Szekszárdi Vasárnap 1992 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1992-07-05 / 27. szám

1992. JÚNIUS 28. SZEKSZÁRDI 3 r ~lava avaly szeptembertől az idei június derekáig Dobogókőn orvos-menedzsereket képző tanfolyam indult. Különböző bonyolultan megmagyarázható rövidítésű alapítványok jóvoltából, mint például az GMHA és az EMKA. Megyénkből ezen hárman szereztek oklevelet. Ketten a pincehelyi kórházból, továbbá dr. Szabó Péter, a Szekszárdi Csecsemőotthon és Egészségügyi Gyermekotthon igazgató főorvosa. Főorvos úr! Hogyan és menynyiért került ide? - Szaklapokban megjelent hirdetés nyomán. Részben saját zsebből, részben az önkormányzat támogatásával. Ez fele-fele arány... - És miért? t

Mert a gondolatkör érdekelt, egészségügy reformjáról unalomig eleget lehet hallani. Végre egyszer tenni is kéne valamit... -Mit? - Mérni az orvosok tényleges teljesítményét, az egészségügyi intézmények - kórházak - pénzbeli igényeit és megtalálni a mérhető módszereket ahhoz, hogy kollégáink a lehető legjobb teljesítményért kaphassák az adható legtöbb pénzt. - Tehát érdekeltek lesznek a sok betegben? - A sok egészségesben lesznek érdekeltek, hiszen az egészségügyi kártya, pontosabban „Betegbiztosítási igazolvány", akkor is annál az ormosnál marad, akinél leadták, ha Biztosított évszám nem fordul nála. - A „menedzser" szót eléggé nehéz magyarra átültetni. Valami olyasmit rejt magában, hogy a szakembereket megfelelő útra terelő, adminisztráló, súrlódásokat csökkentő, az eredmények elérését segítő. Ha mindezt bármelyik egészségügyi intézmény vezetője elsajátította, mi haszna belőle? Neki ugyanúgy, mint a köznek? - Például eljuthatunk, sőt el is kell jutnunk oda, hogy a rutintevékenység nem előny lesz, hanem hátrány. A helyi orvos veszít azzal, ha betegét beküldi felülvizsgálatra a rendelőintézetbe, ha ugyanezt ő is el tudja végezni... - Ha... - Rá lesz kényszerítve. Természetesen lesz majd egy kellemeskellemetlen kényszer is. Az orvos nem vállalhat mindent, de amit vállalnia tudni kell, azért felelősséggel tartozik. El kell felejteni előbb-utóbb azt a felfogást, hogy a kórház amolyan jótékonysági intézmény, ahol a pénz nem számít. Számít, de természetesen nem a beteg rovására, hiszen az a páciensnek édes mindegy lesz, hogy a költségeket milyen biztosítási formában, ki, hogyan téríti. - Ez gyönyörűen hangzik, de ilyen dallamú szavakra akadt már példa Magyarországon. Önök, hetvenen az ország nagyon rangos intézményeinek vezetői, képtimista alapszemléletet. Ez mifelénk nem a legjellemzőbb... - Széchenyi jut eszembe, aki úgy vélekedett, hogy hazánkfiainak többsége „soha semmi újat nem próbál, és minden próbatételrül már előre mindég azt jövendöli: ez bizony, meglássátok, nem fog menni..." - Valahogy így, meg egy kicsit másként is. Mennie kell. Ugyanis Változó egészségügy Bármennyire megszoktuk is, az „egészségügy" újkeletü kifejezés. Évszázadokon keresztül teljesen ismeretlen volt. Az utóbbi évtizedekben pedig épp olyan közkeletű szolgáltatássá vált, mint az áramellátás, vagy az, hogy korábban - viszonylag olcsó áron vonatra ülhettünk. Az egészségügy persze mindig pénzbe került. Az állam pénzébe, ami ugyebár mindannyiunké, noha gyanítom, hogy máig akadnak az államhatalomnak különböző helyeken ülő képviselői, akik ezt hajlamosak elfelejteni. Az egészségügyi ellátás a jövőben is megillet mindenkit. Alapfokon. Azon viszont a mívelőinek kell elgondolkodniuk, hogy milyen áron. Fizesse bár az összeget bármilyen biztosító, bármilyen alapon. Másként fogalmazva: az egészségügyi ellátást is részletekbe menően szervezni kell. Ami nem könnyű. viselői közül tulajdonképpen kitől és mit tanultak? - Tömörítenem kell! Angolszász alapvégzettségű előadóktól, a szakma legkiválóbb képviselői,től, tulajdonképpen elsősorban opaz egészségügyben is ki kell alakítani egy túlélési stratégiát, ami hosszabb távon persze előbbrevitelt jelent. Szűkebb körre, például az én vezetésem alatt álló kis intézményre fordítva a szót, egyáltalán nem árt meg egy igazgató főorvosnak, ha a korábbiaknál alaposabban tudja mérlegelni a költségeket, a haszon elemzését, vagy akár az újságírókkal való bánásmódot is... - Amennyire kollégáimat és köztük önmagamat megismernem sikerült, ez utóbbi nem lehet a legkönnyebb játék... - Miért ne lenne az? Nem azonnali helyreigazítást kell kérni, hanem meghívni a szerzőt, leülni, higgadtan beszélni vele és összhangba hozni az ellenvéleményeket. - Nem idetartozó magánvéleményem szerint ez gyönyörűen hangzik, gyakorlata az élet más területein se lenne káros. Az én magánvéleményem azonban egy ilyen beszélgetés során elhanyagolható. Okos előadók jóvoltából, okos emberek között okosabbá válni nagy élmény lehet. Finoman fogalmazva financiálisán gondolkodó korunkban, mi haszna mindebből? - Pénzben semmi. A gyermekgyógyászat és a gyermek-ideggyógyászat mellett nem szereztem újabb szakvizsgát, csak egy mutatós magyar-angol nyelvű oklevelet. Az előbbiekből következően orvos vagyok és nem jós. Mégis meggyőződésem, hogy nagyon rövid időn belül, bizonyos állások betöltésénél a menedzseri képesítés munkafeltétel lesz. - Utólagosan visszagondolva, kissé sanyarú élettapasztalataim szerint ebben a hazában korábban is sokan elvégeztek, nem is akármilyen színvonalú tanfolyamokat. Aztán visszamentek a nagy magyar ugarra és maradtak maguknak, amiként a jobb szellemi ember Magyarországon általában. A magyarul és angolul hallgatott előadásoknak, a szituációs játékoknak és bizonyára sok egyébnek; amit nekem felesleges lenne elmesélni, mert úgysem értem meg; lesz-e folytatása? - Igen! Erre mi is gondoltunk. Újpesten megalapítottuk szakmai klubunkat, ahol időszakonként összejövünk és tőlünk telhetően okosítjuk egymást. Vagy ha nem, legalább beszámolunk tapasztalatainkról. - Azt hiszem, főorvos úr, hogy nem azért kell megköszönnöm a beszélgetést, mintha olvasóink egészségügyi továbbképzési témákért egymás kezéből tépnék ki a lapot. Hanem mert a Magyarországon, minden ellenkező híresztelés ellenére, sűrűn előforduló többet-jobbat akarásra szolgáltatott példát. ORDAS IVÁN