Szekszárdi Vasárnap 1991 (1. évfolyam, 1-16. szám)

1991-11-10 / 11. szám

, szekszárdi 1991. NOVEMBER 10. VASARNAP - Nem nehezíti ezt az a jelenség, hogy divattá vált a vallás? - Azt hiszem, ezen már túl vagyunk. Divatból nem lehet hosszú ideig itt maradni. Egyébként én nem minősítettem soha ezt a jelenséget. Mindenki számára fel kell kínálni a lehetőséget, hogy itt legyen, itt keresse azt, ami számára megoldás. A missziói •

íunka ma kapunyitogatás. Ha valaki ejön, függetlenül attól, hogy eddig merre járt, mit csinált, felkínáljuk a lehetőséget. - Nem fontos, merre járt? Ma ez egyáltalán nem népszerű álláspont. Még egyházi körökben is a múltidézést hallom, azoktól, akiknek a szeretet és a megbocsátás eszméjét kellene hirdetniük. - Az egyház szolgálata nem bírói szolgálat. Erre nekem se jogom, se alapom nincsen, ezt egyedül az Úristen teszi majd meg. Ő lát bele a szívekbe. Semmiképpen nem engedem, hogy az evangélikus közösségben bármilyen megjegyzés az újonnan jöttekre elhangozzék. Nekünk az a feladatunk, hogy Istenhez vezessük az embereket és nem az, hogy mi értékeljük, megítéljük őket. Mert akkor először magunkkal kellene kezdeni. - Az egyházak tevékenységében ma különösen sok szó esik a karitatív munkáról. Hogy vélekedik erről? - Itt kell tudni disztingválni: mi az egyházi, mi az állami, a városi feladat. Ezen a téren próbálunk a katolikus és a református kollégákkal együtt dolgozni és hadd tegyem hozzá különlegesen jó az ökumenikus helyzet Szekszárdon. Mi próbálunk lelki segítséget adni, tartást, emberséget. De nem hiszem, hogy az egyháznak kellene kórházakat, szociális otthonokat berendezniük. Ez az állami gondoskodás szociális területe. Ez persze nem a dolgok elspiritualizálása, ahol tudunk segítünk. Most történt például, hogy holland testvérkapcsolatunk révén tolókocsikat sikerült szereznünk ingyenesen - természetesen nem az avangélikusok számára. De nekünk elsősorban speciális feladatunkra kell az erőnket fordítani, ahol jobban tudunk szolgálni. Ilyen a börtönben, a kórházban, a palánki alkoholelvonóban folytatott rendszeres lelki gondozás, vagy a hittanórákon kívüli iskolai, főiskolai alkalmak. - Aki előretekint, az a gyerekekre, fiatalokra épít... - Vannak is szép számmal. De nem problémamentes ez a munka sem. Nincs tradicionális hitoktatás, a nulláról, vagy mínuszból kell indulnunk. A szülők többnyire nincsenek megkeresztelve. Másrészt egy csomó olyan hatás éri őket, aminek hatására bizonyos lelki finomságok iránt érzéketlenek lesznek. Egy egész generáció elveszhet és sajnos a szülők engedik. Rá kell vezetni őket: nem minden a külső csillogás. De a gyerekeknek is érezniük kell, hogy figyelnek rájuk, fontosak az idősebb korosztályok számára. - A szülőnevelésre kell tehát berendezkedni? - Egyik legnagyobb eredményem, hogy - ami másutt is a legnagyobb feladat - a középgeneráció kezd járni. Nemcsak a templomba, de van külön ilyen alkalmunk: fiatal felnőttek bibliaórája. Őket a legaktívabb korban próbáljuk hozzásegíteni, hogy megtalálják helyüket, tolerálni tudják a mai gazdasági-társadalmi bizonytalanságot. - Nemzeti ünnep után egyházi ünnep előtt állunk. Az Ön számára ma milyen tartalmat hordoznak? - Az orgonaavató-hangversenyen prédikációm alapjául Márta és Mária történetét választottam. Itt egymás mellett van a szuper aktív, mindig sürgő-forgó ember és az, aki leül Jézus lába mellé és elgondolkodik, a mélység felé próbál indulni. Ám ahhoz, hogy józanul, emberhez méltón tudjunk cselekedni, le kell ülnünk és végig kell gondolnunk honnan hová. Ma a vállalkozók korát éljük, de nem felejthetjük, hogy a mélység felé nyúlva találhatjuk meg a békességet. A magam számára a Márta-korszak után most ez az idő jön el. Takács Zsuzsa Kapfinger András » *