Szekszárdi Vasárnap 1992 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1992-08-02 / 31. szám

16 1992. AUGUSZTUS 16. , SZEKSZÁRDI fAIARNAP Volt egy híres... A lovak szerelmese, anno 1933 A véletlen hozta úgy, hogy találkoztunk. Ifj. Győri Józsefet - aki valóban „ifjú", hiszen 85 évesen rendszeresen gyalogol, fut, tornázik - egész életében a lovak érdekelték. Szekszárdra is egy lókiállítás híre csalta 1933 őszén. - Legelőször a dalmandiak vették észre, hogy nekem nagyon jó szemem van a lovakhoz. Aztán Nedeliczi Horváth Jenő méneskari ezredes is felfigyelt rám. Ő volt az ország legnagyobb lószakértője, s kiváló szakembereket nevelt. Köztük Vitéz Petkó Szandtner Tibor tábornokot, aki 1932-ben megnyerte a bécsi derbyt, később pedig az egyiptomi királyi ménes vezetője lett. Az ezredes huszonöt éves koromban a lóértékesítés megszervezésével bá|MT meg. A csallóközi magyaroknak ^^n el, ők meg a morváknak. A morvák nagy szakértők voltak, s a jó lóért nem sajnálták a pénzt. A „Szekszárdi Hét" országos kiállítást 1933. október 8-9-10-én rendezték. Mint azt a Tolnamegyei Hírlap híradásai is megörökítették, különböző alosztályokban, bizottságokban folyt a lázas készülődés. Az országos mezőgazdasági, ipari és kulturális szemlére különvonat és „filléres gyors" szállította a vendégeket. (A résztvevők között volt Móricz Zsigmond is.) A gazdag programú rendezvény nagyon jól sikerült. (Nekünk, szekszárdiaknak fontos, hogy az országos megmérettetésben a kézművesek, iparosok között Steig István fazekas, Theisz Lőrinc műbútorasztalos is elismerésben részesült.) A tenyészállat-kiállításra például anynyi benevezés érkezett, hogy a bizottság kénytelen volt a tervezettnél nagyobbra készíttetni a vásártéren felállított barakkistállót. - A lókiállításon én három és fél éves Csinos nevű kancámmal vettem részt, s díjat nyertem. Azonnal le is fényképeztettem. Szép idők voltak... S Józsi bácsi tovább emlékezik. Lovakra, emberekre, versenyekre. A busz azonban már indul. Ő fiatalosan fellép, de még visszaszól: - Aztán, ha még kíváncsi valamire, csak írjon! Felülök a buszrajövök és folytatom. Nekem ez semmibe sem kerül... NAGY JANKA TEODÓRA Az ágacska - das Zweiglein Szerény című, szép kiállítású kötetetjuttatott el a Német Szövetségi Köztársaság budapesti nagykövetsége a megyei könyvtárnak, mely köztudottan a német nyelvű irodalom báziskönyvtára is. Felcíme: „Tudósítások Magyarországról" és fiatal, német anyanyelvű magyarországi tollforgatók műveit tartalmazza. Elsősorban hoszszabb-rövidebb verseket, de prózát is. A tucatnyi szerző sorsa, legalább is ami irodalmi működésüket illeti, nem irigylendő. Itthoni olvasótáboruk valószínűleg nem nagy és a német nyelvterületen élőké se lehet óriási. Teljesítményük szép, javarészt értékes is. Egyik-másik írás megérdemelné az átültetést magyarra, ha az Olms Presse Kiadó (Hildesheim-Zürich-New York) ezt nem tiltaná már a kötet elején nagyon kategorikusan. A szerzők között több megyénkbeli, vagy a megyéhez kötődő van. így a Váralján született, Bonyhádon tanító Bayer Béla; a bonyhádi, Szekszárdon dolgozó Ritzer László; a Bátaszéken gyerekeskedett Gerner Éva. A többiekkel együtt megismerésre érdemesek és mert lapunknak német nyelvű változata nincs, talán ők maguk fordíthatnák le egyik-másik írásukat nekünk. Tulajdonosok lévén, ilyesformán a szerzői jog legkisebb sérelme nélkül... (Ordas) A karnagy: Jobbágy Valér tizenegy éve dirigálja a madrigálkórust. A Spittálból hazavezető úton kértem meg, hogy értékelje a kórusversenyt, a szekszárdi kórus szereplését. - Minden versenynek van valami j^fcíetessége. Ezek közül a spittálinJMTz a specialitása, hogy nem több fordulós, mint más versenyek, hanem aránylag kis létszámú mezőnyt hívnak össze. Ez abból is adódik, hogy nem sok kategóriás verseny, valamint abból, hogy az 50 fölött nevező kórusból a rendezők választották ki a résztvevőket és ez már maga egyfajta „előzsűrizés", szűrés. A kötelező és a szabadonválasztott műveket szétválasztják. A kettő együtt hosszú is lenne. Ahhoz képest, hogy a verseny egyfordulós, sok a kötelező mű, jelen esetben három. Sok európai versenyen fordultam már meg, de ezzel az elosztással még nem találkoztam. A folklór kategória elbírálása negatív módon ért bennünket, arról van szó, hogy a nyugati felhígult, fajsúlytalan népdalfeldolgozások mellett a magyar népdalfeldolgozások nehéznek és komolynak tűnnek. Ezt meg lehet kérdőjelezni és dönteni az ítéletet illetően. A zsűri azt választotta, hogy a nálunk könnyebb műfajba tartozó, könnyű, szentimentális, ám eredetiségét is megkérdőjelezhető anyagot fogadott el folklórnak. Az ítéletet kétségbevonni nem lehet. A spittali versenyen a zsűri véleményünk szerint elfogult ítéletet hozott. A rangos kórusverseElő kulturális értékeink III. Három arc a madrigálkórusból nyeken általában 4-9 tagú zsűri dönt, itt 4-en voltak, ebből kettő osztrák, tehát a házigazdák, 1 német, 1 csehszlovák. Mindhárom országból indultak is kórusok, ezért ez a zsűri-összeállítás a magyar csapat számára eleve hátrányt jelentett. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a mi felfogásunk oly mértékben különbözik ennek a zsűrinek a felfogásától, hogy nem lehetett esélyünk a győzelemre. Marad a nyugodt lelkiismeret, a nehéz művek sok-sok próba utáni igényes előadásának öröme. A legidősebb: Theisz György az 1965. november 2-án alapított madrigálkórus alapító tagja, minden kórustag szeretett és tisztelt Gyuri bácsija. A „hőskorról" faggatom: - Egy operettet állított színpadra dr. Partos János - aki első karnagya lett a kórusnak - és szólt, hogy lenne-e kedvem énekelni. Felléptünk Becsén és azonkívül még 3-5 alkalommal. A kis együttes felbomlása után kezdtünk el beszélgetni arról, hogy ha már itt van ez a kis mag, valamit kezdjünk el. Ez augusztusban volt és november 2-án megalakítottuk a madrigálkórust. A kórus nagy részt tölt ki az életemből. Úgy hiszem, minden embernek kell egy közösséghez tartoznia. A család az első, aztán a munkahely, mégis ez egy olyan közösség, ahol ha nem is azonos gondolkodású, de hasonló érdeklődésű emberek között lehetek. Ami közös bennünk, a szándék, hogy a megtanult művet megismertessük másokkal is. A család részéről ez egy nagy áldozat. A feleségem engem már úgy ismert meg, hogy „félnótás" vagyok, és így is szokott meg. Mindkét gyermekem, lányom és fiam is zenét tanult. Lassan foglalkozom a gondolattal, hogy abbahagyom. Már fárasztanak a hosszú utak, szoros rohanó versenyek. Az éneklést nem hagyom abba, azt otthon is megtehetem, ha kedvem van hozzá. Ha olyan munkát végzek, amihez nem kell gondolkodnom, mindig énekelek. Hang nélkül is lehet énekelni. A 27 év alatt egyetlen egy fellépésről hiányoztam, akkor is igazoltam, légóügyeletben voltam. Emlékek? Egy-egy kagyló, szép kő, vagy fénykép, ha kezembe veszem őket, felidéződnek a régi kórustagok arcai, a régi versenyek, fesztiválok hangulata és egy pillanatig újra átélem őket. A legszebb emlék? A 27 év, amit eltölthettem olyan emberek között, akik, mint én, szeretnek énekelni. A legfiatalabb: Francsics Ildikó a Pécsi Tanárképző Főiskolára jár, énekkarvezetés szakra. Három éve tagja a kórusnak. - Sokszor hallottam a madrigálkórust énekelni, többek között a karácsonyi koncertjeiken. A bonyhádi zeneiskola egyik tanára, szintén kórustag, hozott a kórusba. Ez számomra egy nagyon jó iskola, hisz most a főiskolán, és majd később a tanítás során hasznosíthatom az itt tanultakat. Sajnos, néha hiányzom a próbákról, hiszen Pécsett tanulok. Mindig egy vegyes karban szerettem volna énekelni. Nagyon szeretek közösségben lenni és a madrigálkórus jó közösség, olyan, ahol sokat tanulhatok az éneken kívül is. Szeretem a kórus hangulatát, amely azért is érdekes, mert nagy a korkülönbség a kórustagok között. Úgy érzem, ez a közös munka, a közös cél elérésénél háttérbe szorul. Addig szeretném csinálni, amíg időm és energiám van. Nagyon felnézek azokra a tagokra, akiknek családjuk, munkahelyük van, mégis évek óta kitartanak, gondjaik ellenére, szorgalmasan járnak a próbákra. Nagyon szeretem a versenyeket, fesztiválokat, a közös felelősségen túl az együtt töltött idő is hasznos, tanulságos számomra. Koromnál és választott hivatásomnál fogva minden érdekel, ami a kórusban történik, mindenből tanulni szeretnék. SAS ERZSÉBET Ifj. Győri József Csinos nevű lovával 1933-ban Szekszárdon