Szekszárdi Vasárnap 1991 (1. évfolyam, 1-16. szám)

1991-12-15 / 16. szám

8 ^^^^^^^ SZEKSZÁRDI VASARNAP 1991. NOVEMBER 10. Levél a szerkesztőségbe Segítőkész kereskedők Lapunkhoz a szekszárdi Bajcsy-Zsilinszky utcai óvoda ve­zetőjétől az alábbi levél érkezett, melynek örömmel helyt adunk: „Tisztelt Szerkesztőség! Azzal a kéréssel fordulok Önökhöz, hogy köszönőlevelünket az újságban közölni szíveskedje­nek. A nyár elején óvodánkba be­törtek, igen nagy kárt okoztak a mi szűkös anyagi lehetőségeink­hez viszonyítva. Többek között tisztítószereket (szappant, mosó­port stb.) is eltulajdonítottak, il­letve tönkretettek. Temesvári Tamás és felesége a Delft háztartási boltból segítsé­günkre sietett és megpróbálta pó­tolni a hiányzó anyagokat. Szeret­nénk a nyilvánosság előtt megkö­szönni a gyermekek, szülők és az óvodai dolgozók nevében önzetlen segítségüket. Tisztelettel: Kovács József né" Kertészeti hírmondó A szőlő- és bortermelők részére december 6-án Budapesten ankétot rendezett a METE és az MSZBSZ. Az ankéton a szőlő- és borágazat helyzetéről tartott tájékoztatót Szabó György, az FM munkatársa. A tájé­koztatójában kitért az idei évben megtermelt 4,8 millió hl bor eladásá­nak gondjaira, illetve a jövő évi szigo­rításokra, melyek elsősorban a fajták elnevezésével, származásával, vala­mint a minőségekkel kapcsolatosak. Az eredet és minőségvédelem érde­kében a szőlő- és borkatasztereket sürgősen meg kell csinálni minden borvidéken, hisz a Közös Piac orszá­gaiban enélkül egyre nehezebb lesz bort eladni. Ennek a munkának el­végzésére a meglévő szőlő- és borter­melő egyesületek segítségét kérte. Az egyesületek segítsék és szervezzék a hegyközségeket. A belföldi borforga­lom esetében nem a leglévő adókat tartotta soknak, hanem a kereskedel­mi árrést, ami az utóbbi években 17%-ról 60-100 - egyes esetekben több száz százalékra emelkedett. Az emelkedett árrésből a termelő sajnos semmit sem kap vissza, sőt a keres­kedő még ajándékot is elvár egyes termelőktől. A bor árát ezek minden esetben oly mértékben növelik, hogy a vásárlók nagy része már egyre keve­sebb palackos bort vásárol, inkább megveszi a kannás illetve folyóbort. Ebből adódott, hogy ebben az évben 5-600 ezer hl-ről 1 millió 200 ezer hí­re emelkedett a kannásbor-forgalom, mely sajnos tény, hogy a minőség ro­vására ment. Ezt követően az NGK minisztérium munkatársa, dr. Tímár István szólt a bor exportlehetőségei­ről. Kiemelte, hogy a jelenlegi súlyos válságot az eddigi magas keleti ex­port okozta, hisz 1984-ben 3 millió hl bort exportáltunk, a jelenlegi 6-700 ezer hl-rel szemben. Az akkori keleti borexport minősége sok esetben kifo­gásolható volt. A helyzetet súlyosbí­totta, hogy ezek a borok alacsony áron kerültek a külpiacra. A jelenlegi exportár 1,7 DM/liter, ezt a helyzetet még súlyosbítja, hogy a jelenlegi üze­mek nagy része úgy próbál piacot nyerni, hogy a meglévő árak alá ígér. A Közös Piac országaiból ha megin­dul egy komolyabb importszállítás, akkor sajnos még a belföldi piac is egyre reménytelenebb lesz számunk­ra, hisz a hazai borok nagy részének a kiszereltsége és minősége kifogásol­ható. A kérdéseket és hozzászólásokat követően dr. Sümegi József a szőlő­és bortermelőket szektortól függetle­nül összefogásra biztatta, hisz ez az egyetlen kiút ebből a súlyos helyzet­ből. Sajnos az állami támogatások nem úgy működnek, mint a nekünk konkurens nyugati országokban, mert példaként említette, hogy az NSZK 20 millió DM-kal támogatja a borok reklámköltségét, Ausztriában, ha ki­vágja a szőlejét a gazda, akkor 3 évig évente 5 ezer schillinget kap az ál­lamtól. Nálunk egyetlen megoldás­ként alapítványt kell létesíteni, amibe minden termelő a forgalmazott bor után egységesen literenként egy meg­határozott összeget befizet, az így ösz­szejött pénzből a kuratórium döntése alapján lehetőség lenne támogatások­ra. Múltunkból • A középkori Magyarország, mint nagyhatalom Európában (Az Anjouk és Mátyás Magyaror­szága) 1991. december 20., 16 óra. Elő­adó: dr. Váradi Zoltán. Az előadás helye: Szekszárd, Be­loiannisz u. 1-3., II. emeleti tanácste­rem. Az előadás látogatása ingyenes. Babasarok 14. A zöldségek, gyümölcsök fagyasztása Hacsak tehetik, saját készítésű, friss fő­zeléket, gyümölcslevet, gyümölcspépet ad­janak a babának. így jobban igazodhatnak a kicsi egyéni ízléséhez, a fokozatosság betartása is könnyebb. Nem elhanyagolan­dó az ára sem, főleg, ha saját termésű nyersanyagot használnak fel. Ha erre nincs lehetőségük, érdemes a zöldség- és gyümölcsféléket akkor megvásárolni ami­kor olcsóbbak és a fagyasztóban tárolni. Akár saját, akár vásárolt terméket mélyhű­tenek, fontos a gondos előkészítés. Elen­gedhetetlen az alapos mosás. A salátát, káposztát leveleire szétszedve (nem szétfe­szítve, ahogyan az két héttel ezelőtt ugyanebben a sorozatban véletlenül meg­jelent), egyenként mossák meg. Répafélék­nél használjanak csak erre a célra rendsze­resített körömkefét. A mosás és a lecse­pegtetés után következik az előfőzés vagy blansírozás, forrástól számítva pár percig. Előfőzéskor a zöldségfélékben lévő en­zimek elpusztulnak. így megakadályozha­tó, hogy felolvasztáskor a cukorfélék er­jedni kezdjenek, tehát elkerülhető az édes­kés fagyott íz. A forró vízben a baktériu­mok elpusztulnak, de a rövid melegítés alatt a C-vitamin nem bomlik el. A forró zöldségeket hideg vízbe szed­jék át és hagyják kihűlni. Utána alaposan csepegtessék le jól fertőtlenített szitán vagy gyümölcsmosón, majd adagolják a gyerek korának megfelelően. Az adagokat rakják dobozokba vagy nejlontasakokba és légmentesen zárják le. Kis címkékre írják rá, hogy mit és mennyit tartalmaz, mikor csomagolták. Jó, ha a fagyasztott ételekről egy listát készítenek, így a baba étrendjét változatosan meg tudják tervezni, nem azt kap, ami éppen kézbe kerül. Ha valamit felhasználtak, húzzák ki a listáról. Jó, ha egyszerre nagyobb mennyiséget készíte­nek el. De ha a vásárlásnál vagy termény­begyűjtésnél csak egy adag „felesleges", akkor is érdemes lefagyasztani. Vigyázzanak! Adagolásnál csak meg­bízhatóan át nem eresztő, higiénikus cso­magolóanyagot használjanak, hisz az élel­miszert meg kell védeni a szétszóródástól, kiszáradástól, el kell zárni az oxigéntől, idegen szagoktól. A könnyen szakadó szendvics-uzsonnazacskó erre nem alkal­mas. A csomagokat legalább 24 órára a gyorsfagyasztó részlegbe tegyék, csak utá­na rakják át a tárolótérbe. Mindig a régeb­ben fagyasztottat használják fel először, hiszen a tárolási idő a fagyasztószekrény­ben sem végtelen. Gyümölcs fagyasztásá­nál teljesen érett anyagot használjanak, hi­szen itt nincs utóérés. Csak az almát, kör­tét, őszibarackot és kajszit kell előfőzni. A bamulásra hajlamos fajtáknál ez történjen citromos vízben. A kiolvadt élelmiszert nem szabad új­rafagyasztani! Ezt vegyék figyelembe ak­kor is, ha kész mirelit árut vásárolnak. A nem teljesen átfagyott, összenyomódott, hiányosan csomagolt terméket ne vegyék meg! O. RADICS ILONA Lábbal a tökéletesség felé! (XIII.) A B-vitaminok hatása A számokkal ellátott B-vitaminok közül jó párat alig ismerünk, mivel az egészségügyi ismereteink hiányosak. B 3-vitamin Forrásai: zöldfélék, zöldbab, bor­só (enyhén párolva!), karalábé, para­dicsom, hántolatlan búza, dió, gom­ba, sörélesztő, rizskorpa, nyers tej, tejtermékek, teljes élesztős kenyér, mandula (naponta 8 szem), aszalt sárgabarack. Hiánytünetei: fáradtság, álmatlan­ság, memóriazavarok, idegesség, szo­rongás, étvágytalanság, nyelvduzza­nat, bőrgyulladások, izomfájdalom, gyomor- és bélrendszeri problémák, napérzékenység, lepkeszárny alakú lesülés az orron és a szemek alatt. Szükséges asszociációk: a B,-B 2­B 6-vitaminok esszenciális aminosa­vakban (szója) gazdag étrend kísére­tében segítik a B 3-vitamin szintézisét, felépülését. A foszfornak is fontos szerepe van a B 3-vitamin anyagcseré­jében. A felszívódást akadályozzák: az al­kohol, a feketekávé, az antibiotiku­mok és a répacukor (fehércukor). B 4-vitamin Forrásai: élesztő, csírázó gabona­félék (0-4. napig az egészet együk meg, 5-9. napig csírázottat ne fogyasz­szunk, 9. nap után a flivet tegyük sa­látába), teljes biogabonák, vassal ki­egészített élesztő. Hiánytünetei: álmatlanság, alkati gyengeség, idegesség, szellemi túlter­heltség. Szükséges asszociációk: együttha­tás a B-vitamin-csoport többi tagjávaí^ valamint vassal és rézzel. A felszívódást akadályozzák: az al­kohol, a feketekávé. B s-vitamin Forrásai: méhpempő virágpor, hántolatlan gabonafélék, zöldségek, tojássárgája, narancslé, búzacsíra, sör­élesztő, gomba, érett gyümölcsök, nyers tej, sajtok, szója, bab, dió, mo­gyoró. Hiánytünetei: fáradtság, hasme­nés, hányás, alacsony vérnyomás és vércukorszint, hajhullás, ekcéma, bőratrófia, gyomor- és idegrendszeri problémák, érzékelési zavarok, im­munitáscsökkenés, orr-, hörgő-, máj­gyulladás. Szükséges asszociációk: A-vita­minnal a bőr és szövet újraképződé­sében, regenerációban, valamint B 6­B 8-B 9- és B| 2-vitaminnal, de a B-vita­min-csoport szinten minden tagjával. C-vitaminnal (fertőzések és stressz leküzdése). A szervezetben jelenlevő egyik kalciumfrakció is szükséges képződé­séhez, szintetizálásához. Felszívódását akadályozzák: az al­kohol, a feketekávé és az antibiotiku­mo k HAJDICS KLÁRA

Next

/
Thumbnails
Contents