Szekszárdi Vasárnap 1992 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1992-05-24 / 21. szám

1992. MÁJUS 24. SZEKSZÁRDI 9 A rendszerváltás előtt faragta meg Mindszenty emléktábláját Több mint húsz éve ismeijük egymást. Barátságról nem beszélhetek, hisz Bakó László mindig magába forduló, zárkózott ember volt. Nagy beszélgetésekre emlékszem, no és az udvarra, a Béri Balogh Ádám utcában, amely tele volt különböző - sokszor bizony számomra érthetetlen - szobrokkai. Láncok csüngtek különböző nonfiguratív alakzatokon, csörömpöltek a szélben, vagy lágyan zizegtek, muzsikáltak, ha valaki elment mellettük. Valahol ott, ahol most a Dália ABC áll. - Kicsit arrébb. Ahol most a Baktai söröző pultja van, ott állt a konyhaasztalunk - mondja Bakó Laci, amit azért nem kell komolyan venni, de a lényeget kifejezi. ^fcbből az egykori házból indult egy ffvészi pálya, ami a Béri Balogh utcá^Kölnig, ajelenlegi várdombi háztól, a nyugat-magyarországi kis falvak tejelőiben álló hősi emlékművekig ^P ível, hisz nem lezárt életpálya, mert miként az elmúlt negyedszázadban, Bakó László a jelenben, és higygyük, a jövőben is tud újat mutatni. Most például azzal a kiállításával, ami a régi megyeháza külső kertjében van. Huszonöt szobor, szinte csak az elmúlt két év terméséből. Értéküket elemezni, művészi színvonalukról értekezni a szakember dolga. A krónikást csak az emberi teljesítmény gondolkodtatja el. Ezeket a szobrokat meg kellett faragni. Ezernyi, milliónyi kalapácsütéssel, minden mozdulatra vigyázva, hisz minden ütés a szobrot, a leendő alkotást hozza létre. Bakó Laci őseitől örökölt munkás••

rgalmával, a hétköznapi munka - a lőkészítés - során megszokott kitarzorgos tempóval dolgozik. Csak :k köszönhető, hogy a családját eltartó munka, a sírkövek megalkotása Llett jutott ideje, energiája a műkő'maradandóbbat, szobrokat alkotni. Ünneprontóként most mégis a sírkőkészítésről kérdezem. - A megrendelők mindig azt kérték, hogy ne olyan legyen, mint a szomszédé, de ne is térjen el a megszokottól - mondja. - Tíz év kellett a szakmában, amíg rájöttem, hogy ez mit jelent. Ugyanolyat kell csinálni, csak tíz centivel magasabbat. - Művészi hitvallásnak nem túl szimpatikusak ezek a szavak. - Nem is annak szántam. Csak hát a sírkövekről beszéltünk, ahol hiába próbáltam újat bevezetni. A szobroknál viszont enyém a tér. Csak azt csinálom, amihez kedvem van. Egyébként újabban a második világháborús emlékművek tartanak el. Ott még lehetőség van a fantázia megmozgatására, a művészi szabadságra is. Bátaszék, Magyarszerdahely, Lánycsók emlékmű•

le rr vei egyenként is izgalmas feladatot jelentettek. A krónikásnak most mégis egy régi történet jut eszébe. A hetvenes évek közepén Bakó László a megyei KISZbizottságtól ösztöndíjat kapott arra, hogy hat hónapig csak dolgozzon, hozzon létre valami új szobrot. Egy gyönyörű kápolnát faragott meg. Lett is belőle világraszóló botrány. Azok haragudtak leginkább, akik előtte a támogatást, az ösztöndíjat megszavazták. Utána több mint tíz évig nem volt gondja arra, hol állítson ki Tolna megyében. De ez már a múlt, a jelenről mai szobrai beszélnek. Amit mindenki figyelmébe ajánlunk, aki kíváncsi arra, hova jutott a bátai születésű, szekszárdi fiú, aki valaha Süttőn kőfaragást tanult. - Téjé (Ha véletlen arra járnak, a kölni Mindszenty-ház /a kinti magyar kulturális központ/ falán lévő domborművet is nézzék meg. Bakó László faragta, ugyanúgy, mint a házban felállított Szent István-szobrot.) A farkasok órája Amikor érezni kezdjük a mulandóságot... Jók, színvonalasak a programok. Szerdán este az Art Kontakt Mozgásszínház premiereként láttuk a Baka István versére - Farkasok órája - komponált, kiválóan koordinált, fegyelmezett, tartalmas mondanivalót közvetítő előadást. Részlet a versből: „Felébredek. A takaró lidérce kilobban? újra csigaház-fehér, - nem moccan többé. Becsapott az álom: nem volt s nem is leselkedik veszély: csak összecsúszkált s szarva gombszemével nagyon soká meredt rám az éj;" Sárvári János, a darab főszereplője mondja: „Emléket kívántam állítani nagyapámnak, 86 éves korában halt meg az a keménytartású öregember. Ülve halt meg. Az ő vívódásos álmait idéztem meg, életének különböző momentumaiban. Rajta keresztül, kit fiatal korában természetesen nem ismerhettem, a saját vívódásaimat, kínlódásaimat fejezem ki. Lovag Tóth Judit és Tóth Péter festményeinek kiállítása a Babits Mihály Művelődési Ház társalgójában látható. Felvételünkön Tóth Péter Lovag című képe szerepel. A jászberényi tanítóképzősök „Boszorkányszombatja" Mindenki eljut egyszer oda, hogy érezni kezdi a mulandóságot. És ezért át kell élnünk a farkasok óráját, azaz az éjszaka utolsó óráit, amikor nem tudunk aludni és gondolataink nyugtalanok, kavarognak. Az előadást több síkon lehet érzékelni, különböző szinteken fogadható be az információ, mozgásban, képben, mondanivalóban. Azaz, hajönnek a démonok, kelj fel és menj eléjük. Akkor a negatív érzés pozitív gondolatként lép az életedbe. Ez volt nagyapám tartása." Boszorkányszombatot jelenítettek meg a jászberényi tanítóképző hallgatói, táncszínházi előadásban. Vezetőjük Várszegi Tibor, aki egyébként irodalmat tanít a főiskolán. „Magyarországon is éledezik ez a műfaj. Sokat köszönhetünk Sárvári József táncművésznek, aki a franciaországi Jel Színház híres táncosa. Ő tavaly nyáron 8 napos kurzust tartott nekünk, egyfajta technikai tréninget. Videóra vettük és rendszeresen gyakoroltunk. A darab a próbákon született, a testek mozgásából. Egyébként Aiszkhülosz Eumeniszek című drámája alapján. Improvizatív, azaz a koreográfia, a színészi és írói munka egyszerre él, mivel élő csak élőből születhet. A formanyelv nagyon fontos. A fekete, sötét erők megpróbálnak legyűrni minket, küzdelmek és cserbenhagyások vannak, de le lehet győzni őket. Iszonyú életenergiáink vannak, amelyek erősebbek, mint a halál. Azt üzenjük, hogy ezeket az energiákat be lehet kapcsolni. Fegyelmezetten, technikával és lélekkel." NÉMETH JUDIT Fotó: -ka-