Szekszárdi Vasárnap 1991 (1. évfolyam, 1-16. szám)

1991-09-29 / 5. szám

8 , SZEKSZÁRDI HSARNAP 1991. SZEPTEMBER 29. srác váija. Élénken beszélgetve távolodnak: egy hároméves forma gyerek méterekkel mögöttük bandukol. A helyszín az igazi - mondja az előadó - az többet mond, mintha ötször beidézem. Kimentünk a város szélére. Vakolatlan házak, tájba simuló szemét. Félig szétesett bútorok, használati tárgyak, csak a legyek csillognak, szinte vadonatújak. Az egyik ablak a télen ki volt szedve tokostul. Helyén egy szögre akasztott pokróc libegett. A fal és a pokróc szélének találkozásánál egy szürke ló kandikált ki, illetve nem kandikált, hanem kidugva fejét mozdulatlanul szemlélődött. A ló eltűnt, az ablak visszakerült a helyére, most emberek laknak itt. A bejárati ajtó előtt valamikor három lépcső szolgált. Télen a hamut és a salakot rászórták a lépcsőkre lehet azért, hogy ne csússzon - és a lépcsőket így egy szürkésbarna dombocskává egyesítették. Belül a lakásokban foldpadlat. Az előadó otthonosan mozog mondhatnánk, de e^^ nem így van. Valami feszélyezettsl^F rajta is érződik; nern érint meg semmit, nem ér hozzá semmihez. Kéne valamit írni a szutyok minéműségéről. Ez a nyirkos kosz mindent beborít, láthatóan matt fényű, filmszerű réteget alkotva. Az előadót többen körbeveszik, segélyekről tárgyalnak. Arrább a ház falánál fiatalasszony áll, karonülő gyermekével. (A nagyobbik gyermeke nevelőszülőknél van.) Elvira valamikor ki akart törni innen, ebből a környezetből. Annak idején maga kérte, hogy vigyék intézetbe, vegyék állami gondozásba. Aztán az intézetből kinőve mégiscsak visszajött a telepre, mert egyszerűen nem mehetett sehova. Nem alkoholista, nem lop, nem kurva, nem markecol, csak nem tud kikerülni ebből a környezetből, mondja az előadó. Elviránál rend van és tisztaság, a környezethez képest. Most az udvart is fölseperték és ennek különös oka vai^^ Szomorú oka. Meghalt a nagybátjf^P és a temetésre, meg a halotti torra összegyűlik a rokonság. A nagyapja Legalább szeretik... Először azt hittem jó ízű, egészséges maszat. Reggeli, délelőtti lekváros kenyér nyoma, vagy ilyesmi. Önfeledt gyermeki maszat. De nem. Ahogy ott ugrált a fényképezőgép optikája előtt, hogy „engem is! engem is", lassan rájöttem, hogy ez nem maszat. A kancsal szemű, csimbókos hajú kislány arcán valami masszívabb, időtállóbb dolog szürkélettfeketéllett. Az ilyesmi létrejöttéhez több idő kell. Ez nem ma reggel keletkezett, ez már tegnap este alapozódott. Esetleg délben, vagy reggel: Ez kétreggeles retek.... A családvédelmi csoport, röviden a gyámügy irodájában üldögéltem, a csoportvezető előadó hölgy mondókáját hallgatva. Eddig négyszázezer forintjuk volt, most tízmillió forint jut évente eseti, vagy rendszeres segélyre. Úgy tűnik - neki -, hogy ez is kevés, mert a gazdasági helyzet „alakul", pontosabban úgy alakul. Eddig zömmel a társadalom peremére sodródott emberek keresték az effajta segítséget, de manapság nem ritka, hogy aki rendezett körülmények között élt nem tudja fizetni a kétszoba összkomfortos lakás rezsijét... Néztem az előadói íveket; emberek, sorsok, adatok... Ha olyan a helyzet akkor a gyerekeknek a napközi térítési díját fizetjük ki, semmint a szülőknek adjunk segélyt, mert eliszszák... Előadói ívek. ívhegyek, ívhalmazok. Egyre több a munkanélküli, de most már állampolgári jogon jár a gyermekgondozási segély, tgy valaki négy gyerekkel (gyes plusz szociális segély) akár húszezer forintot is kaphat havonta, akkor is, ha soha nem dolgozott... Ez sokakat irritál, mondja az előadó. A dolgok időnkénti menete; a gyerek nem jár iskolába miért is feljelentik, ezt követi ezer forint szabálysértési bírság a szakhatóság részéről. A kliens két ajtóval arréb megy, kér és kap is szociális segélyt, kétezret... A munkanélküliség miatt előfordul bizonyos családokban, hogy veszekednek a gyerekért, vagy gyerekekért, mert ez maradt az egyedüli jövedelemforrás. Váló házastársak, nagymamák és lányok veszekednek az unokáért - az ötezer forintért. Azonkívül a kiskorúval lopatni is lehet, mert tizennégy év alatt nem vonják felelősségre, zárt intézetbe sem vitethető... Nagyjából itt tartottunk, mikor egy középkorú nő lépett a szobába. Meghallgatták, bár nem volt fogadónap. Miközben a műbőr retikűljéből iratokat szedett elő elmondta, hogy egyedül neveli a legkisebb gyermekét - a két nagyobbik már családot alapított külön. Huszonkilenc év után vált el iszákos férjétől, a lakást el kellett cserélni, miáltal adósságokba keveredett és a takarítónői fizetésből nem tudja fedezni a kiadásokat. A gyereket is elküldte nyári szünetben a nagyobbik lányához, hogy jobban tudjon spórolni, de így sem megy..., segély kellene. És közben szóba hozza a cigányokat, akik a harminchármas előtt - biztos egy bolt - isszák el a segélyt... Hogy kerül ide ez a cigányügy, morfondíroztam. No igen, - mondta az előadó sokan szégyenlik hogy „idáig jutottak" a tisztességes munka mellett is. Zavarodottan, sértetten fordulnak hozzánk, vagy okolnak valakiket, a rendszert, az előző rendszert, mit tudom én... Türelem kell és megértés ehhez a munkához. Aranka óvatoskodik be. Süldőlánynak nézné az ember, de már van gyereke. Az előadó ismeri. Hát a testvére két gyerekével mi van, akik nála voltak. Ja, a nővérem! Már kibékültek, újra együtt vannak, elvitték a gyerekeket is, hál istennek. Látja, csak ugráltatnak bennünket, mondja az előadó. Aranka segélyért jött. Munkanélküli lett. Eddig a városi kertészetben dolgozott, de azt most átvette egy kft. és a főnök kirúgta őt. Kap segélyt. A kapu előtt egy fiatal I