a lábam. Apámék vágtak két botot, rátettek egy felöltöt, abba engem belefektettek és szépen levittek a kórházba, ahol aztán, miután a Nóvák főorvosnak volt egy kis protekciós, elrejtett gipsze, hát begipszeltek hat hétre. A protekció azért kellett, mert abban az időben a háború után jártunk egy évvel, és hát sok hiánycikk volt, köztük a gipsz is. Iskolás korunkban nagy kirándulásokat tettünk a városnak ezen a részén. A jó levegő, az a tény, hogy aznap nem kellett iskolába menni, természetesen örök élmény maradt. De örök élmény maradt az is, amikor a Garay gimnázium tanulói úgy kezdték a tanévet, hogy Sötétvölgybe mentek kirándulni. Az egész iskola. Valamennyi tanuló. Ennek a kirándulásnak fő szervezője Imreh László Tanár Úr volt. így, nagy betűkkel. Szóval ö volt az, aki, miután a Remetéig elért a hatalmas kiránduló tömeg, külön választotta a társaságot. Fiúk balra, lányok jobbra. Emögött az a praktikus tapasztalat húzódott, hogyha egy hatalmas tömeg, fiúk és lányok egy napra kirándulni mennek, akikor alapvető dolog, hogy reggel, induláskor a két nem, két helyen elvégezze alapvető szükségletét, hogy ez a továbbiakban ne zavarjon senkit sem. Óriási ész! A legkomolyabban elismertük már akkor tizenéves fejjel, hogy a Kupec, így hívta mindenki a tanár urat, szóval ő tudta, mit kell tenni ahhoz, hogy ilyen dolgok aztán a nap folyamán ne zavarjanak senkit sem az önfeledt kiránduláson. A hatvanas-hetvenes években még lehetett hallani a Remetéről. Sípálya épült rajta, de tulajdonképpen nem sokáig használták. A komolyabb síelők legalább Óbányára mentek, a még komolyabbak pedig mondjuk Szlovákiába... - tüket Megalakult a Tolna Megyei Honismereti Egyesit