Szekszárdi Vasárnap 1992 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1992-10-18 / 42. szám
8 SZEKSZÁRDI 1992. NOVEMBER 8. Még sötét van. Kora reggel, négy óra. De a piacon már megkezdődött a mozgás. Autóreflektorok vágnak fénylő sávot a hajnali sötétségbe, korán kelő árusok készülnek a nagy rohamra, a szombat reggeli, délelőtti vásárlók fogadására. A parkolóban álló RO-s Daciákban álmos szemű emberek dörgölik ki a korán abbahagyott álmot tekintetükből. Férfiak, asszonyok, de néhány éves kisgyerekek is ébredeznek a személykocsik egyébként is zsúfolt, csomagokkal telepakolt utasterében. * A szekszárdi I. Béla király térre román rendszámú autóbusz áll be. Tenyérnyi rozsdafoltok az oldalán, a festék az évtizedekkel ezelőtti gyártáskor került utoljára rá, jobb magyar rendőr az autóbusz láttán csavarhúzót keres, hogy a rendszámot azonnal levegye. A busz egyébként Aradtól százhúsz kilométerre lévő kisközségből jött. Előző este indultak, az éjszakát végigautózva jöttek Szekszárdra, hogy itt most jó üzletet kössenek. A megyeháza melletti kis utca hamarosan megtelik árusokkal. Fiatalabb, idősebb férfiak, nők kezdik kipakolni a reklámszatyrokból, utazótáskákból az eladnivalót. Ma reggel nincs szerencséjük. Hat óra után rendőrök lepik el a környéket, mindenkit igazoltatnak és az engedély nélküli árusokat visszakísérik a buszhoz. Engedélye persze senkinek sincs. * - Százharminc asztal van a piacon, de ezeket egész évre kibérelték - mondja Pukli László piacfelügyelő. Most nézze meg mondja egy felháborodott idős hölgy. - A rendőrök elzavarják ezeket a szegény erdélyieket, pedig náluk tudtunk viszonylag olcsón vásárolni. A férjemmel együtt alig tizenötezer a nyugdíjunk. Egy-egy zoknit, pulóvert, inget itt * - Csak azt ellenőrizzük, hogy legálisan tartózkodik-e Magyarország területén az illető - mondja az egyik intézkedő rendőr. - Ha van érvényes útlevele, vagy tartózkodási engedélye, akkor itt lehet, de kereskedelmi tevékenységet nem folytathat. Ezért minden árusítást meg kell szüntetnünk. Nem bírságolunk, csak elküldjük az illegális árusokat. Összefogva az önkormányzattal, a pénzügyőrséggel, a közterület-felügyelőkkel együtt lépünk fel, hogy ez az áldatlan - egyébként törvénysértő - állapot megszűnjön. - Vámbűncselekményről van szó? A pletykák szerint már a kábítósze^^ lőszer, lőfegyver is megjelent a sze^P szárdi piacon... - Ha kérnének, se tudnék szabad asztalt adni. De ilyen gond nincs. Eszük ágában sincs piaci asztalt bérelni. Megállnak a parkolóban, ott is alszanak az autóban, aztán mikor világosodik, kipakolnak. - Most ne csak a román árusokról beszéljünk. Mit tehetnek az őstermelők? - Ugyanígy elfoglalják a közterületet és a piac bejáratánál árusítják a termékeiket. Nekem semmi közöm a parkolóhoz, nem is szólhatok nekik. Csak a piaci árusok panaszait hallom. Kibérlik egész évre az asztalokat. Hatezer forintot fizetnek egy asztalért és mellette napi negyven forintot. Ki lehet számolni, ha valaki mondjuk kétszáz napon keresztül árusít, az tizennégyezer forint. Ezt meg kell keresnie, illetve hát haszonra törekszik. Ugyanakkor idejön valaki, a piacon kívül a közterületen elkezdi árulni, esetleg olcsóbban a termékeit, aztán a becsületes kistermelő, aki bérli a piaci asztalt, hoppon marad. tudtam olcsóbban venni, aztán most ezt sem engedik. Pedig ezzel mindenki jól járt. Ezek a szegény emberek keresnek valamit, amiből otthon a családjuknak tudnak jobblétet biztosítani és mi is olcsóbban vásárolhattunk. Mert a boltba már be se merek menni. Most ezt is megtiltják. Pedig ez mindenkinek jó volt... * A parkolóból román rendszámú személykocsi kanyarodik ki. A vezetőt ismerősként üdvözli az egyik csellengő. - Mi van, haver, hova mész ilyen gyorsan? - Öreg, ma itt nem nyalunk sót. Állítólag a városi tévé is bemondta tegnap este, hogy ma razzia lesz. Megyek Bajára, ott békén hagynak.