Szekszárdi Vasárnap 1992 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1992-05-03 / 18. szám

1992. MÁJUS 10. , SZEKSZÁRDI VASARNAP 13 Anyák napi kárpótlás! A hálóing felső két gombja kigombolódott, és mellei, ahogy felült az ágyból, kikívánkoztak a selyemből. János, kezében a tálcával, amelyen a szokásos vasárnap reggeli kávé gőzölgött, huncutkodó kisfiús mosollyal szemezett a látvánnyal. - Tudod, kik hordanak ilyen hálóinget? - kérdezte Mártát, aki éppen a begombolkozással próbálkozott, félig nyitott szemmel, az alvástól még tétova ujjakkal. - Persze, a szoptatós anyák - feleli Márta és amint kimondta, valami melegséget érzett a mellében. Akkor érezte ezt a forróságot, amikor Peti szopott. Hirtelen elöntötte a veríték, hadakozni kezdett a sírással. Az emlékek azonMn megállíthatatlanul törtek rá. Peti! ^Rlyen gyönyörű volt, amikor megszületett. Óriási gyerek volt. Több mint •

négy kiló. Selymes szőke hajával, nagy öklével, amelyre az orvos nevetve mondta: - Ez a gyerek aztán nagy pofont tud majd adni, ha megnő. Pofon! Ki ad pofont, kinek? Márta megrázkódott és lávaként tört fel belőle a zokogás. Percekig nem tudott magáról, mintha mély ájulásból ébredne, egyszer csak János hangját hallja, aki karjaiba veszi, babusgatja, csókolgatja. - Na, kedvesem, nyugodj meg, nincs semmi baj, itt vagyok veled, nem vagy egyedül, szeretlek, ugye tudod mennyire szeretlek. Idd meg szépen a kávédat, nézd csak milyen szépen süt a nap, egész héten erre vártunk, kicsi cicám, kedvesem. János hangja, mint a síró gyermeket, amikor anyja vigasztalja. Gügyög é

zzá, simogatja. Nem kérdez, nem tukolja a sírás okát, hisz úgyis tudja. Már megint Peti. A visszatérő, a néha pillanatok alatt a semmiből előbukkanó „hűtlen fiú". János nem ismeri Márta fiát, mégis valami megmagyarázhatatlan borzongás fut végig rajta. Nem, nem is akarja megismerni. Már annyiszor látta Mártát miatta ilyen állapotban, hogy ismeretlenül is megvetette. Egy Jlú, aki csak akkor jön, ha szüksége van valamire. Nem, ez az ő jóindulatú, szülőtisztelő gondolkodásmódjába nem illik bele. Márta zokogása kezdett alábbhagyni, a sírástól megkönnyebbült. János szavaiba és karjába kapaszkodott, szorosan hozzábújt és mint a kisgyerekek nagy sírások végén, fel-fel szipogott. Ez volt hát a harmadik anyák napja, amikor nem jelentkezett. A név- és a születésnapjai hidegen hagyták. Azok nem érdekesek, azokon bárki felköszöntheti az embert. De ezen a napon? Nem a hála elmaradása, a figyelmesség hiányzott, nem azjájt enynyire. Hát akkor mi is? Mikor kisfiú volt, már hetekkel anyák napja előtt dugdosta a kis zsebpénzéből vásárolt ajándékokat. Hogy tudta mondani, hogy Anyuuuu! Anyu, ugye te elhiszed nekem, ugye le tudod, hogy ez nem igazság, mondta, ha valamifájdalom érte. 0 pedig mindig megértette, mindig hitt neki, akkor is, amikor senki sem. Nem volt nagy dolog, hisz az anyja volt, aki a legjobban ismerte, aki tudta, hogy a nagyszájú, nyughatatlan természetű fiú, aki örökösen az igazságot kereste, valójában jószívű, és nagylelkű gyerek volt. Ő tudta egyedül. Talán épp ezért kellett őt megtagadnia? Mert a másik életében, amibe öt, az édesanyját már nem avatta bele, már nem lehetett cinkostársa, az igazságkeresésben segítője? Szipogása alábbhagy, könnyei elfogytak. Nekem úgy kell jónak lenni, ahogy neki jó - vigasztalja magát, most éppen nincs rám szüksége, majd... Az a dolgom, hogy várjak, hogy kivárjam az időmet, amikor megint szüksége lesz rám. Talán majd ha az igazság megtalálása újra veszélyben van. Mennyivel más a fájdalom, ha nem egyedül éli meg az ember. Ha nem őrjöngve sírja át magát az ájulásba, mint az utóbbi évek anyák napjain. Márta már mosolyog. János becéző szavai próbálják elfeledtetni vele azokat a napokat. Kárpótlás. Minden ártatlanul szenvedőt kárpótol az Isten. Nagyapa szokta ezt mondogatni, amikor még Márta gyerek volt. Mik nem jutnak az ember eszébe, gondolja és lassan kortyolgatni kezdi a kihűlt kávét. Sas Erzsébet Barbra Streisand 50 éves Április 24-én este a Los Angelestől északra fekvő óceánparti Malibun illusztris vendégek köszöntik Barbra Streisandot. Szűk körben ünneplik azt a születésnapot, amitől valószínűleg minden hollywoodi sztár fontolóra veszi a pályafordulót: az ötvenediket. Streisandnak azonban nincs oka a pánikra, eszébe se kell jusson, hogy szerepkört kell váltania. Ö Streisand volt húszévesen, és ma is fogalom. Brooklynban született és 15 hónapos se volt, amikor az édesapja (angol tanár) váratlanul elhunyt. „Anyámat annyira megrázta apám halála, hogy érzelmileg teljesen magamra hagyott. Nem voltak játékaim, az egyetlen baba, amire emlékszem, egy cumisüveg, amit magamhoz szorítottam esténként az ágyban. Minél nagyobb lettem, annál jobban foglalkoztatott, hogy tudnám megszerezni az emberek figyelmét. Aztán elkezdtem énekelni..." Barbra 18 éves korában megnyert egy helyi tehetségkutató versenyt egy New York-i jazzklubban, s egy szerződést is - heti 50 dollár fizetéssel és ingyenvacsorával. Aztán egy este elfelejtette kivenni a rágógumit a szájából, így kezdett énekelni - s ahelyett, hogy zavarba jött volna, ráragasztotta a mikrofonra. Óriási tapsot kapott. így érzett rá, hogy a humorára is vevő a közönség. „A menedzserem könyörgött: operáltassam meg az orromat, változtassam meg a nevemet, és énekeljek melodikusabb slágereket. Eszemben sem volt. Inkább menedzsert változtattam." 1961-ben emlékezetes bukással kezdett egy Broadway-előadásban. Aztán sikerült beküzdenie magát egy másik produkcióba - de az előadás szponzora folyamatosan azzal próbálta kifúrni a próbák alatt, hogy Barbra nem elég nőies. A kritika azonban égig dicsérte, Streisandot is és újonc partnerét, Elliott Gouldot is. Barbra és Elliott szerelméből, házasságából született Jason, akit a sztár később egyedül nevelt. , Streisand pályáját olyan filmsikerek tűzdelik, mint a Funny Girl (melyért Oscar-díjat kapott), a Hello Dolly, a Mi van, doki?, a Csillag születik, s persze a Yentl, melyben nemcsak a főszerepet játszotta, hanem producelte és rendezte is. Számtalan tévéshow-ját mindenütt vetítették a világon - platinalemezeivel pedig kitapétázhatna egy lakást. Streisand alapítványa a környezetvédőket támogatja ő maga pedig politikailag elkötelezett demokrata. Míg más hollywoodi nagyság sajtófőnöke azon mesterkedik, hogy klienséről naponta írjanak a lapok, Lee Solters, Barbra „cerberusa" azon őrködik, hogy megvédje Streisand magánéletét a nyilvánosságtól. Talán csak Frank Sinatrának sikerült úgy klasszikussá válni életében, ahogy Streisandnak - anélkül, hogy folyton filmezne, állandóan készítene lemezeket, s megállás nélkül járná a nagy partikat. 1991-ben Streisand ismét megkísértette az Amerikai Filmakadémiát, mely 1983-ban egyetlen jelölést sem adott Yentlnek. Ebben az évben már sokkal több reménnyel, „középdöntősként" vett részt az Oscar-díj kiosztásán - de díj^t nem kapott. A magyar mozik a Hullámok hercege c. filmmel, a HBO kábeltévé-mozi pedig egy Streisand-sorozattal köszönti az ötvenéves Barbrát - aki dacból vagy különcködésből egy „a" betűt kihagyott a neve közepén... .