Szekszárdi Vasárnap 1991 (1. évfolyam, 1-16. szám)

1991-09-22 / 4. szám

1991. SZEPTEMBER 22. , SZEKSZÁRDI VASARNAP 11 Botrány a klinikán Szellemi műhelyek - testközelben A megyei múzeum Római korból való koponya (fejpánttal) és korsók Bátaszékröl. (Az anyag feldolgozás alatt.) Amerika érdeklődik Szekszárd iránt. Méghozzá nem a vörösborára kíváncsi, hanem a megyei múzeum különféle kiadványaira. Jogos a feltételezés, hogy ezt a nagy alapító, néhai Wosinsky Mór, legszebb álmaiban se tudta volna elképzelni, vagy ha netán igen, úgy mélyen hívő papi ember létére az isteni csodák közé sorolja. Természetesen nincs ilyesmiről szó. Dr. Vadas Ferenc igazgató sorozatban rakja az asztalra a Columbia Egyetem és a washingtoni Kongresszusi Könyvtár megkereséseit, •

íelyekben gyűjteményeik számára Ozorai Pipóról és Illyés Gyuláról szóló köteteket kérik, vagy olyasmit, amiért Magyarországon aligha törik egymást az olvasók: - a Dunatáj repertóriumát. - Az utóbbi tíz év alatt 240 szerzői ívre rúgó mű került ki az itteni tudományos munkatársak keze alól, - mondja. - Az idei év előreláthatólag 40 ívnyi „termést" hoz. Huszonöt kötet tornyosul azon az asztalon, mely mellett egykor még Wosinsky Mór dolgozott. Az európai szakmai cserekapcsolatokban rendszeresen szereplő Évkönyv XV. kötete, a Mattioni Eszter sajátos munkásságát bemutató album, három könyv Babitsról, fél tucat Illyésről, 3 néprajzi kötet, a Hollós Lászlóról, Lisztről, a Csapó-kúriáról, a simontomyai várról szóló és a lexikonjellegű „Alkotások és pályaképvázlatok". Mindez a múzeumi munkatársak kemény tudományos munkájának bizonyítéka. A kutatók között egyébként ketten szaktudományuk kandidátusai, szinte valamennyiüknek van 1-2 nyelvvizsgája és két személy híján mindannyian doktoráltak. Kis területű megyénk a muzeológusok számára valóságos aranybánya. Dr. Zalai-Gaál István és dr. Szabó Géza munkaterülete az ősrégészet. V. Péterfi Zsuzsanna római koros, dr. Rosner Gyula főmunkatárs népvándorlás koros régész. A török-idők elsősorban dr. Gaál Attila igazgatóhelyetteshez tartoznak, ami persze nem gátolta meg abban, hogy dr. Szabó Gézával együtt - nem akármilyen sportteljesítmény árán - ne hozzon felszínre római kori oltárköveket a Duna fenekéről. A kövek most a főbejárat mellett sorakoznak, a teljesítményt egy svájci szakmai konferencián is elismerték tavaly. Újkoros Glósz József, Gaál Zsuzsa és V. Ká^ polnás Mária, néprajzos a Gémes házaspár. Irodalomtörténész az igazgató és Csiszár Mirella, Babits életművének kutatója a már nyugdíjas Vendelné Mohay Lucy, Illyésé pedig Takács Mária, az ide tartozó simontornyai múzeum igazgatója. Mindez így csupán száraz felsorolásnak tűnhet, noha azt kívánjuk vele érzékeltetni, hogy egy viszonyáig kis létszámú gárda ténykedése a teljes múltat felöleli. Nem akármilyen színvonalon, amit nemcsak a bevezetőben említett érdeklődés bizonyít, hanem az is, hogy már két nemzetközi konferenciának adott otthont a tudományos életben (Wosinsky és a gombatudós Hollós László kivételével) korábban egyáltalán nem különösebben jegyzett Szekszárd. - Volt idő, amikor az a szemlélet uralkodott, hogy a múzeum olyan közművelődési intézmény, ahol tudományos munkát is végeznek, mondja az igazgató. - A közművelődés természetesen fontos és az is marad, hiszen a maga idején már Wosinsky nagy figyelmet szentelt ennek, korát megelőző technikai színvonalon. A sorrendet azonban napjainkra tanácsos megfordítani a tudomány javára. Félő, hogy a „tudós" szó olvastán sokan valamiféle csodabogárra gondolnak, aki egy életet tölt el az íróasztala mellett, valamilyen átlagembernek nem érthető téma elemzésével. Nos, a muzeológus egyszerre gyakorlati és elméleti szakember, aki terepbejárásokat végez, olykor ásót ragad, majd fényképez, összehasonlít, elemez és figyelemmel kíséri mások hasonló munkásságának eredményeit. A külföldiekét is beleértve, akik egyébként sűrűn járnak a hazai szellemi életnek ebbe a kis, de annál hatékonyabb műhelyébe, hasonló céllal. Az újságolvasó hajlamos valamiféle kincskeresésnek vélni az itteniek munkáját, ami csak akkor igaz, ha a kincset nemcsak aranyban, ezüstben mérjük (ilyesmi is került elő szép számmal), hanem olyan leletekkel is, melyek segítenek megtalálni a múltból a mába vezető lánc szemeinek egybekapcsolódását, tehát eligazodásunkat a világban, ami a tegnap ismerete nélkül elképzelhetetlen. Ordas Iván Kapitális botrány körvonalai kezdenek kirajzolódni a volt kelet-berlini káderkórház, a hírneves Charité klinika körül. A kórház egyik orvosa alaposan kipakolt a német újságíróknak az egykori NDK első számú kórháza vezetőinek viselt dolgairól, amelyek között olyan szörnyűségek is szerepelnek, mint a szervrablás és az emberkísérletek. A kórházi vezetők pontos információkat küldtek a kommunista titkosszolgálatnak, a Stasinak, nemcsak a betegek állapotáról (megszegve ezzel az orvosi titoktartást), de egymás viselt dolgairól is. A Kóma című film hátborzongató jeleneteit juttatja az ember eszébe, hogy a lelkiismeretlen orvosok a szervrablás „enyhébb" változataitól sem riadtak vissza: amint tudomásukra jutott (a többi kórházban elszórt beépített emberek révén), hogy valahol az NDK-ban egy egészséges fiatalt életveszélyes baleset ért, a kritikus állapotban lévő sérültet a Charité-be rendelték. A gyakran több száz kilométeres utat, a hepehupás NDK utakon a mentőautóban zötykölődve a legtöbben nem bírták ki, és vagy útközben, vagy közvetlenül a megérkezés után meghaltak. Mivel a Charité mentőjében érte őket a halál, a kórház orvosainak joga volt ép szerveiket átültetésre felhasználni. Ezzel a klinikán fekvő káderek új szervekhezjuthattak, a sebészek pedig kitüntetéseket szerezhettek. A kórház vezetőinek alattomos szándékát az is bizonyítja, hogy mindig a speciális, szervdonorok szállítására fenntartott mentőautót küldték , az ilyen betegek szállítására. Egyébként, egy orvosnak kizárólag akkor van joga egy beteget lehetséges szervdonornak nyilvánítani, ha már beállt az agyhalál, és a betegek hozzátartozói is beleegyezésüket adták a szervek felhasználásához. A Charitébe rendelt sérültek egyik kritériumnak sem feleltek meg. A Charité másik sötét titka a sporttal függ össze: az orvosok fiatal sportoló lányokon kísérletezve, férfihormonnal kezelték a legreményteljesebb versenyjelölteket. A hormonokkal telepumpált kislányok nagy része természetesen nem a dobogó felső fokán, hanem ideggyógyintézetben, vagy a belgyógyászati osztályok egyikén végezték, visszafordíthatatlan személyiségtorzulásokkal vagy tönkrement májjal. A klinika dolgozói közül már sokakat elbocsátottak, mert egyértelműen bebizonyosodott róluk, hogy kapcsolatban álltak a Stasival, ám a bukott rendszer bástyáin nem hagyják magukat; a klinika új igazgatója döbbenten állapította meg a minap, hogy a kórház takarításával megbízott új vállalkozás tagjai egytől-egyig olyan volt stasisok, akiket nemrég bocsátottak el az adminisztratív állományból. Forinyák Éva