Szekszárdi Vasárnap 1992 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1992-11-15 / 46. szám

1992. NOVEMBER 15. » SZEKSZÁRDI VASARRLIP 9 - Tényleg, hogy megy az eladás? Újsághirdetéssel? - Sokan ismernek, azt is tudják, hogy az országos átlagár hatvan százalékáért adom a kutyákat. Igyekszem egészséges, jó kutyát adni. Ha valami hibája van, azt közlöm a vevővel és az árat is aszerint alakítom. Emellett a MAVAD-on, a MÉM-en és néhány kft-n keresztül olaszoknak adom el a kutyák jelentős részét. Ez nem rossz az államnak sem. Semmit sem fektet be és jelentős devizát kap, mert nekem forintban fizetik a kutyák értékét. Közben nézzük a Rotweilik ketrecsorát. Gyönyörű szép, nagy testű állatok. - Kár, hogy nem előbb jöttetek. Ma délelőtt vittek el egy nagy kifejlett kant. Hetvenhárom kilós volt. Nekem kellett elvinni, mert az új gazda a kenell közelébe se mert jönni. De továbbtenyésztésre kellett neki. Most még néhányszor el kell mennem, amíg megszokja az új gazdát. - Tényleg, ha verekednek a kutyák, ^Jcözéjük kell menni, rendet rakni. HányHor haraptak meg? - Egyszer sem. Talán, mert én voltam a gyorsabb. * A háztetőn galambröptető (napoztató?) ketrecek. Galambot egyet se látok. - Galambászkodtam is - követi tekintetemet a házigazda. - Évekig jártam ki külföldre nemzetközi szakbíróként különböző galambkiállításokra, versenyekre. A lipcsei világkiállításon nyolcszor voltam bírálni. - Mégis abbahagytad a galambtenyésztést? - Igen, amikor gond lett a lábammal, nem tudtam felmenni a padlásra. Nem beszélve arról, hogy rendszeresen, naponta többször kellett volna felmenni etetni, az állatokkal foglalkozni. A gyerekek meg vagy etettek, vagy itattak. A kettőt együtt nem, így a galambok jobban ^^öglöttek, mint szaporodtak. Inkább ^Pladtam a galambokat, mert vagy tisztességesen tartok egy állatot, vagy nem. * Fügebokrok mellett megyünk a hátsó udvar másik feléhez. A bokrok tavaly egy mázsa termést hoztak. A ház mögött nagyon szép, kedves állatok. Pöttyös szőrű pónilovak. - Évek óta játszok velük, összesen tizennégy pónim van. Sikerült kitenyészteni ezt a pöttyös fajtát. Már majdnem mind pöttyös. Az angolok által kihozott tiegerrel, amit az indián apalóz lovakból fejlesztettek ki, visszakereszteztem a pónit, így alakult ki ez a pöttyös megjelenés. A kedves pici állatok barátságos kíváncsisággaljönnek az idegenhez. Fehér szőrükön elszórva fekete foltok, pöttyök. - Ki vesz meg egy ilyen lovat? - adódik a kérdés. - Ezek kuriózumok, föleg külföldre adom el, de a gazdag nagypapák nálunk is rászoktak, hogy ilyesmit vegyenek az unokának. Később persze megunják, aztán olcsón vissza lehet venni. A magyar érték töredéke a kintinek. Ötvenezerért Háttérben a panzió mennek el. A pécsi állatkert is többet vett már tőlem. - Nyugaton milyen árak vannak? - A múltkor itt járt egy nyugati kereskedő. A tiszta vérű ménemért ígért húszezer márkát. Ment Jugoszláviába, azt mondta, visszafelé viszi is az állatot. Először pafflettem ettől az ártól, de aztán gyanús volt. Beültem az autóba és elmentem Németországba egy olyan méneshez, ahol szintén vannak pötytyös pónik. Kiderült, hogy ott egy tiszta vérű mén hetvenezer márkát ér. Úgy, hogy öt nap múlva hiába jött vissza a német, máig is nálam van az az állat. A normál pónikért két-háromezer márkát adnak. - Ezek eredeti őzbarna kecskék. A svájciak tenyésztették ki ezt a fajt. Hároméves koruktól ezek hatliteres kecskék. - Fejed őket? - Most éppen nem, de egész nyáron fejtem, most három hete álltunk le, mert vemhesültek. - A kecsketejjel mit csinálsz? - Issza az egész család, csinálunk túrót is belőle, de a kiskutyáknak a legjobb táplálék. Némelyik anyakutya nem tud hat-nyolc kiskutyát felnevelni, mert nincs elég teje. Ezeknél nagyon jó pótlás a kecsketej. Tisztességgel felnőnek vele. Évente két-három ilyen anyakutyám van. Januárban kezdenek a kecskék elleni és ez azt jelenti, januártól szeptemberig van kecsketejünk. * Átsétálunk az új birtokra, a néhány száz méterre vásárolt területre, ahol egy régi tanya toldásaként áll az új ház, a leendő fogadó. Mellette a félig kész, de már használatba vett lóistálló. Közben a gyerekekről beszélgetünk. - Balázs fiam húszéves. Mint sportlótenyésztő és zsoké végzett Bábolnán. Négy évig volt belovagló zsoké. Most katona, ha februárban leszerel, övé lesz a lovasiskola. Remélem, áprilisra elkészül itt minden. Annyi pénzünk nincs, hogy megcsináltassuk. Mindig egy kis anyagot veszünk, aztán felépítjük magunk. - A lányod is állattenyésztéssel fertőzött? - Anita most végez Kaposváron az iparművészeti szakközépiskolában, keramikusként. Megvan még Szekszárdon a Tompa utcai házunk. Azt is át kell építeni, felújítani és akkor oda egy keramikusműhelyt alakítunk ki. Majd csak elboldogulnak utána a gyerekek. „Kutyával védett terület!" - olvasom a bekerített terület kapuján a feliratot. - Itt állt a betonkeverő. Egyik éjszaka lelopták a villanymotort róla. Azóta éjszaka elengedem a kuvaszt, meg két Rotweilert is áthozok ide. Megszűnt a lopás. Közben a ház elé érünk. Ötletes megoldásként két előre gyártott garázs a földszint, ráépítve a magasított falú padlásszoba, az egész pedig hátul csatlakozik a régi tanyaépülethez. Minden félig kész, látszik, hogy napról napra alakul. Az alagsorban csomoros nyárból készített padok, szlékek, asztalok. - Nem akarok itt vendéglőt, csak annyit, hogy aki idejön lovagolni, teljes ellátást kapjon. Ha megkíván egy üdítőt, szendvicset, tudjunk azt is adni. Mondom, ez a fiam birodalma lesz. Alig várom, hogy leszereljen. - Lovagoltattatok már itt? - Nyáron az uttörőház szervezett egy csapatot. Mindenhol sokat kértek a gyerekektől, én a harmadáért megoldottam. Tíz lovat tudok egyszerre felnyergelni, úgyhogy itt tényleg lovagolhattak. Egyelőre itt a karámban, de készül a lovaspálya is, ahol tíz akadály lesz,*hogy a gyakorlottabbak ugrathassanak, fejleszthessék a lovastudományt. Barátkozunk a lovakkal. Szelíd állat mindegyik. Az egyik póniról kiderül, hogy származási helyén, az amerikai pampákon marhák terelésére is használják. Egyedül - lovas nélkül - képes a Kecskeportré marhacsordát terelni. Úgy, mint nálunk a pulik a birkanyájat. * - Bandi, mikor voltál nyaralni? - Húsz éve. Innen nem lehet elmenni. Eddig mindig voltak állataink. Vagy szárnyasok, vagy kutyák, most már tizenkét éve lovak is, nem lehet ezt itthagyni. Itt kell lenni, ittmuszály dolgozni. Reggel ötkor kelek, először a lovak, aztán a kutyák következnek. Tizenegyre végzek, akkor jön az egyéb munka. Építés, vagy takarmány-előkészítés, délután pedig újra az etetés - sötétedésig. Hazafelé még mindig a szavain gondolkodom. „Az állatok mindig éhesek, itt kell lenni velük. Ez a telep biztos megélhetést nyújt a fiamnak is, de itt dolgozni kell. Szép élet, az ember azt csinálja, amit szeret, viszont mindig csinálni kell" - mondta. A kérdés önkéntelenül adódik: megéri? De ez talán csak az idegen fejében fogalmazódik meg. Lehet, hogy ez az a kérdés, amit Hajdú András sohasem tett fel magának?... - TAMÁSI FOTÓ: KAFI * l