Szekszárdi Vasárnap 1991 (1. évfolyam, 1-16. szám)

1991-09-15 / 3. szám

1991. SZEPTEMBER 15. SZEKSZÁRDI 5 értékelést az utókorra" „Bízzuk az Cseh Gábor szekszárdi festőművész ötvenéves, huszonöt éve fest és e hét csütörtök délutánján volt hetvenedik kiállításának megnyitója. Bemutatni a művészt Szekszárd város lakóinak úgy gondolom - idő- és helypocsékolás lenne. Cseh Gábor úgy tartozik hozzá Szekszárdhoz, mint képein Szekszárd Cseh Gáborhoz. A várost festi! Töretlen, kitartó, konok elszántsággal. Megpróbálja képein megmenteni az utókornak mindazt, ami szép, ami régi, ami igazi szekszárdi és ami sajnos múlandó. Amit az idő, a város fejlődésével kitöröl a „palettáról", azt mind megőrzik Cseh I

ábor képei. utolsó, három évvel ezelőtszekszárdi kiállítása óta megint egörvendeztetett bennünket, yan utcarészletekkel, amelyek már csak az ő, Szekszárdot imádó, mindent „lefényképező" művészszeme láttathat meg az utókorral. Hogy mennyire értékelték eddig munkáját azt a kiállítások száma, a sok idehaza és külföldön gazdára talált képe tanúsítja. Maradéktalanul mégsem elégedett. Gondjairól kérdezve elmondta, hogy barátok, támogatók nélkül nem tudott volna ennyi képet festeni, sem kiállítást rendezni. Úgy érzi, szerelme a város iránt egyoldalú. Sok város szerette volna már magának „megszerezni". Kiállításai során több ajánlatot •

ott, lakást, műtermet ígértek, őhöz méltó feltételeket biztosítottak volna számára. Mindezek ellenére maradt. Mert Szekszárd az ő városa, és ő Szekszárdé. Ahol mindenki ismeri és ahol mindenki szereti. „Senki sem lehet próféta a saját hazájában" mondja keserű mosollyal. Ötvenévesen a BM-től ment nyugdíjba. Most iparengedélyt váltott ki, mint mondja, plakátokat, cégtáblákat fog festeni, mert az igazi festészethez sok pénz kell, nem elég az eladott festmények ára. Reménykedik egy új műteremben. Leginkább azért, hogy megvalósíthassa régi álmát, megfelelő körülmények között tehetséges szekszárdi fiatalokkal foglalkozni, tanítani őket. A kiállítás megnyitón, amely a BM Művelődési Házban volt, mint mindig, sokan szorultak kívülre. Ez öröm és üröm is, ahogy a művész elmondta. Öröm, hogy egy hétköznap délután az ő kéKét héttel ezelőtt megjelent számunkban szomorúságos esetről számoltunk be olvasóinknak. Arról, hogy a szekszárdi kórház szülészetén meghalt az anyuka és a babája. Mint már elmondtuk a két haláleset nem függ össze egymással. Viszont vannak olyan pontjai a történéssorozatnak, amelyekre nem kaptunk, mert nem kaphattunk magyarázatot. Részünkről e kérdések elsősorban etikai vonatkozásúak. Azt is megírtuk, hogy a férj, aki egyetlen percig sem lehetett boldog édesapja várva-várt kicsinyének, a megdöbbentő ügyben peiért gyűlt össze ennyi ünneplő ruhába öltözött ember, üröm, mert Szekszárd még soha nem adta meg azt a lehetőséget Cseh Gábor szekszárdi festőművésznek, hogy kiállításainak megnyitóján minden érdeklődő, beférjen a kiállítóterembe. Talán ez az álma is egyszer megvalósul. Cseh Gábor kivárja. Addig is fest, hogy minél több szurdik, régi ház, utcarészlet őrizze képein az utókornak, a valamikori Szekszárdot. Művészetének támogatói és barátai segítségével készült, igényes kivitelű katalógusának előszavában, többek között ezekkel a szavakkal teszi le képeit látogatói elé: „Bízzuk az értékelést az utókorra". _ _ Sas Erzsebet följelentést tett. Tegnap értesültünk arról, hogy a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság a vizsgálathoz orvostanácsadót kért föl, aki megállapította, nem zárható ki az orvos felelőssége. Ezzel természetesen a vizsgálat nem zárult le. A Tolna megyei rendőrkapitányság érthetően elfogultságot jelentett be, s az ügyet az Országos Rendőr-főkapitánysághoz továbbította. Ott rövid időn belül kijelölik azt a rendőrkapitányságot, aki lefolytatja a vizsgálatot. Erről és a kórház etikai bizottsága vizsgálatáról természetesen tájékoztatjuk olvasóinkat. - hm Méltósága-vesztett sorsok A szekszárdi régi vármegyeháza udvarán van egy kút. Már betemették, alig több mint másfél méter mély. A kútba az olasz Trevi-kút mintájára a kirándulók aprópénzt szórnak. Forintokat, néha tízest is vagy márkát. Szerkesztőségünk a ház földszintjén van, így naponta látjuk ezt. A minap kolléganőm feldúltan esett be az ajtón. - Egy szegény ember a kút fölé hasalva próbál valamennyi pénzt kiszedni. Biztos nem evett még ma, már azon gondolkodtam, inkább én adok neki pénzt - mondta. Emberszerető humanizmusával szemben cinikusnak hatott a megjegyzésem, amikor azt mondtam, biztos folyékony kenyérre kellenek a kútban lévő forintok. Mire kimentünk, emberünknek sikerült felfeszíteni az egyik kutat elzáró gerendát és a kút mélyén serényen takarított. Becsületére legyen mondva, az ott felhalmozott szemetet is kidobta, miközben az aprópénzt bezsebelte. Eddig a történet, amiből bárki az egyéniségének, világlátásának megfelelő tanulságot levonhatja. Nekem egy régebbi történetet juttatott eszembe. Előző munkahelyem Pécsen A Helyzet című hetilapnál szerkesztőségünk a Sallai utcában volt. Egyik nap azt látom, hogy a kapualjba kitett kukában egy viszonylag jól öltözött idős hölgy turkál, majd kiemelve egy fél kiflit, mohón enni kezdi. Fotósért kiabálva robbantam be a szerkesztőségbe. A huszadik század szégyenét örökíthetnénk meg - valami effélét mondtam. Cseri Laci kollégám unottan pakolta elő felszerelését. „Ilyet bármelyik nap, bárhol a városban fényképezhetek neked" mondta. - Ezzel a jelenséggel meg kell tanulnunk együtt élni,., vagy sürgősen változtatni rajta - tette még hozzá. Tény, hogy sokan vannak, napról napra többen lesznek az elesettek, a periférialakók. Akik az átalakulás folyamán kerültek katasztrofális helyzetbe. Sokan önhibájukon kívül, mások belejátszottak sorsuk negatív irányú változásába. Bárányi Ferenc szép soraira gondolok: „Akit egyszer porig aláztak: porig kell azért lehajolni, a méltósága-vesztett sorshoz méltóság vesztve igazolni. Kérdezem, van-e méltóságavesztettebb sors, mint a munkanélküliség, a létbizonytalanság, a kilátástalanság? Mégis egyre többen jutnak erre a sorsra, ami tűrhetetlen korunkban, tűrhetetlen minden kultúrnép életében. A porig alázottak, a munka nélkül tengődök sorsán változtatni kell. Porig lehajolva, az alapoktól újjáépítve a struktúrát, biztató jövőt adva a jövőtleneknek, az egész országnak. Még az sem baj, ha először mi is porosak leszünk. Xamási Jáno

s Köszönettolmácsolás Egyik olvasónk telefonálás után a Iliikében felejtette pénztárcáját. Fél óra múlva lélekszakadva rohant vissza, pénztárcát nem, csak egy papírfecnire írt üzenetet talált: „Aki e helyen (dátum) este itt hagyott egy pénztárcát, érdeklődjön a 12-31 l-es telefon 273-as mellékén. munkanapokon 6-14 óra között. A pénztárca tartalma?" Olvasónk másnap felhívta az ismeretlent elmondta, hogy sötétbarna, DB. monogrammos pénztárcájában 3-400 forint értékű papírpénz, egy maréknyi apró és 12 darab 12 forintos bélyeg volt. Az Alpári Gyula utca 4. szám alatt azóta Molnár úrtól átvette a pénztárcát. No comment! (szerk.) Vétett-e az orvos?