Szekszárdi Vasárnap 1992 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1992-07-05 / 27. szám

SZEKSZÁRDI 1992. JULIUS 5. VASÁRNAP Szociális törekvések (2.) Elavult és nem mindig hathatós, de létszükséglet Régi és új segélyekről - számokban A szociális törvény megalkotásának szükségessége évek óta sür­gető feladat. A hatályos szociálpolitikai jogszabályok a 60-as évek közepétől különböző időszakokban születtek, más-más gazdasági feltételekre épülnek, az egyes ellátási formák „önmagukban" létez­nek, mondja Sümeginé Vecsei Mária, az önkormányzat szociálpoli­tikai csoportjának vezetője. Az új törvény koncepciója szerint állam­polgári jogon jár majdan a létminimum alatt élők támogatása és az önkormányzatot elsősorban az eseti, krízishelyzetekben szükséges segélyek kifizetése terheli. Ma településenként a helyi döntéstől függően változik ez az összeg, és a rászorulók zömének nem nyújt hathatós segítséget. WrSzekszárd városában az önkor­mányzat döntése alapján 1992-ben 43 millió forintot költenek segélye­zésre, amiből május végéig 24 mil­lió forintot használtak fel. Kiskorúaknak nyújtott rendsze­res nevelési segélyre ebben az év­ben 21 millió forintot szán a város, ennek eddig alig több, mint fele vándorolt a rászoruló 1569 gyer­mekhez. Ez a segélyforma gyerme­kenként 1500 forintot állapít meg azon családokban, ahol az egy főre eső jövedelem az öregségi nyugdíj­határt 5600 Ft-ot (szeptembertől ez 6000 Ft-ra emelkedik) nem éri el. Kérelem esetén hathavi nettó jöve­delem kimutatása és környezetta­nulmány után döntenek a jogosult­ságról a szociálpolitikai csoport szakemberei. « Új helyzetet teremtett és közel z családdal több segélyezettet a inkanélküliség fokozódása, mondja Sümeginé Vecsei Mária. A vállalkozók egy része folyamodott ahhoz a módszerhez, hogy az év azon időszakában, amikor kimutat­hatóan kevés jövedelem volt, nem ment a bolt, segélykérelemmel élt. A körülmények megváltozását azonban elfelejtette jelenteni. A jo­gosultság felülvizsgálatát egyéb­ként kétévente végzik a szakembe­rek. Kiskorúak rendkívüli nevelési se­gélyére 3 millió forintot tervez idén a város, ennek közel hetven száza­lékát alapvető megélhetési cikkek­re fordítják a családok. A felnőttvé­delemben rendszeres szociális segé­lyezésre 4 millió forintot jelölt meg a költségvetés, ebből 60 személyt támogatnak 5000-5300 Ft közötti összegekkel. A feltételek itt szigo­rúak, a szolgálati időt nem szerzett, 67 százalékban rokkant személyek kaphatják meg, illetve, akiknél az egy főre eső jövedelem nem éri el az özvegyi nyugdíjminimum felső határát, azaz 6000 forint körüli ösz­szeget, és létfenntartásuk más mó­don nem biztosítható. Eddig 1256 ezer forintot adtak ki ilyen címen. A rendkívüli szociális segélykeret 12 millió forint, polgármesteri hatás­körben egyéni krízishelyzetben, elemi kár esetén adható, amiből eddig 4,5 millió vándorolt a rászo­rulókhoz. A segélyezés hagyomá­nyos típusai mellett mind széle­sebb körnek nyújtanak mentőköte­let az új viszonyokhoz alkalmazko­dó támogatási formák. így a köz­gyógyellátás, ami a napi gyógyszer­megvásárlásban segíti az időseket, betegeket, hiszen ingyen juthatnak hozzá. Ma eddig 800 ezer forintot fizetett ki ilyen címen a város 1600 szekszárdi lakosnak. Ez személyen­ként átlagosan havi 3000 forint kö­rüli összeget fed. A segélyek többi körét egyébként az önkormányzat szociális bizottsága bírálja el. Az idei távhőtámogatás 6,9 millió forint központi dotációból és a vá­rosi költségvetésből erre szánt 3 millió forintból tevődik össze. Az elosztás szempontjait szintén sür­gető önkormányzati rendelet szint­jén szabályozni, vélekedik a szak­ember ismerve a mai viszonyokat. Nem segélynek minősül az ápolási Kábel-tv Tisztelt tévénézők! Az utóbbi időben a város déli részén előforduló adáskiesésekért szíves elnézésüket kérjük. A problémát az építés alatt álló új déli törzská­belrendszer elemeinek sorozatos meghibásodása okozza. A kivitelező a polgármestei hivatal megrendelése alapján a Tarr Kft. A műszaki átadás után, reméljük, a sorozatos üzemzavarokat meg tudjuk szüntetni. HÉLIOSZ Kft. díj, amit beteg szülő, fogyatékos kisgyermek nevelésekor vehetnek igénybe és a mindenkori munka­bérminimumot nyújtja. A város­ban erre 3 876 ezer forintot ter­veztek és ebből kétmilliót fizettek már ki. A szociális gondoskodás legú­jabb területe a munkanélküli-ellá­tásból kikerültek rendszeres segélye­zése, amit az önkormányzat illeté­kesei állapítanak meg és a mun­kaügyi központok fizetnek. Szek­szárdon széles kört érint ez a jutta­tás, 250-300 emberrel, kb. a mun­kanélküli-ellátásban részesülők 10%-ával számolnak hivatalosan ebben az évben. Számukra meg­alázóan alacsony, mégis létszükség­let a havonta kézhez kapott 4000 forint. A mai szerény segélyezési rend­szerben léteznek átfedések, amit jövő évtől egy-egy egységes számí­tógépes feldolgozással szeretnének kiküszöbölni, mondja a szociálpoli­tikai csoportvezető. Ezzel a külön­külön csatornákon, más-más elő­adóknál tárgyalt kérelmek, juttatá­sok egységes szellemben ítélhetők meg, igazságosabban használhatók fel Takács Zsuzsa Fotó: Kapfinger András

Next

/
Thumbnails
Contents