Szekszárdi Vasárnap 1991 (1. évfolyam, 1-16. szám)

1991-09-01 / 1. szám

, SZEKSZÁRDI USARNAP 1991. SZEPTEMBER 1. Kísérletező garabonciások A keszthelyi Balaton Mú­zeumban a német kísérleti régé­szet eredményeit bemutató kiállí­tás nyílik ma délelőtt. Mintegy negyven szekszárdi és város kör­nyéki gyereknek azonban elég volt Sötétvölgybe mennie, hogy e Magyarországon még újdonság­nak számító kutatások eredmé­nyeivel közelebbről is megismer­kedhessen. A megyei könyvtár - az olva­sótáborok hagyományait folytat­va - a sötétvölgyi erdőben az idén „garabonciástábort" szerve­zett. Az általános és középiskolás gyerekek között gyergyószárhe­gyi vendégek is voltak. Az elő­adások során a zene, képzőmű­vészet, irodalom, történelem, ré­gészet, természettudomány jeles képviselői - köztük Kiszely Ist­ván antropológus, Reisinger Já­nos irodalomtörténész, Szakály Ferenc történész, Zombori Ottó csillagász - osztották meg gondo­lataikat a fiatalokkal. A diákok számos olyan új ku­tatási eredménnyel, véleménnyel első kézből ismerkedhettek meg, amelyek csak most kezdenek el­fogadottá válni, vagy amelyek je­lenleg is vitákat váltanak ki a szakemberek között. Sokak szá­mára ez volt az első rácsodálko­zás, hogy a különböző utakon já­ró kutatók vitája során hogyan is alakul ki az az általános nézet, amellyel aztán a tankönyvekben találkoznak. Szinte minden történelem­könyvben szerepel valamilyen formában a kőbaltás ember ábrá­zolása, de életmódjáról, ismere­teiről alig írnak. Ezért a sötétvöl­gyi garabonciások az ismeretszer­zést szó szerint is a legősibb ele­meknél kezdték: először őz- és szarvaslábszárcsontokból egy kézre álló kő segítségével szilán­kokat hasítottak, majd azokat he-_ gyes árrá csiszolták egy nedves homokkövön. A lányok ezekkel a csontárakkal díszítették az agyag­tárgyakat, amiket, a maguk által készített kemencében ki is éget­tek. Néhányan egy kőbaltát próbál­tak átfúrni íjasfúróval nedves ho­mok és bodzafa segítségével. Má­soknak sikerült elkészíteni és használni - ásatásokon talált szö­vőszéknehezékek alapján - az ős­kori, két ágasfán lógó függőleges szövőszéket. A kisebbeket külö­nösen az íjak készítése és a csont nyílhegyek csiszolása vonzotta. Mi tagadás, hamar kiderült, hogy számítógépes világunk fia­taljai nem rendelkeznek az ős­korban élt ember tudásanyagá­val... Az agyagtárgyak rosszul égtek ki, s az is előfordult, hogy a hely­telen szárítástól szétrepedeztek. Az őskorban sütéshez használt lapos kövön őröltek, az őrlőkövet a tűzbe tették (mely szilánkokra robbant). A terítőnek induló, és egyre inkább összeszűkülő szőt­tesből kendő, sál, öv, s végül két végén széles, közepén egész kes­keny, csokornyakkendő alakú vállpánt lett - talán gitárhoz... Azonban éppen ezek a kudar­cok, hibák világították meg iga­zán mindenki előtt, hogy az egy­kor élt emberek a saját korukban a környezetük által megkövetelt tudásanyagnak ugyanúgy birtoká­ban voltak, mint a maiak. S ez, a néha keserves gyakorlati úton szerzett tapasztalat egyben a másság, az eltérő tudásanyag, kultúra tiszteletére is felhívta a fi­gyelmet. Hiszen az a meghatáro­„Paradicsomi A hidaspetrei gazdák története ezelőtt 20 évvel kezdődött. Történt ugyanis, hogy az akkori politikai vezetés rendelkezése alap­ján a települések környékén fekvő parlagföldeket kiadták megműve­lésre. A 18 családból álló gazdálko­dó kolónia ekkor teremtette meg magának a kertészkedés, állattartás lehetőségeit. Van itt barack, tyúk, zöldség, malac, nyúl, paradicsom. Igazi paradicsom... lenne, ha a szomszédságban az Aranyfúrt Tsz szőlőtelepítése nem úgy történt volna ahogy... Ne gondolják, hogy a tisztes gazdáknak a szőlővel van bajuk. Á, dehogy! Hiszen ők is foglalkoznak bortermeléssel. Sokkal inkább a víz okozza a problémákat. Főleg az a fajtája, amely eső után a szomszé­dos domboldalról hömpölyög lefe­lé. A víznek ugyanis mint tudjuk, ez a szokása, folyik, többnyire lefe­lé, a domboldalon gazdálkodó em­bereknek meg, hogy megzaboláz­zák a természet erőit, felhasználva évszázadok tapasztalatait. Nem így történetünk téeszének szakembe­rei, akik ahelyett, hogy rendben tartották volna a kialakított, jól mű­ködő vízlevezető árkokat, terepren­dezés címén eldugították azokat. Hiába mentek panaszra a gazdák képviselői, a válasz mindig ugyanaz maradt: „Most máshova van a gép vezényelve". A néhány héttel ezelőtti égi ál­dás aztán betette, illetve kitörte a kertajtót a gazdáknál. A paradi­csomból pokol lett. Kis híján kárba veszett több év megfeszített mun­kája. Major Péter a tősgyökeres gazda mutogatja a károkat. zó, hogy az ember saját kora, környezete kihívásának hogyan, milyen szinten tud megfelelni. Sötétvölgy garabonciásai a szakemberek mellett talán a szponzorokat is meggyőzik arról, hogy érdemes a regölyi régészeti tábor szakmai eredményeit köz­művelődési célokra is hasznosíta­ni. A szekszárdiaknak pedig jövő­re talán már nem kell Keszthely­re utazni... Talán városunkban is lesz le­hetőség egy újszerű kiállítás meg­rendezésére, ahol a régészeti tár­gyakat nemcsak nézni, de elké­szíteni is lehet - s ehhez nekünk nem is kell majd külföldi anyagot kölcsönözni, mert bemutathatjuk szűkebb környezetünkben vég­zett kutatásaink eredményeit. Szabó Géza régész vigasságok" - A burgonya hegye látszik csak ki, az uborkát kimosta a víz, a pap­rikatövek letörtek, a teraszok ösz­szecsúsztak, mindent ellep az iszap. Húsz évig a téesz Volt itt az Is­ten - panaszolja Péter gazda. - Talán mára megváltozik a helyzet... Elegünk van már abból, hogy mindig mi isszuk meg a gon­datlanság levét... Pénteken a szom­széd Egyed Jánosné fölhívta az el­nököt, hogy elmesélje neki, mi van itt kint. Tudják mi volt a válasz? „A vízzel nem tudunk mit csinálni." Hát válasz ez? Kíváncsi lennék, ha a mi hibánkból adódnának károk a földjükön, akkor is ezt mondanák­e? - Nézzék meg - mutat a szom­szédos faházra -, a Páter Jánosék- , nak a házuk alapját egy helyen ki­mosta az ár. Ha kapunk még egy ilyen esőt, összedől. A szomszéd pincéjéből még halastavat kéne csi­nálni, úgy tele van vízzel. Ahogy sétálunk az úton - amit közösen építettek -, tovább dohog: - Itt van ez az út. A víz feltörte a betontömböket és összehordta egy kupacba. Most megint nem tudunk följárni. És mennyibe kerül majd a rendbehozatala... Kaptunk egy ígé­retet - nyújtja a kezét búcsúzóul ­azt mondta Domonyai úr az iro­dán, ha vége van az aratásnak, rendbehozzák a domboldalt. Hát majd meglátjuk... Mi pedig csak annyit tehetünk hozzá: reméljük ezúttal az ígéret nem marad égbekiáltóit szó. Való­ban eljön a gép és újra lesz paradi­csom. Hidaspetrén. Ifj. Kutny Gábor Amire szükség van, azt úgyis megszüntetik Magam is „lakója" voltam a vá­rosközpontban levő SZMT-szék­háznak, természetesen napközben, újságíróként. Láttam, amint ked­denként és csütörtökönként el­özönlötték az ingyen kölcsönző könyvtárat idősek, fiatalok egy­aránt. Olyan idős emberek, akik­nek kultúrálódásra nem futja. Ezért érthetően boldogok e lehe­tőségért. A könyvtárba ezerötszáz szek­szárdi jár, s évente több mint 15 ezer könyvet kölcsönöznek. Ezen­felül van még a munkahelyi letéti könyvtárak forgalma. Igen sikeres a videofilmek és a munkavédelmi oktatófilmek forgalmazása is. A könyvtár keretében működő klubnak tavaly 300 rendezvénye^^ volt, s keresettek a nyelvtanfolya­maik is. A terveik? Mit mondjak? Fantasztikusak. De minek azokra éppen most a szót fecsérelni? E kérdőmondaton gondolom nem lepődnek meg, hiszen tudják, hogy pénz hiányában meg akaiják szüntetni e könyvtárat az ország­ban működő többivel együtt, s várhatóan (?) ugyanerre a sorsra jutnak a szakszervezeti művelődési házak is. Pacsai László, a könyvtár igaz­gatója elmondta, az egy dolog, hogy a szakszervezetek nem kíván­ják a továbbiakban finanszírozni a közművelődést, s a könyvtárakat (esetleg) ingyen fölajánlják az ön­kormányzatoknak. Viszont a szek­szárdi könyvtár 3,4 milliós költség­vetése 1,7 millió állami támogatás­ból és ugyanennyi bevételből ál^^ össze. Az MSZOSZ pedig csupa^ azzal járul hozzá, hogy nem kell fi­zetniük bérleti díjat, fűtést, világí­tást. Azt is hangsúlyozza Pacsai László, hogy inkább a szakszerve­zeti mozgalomnak van szüksége a könyvtáraira, mint fordítva. Még nem tudni, hogy az egyez­tető tárgyalások, a várható huzavo­na pozitív avagy negatív végkime­netelű lesz-e, de azon feltétlenül el kellene gondolkodni, hogyha vala­mi bevált, s ahhoz a sokaság ra­gaszkodik, s ha nem tudnak he­lyette mást, jobbat kínálni, a rend­szerváltás jegyében valóban meg kell-e szüntetni? Most csupán - a zavaros, kusza helyzet ismeretében - abban re­ménykedhetünk, hogy hamarosan a sokaknak jó hírnek számító té­nyekkel jelentkezhetünk, s nem szomorúan kell kimondanunk ­Murphy után szabadon hogy amire szükség van, azt úgyis meg­szüntetik. -hm­i

Next

/
Thumbnails
Contents