Szekszárdi Vasárnap 1991 (1. évfolyam, 1-16. szám)

1991-12-08 / 15. szám

8 ^^^^^^^ SZEKSZÁRDI VASARNAP 1991. NOVEMBER 4. Mi újság iskoláinkban? 6. Páldi Gyula: fakultáció, sport és művészet Mi újság iskoláinkban? öszszefoglaló címmel sorozatot indított útjára a Szekszárdi Vasárnap. A sorozatban a megyeszékhely és közvetlen környékének iskoláit kívánjuk bemutatni a legautentikusabb módon, az intézményvezetők vallomásai alapján. „A szekszárdi Rózsában érettségiztem, majd a Pécsi Tanárképző Főiskolán matematika-műszaki szakon szereztem tanári diplomát. Mint képesített pedagógus Sióagárdon kezdtem el tanítani. Két évre elhagytam a pályát, a SZÜV-nél dolgoztam. Ebben az időszakban megszereztem egy számítógépkezelői oklevelet is. Aztán visszakerültem Sióagárdra, majd 1985-ben, amikor az elődöm lemondott, megpályáztam az iskola vezetői posztját. Azóta igazgatom az intézményt" Az iskola 113 tanulójával 12 pedagógus foglalkozik. - Igazgató úr! Ön nem csupán az általános iskola munkáját irányítja, hisz Sióagárdon az oktatást és a művelődést integráló szervezet, azaz ÁMK - Általános Művelődési Központ - működik. Beszélne nekünk arról, hogy mit jelent Sióagárdon az ÁMK? - 1983-ban a sióagárdi körzeti iskola, óvoda, kultúrház, könyvtár valamint a harci óvoda, kultúrház és könyvtár egyetlen szervezeti egységgé alakult. Ez a mamutintézmény 1987-ig maradt fenn. Ugyanis ebben az évben megalakult Harcon a Szabadidő Társaság. Ez a társaság visszakérte és vissza is kapta a kultúrházat. Aztán 1990-ben önállóvá vált Harc mint község is, és ettől kezdve maga működteti az óvodáját is. Végül aztán 1991. szeptemberétől a Harcról addig hozzánk járó iskolások is elszakadtak tőlünk. A szekszárdi Babits iskolába járnak, mondván, hogy Szekszárdon olcsóbb az iskoláztatás. - És tényleg olcsóbb? - Nézze! Minél nagyobb egy iskola létszáma, annál alacsonyabb az egy fore jutó bekerülési költség. Nálunk alacsonyak az osztálylétszámok - az elsősök az idén mindössze hatan vannak -, de ugyanúgy kell fűtenünk, világítanunk, a dolgozókat megfizetnünk stb., mintha az osztálytermek zsúfolásig lennének gyerekekkel. Persze ez utóbbi esetben ugyanaz a pénz több gyerekre jutna, így az egy fore jutó bekerülési költség alacsonyabb lenne a mostaninál. - Téijünk vissza az ÁMK-hoz! Jelenleg milyen szervezeti egységek alkotják? - Az ÁMK szervezeti egységei az iskola, az óvoda, a kultúrház, a könyvtár és november l-jétől hozzánk tartozik még az agárdi tájház is. Elmondhatom, hogy a tájház olyannyira rendezett és kulturált állapotban van, hogy akár külföldi csoportokat is tudunk fogadni akár egész napos programokkal. Mióta pedig főállású népművelőként az országszerte jól ismert néptánc- és népéletkutató, Szabadi Mihály nálunk dolgozik, mind a tájház, mind pedig a kultúrház élettel telítődött meg, a funkciójának megfelelően működik. - Javaslom, hogy téijünk rá a tartalmi kérdésekre! Gondolom, az agárdi iskola is ellátja azokat az alapfeladatokat amelyeket ellát a többi iskola is. Engem most az érdekelne, hogy milyen egyéb, esetleg egyedi szolgáltatásokat tud nyújtani a tanulói számára ez az iskola. - Az egyik sajátosságunk a nyelvtanulás. Már a rendszerváltás előtt is problematikus volt számunkra az orosz nyelv oktatása. Ezért két évvel ezelőtt konzultáltunk a szülőkkel, s e konzultáció alapján úgy döntöttünk, hogy áttérünk a német nyelv oktatására. Ezt az áttérést azonban csak fokozatosan tudtuk elképzelni, ezért a felmenő rendszert választottuk. Ennek eredményeképpen jelenleg a 4. és 5. osztályban orosz helyett németet, a 6., 7. és 8. osztályban pedig oroszt tanítunk. A 7., 8. osztályos gyerekeknek azonban megadjuk a lehetőséget a német nyelv tanulására is. Ez egyelőre fakultációs keretben működik. Ha már a fakultációról van szó: a német mellett számítástechnika, közlekedési ismeretek és háztartási ismeretek közül választhatnak a 7. és 8. osztályos gyerekeink. Gondolkodtunk azon is, hogy egy vallás-és bibliatörténeti fakultációt indítunk. Ezt a tervünket azonban el kellett vetnünk. De ezt nem tartjuk katasztrófának, mert kb. 80 gyerek jár hittanra. A plébános úr tulajdonképpen a testületünk tagja, órarendbe beiktatva végzi a munkáját. Úgy gondolom, a sport tekintetében is komoly kínálatot tudunk biztosítani. A DSK keretében öt csoportot működtetünk. Ezek a következők: művészi torna-balett, alsós fiú labdarúgás, asztalitenisz - ez a csoport a gyerekeken kívül a felnőtteket is fogadja - és természetjárók, akik ebben az évben a környezetvédelemmel és a környezet változásainak figyelemmel kísérésével foglalkoznak. Szóval: a 113 tanulónk közül 75 aktív DSK-tagot tartunk nyilván. Végül nézzük a művészettel foglalkozó csoportjainkat. S ezzel eljutottunk újra az ÁMK-hoz. Ugyanis a művészeti csoportjaink a kultúrházban működnek, ha tetszik külön, nem iskolai költségből finanszírozzuk őket. Mindenekelőtt a kiváló együttes címmel rendelkező Fecske bábcsoportot kell megemlítenem. Aztán egy citerazenekart is működtetünk. S végre ettől az évtől folyamatossá vált a néptáncosok képzése. Ugyanis a 6 éves gyerektől a 40 éves családanyáig mindenki részt vehet vagy az iskolában tanórán - az 1. és 2. osztályosok heti 1 órában tanulnak népti^k cot -, vagy pedig a kultúrházban mW dő valamelyik tánccsoport munkájában. Tehát én úgy látom, hogy az agárdi ÁMK elég sokirányú művelődési és sportolási lehetőséget biztosít a 113 iskoláskorú tanulójának ahhoz, hogy jól érezze magát Sióagárdon. - Végezetül mondana néhány mondatot az iskola és a fenntartó viszonyáról? - Elmondhatom, hogy az agárdi önkormányzattal igen tisztességes és korrekt a kapcsolatunk. Mi, pedagógusok igyekszünk becsülettel helytállni és a munkánkat elvégezni. Ezt a törekvésünket a képviselő-testület ismeri és elismeri. Ezért aztán lehetőségeihez mérten messzemenően támogat is bennünket. - s^jt Búcsú 3 millió 65 ezer vendégül December 5-én meleg szeretettel búcsúztatták kollégái a szekszárdi Holsten (a régiek által mindmáig Garay) étteremben a nagyon sokak által ismert Bozsányi Sándort, aki 42 évi szolgálat után vonul jól megérdemelt nyugdíjba. „Felszolgálóként", amit pályája kezdetén még szégyenkezés nélkül a „pincér" névvel illettek. 42 év, az - a szökőéveket nem.számítva 15 ezer 330 nap. Nyugodtan kihagyhatjuk a szabadságidőt, a ritka betegállományt és számolhatunk napi átlagban 200 vendéggel. Ezek kaptak ételt, italt, tálcán vagy pulttól. A végeredmény a címben foglalt, majdnem harmad magyarországnyi szám. Bozsányi Sándor úgy véli, hogy ha olykor még szükség lesz rá, szívesen besegít majd régi munkahelyén. Helyi vendéglátóipari szenzációnak is nevezhetjük, hogy a megyeszékhely utcáin sűrűn találkozni a valamikor őt is tanított, 80 év feletti Hídvégi János bácsival, a szakma megyei doyenjével. Az ő esetében még csak kísérletet se mertünk tenrv hasonló számítással... Mint újságíró, mint a politika rezzenéseire érzékeny állampolgár gyakran írtam, sok mindenkivel beszélgettem és csöndesen tűnődtem a Zétényi-Takács törvénymódosítás okán az igazságtételről, pontosabban arról, hogy amennyiben nekem is voksolnom kellene, a törvény ellen avagy mellette, mikor emelném fel a kezemet. Egyrészt híve lennék annak, amit a minap Gosztonyi Péter, a Svájcban élő történész fogalmazott meg, miszerint nézzünk előre, ne pedig hátra. Szintén erre inspirálna Maiéter Pálné, Mécs Imre, Kopácsy Sándor... Es egyszerre megváltozott bennem minden. Azon a sajtótájékoztatón, amit Nyerges Tibor és dr. Témák Gábor tartottak Szekszárdon. A két MDF-es országgyűlési képviselő érvei is meggyőzőek voltak, ám a törvényt és magyarázatát kézbe véve megdöbbentem. Esetlen, már-már mottóként értelmezhető mondatán. „A törvényt nem elég ismerni, érteni is kell." S talán még egy szót hozzátennék. Azt, hogy: érezni. Távol áll tőlem, hogy érzelmi síkon, érzelmi motívumok alapján érveljek. Bár jól tudom, ez esetben ez is helyén való lenne, hiszen nem föld-, vagy szövetkezeti törvényről van szó, hanem olyanról, amely erkölcsi indíttatásúként is fölfogható. Olyan törvényről, amely nemcsak születése pillanatában táplálkozik az erkölcsi normákból, hanem a bűnök elkövetésének idején is valamiféle erkölcsi normák határozták meg a sortűzre parancsot adók, a halálra ítéltek számát eldöntők lelkületét, az akkori torz igazságszolgáltatásba vetett hitüket. Míg annak idején, a negyvenhat esztendő alatt törvényeink elítélték az emberölést, a hazaárulást, egyesek tehették mindezt következmények nélkül, elbújva a politika védőszárnyai mögé. Amikor Nyerges Tibor érvelését hallgattam, megborzongtam. A halálra ítélt 14-16-18 esztendős gyerekeket említette, akiket Mosonmagyaróváron, Salgótarjánban ért a halálos golyó, vagy kötél általi halálra ítéltettek, mert meggondolatlan vagánykodásuk folytán fegyvert vittek haza. Csak úgy. Csak azért, hogy a haveroknak megmutathassák, hogy ifjúságuk ellenére kemény férfiaknak látszódjanak... Aki szülő, az megérti. Megérti, hogy az akkori gyilkosoknak szembe kell nézniük velünk, valamennyiünkkel. „Nevüket legalább nyilvánosságra kell hozni, jelképes büntetést ki kell róni rájuk," szögezték le a képviselők, akik elmondták újból, hogy nem zúdulnak a kisperek a kisemberek ezreire. Legfeljebb száz-százhúsz per várható, ahol a vádlottak az önkéntes hóhérok lesznek. Nem kollektív büntetést akarnak a törvényre szavazók, s nem is a politikai másságot akarják megtorolni, hanem talán olyan kegyelemre ítéltetni a gyilkosokat, amely súlyos megszégyenülés. Remélhetően így lesz. V. Horváth