Szekszárdi Vasárnap 1992 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1992-08-30 / 35. szám
2 , SZEKSZÁRDI VASARNAP 1992. AUGUSZTUS 30. A csillagos zászló előtt Eskü az aulában Az amerikai zászló előtt tett esküt az US Peace Corps, az Amerikai Békehadtest 49 önkéntese kedden délután Szekszárdon az Illyés Gyula Pedagógiai Főiskola aulájában rendezett ünnepségen. A majd félszáz amerikai nő és férfi itt tanult tanítani ll héten át. Alapfokon elsajátították a magyar nyelvet, s megismerték az itteni szokásokat, és tanították is a szekszárdi diákokat angolra. Az Amerikai Békehadtestet, vagy ahogy szívesebben nevezik, Amerikai Békeszolgálatot J. F. Kennedy alapította 31 évvel ezelőtt azzal a céllal, hogy segítsenek más országoknak, ismerjék meg az ott élők kultúráját, s ismertessék meg az amerikai kultúrát, valamint, hogy baráti, üzleti, munkakapcsolatokat alakítsanak ki. Ebben a szellemben érkezett július 13-án majd félszáz önkéntes, egyetemet, főiskolát végzett ifjú és örökifjú hölgy és úr Magyarországra. Azóta szekszárdi családoknál laktak, s közben a főiskolán tanultak, tanítottak. Vizsgáztak is, és mivel sikeresen vették az akadályokat, valamennyien megkapták az angol nyelv oktatására jogosító diplomát. Ezt dr. Van Richards, ennek az immár két év során a negyedik Amerikából érkezett önkéntes csapat felkészítésének igazgatója adta át. Az ünnepségen, melyen részt vett Richárd Baltimore, az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetének helyettese is, Szekszárd város nevében dr. Leidecker Jenő alpolgármester köszöntötte az önkénteseket. Köszönetet mondott azért, mert a valóban hosszú forró nyáron 11 héten át lehetővé tették, hogy sok szekszárdi megismerkedjen egy másik világrész kultúrájával, illetve háromszáz itteni diák gyarapítsa angol tudását. Az amerikai temperamentummal áthatott ünnepséggel lezárult a csoport felkészítése, s az immár angoltanárrá előlépett önkéntesek Sárospataktól Körmendig, az ország majd félszáz településén tanítják a középiskolásokat angolra. Hogy ki hova megy, azt sorsoláson döntötték el. így Scot Stephenson húzta ki magának a Szekszárd feliratú cédulát, ő marad a városban. A gyakorlóiskola kisdiákjait oktatja. Egyébként ez mintegy gesztus az US Peace Corps részéről a vendéglátóknak, mert a többi 48 önkéntes, így a Tolnára kerülő Andrea Athanas is középiskolában tanít majd két éven át. - sz 1 Ez a nyár nem hozta meg rendőreink számára az uborkaszezont: a bűnügyi jelentések egyre nagyobb számával lehet találkozni, különösen a vagyon elleni bűncselekmények emelkedtek meg. Ezt tapasztalhatta meg a minap a Tengelic-szőlőhegyi vegyes- és italbolt tulajdonosa is. Az éj leple alatt dolgozó betörő ugyanis nem volt válogatós, már ami a cigarettamárkákat illeti. Nem kevesebb, mint húszezer forint értékben könnyítette meg a boltot különféle cigarettáktól. Mindannyian közlekedő emberek lévén, igen érzékenyen érint bennünket egyegy baleset. Megdöbbent, megállásra késztet... Érdekes módon az ittas vezetést a közKépviselői fogadóórák szeptemberben Jobban Zoltán, 13. sz. választókerület: szeptember l-jén (kedd) 16.00-18.00 óráig. Polgármesteri hivatal 33. sz. terem. Dr. Leidecker Jenő. 12. sz. választókerület: szeptember 8-án (kedd) 16.00-18.00 óráig. Polgármesteri hivatal 33. sz. terem. Dr. Gémes Balázs, 2. sz. választókerület: szeptember 14-én (hétfő) 18.00 órától. 2. sz. általános iskola, Zrínyi u. Fodor Miklós, 10. sz. választókerület: szeptember 14-én (hétfő) 16.00-18.00 óráig. Polgármesteri hivatal 33. sz. terem. Posta Péter, 14. sz. választókerület: szeptember 15-én (kedd) 16.0018.00 óráig. Polgármesteri hivatal 33. sz. terem. Dombai Gyula, 9. sz. választókerület: szeptember 22-én (kedd) 16.00-18.00 óráig. Polgármesteri hivatal 33. sz. terem. vélemény még mindig nagyon jól tolerálja. Addig, amíg baleset, ne adj isten, tragikus végű baleset nem következik be. A Szekszárdi Rendőrkapitányság közlekedési szakemberei az elmúlt napokban nem kevesebb, mint kilenc gépjárművezető ellen indítottak eljárást, mert nem bírtak megálljt parancsolni az italnak. Rossz belegondolni, hogy ilyen melegben, mikor amúgy is lassulnak a reflexek, még tompítják azokat a maligánnal is. Mi pedig autózunk, kerékpározunk, gyalogosan közlekedünk... Jobban veszélyeztetettek vagyunk. Aki(k) pedig a szekszárdi Kapós Discont Áruházba törtek be, már teljesen más árucsoport kedvelői: műszaki cikkekből vittek el nem kevesebb, mint százezer forint értékű árut az éjszakai „vásárlók". G. Szüretre készülve A Szekszárdi Kertbarátkör augusztus 31-én, hétfőn este hat órakor a Babits Mihály Művelődési Ház társalgójában tartja meg következő összejövetelét. Az érdeklődők előadásokat hallgathatnak meg az alábbi témakörökben: a szüreti felkészülésről, a kedvezőtlen időjárás okozta szüreti időpontokról, a kényszerszüret várható borkészítéséről Módos Ernő, az Aliscavin igazgatója tart előadást. Mit kell tudni az őszi növényvédőszer-vásárlásról? címmel Török Béla, a KSZE-Agrofor agrokémikusa ad hasznos útmutatást. Önkormányzati hírek Az önkormányzat fenntartásában álló nevelési-oktatási intézmények felkészültek az 1992/93. tanév kezdetére. A már korábban jelzett 1. sz. általános iskola gondja mellett kisebb, de megoldható problémák vetődtek fel a Garay gimnáziumnál, a speciális általános iskolánál (tanteremigény), illetve az egészségügyi szakközépiskolánál (konyhaátalakítás). * 1992. szeptember 10-12-én Pécsett kerül megrendezésre a második magyarnémet baden-württenbergi polgármesteri konferencia, melyen Haász László alpolgármester és Németh Zsolt tanácsnok vesz részt. Az idei konferencia az önkormányzatok működésével, fejlődését szolgáló feltételekkel és lehetőségekkel kíván foglalkozni. 1992. augusztus 29. és szeptember 4. között városunkban tartózkodik az Amerikai Egyesült Államokból Binghamton küldöttsége. Közérdekű közlemény Szekszárd Város Polgármesteri Hivatala értesíti a Tisztelt szekszárdi polgárokat, hogy Szekszárd Város Képviselő-testületének „A távhőszolgáltatási tevékenység folytatásáról és díjának megállapításáról" szóló rendelettervezetét a hivatal ügyfélszolgálati helyiségében közszemlére kifüggesztette. Kérjük, hogy esetleges észrevételeiket 1992. szeptember 8-ig juttassák el az ügyfélszolgálati irodára. POLGÁRMESTERI HIVATAL Szekszárdi krónika Augusztus 21-augusztus 27-ig A hétnapos időszak legfontosabb velejárója Szekszárdon is a rekkenő hőségnek a továbbtartása volt, az eső hiánya, a már-már katasztrofális szárazság. Most valóban nem túlzás azt mondani, hogy ilyen hosszan tartó kánikulára - amikor a legmagasabb nappali hőmérséklet heteken keresztül meghaladja a 30 °C-ot, sőt rendszeresen megközelíti vagy eléri a 35 °C-ot, a legidősebb emberek sem emlékeznek. Azok a károk, amelyekről az előző héten már írtunk, tovább növekedtek. Országosan - a becslések szerint - a mezőgazdaságban 100 millió Ft-tal növekszik naponta a kár, 30-40%-kal alacsonyabb lesz a termés kukoricából és burgonyából. Minket szekszárdiakat a szőlő külön is foglalkoztat, egyrészt mint termelőket, másrészt pedig mint a jó bort szeretőket. A hét közepén néhány gazda kénytelen volt már leszedni az oportót, mert a bogyók töppedése nagyon felgyorsult. A cukorfok viszont a körülményekhez képest elég magas volt, hiszen elérte a 15 mustfokot. Azonban ez a későbbi érésűekre sajnos már kevésbé lesz jellemző, hiszen a cukrosodási szakaszra szinte teljesen elfogyott a nedvesség. Egy esős időszak beköszöntével viszont megrepedeznének a bogyók, ami nagyon megnövelné a rothadásveszélyt. Az aszályhoz kapcsolódó tűzesetek is egyre gyakoribbak. Avar-, illetve erdőtűzhöz vonultak ki a tűzoltók a Kálváriára, ahol mintegy 2 hektár égett le, de tűz volt a Csörge-tónál is, a Volánpályaudvarnál a Séd partján égett a száraz növény. A piactéren egy faház sarka és a tetőszerkezetének egy része égett le, de tűz keletkezett egy kirakatszekrényben is. A Toldi utcában egy kigyulladt Peugeot személykocsinál kellett közbeavatkozni. * Augusztus 20. alkalmából kitüntetések átadására, elismerések kinyilvánítására is sor került. Fülöp Ferenc rendőr törzszászlós, a Szekszárdi Rendőrkapitányság vizsgálója az Országos Rendőrkapitányság vezetőjének dicséretében és jutalmában részesült. ^^ * Németország pécsi főkonzulja augusztus 24-én Szekszárdon ünnepélyes keretek között adta át hazája ajándékát a megye tíz települése, köztük a megyeszékhely 4. sz. iskolájának. Ezek a tanfelszerelések jelentősen elősegítik a fiatalok nyelvtanulását. A Szekszárdi Rendőrkapitányságtól „nagyüzemről" tájékoztatták lapunkat Csupán ezen a héten lapzártáig 65 bűnügyben rendeltek el nyomozást (tehát ezek nem tartalmazzák a szabálysértéseket). Ezek között szerepelnek magánszemélyek és közületek sérelmére elkövetett lopások, betörések, gyújtogatások, sőt rablás is. A bejelentések, illetve a bűnesetek emelkedése azt sejteti, hogy az idény lejártával a Balatonról hazatérőben vannak a nehéz fiúk és itthon folytatják egyáltalán nem áldásos működésüket Négy rendkívüli halálesetben is indítottak nyomozást Naponta két-három családi veszekedéshez, verekedéshez kérik a rendőrség segítségét Azonban a helyszínre érkezéskor a részesek már tagadják a családi viszályt. - nagybödői -