Szekszárdi Vasárnap 1992 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1992-09-27 / 39. szám

4 , SZEKSZÁRDI HSAR1AP 1992. SZEPTEMBER 27. Feltételek és szakmai nívó Tetszhalál után a Deutsche Bühne Az évadnyitó társulati ülésen talá­ló volt Hollóék választása. Az „ej, ráérünk arra még" patópáli mentali­tás után Arany János: Adjon Isten új esztendőt jókívánsága igazán ráfér a Német Színházra. Frigyesi András igazgató ugyanis egy épület, társulat, működőképes szervezet nélküli szín­házat vett át, miután Grazból Szek­szárdra költözött. Az elmúlt hét pén­tekén a szüreti fesztivál árnyékában - a színházba bejutni sem volt köny­nyű dolog - Szekszárd kulturális éle­tében fontos és mértékadó gondola­tok, tervek láttak napvilágot. Erről kérdeztük Frigyesi Andrást. - Van ma Német Színház Szekszár­don? - Ez ma még nem színház, de az lesz. Tudja, ilyenkor ősszel a színhá­zak nyári álmukból ébrednek, a Deutsche Bühnét halálos betegségből kell ébreszteni. Rengeteg a tennivaló. A színház szakmai rangja, megítélése rossz. Európában létezik egy ríemet nyelvű színházakat regisztráló év­könyv, nem szerepelünk ebben, most kezdeményeztük a Magyar Színház­művészeti Szövetségbe a tagfelvéte­lünket. A szakma előtt is titokban működött eddig a Deutsche Bühne, a színészegyeztetőből kértük le azok­nak a névsorát, akik tudnak néme­tül... - A korábbi évek a társulat nélküli színház koncepciójának jegyében teltek el... - Minden ellenkező híreszteléssel ellentétben, színész nélkül nincsen színház. Bárki és bármi más elhagy­ható, a díszletek, a fény-, a hangef­fektusok, a zene, de a színész és a közönség nem. Nélkülük megszűnik a színház. - Tehát önálló társulatban gondol­kodik? Miért vállalta Görgey Gábor? A Német Színház művészeti vezetőjét, Görgey Gábor író, műfordítót kérdeztük meg: miért vállalta a felkérést? - Személyes ok a Frigyesi András iránti szimpátia. A „Komám asszony, hol a stukker?" című darabom 25 év alatt sokfajta előadást ért meg, dé az ő gra/i rendezését egyik legérdekesebbnek tartottam. Most megkeresett, hogy segíteném-e a Deutsche Bühne újjáalkotásában? De a német kultúrá­hoz, irodalomhoz személyes vonzalmak is kötnek, sokat jártam Németor­szágban, felolvasásokat tartottam és tartok ma is. Egy másik ok: fontos, hogy a nemzetiségi kérdésben példát mutassunk. Nem lehet közömbös, hogy az országon kívüli kisebbségi magyarokkal jól bánnak-e, de ugyanígy törődni kell azzal, hogy a Magyarországon élő kisebbségek jól érezzék ma­gukat. - Többen már szer­ződtek, közöttük Bre­gyán Péter, a Nemzeti Színház volt tagja, aki Malcsiner Péterrel - az ő szerződése december végéig szól - az első bemutatóban játszik majd kettős szereposz­tásban. De anyanyelvi, német ajkú színésszel is tárgyalok, nagyon szeretném őt idehozni, hogy nyel­vileg fertőzzön. A tudás, a minőség átáramlik a színpadon a közön­séghez. Ezt jól mutatták az évad­nyitót megelőző telt házas előadá­saink. - A minőséghez gondolom feltételek is kellenek. - A színészház távoli álom, egye­lőre óriási segítséget jelentene egy­két lakás felajánlása, mert a pesti Vá­ci utcában korzózva nem fertőződhet nyelvileg a szekszárdi színész, a szál­lodázás pedig hosszú távon lélekö­lő. - Rangos szakmai segítője van Gör­gey Gábor személyében. Nehéz volt őt megnyerni? - Azonnal igent mondott. Egyfor­mán gondolkodunk, egyetértünk ab­ban, hogy a nemzetiségi politikán a kultúra eszközeivel lehet lendíte­ni. - Az első premier? - Lőtte Ingrisch: Damenbe­kantschaften című darabját, női prak­tikáknak fordíthatnám. A német bautzeni színház főrendezője Claudia Évadnyitó előtt - jelenet a Kis vámpír című előadásból Nowotny rendezi, aki színésznő is egyben. Temperamentumos, kemény munkát diktál, jó hangulatú próbákat tart. A már említett Bregyán, Malcsi­ner kettős szereposztás mellett Do­bák Lajos, Kozáry Ferenc, Hadzsi­kosztova Gabriella játszik Thomas Leitner jelmezeiben, díszletei köz öjL Lányi Péter zongorán kísér majd, ^ft premier október 29-én és 30-án. - A jövő esztendőre nem tervez­nek? - Minden az új épület függvénye. December 31-ig szól a szerződésünk ezekre a helyiségekre. A Mozgó Vi­lág mozi épületének átalakítására a terv elkészült, a munkák elkezdőd­tek, de a megyének erre nincs pénze. Az akut probléma talán az október eleji német-magyar államközi tárgya­lások eredményeként megoldódik, ahol a Német Színház ügye külön té­maként szerepel. Csak önálló szín­házban, megfelelő infrastruktúrával lehet profi módon dolgozni. Takács Zsuzsa Fotó: -ka­BAKA ISTVÁN Váltók között akó András szivarra gyúj­tott, kipöfékelt néhány felhőcskét (csak a kö­nyöklő puttók hiányoz­tak róluk), majd - mint­egy mellékesen - meg­kérdezte tőlem: - Ismered te a ha­lálfélelmet? - Éjfél és virradat között, a farkasok óráján gyakran felébredek rá... - kezd­tem óvatosan, de öreg barátom türel­metlenül legyintett: - Én nem a ti alak­talan, egzisztencialista szorongásaitok­ra gondolok, hanem arra, amelyet a pil­lanat tört része választ el a halál tapasz­talatától. - Nem, azt még nem ismerem ­mentegetőztem, mintha mentegetőz­nöm kellett volna. - Mindjárt gondoltam - mondta megvetően Bakó András -, hiszen te már a háború után születtél, nem is­merheted azt a gyomrot-beleket feszí­tő érzést, amit szinte daganatként lehet kitapintani - nem véletlen, hogy az én nemzedékemből olyan sokan haltak meg gyomorrákban, 15-20 évvel a vi­lágégés után. Azt hiszem, még nem be­széltem róla, hogy tartalékos tüzér­tisztként, '44 nyarán részt vettem a csú­fos kudarccal végződött dél-erdélyi hadműveletben, melynek során leg­jobb bajtársaimat veszítettem el. Vonultunk, vonultunk egy kisváro­son át, miközben fölöttünk két német felségjelű bombázó körözött, mintha csak ránk vigyáznának. Ám alig értünk ki a nyílt terepre, kiderült, hogy a repü­lőkben román pilóták ülnek: olyan bombazáport zúdítottak ránk váratla­nul, hogy mire felocsúdtunk volna, embereink fele-kétharmada szétszag­gatott tagokkal hevert a fedezéket nem kínáló, nyár végi színekben tobzódó mezőn. Én, jobb híján, egy barackfa alá futottam, s miközben a bombák po­tyogtak körülöttem, iszonyatos halál­félelmemben csak tömtem, tömtem magamba a tocsogósra érett baracko­kat, mintha még utoljára jót akarnék zabálni, mielőtt húscafatokra tép szét a detonáció... - Megrázó a történeted, Bandi bá­tyám - mondtam én, a hatásszünetet kivárva -, de mit akarsz vele mondani? - Ezzel semmit - legyintett ismét öreg barátom viszont néhány éve együtt utaztam a vonaton egy vasutassal, akit majdnem elgázolt a Puskin expressz. Tu­dod, nekem erről a Moszkva és Belgrád között közlekedő gyorsvonatról nem a nagy orosz költő jut eszembe, hanem az ötvenes évekbeli Puskin nagykövet, aki úgy tárgyalt Rákosival, hogy kirakta maga elé az asztalra a pisztolyát - lássa a kopasz hájfejű, ki az úr a háznál! ...•-Bakó And­rás elbóbiskolt, s köhintésemre felriadva, megkérdezte: - Hol is tartottam? - A Puskin... illetve a vasutasnál. - Igen. Tehát kiment ez a vasutaM| pályatestet ellenőrizni Kelebiánál, pff lépésre a határtól. Csakhogy éppen a váltók között volt a lába, amikor a Pus­kin expressz közeledése miatt átállí­tották, s az ő lábfeje közéjük szorult. Megpróbálta kiszabadítani, nem ment. A váltó olyan erősen tartotta, hogy a bakancsából sem tudott kibújni. Húsz perc, és ha addig nem sikerül segítséget szerezni, halálra gázolják. Nem járt ar­ra senki, a síneket is hiába döngette, halálfélelmében egymás után szívta a cigarettákat, s épp az utolsóra - az utol­só szál gyufával - készült rágyújtani, amikor eszébe villant a megoldás. De már csak az az egy szál gyufája maradt, és közben a szél is föltámadt... Meg kel­lett várnia, amíg a vonat fényszórója feltűnik a kanyarban, letépte magáról az inget, meggyújtotta, és a lángoló in­get lobogtatva figyelmeztette a masi­nisztát... Fél méterre tőle állt meg a mozdony. Ő addig megőszült, legalább húsz évet öregedett, mint én ji dél-er­délyi barackfa alatt. B

Next

/
Thumbnails
Contents