Szekszárdi Vasárnap 1991 (1. évfolyam, 1-16. szám)

1991-09-08 / 2. szám

8 , SZEKSZÁRDI MSARNAP 1991. SZEPTEMBER 15. 8 szemei, KOSZ, papirnuiiaaeK, eldobált tejeszacskók, túlburjánzó növényzet, kimúlt macska teteme, s az árok alján vékonyan csordogáló, kiábrándítóan zöldesbarna színű vízér. Nem olvasóink tévednek, ha azt hiszik, hogy mindezt egy szeméttelepen láttam, eme „dísztárgyakat" mind a szekszárdi Séd-patak közel egy kilométeres nyitott szakaszán fedezhettem fel, a Skála Áruháztól a buszmegállóig. S ha valaki nem hisz nekem, maga is saját szemével győződhet meg róla, ha mint én, veszi a fáradságot, és végigsétál a Séd partján az említett szakaszon. Kiábrándító látvány. A séta után bízvást úgy érezheti magát a szemlélődő, mintha nem is egy közép-kelet-európai „fejlődő" ország egyik megyeszékhelyén járna, hanem mondjuk valahol a Balkán mélyén, hogy degradálóbbat ne is mondjak. S e terület a gyerekek kedvenc játszóhelyei közé tartozik... Sőt, mivel a patak egyik partján több lakótelep is áll, a másikon . pedig a gyakorlóiskola található, a tanév alatt naponta gyerekek százai keresztezik a Sédet, „gyönyörködnek" benne, játszanak a mederben. Egy jó ötlet Olvasóink már bizonyára sejtik, hogy nem véletlenül emlegetem föl a Séd tájékán tapasztalható áldatlan és tarthatatlan állapotokat - melyeket úgy igazán a megyei rendőr-főkapitányságtól a buszpályaudvar melletti híd közötti részen lehet megtapasztalni, ott ugyanis még a minimális patakmeder-karbantartást sem végzik el az illetékesek. Néhány hónapja felmerült a lehetősége méghozzá igen komoly szándékként - annak, hogy a fölemlegetett állapot pozitív irányban változhassék, jelentkezett ugyanis a szekszárdi polgármesteri hivatalban egy vállalkozó, aki felajánlotta, hogy megtervezi, majd megszervezi - saját kockázatára! - azt a beruházást, melynek során az említett Séd-szakaszt nemcsak hogy lefedi, mint az a Marx. Károly utca esetében jó gyakorlatként már ismeretes, hanem az így esetleg kialakult semmire sem igazán hasznosítható területet - hiszen itt igazán nem lenne szerencsés utat létesíteni, mint a Skála mellett - be is építi. Azaz Egy vállalkozó kálváriája Miért nem kell az, ami jó? re különben sem rendelkezik, s amely különlegességet jelentene a többi megyeszékhelyhez vizsonyítva. Vulgárisan megfogalmazva: végre Szekszárd megint pozitív érdekességet jelenthetne országon belül, s kívül is, feltehetően megnőne az idegenforgalmi érdeklődés is, szóval megítélésem szerint annyi érv szól a megvalósulása mellett, hogy minden szekszárdi polgárnak arra kellene törekednie, hogy az ügy mellé álljon, de legalábbis ne gátolja azt. A szélmalomharc így gondolta ezt természetesen a vállalkozó is, akit Kovács Gábornak hívnak, s „civilben" építőmérnök, s akit ebbeli hitében még is erősített az a beszélgetés, amelyet tavaly decemberben folytatott Szekszárd polgármesterével, Kocsis Imre Antallal, majd az ügyben érintett polgármesteri hivatali illetékesekkel is, akik biztosították őt együttműködési készségükről, sőt, segítséget is ígértek a terv megvalósulásához. S még továbbmenve: idén március 28-án a szakhatósági egyeztetésen sem merült fel semmiféle ellenérv a terv ellen. Ennek megfelelően az önkormányzati testület, mint ilyen ügyekben legmagasabb döntéshozó fórum megszavazta azt a szerződést, mely alapján a Séd-patak említett szakaszát az önkormányzat Ko- i vács Gábor kezelésébe adja öt évre. Sőt, s itt a lényeg: beépítési kötelezettséget ír elő számára! Naivabb olvasóink e ponton nyilván megnyugodva hátradőlnek székükben, arra gondolva, hogy az ügy elintézettnek tekintendő, pedig dehogy. A bonyodalmak ugyanis csak most kezdődnek, méghozzá olyanok, melyek engem azonnal Don Quijote, Parkinson, illetve Murphy urakat juttatták eszembe, mert e történet nem más, mint szélmalomharc az apparátus ellen, mely ugye önmaga túléléséért küzd, s ami megakadályozódhat, az meg is akadályozódik, akármilyen jó ötlet is az. (Bár nagyon bízom benne, hogy nem így lesz!) Önök persze azonnal, s joggal kérdezhetik, hogy miért? Ki akadályoz és mi a célja vele? Nos, hát ez az a kérdés, amire egyelőre senki nem tud választ adni, tán majd kiderül. A történet ugyanis ügy folytatódik, hogy saját fejlesztésű technológiát alkalmaz a patak befedésére, amely arra is alkalmas, hogy elbírja a meder fölé épülő épületek súlyát. Ezzel gyakorlatilag egy kellemes sétálóutcát alakítana ki, mely egyrészt eltakarná a város szégyenfoltjának minősülő patakmedret, másrészt egy kellemes andalgóhelyet teremtene - hiszen az építmények környékére rengeteg zöldfelületet tervezett a vállalkozó - harmadrészt olyan funkciókat adna az itt létesülő épületeknek, melyek a környéken hiányoznak. Az előzetes tervek szerint ugyanis épülnének ide lakások melyekből ugye soha nem elég -, de települnének bankok, biztosítók és számos kisvállalkozói üzlet, szolgáltatóhelyiség megnyitására is lehetőség lenne. S ami véleményem szerint a legjobban kellene: az autóbusz-pályaudvar mellé egy hatalmas bevásárlóközpont épülne, kielégítendő mind a környéken lakók, mind az ingázók ezreinek igen jogos igényét. S úgy megvalósítva, hogy Szekszárd városnak egyetlen fillérjébe sem kerülne! A vállalkozó ugyanis vállalta azt, hogy az üzleti partnereket maga összegyűjti, meggyőzi őket arról, hogy a pénzüket fektessék ebbe a tervbe, minden további teendő az övé, csak anynyit kér az önkormányzattól, hogy a területet bocsássák az ő rendelkezésére. Kérdem én: van ennél jobb üzleti lehetőség a megyeszékhely számára? Mostani árakon számolva körülbelül négyszázötvenmillió (!) forintnyi beruházás valósulna meg rövid időn belül Szekszárdon, úgy, hogy a városnak a kisujját sem kellene mozdítania, ezenkívül sok munkahely teremtődne, fejlődne az infrastrukturális háttér egy különleges sétálóbevásárló utcával, mellyel egyelő„Szemét, kosz, túlburjánzó növényzet..."