Szekszárdi Vasárnap 1992 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1992-02-02 / 5. szám

, SZEKSZÁRDI 1992. FEBRUÁR 2 VASARNAP ^^yarországon közel lüü éve létez^Pnek; de nem helyeznek túl nagy súlyt a statisztikákra. Arra pedig á

gkevésbé, hogy más egyházak1 csábítsanak el híveket. A kisközösségek közül a metodisták a gyermekkeresztséget gyakorolják. Az úrvacsorai közösségben való részvétel kritériuma nem az egyházhoz, hanem a krisztus testéhez való tartozás. A mai Tolna megyében Kaposszekcsőn a század elején vertek először gyökeret. Az itteni Hecker családból származik mai magyarországi vezetőjük, dr. Hecker Frigyes szuperintendens. Györkönyben kápolnájuk van, ahol évekig szolgált a mai szekszárdi lelkész, a cseppet sem papos kinézésű Gyurkó József is. A metodistáknak csak két szentségük van, a keresztség és az úrvacsora, ezeket szolgáltatta ki. - Hogyan szólították? - kérdeztem az előzetes beszélgetés során, ami nélkül egy ilyesfajta írást bajos lett volna összehozni. - Tiszteletes úr? Lelkész úr? Nagytiszteletű úr? - Többnyire Jóskának! Ennek ismeretében készültem fel arra, hogy hosszú évek után nem túl búzgó görög-keleti keresztény létemre - ismét részt vegyek egy vallási szertartáson. Templomban Időpont: 1992. január 26., kora este. A máskor forgalmas Munkácsy utca, ahol hétköznaponként autó autót ér, most nyugalmas, békés. Az 1. sz. ház kapujánál hívogató lámpafény. A toronyból és az ablakokból ugyanilyen szűrődik ki. A torony esti megvilágításban különösen szép. Odabenn halk, hívogató zene. A gyülekezeti terem mennyezeti ablakának közepén keresztet formázó elválasztó lécek törik meg az égi hátteret, tanúságául annak, hogy az építész-tervező értett az áhítatos hangulat megteremtéséhez. Odabenn nincsenek sokan, de ne ezzel törődjünk, hiszen a vallás magánügy. Ide senki nem kényszerít senkit, aki eljön - nő és férfi vegyesen - az a saját jószántából és azért mássza meg a lépcsőket, mert igényli a kiszakadást mindenből, ami odakinn van és valami másra vágyódik. A MÁST - nyugodtan írhatjuk nagybetűkkel is - a lelkész fogalmazza meg, aki se reverendát, se miseruhát nem visel, hanem éppen úgy van öltözve, mint a hívei. Mielőtt, szavait követve, a jelenlévők „imádságra elcsendesülnének" a XVIII. századból származó 147. sz. ének és a 91. sz. zsoltár szavai csendülnek fel. Az ima iránti igényt a nem ide tartozó érti ugyan, de egyáltalán nem biztos, hogy meg is érti. Tény, hogy a magábaszállás őszinte. Lehunyt szemek, mozgó ajkak. A lexikon szerint a földi hajszás mindennapokból való kiszakadás okozója is volt. Erről itt és most szó sincs. Természetesen senki nem gondol arra, hogy más egyházak, felekezetek hivőire ugyanez nem lenne vonatkoztatható, de itt a légkör családiasabbnak tűnik. Az pedig valószínűnek, hogy a kis közösségek, melyek tagjai egymással óhatatlanul emberibb közelségbe kerülnek, sokak számára vonzóbbak, mint a hatalmas, századok alatt kialakult hierarchiájú szervezetek. A látogató azonban jobban teszi, ha nem ítél, hogy ne ítéltessék, hanem végighallgatja az igehirdetést, melyből szerencsére minden pátosz hiányzik. Utána meghajol a jelenlévők felé és elmegy. Azzal az élménnyel gazdagodva, hogy ez is van Szekszárdon, a város közepén. Csak észre kell venni... ORDAS IVÁN Fényképezte: KAPFINGER ANDRÁS