Szekszárdi Vasárnap 1992 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1992-04-12 / 15. szám

4 , SZEKSZÁRDI VASARNAP 1992. ÁPRILIS 12. Nincs családi minta A franciskánusok német kollégiuma A franciskánus rend által fenntartott intézetből, az Aalen melletti Schwabisch Gmünd városkából érkezett hét diák és két nevelő Szekszárdra. A vendégek házigazdái az l-es Garay, illetve a speciális iskola voltak. A kapcsolat két éve szövődött az akkor még közös intézményként működő magyar fél és a hasonló profilú német iskola között. Azóta kölcsönösen keresik egymást, barátságok születnek és amit lehet, megtanulnak a másiktól. 150 gyerek - 56 nevelő A speciális iskolában egy meleg hangú találkozó után nem voltak ugyan bőbeszédűek a német gyerekek, de elmondták, itt sokkal többet jelentkeznek az órákon, közvetlenebbek a diákok. Az első élményeik közé a székely gyerekek hétfő esti koncertjét sorolták és mindenekelőtt a fogadtatást a családoknál... Ez az, amiért eddigi életükben legtöbb problémájuk adódott. Az apácarend intézetében ugyanis beilleszkedési, szocializációs problémákkal küzdő gyerekek tanulnak. Az általános tantervi képzés mellett a lassabban haladóknak egy kisegítő csoport és kollégium is működik. Utóbbi külön intézmény ugyan, de rendszeresen konzultálnak a nevelők az iskolai oktatókkal. Baden-Württemberg tartományban 15 franciskánus rendi iskolát-kollégiumot tartanak fenn, de jóval többre lenne szükség, mondja a 30 éve hivatásának élő Maria Menzel asszony kollégájával, Ulrich Filipowszkyval. Segítségükkel betekinthetünk a hazai viszonyokat ismerve irigylésre méltó intézmény hétköznapjaiba. Az lapokat adnak ki egész hétre a gyerekeknek, akik saját ritmusuk, teljesítőképességük szerint oldják meg azokat. A rendkívül széles választási lehetőséggel keltik fel a tanulók érdeklődését, ha valaki spanyolt akar tanulni, éppúgy megteheti, mintha az eszperantó érdekli... És tanulják a társasviselkedést, a családot, mégpedig úgy, hogy mind a kollégiumban, mind az iskolában vegyes korosztályú csoportokat alkottak: a kisebbeknek legyen kitől tanulni, az idősebbeknek legyen kit segíteni, pártfogolni. Keretet adni az életüknek Otthonról nemigen hoztak ilyen mintát. Elhanyagolt, nagyon gyakran tehetős családok gyermekei, akik mindent megkaptak a törődésen, szereteten kívül. Ez az egyik nagy feladatuk, vallja Ulrich Filipowszky, határt, keretet szabni az életüknek. Hogy tudják, vannak kötelességek, elvárások. Ez a szeretetteljes gondoskodás meghozza a gyümölcsét és nagyon büszkék azon tanítványokra, akik később az életben megállták helyüket, sikeres emberek lettek. Ez a tanulók kétharmada. A többiek? Sajnos visszajelzés nincs, mondják a német pedagógusok, az állami ifjúságpolitika nem kíséri nyomon őket, elvesznek. És miközben a közös vonásokon töprengünk, megemlítik az ötnapos vendégségük jelentőségét: a gyerekek tájékozódhatnak, személyes barátságok szövődhetnek, idegen családok életét, ételeit, szokásait és a családi mintát ismerhetik meg. A szeptemberben viszontlátogató szekszárdiaknak biztosan tudnak hasonló élményeket nyújtani. - takács-kapfinger összlétszám 150 fő, a tanulók egyharmada délelőtti foglalkozásra jár, másik harmada nevelőotthonos, a többiek egész napjukat az iskolában töltik. Ötvenhat nevelő dolgozik velük, bár ha többen lennének, növelhetnék a mai létszámot: óriási az igény. Maria Menzel azonban hozzáteszi: elsőként inkább a „normál" iskolák pedagóguslétszámát kellene emelni, hog\ kevesebb legyen a deviáns, kezelhetetlen gyerek. Milyen a kiválasztás? A kérdés minden országban egyforma: miként választhatók ki az erre a képzési formára szoruló tanulók? Az óvodából, illetve az alsó és fölső tagozat bármely osztályából átléphetnek e speciális iskolába a gyerekek, halljuk a németországi pedagógus javaslatára az ifjúságvédelmi állami hivatal közvetítésével, eredeti környezetükben figyelik meg a speciális iskola pszichológusai a gyerekeket, úgy döntenek a felvételükről. Az átmenet nyitott, bármelyik osztályból be-, illetve viszsza lehet lépni a „normál" iskolába. Amivel többet nyújtanak: a rendi intézetben 12 főnél nagyobb csoport nincsen, hiszen a viselkedészavarokat, egyéni problémákat testre szabottan lehet csak kezelni. Gyakran alkalmazott módszer, hogy feladat-, tesztMinden vízbe mártott test... „Valami bűzlik" a Major utcában Ha esik, úszni lehet a környéken A Tolnaber öt évvel ezelőtt építésitelek-értékesítésbe kezdett a Major utcában. A panellakásokba kényszerült emberek egy része élt a lehetőséggel és vásárolt. Angyalék 1988-ban vettek építési telket a Major utcában 360 ezer forintért. Az építkezésbe csak később kezdtek bele, s ma tetszetős ház áll az egykor üres telek helyén. Sajnos, mégsem tudnak új otthonuknak felhőtlenül örülni. Az adásvételi szerződésben foglaltak szerint a telekhez a Tolnaber biztosította az alapközműveket: a fóldutat, a villanyt, a vezetékes vizet és a csapadékvíz elvezetését. Az árakat is ehhez mérten alakították ki. Ma mégis, ha elered az eső az utcát elárasztja a hegyről lezúduló víz, magával sodorva az elképzelhető összes piszkot. A szennyes ár megáll és napokig poshad az utat 20-30 centiméter magasan elborítva. A szagát messze sodoija a szél, tudatván a világgal, hogy a Major utcában „valami bűzlik". Ügy látszik, a szél mégsem végez jó munkát, mert az állapotok hosszú ideje nem változnak. Családok szenvednek, mert pénzükért nem azt kapták, amit kifizettek. Emberek közlekednek a kerítésen mászva, mert az utca csapadékvíz-elvezetése ma is megoldatlan. A probléma orvoslására a Tolnaber és a városi tanács még együttműködési megállapodást is kötött, ami tartalmazza ezt a kikötést. A megoldási lehetőségek között szerepel egy olyan, hogy a vízelvezető árok keresztülszelné Angyalék telkét. A tulajdonos ezt - érthető okokból - nem szeretné. Ez az árok az 56-os út felé vezetné el az esővizet, a körzet befogadóképessége így is túlterhelt. A lefolyó csapadék visszaduzzadna, állandó dugulást eredményezve. A szagáról nem is beszélve. Mindezek ellenére Angyal György kijelentette: ha más megoldás nem lehetséges, ebbe is beleegyezik, csak legyen vége a kellemetlenségeknek. Az önkormányzat időnként leszippantatja az útról a felgyülemlett csapadékot. De ezt is ritkán. Sokan kérdezhetik ezek után: ez öt éve van így. Előtte nem éltek ott emberek? De éltek. Csak mielőtt a Tolnaber értékesítette a telkeket, letarolt mindent. A dózergépek áldozata lett a régi vízelvezető árokrendszer is. Újakat nem ástak helyettük, a következményekkel nem számoltak. Kérdés persze, hogyan lehetséges földterületet építési telekként értékesíteni, ha az alapközművek bármelyike hiányzik...? Mire gondoljon a hétköznapi ember, ha nem törvénytelenségre. Az adásvételi szerződés tartalmazza a valóságban nem létező csapadékvíz-elvezető rendszert. A vételár szerint a Tolnaber egyszer már saját pénzén megépítette a rendszert, ezért annak költségeit a vevőkre hárítja. A vevő jön, vásárol és meglepődve tapasztalja, amit megvett, az nem létezik. Nagyon különös. A BTK a csalás fogalmát így határozza meg: valaki egy vagy több személy tudatlanságával visszaélve és azt kihasználva, annak/azoknak kárt okoz. Az ottlakók lehet, hogy kénytelenek lesznek saját költségükön megépíteni az egyszer már kifizetett csatomázást. Angyalék ebbe nem nyugszanak bele. Per útján próbálnak érvényt szerezni igazuknak. A sors fintora, hogy amikor kimentem Angyalékhoz, épp esett az eső. Kiszálltam az autóból és tanácstalanul álltam a hatalmas tócsa közepén kiálló buckán. Még nem beszéltem velük, de át tudtam érezni gondjaikat. , (USA)