Szekszárdi Vasárnap 1991 (1. évfolyam, 1-16. szám)

1991-08-18 / Próbaszám

9 1991. AUGUSZTUS 18. , SZEKSZÁRDI VASARNAP te vallomások csak később követ­keznek. Kiss Gábor őrnagy 23 esztendő után 34 ezer bruttóval „dicsekedhet", ám ebbe benne foglaltatik a forrónyomos és a ké­szenléti pótlék. Ebből tisztán 21 ezret visz haza. Czink Béla szá­zados, a lopási csoportvezető és kilenc éve nyomozótiszt minden­nel együtt 17 ezret lel havonta a borítékjában. A kapitány negy­venezres bruttója egy újabb vicc. A nyomozók másodállást, pél­dául őrzést nem vállalhatnak, mert az hozzájuk nem lenne méltó. Persze, idejükből sem igen futná, hiszen ha hiszik, ha nem, olykor, azaz elég gyakran napi 16-18 órát is dolgoznak. Reggel 8-tól délután 4-ig kötött a munkaidejük, a továbbiakban kö­tetlen. Túlóra persze nincs. Már­mint forintban. Nem csoda, hogy a rendész­nek elszegődött volt rendőr fél év múltán kissé kajánul mutatta meg volt munkatársainak a nagy­vállalat elismerését igazoló jegy­zéket, ami tanúsítja, hogy pár fo­rint híján hetvenezer ütötte a markát. Ennek fólemlítésére Czink Bé­la és munkatársa, Berényi László alhadnagy a 24 órára járó 150 fo­rint ügyeleti díjat órabéresítik, ami nettó 6, azaz hat forint. - De hét végén kilencet mar­kolunk föl óránként! - Ez se semmi... - nevet az egyik ifjú titán, majd egy szelle­mes rendőrviccet dob be. Mi a legfontosabb? Az őrületes tempó csendes ^szemlélése is fárasztó. Már-már kikapcsolódást jelent Soczó Lász­lóval, a szekszárdi kapitánnyal beszélgetni a szintén csöppet sem luxusirodában. Elnézést kér­ve a következő számhalmazért, e konkrét bizonyítékokért, figyeljük a kapitányt: - A munka egyre több, s még­is egyre jobb eredményeket érünk el. Annyira, hogy ezt már magunk is alig hisszük. Fantaszti­kus az emberek tenni akarása, s az itt uralkodó szellem. De tartok attól, hogy súlyos visszaélés tör­ténik a rendőrök hivatástudatá­val, ami hajtja őket. Félek, hogy elszakad a cérna. Féltem az em­bereket a kiégéstől - szerencsére „össznépi" szomorkodásunknak egy sürgős ügy véget vet. De az a baj, hogy nem véglegesen. Soczó úr először néhány alap­adatot tár elém. Az iktatott bűn­ügyek száma 1989-ben 1513 volt, a következő évben 2307. Azt pe­dig az eddigiekből „megjósolja", hogy az idén sokkal több lesz. Ezt máris bizonyítják az első fél­év adatai: '90-ben 552, idén 731 bűncselekményt követtek el. A továbbiakban is a tavalyi és az idei első félév számait hason­lítjuk össze. Ismeretlen tettes el­len 643, illetve ezer esetben in­dítottak eljárást. Ismeretlen ma­radt 246, illetve 456. Bár az utób­bi szám még emelkedik, hiszen nem csak lezárt ügyekről van szó. Az ismeretlen tettesek felde­rítését illetően Szekszárd jóval az országos huszonvalahány száza­lék fölött van: 61,6 százalékával, illetve 54,6 százalékával. - Létszámunk 170 körül mo­zog. Közülük negyvenegy úgy­mond kiképzetlen, alig rendel­keznek gyakorlattal. Igaz, a lé­nyegen ez semmit nem változtat. Kénytelenek vagyunk az új em­bereket is nyomban bedobni a mély vízbe. Nem ritka, hogy az egy-két hónapja kezdett nyomo­zó szimultán 20-25 ügyön is dol­gozik. Igaz, nem régen kaptunk egy tucat embert. De saját erőből kell megoldanunk a tolnai rend­őrőrs megalakítását, s mostantól a bűnügyi technikát is mi ma­gunk csináljuk, nem a megye. Szóval önkiszolgálók lettünk. Ami pedig Soczó László ars poeticáját illeti: - Elsősorban a bűnügyi mun­kára orientálom az embereket. A legfontosabb feladatnak a bűnö­zők üldözését, elfogását tartom, s nem az apró szabálytalanságok miatti bűntetgetést. Gondolok a biztonsági övekre, a szabálytalan parkolásra... Ezek huszadran­gúak. Nem azt mondom, hogy e téren szabad a gazda, ám azt igen, hogy a járőröknek is egyre nagyobb erővel kell bekapcsolód­niuk a bűnüldözésbe. - Ha három pontban kellene összegeznem elsődleges céljai­mat? Az utca rendjének és a la­kosság biztonságérzetének fenn­tartását tenném az első helyre. A második pontba foglalnám az is­meretlen tettesek elleni még ha­tározottabb föllépést. És sajnos a harmadik maradt munkatársaim tenni akarásának megtartása. Végezetül arról beszélgettünk, hogy milyen nyomorult dolog is, hogy a kapitánynak folyton-foly­vást manővereznie kell kollegái­val, állandóan átcsoportosításra kényszerül. Csupa fortélyosko­dás, mesterkedés az élet... S ezt mosolyogva kell csinálni és fo­gadni. Ki nyit ajtót? Kiss Gábor előző este kilenc­kor ment haza. Hajnali fél ötkor behívták. Most délután ötkor te­szi le a lantot, hogy este tízkor „pihenten" újból fölvegye. Erre Czink Béla monológja következik imigyen: - Amikor az ember holtfárad­tan hazamegy, arra is alig van ereje, hogy örüljön a gyermeké­nek. Egy kis játék, egy kis beszél­getés és zuhanás az ágyba. S amikor két óra múlva csönget­nek, hát fölmerül, ki nyisson aj­tót. Mehetne az asszony, s mondhatná, nem értem még ha­za. De kinek van szíve ezt meg­tenni? Nem szúrhatok ki saját munkatársaimmal. S akkor ka­pom magamat és rohanok. Mire beérek, Farkas Róbert már bent vár. - Valamennyiünket megcsa­pott már a kiugrás szele - mond­ja Farkas úr. - Elhatározásra is jutottunk. Kilátásban a több pénz, a nyugalom. De amikor a szerződés aláírására kerülne a sor, az ember keze nem engedel­meskedik... És teszik tovább a dolgukat, mintha mi sem történt volna. Vállalják az egyre többet, mintha ez lenne a lételemük. Magukra öltik a szép inget, a divatos nad­rágot, mert ugye, alulöltözöttnek lenni nem ildomos. Még akkor sem, ha idén, az árak emelkedé­sével párhuzamosan csökkent is a rendőrök ruhapénze. De ki tö­rődik ezzel? Amivel törődni kell? Az, hogy az utóbbi időben a bűncselekmé­nyek ötven százalékkal emelked­tek. Ebben a vagyon elleniek het­ven százalékkal. S míg a bűnö­zök BMW-kkel tekernek, addig a rendőrök Ladákkal üldözik őket. Igaz, a kapitányság kapott egy Golfot. De az csak az aszfaltra jó. A sárban csak szép. Kisgyereknél gyufaszál Nem tudom, hogy szabad-e ezt mondani?! Egyszer láttam Farkas Róbert kezében a szolgá­lati fegyvert. A Browningot. Ara­nyos és kicsi. Farkas Róbert nagy és erős. Az jutott eszembe, olyan a kis szerkentyűvel, mintha a kis­gyerek gyufaszállal a kezében ro­hangálna... V. HORVÁTH MÁRIA

Next

/
Thumbnails
Contents