Szekszárdi Vasárnap 1991 (1. évfolyam, 1-16. szám)

1991-08-18 / Próbaszám

9 1991. AUGUSZTUS 18. , SZEKSZÁRDI VASARNAP te vallomások csak később következnek. Kiss Gábor őrnagy 23 esztendő után 34 ezer bruttóval „dicsekedhet", ám ebbe benne foglaltatik a forrónyomos és a készenléti pótlék. Ebből tisztán 21 ezret visz haza. Czink Béla százados, a lopási csoportvezető és kilenc éve nyomozótiszt mindennel együtt 17 ezret lel havonta a borítékjában. A kapitány negyvenezres bruttója egy újabb vicc. A nyomozók másodállást, például őrzést nem vállalhatnak, mert az hozzájuk nem lenne méltó. Persze, idejükből sem igen futná, hiszen ha hiszik, ha nem, olykor, azaz elég gyakran napi 16-18 órát is dolgoznak. Reggel 8-tól délután 4-ig kötött a munkaidejük, a továbbiakban kötetlen. Túlóra persze nincs. Mármint forintban. Nem csoda, hogy a rendésznek elszegődött volt rendőr fél év múltán kissé kajánul mutatta meg volt munkatársainak a nagyvállalat elismerését igazoló jegyzéket, ami tanúsítja, hogy pár forint híján hetvenezer ütötte a markát. Ennek fólemlítésére Czink Béla és munkatársa, Berényi László alhadnagy a 24 órára járó 150 forint ügyeleti díjat órabéresítik, ami nettó 6, azaz hat forint. - De hét végén kilencet markolunk föl óránként! - Ez se semmi... - nevet az egyik ifjú titán, majd egy szellemes rendőrviccet dob be. Mi a legfontosabb? Az őrületes tempó csendes ^szemlélése is fárasztó. Már-már kikapcsolódást jelent Soczó Lászlóval, a szekszárdi kapitánnyal beszélgetni a szintén csöppet sem luxusirodában. Elnézést kérve a következő számhalmazért, e konkrét bizonyítékokért, figyeljük a kapitányt: - A munka egyre több, s mégis egyre jobb eredményeket érünk el. Annyira, hogy ezt már magunk is alig hisszük. Fantasztikus az emberek tenni akarása, s az itt uralkodó szellem. De tartok attól, hogy súlyos visszaélés történik a rendőrök hivatástudatával, ami hajtja őket. Félek, hogy elszakad a cérna. Féltem az embereket a kiégéstől - szerencsére „össznépi" szomorkodásunknak egy sürgős ügy véget vet. De az a baj, hogy nem véglegesen. Soczó úr először néhány alapadatot tár elém. Az iktatott bűnügyek száma 1989-ben 1513 volt, a következő évben 2307. Azt pedig az eddigiekből „megjósolja", hogy az idén sokkal több lesz. Ezt máris bizonyítják az első félév adatai: '90-ben 552, idén 731 bűncselekményt követtek el. A továbbiakban is a tavalyi és az idei első félév számait hasonlítjuk össze. Ismeretlen tettes ellen 643, illetve ezer esetben indítottak eljárást. Ismeretlen maradt 246, illetve 456. Bár az utóbbi szám még emelkedik, hiszen nem csak lezárt ügyekről van szó. Az ismeretlen tettesek felderítését illetően Szekszárd jóval az országos huszonvalahány százalék fölött van: 61,6 százalékával, illetve 54,6 százalékával. - Létszámunk 170 körül mozog. Közülük negyvenegy úgymond kiképzetlen, alig rendelkeznek gyakorlattal. Igaz, a lényegen ez semmit nem változtat. Kénytelenek vagyunk az új embereket is nyomban bedobni a mély vízbe. Nem ritka, hogy az egy-két hónapja kezdett nyomozó szimultán 20-25 ügyön is dolgozik. Igaz, nem régen kaptunk egy tucat embert. De saját erőből kell megoldanunk a tolnai rendőrőrs megalakítását, s mostantól a bűnügyi technikát is mi magunk csináljuk, nem a megye. Szóval önkiszolgálók lettünk. Ami pedig Soczó László ars poeticáját illeti: - Elsősorban a bűnügyi munkára orientálom az embereket. A legfontosabb feladatnak a bűnözők üldözését, elfogását tartom, s nem az apró szabálytalanságok miatti bűntetgetést. Gondolok a biztonsági övekre, a szabálytalan parkolásra... Ezek huszadrangúak. Nem azt mondom, hogy e téren szabad a gazda, ám azt igen, hogy a járőröknek is egyre nagyobb erővel kell bekapcsolódniuk a bűnüldözésbe. - Ha három pontban kellene összegeznem elsődleges céljaimat? Az utca rendjének és a lakosság biztonságérzetének fenntartását tenném az első helyre. A második pontba foglalnám az ismeretlen tettesek elleni még határozottabb föllépést. És sajnos a harmadik maradt munkatársaim tenni akarásának megtartása. Végezetül arról beszélgettünk, hogy milyen nyomorult dolog is, hogy a kapitánynak folyton-folyvást manővereznie kell kollegáival, állandóan átcsoportosításra kényszerül. Csupa fortélyoskodás, mesterkedés az élet... S ezt mosolyogva kell csinálni és fogadni. Ki nyit ajtót? Kiss Gábor előző este kilenckor ment haza. Hajnali fél ötkor behívták. Most délután ötkor teszi le a lantot, hogy este tízkor „pihenten" újból fölvegye. Erre Czink Béla monológja következik imigyen: - Amikor az ember holtfáradtan hazamegy, arra is alig van ereje, hogy örüljön a gyermekének. Egy kis játék, egy kis beszélgetés és zuhanás az ágyba. S amikor két óra múlva csöngetnek, hát fölmerül, ki nyisson ajtót. Mehetne az asszony, s mondhatná, nem értem még haza. De kinek van szíve ezt megtenni? Nem szúrhatok ki saját munkatársaimmal. S akkor kapom magamat és rohanok. Mire beérek, Farkas Róbert már bent vár. - Valamennyiünket megcsapott már a kiugrás szele - mondja Farkas úr. - Elhatározásra is jutottunk. Kilátásban a több pénz, a nyugalom. De amikor a szerződés aláírására kerülne a sor, az ember keze nem engedelmeskedik... És teszik tovább a dolgukat, mintha mi sem történt volna. Vállalják az egyre többet, mintha ez lenne a lételemük. Magukra öltik a szép inget, a divatos nadrágot, mert ugye, alulöltözöttnek lenni nem ildomos. Még akkor sem, ha idén, az árak emelkedésével párhuzamosan csökkent is a rendőrök ruhapénze. De ki törődik ezzel? Amivel törődni kell? Az, hogy az utóbbi időben a bűncselekmények ötven százalékkal emelkedtek. Ebben a vagyon elleniek hetven százalékkal. S míg a bűnözök BMW-kkel tekernek, addig a rendőrök Ladákkal üldözik őket. Igaz, a kapitányság kapott egy Golfot. De az csak az aszfaltra jó. A sárban csak szép. Kisgyereknél gyufaszál Nem tudom, hogy szabad-e ezt mondani?! Egyszer láttam Farkas Róbert kezében a szolgálati fegyvert. A Browningot. Aranyos és kicsi. Farkas Róbert nagy és erős. Az jutott eszembe, olyan a kis szerkentyűvel, mintha a kisgyerek gyufaszállal a kezében rohangálna... V. HORVÁTH MÁRIA