Szekszárdi Vasárnap 1992 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1992-09-06 / 36. szám

9 1992. SZEPTEMBER 13. , SZEKSZÁRDI IASARNAP Mint mondtam, inkább a somogyi pásztorfaragásokat utánozták, kissé leegyszerűsítve. - A rajz, a művészet iránti érdeklődés nem éppen a falusi gyerekek jellemzője... - A szép iránti igény biztos, hogy sokakban megvolt abban az időben is, de a rideg paraszti valóság nem mindig engedte kibontakozni. Nekem szerencsém volt. Az iskolaigazgató felesége, Máté Aladárné volt a rajztanárnőm, sok biztatást kaptam tőle, rávezetett a művészet szeretetére. - Ennek ellenére kereskedő, tizenhét évesen már a helyi ABC vezetője voltál... - Igen, ez volt az indulás. A kereskedésre szívesen emlékszem, mert ott tanultam meg az emberekkel bánni, beszélni. A faluban mi fiatalok, ha programot, bálokat akartunk, meg kellett szervezni. így a közélet•

pk, a KISZ-nek is aktív tagja volm. Nem sokáig hagytak kereskedni, még nem voltam tizennyolc éves, amikor már a tamási járási KJSZ-bizottság titkári székében találtam magam. Nagyon szép évek következtek. Fiatalok voltunk, tele tenni akarással, tervekkel. Levelezőn végeztem el a középiskolát, később, amikor a honvédséghez kerültem, a tiszti iskolát, aztán az akadémiát és a különböző speciális továbbképzőket. - Azt hinné az ember, hogy ezzel a rajz abba is maradt... - A családom a tanú rá, hogy nem. A katonai szolgálat mellett is maradt időm rajzolni, gipszszobrokat formálni, de ezt csak hobbiszinten műveltem. - Akkor most beszéljünk a fafaragásról... - Ercsiben szolgáltam és mivel szenvedélyes horgász is vagyok, ott ^fe megtaláltam a vízpartot. Mellettem horgászott Pintér József fafaragó művész, de horgászás közben is faragott. Adott egy darab fát riekem is, aztán előbb kész lettem egy kisplasztikával, mint ő. - Mit ábrázoltak a később készült kisplasztikáid? - A paraszti életet akartam megjeleníteni. A modell, a megformálandó alak mindig édesapám volt. Azt próbáltam fába faragni, miként megy el a vásárba, ahol disznót vesz, hogyan kaszál, a pincében mit csinál. Cs. Kiss Ernő népi iparművészt a következő szolgálati helyemen, Tatán ismertem meg. Látta a Munkáimat és azt mondta, hogy akinek ilyen tehetsége van - őt idézem -, az ne féljen a nagy fától sem... Neki nagyon sokat köszönhetek. Nézem a műhelyben lévő hatalmas fatömböket, gerendákat, rönköket, a több tucat szerszámot, a famegmunkáló gépeket és adódik a kérdés: - Hogy tudta ezt egy katonatiszt Mézeskalácsház(?) csinálni? Hol volt ehhez a munkához hely, idő? - Hat városban, tizenegy lakásban éltem az elmúlt húsz év alatt. A nagyobb fákkal, munkákkal csak a hazaköltözésünk, a szekszárdi ház megépülése után tudtam foglalkozni. A díszpadokat, a sétányokat díszítő térplasztikákat, a díszkapukat, a játékokat, az emlékhelyekre készülő oszlopokat csak úgy lehet megfaragni, ha ehhez az embernek helye van. - Azt mondtad, hazajöttél. Nem Szakály a haza? - Ott születtem, de a feleségem szekszárdi. így mondhatom, hogy ide is hazajöttünk. Hat helyőrségben szolgáltam, és így öregedve egyre nagyobb szükségét éreztem annak, hogy valahova kötődjünk. Kötődjön az egész család, és ezt a helyet Szekszárdon találtam meg. Ezért mondom, hogy idejöttünk haza. Öt évvel ezelőtt saját kérésemre helyeztek Szekszárdra. - Egy katonától felettesei, parancsnokai nem elsősorban a fafaragást váiják el... - Ez így igaz, sőt elmondhatom, hogy csapatszolgálataim során több helyen rossz szemmel néztek rám. Többször kérdezték, hogy jut erre időm, nem megy ez a szolgálat rovására? Itt Szekszárdon elsősorban Erdős László ezredes bátorított, biztatott. De itt kell megemlítenem Várallyay Dezső alezredes, megyei kiegparancsnokot, aki azt mondta, nem szabad abbahagyni. Itt mondanám, hogy ezt a magas kitüntetést vele együtt, ketten vettük át Szekszárdról. * Fotókat nézegetünk, színeseket, fekete-fehérben megörökített faszobrokat. Minden képnek története van, hisz mindegyik egy-egy emlékezetes munka, az alkotás története. - Ez a díszkapu Vaskúton áll mutatja a házigazda. - Egy gyönyörű szép kis kápolna van fenn a dombon és az oda vezető út elején áll a kapu, előtte a „megbékélés fája", körülötte pedig a stációkat jelképező oszlopok. - Díszes a kapu teteje is... - Igen. A falu címerét faragtam oda és egy bárkát, ami a községbe érkező sváb telepesek közlekedési eszköze volt, amíg lecsurogtak a Dunán. A szőlő, a búza a mindennapi munkát, a megélhetést biztosító tevékenységet jelenti. Az életfával azt akartam szimbolizálni, hogy ez a soknemzetiségű község - hisz svábok, bosnyákok, magyarok, szerbek, sokácok élnek ott - tud együtt dolgozni, új, közös életet teremteni. Újabb képet veszek a kezembe. - Ez az egyetlen olyan emlékhely azok közül, amit én faragtam, ahol a földben sírok vannak, az egykori hősök csontjai porladnak. A pápai harci repülőezred hősi halottainak tömegsírjai fölé készítettük ezeket a kopjafákat. Ötvenegyen vannak ott eltemetve, az ő emlékükre faragtam az ötvenegy kopjafát... A beállt csendet feloldani másról kell beszélnünk. - Nem jártam még egyetlen kiállításodon sem - mondom. - Nem jutottál el, mert azért szerepeltem kiállításokon - neveti el magát. - Tény, hogy ezeket az életfákat, kapukat, padokat nehéz lenne elcipelni egy kiállításra. De a csontfaragásaim, a kisplasztikák, az áttört mintájú faragások már voltak kiállításon. Itt ez a tülök, a ridegtartású szürkemarha szarvából készült. Kisebb tülköket - a normál szarvasmarháét - meg tudom szerezni, Venni itt a húskombinátban is, de ilyet csak ritkán. A csont faragása nagyon nagy munka. Ezt a fekete mintát a somogyi pásztorok úgy érték el, hogy a kalapzsírt dörgölték bele a csontba karcolt mintába. Nem kérdezem, Törő György hogy állítja elő a mintát, inkább a sarokba állított bölcsőelemeket nézem. - Egy asztalossal készíttettem el a bölcsőt és most szétszedve megfaragom. Ez is kiállításra készül. De ugyanígy polcot, különböző tárolóbútorokat is faragok és belekezdtem egy nagy munkába, somogyi motívumokkal díszített kelengyésládát kezdtem el megfaragni. * A népművész-alezredes a kapuig kísér. Miközben elköszönünk, újra az udvaron álló hatalmas kopjafa tűnik a szemembe. Most veszem csak észre, hogy hajlott, ebből a szögből látszik, hogy deréktájt megtört. - Édesapám emlékére állítottam - követi tekintetem a házigazda. Tudatosan választottam egy hajlott fát, ezzel is szimbolizálva, megjelenítve a sok évtizedes munkában megtört apám és a szakályi emberek alakját. Ott fenn a földgömb a világjáró embert szimbolizálja. Apámat, aki a Don-kanyar poklából is hazagyalogolt a családjához. Az ő munkássága, tettei, szorgalma és töretlen kitartása örök példa előttem. - Tamási Fotó: - kafi -