Szekszárdi Vasárnap 1991 (1. évfolyam, 1-16. szám)

1991-09-01 / 1. szám

1991. SZEPTEMBER 15. , SZEKSZÁRDI MSARNAP 3 T -A- iibbektöl hallottam, hogy nehéz ember vagy. Mindig nyüzsögsz és ezzel fölösleges munkát adsz másoknak... - Igazuk van. Csak azt kétlem, hogy fölösleges az a munka, amibe beleviszem őket. Hozzátenném, hogy ezzel elsősorban magamnak csinálok többletmunkát. - Itt a szobádban furcsa számomra ez a festöállványszerü valami. Hatalmas papírok teleírvd ábrákkal, címszavakkal. Ez is hozzátartozik az irányítási módszeredhez? - Arról van szó, hogy elég sokat értekezünk az iskolában. A tantestülettel, különböző teamekkel, csapatokkal, akiknek valamilyen problémájuk van. Meggyőződésem, hogy egy probléma megoldását nem az hozza, ha itt szavazgatunk és a többségi véleményt fogadjuk el egyedül üdvös megoldásnak, hanem ha sokat beszélünk róla és a sokfajta álláspontot, pedagógiai szemléletet megpróbáljuk valahogy egyeztetni. Ez a tábla pedig azért van itt, mert meggyőződésem, hogy •

valaki valamit le tud rajzolni, gjeleníteni, az sokkal meggyőzőbb, hatásosabb mint az élő szó. - Erre a táblára csak te írsz? - Dehogy. Erre írnak gyerekek, írnak pedagógusok, mindenki, akinek a többiek számára mondanivalója van. Ha megnézed ezt a lapot, nem is az én írásom. A gazdasági vezető vázolta fel a következő tanév költségvetését. - A számokhoz nem értek, de nem nehéz kitalálni, hogy nehéz tanév elé nézünk... - Az iskolák nehézségei egy folyamat végtermékei. A gondok nem itt kezdődnek, de itt csapódnak le. Ha egy gyerek reggeli nélkül jön iskolába és a harmadik órán kókadozik az éhségtől, azt nem a miniszterek, a képviselők látják, hanem az óraadó tanár. A jövőben az iskolának egyre inkább kell a szociális kérdésekkel is foglalkoznia. Ha gyereknek, illetve szüleinek nincs pén^fcrra, hogy befizesse a napközit, fflffiem tudja a tankönyveket, a kiegészítő iskolaszereket megvenni • azt mi tapasztaljuk először. Mert a gyerek itt nem tud enni, itt nincs tankönyve. Dilemma elé állítja ez az iskolavezetést, mert lassan arról kell döntenünk, hogy három új könyvet vegyünk, vagy pedig abból befizessük egy rászoruló gyerek étkezési hozzájárulását. Persze azt is tudom, hogy ez a kérdésfeltevés eleve szabálytalan. - Azt hallottam, hogy egyes önkormányzatok, mint például a decsi is, kifizetik valamennyi általános iskolás tankönyvének az árát. Szekszárdon is így lesz? - Nem vagyok illetékes erről nyilatkozni. Annyit mondhatok, hogy tudomásom szerint, egy három évvel ezelőtti rendelet szerint az első osztályos tanulók ingyen kapják a tankönyveket. - Erről tényleg mást kell megkérdeznünk, tehát térjünk vissza az iskolához, az ifjúsághoz... - Az a helyzet állt elő, hogy ma az ifjúsággal szinte kizárólag csak az iskola foglalkozik. Születnek magasztos szólamok, elképzelések, de mint mondtam, a gondok az iskolában csapódnak le. Hozzátenném, hogy az iskola is egyre kevésbé tud a vele szemben támasztott elvárásoknak megfelelni. Elkerülhetetlen: beszélnünk kell az anyagiakról. Az iskolák technikai felszereltsége, az oktatás tárgyi körülményei siralmasak. Folyton arról szónokolunk, hogy Magyarország az Európa-ház kapuján kopogtat. Megyünk Európába korszerű ismeretek, nyelvtudás nélkül. De hol tudok én megfizetni egy jól felkészült angol-, vagy némettanárt, ha bármelyik kft-ben a tanári fizetés háromszorosát kínálják? Számítástechnikát csak számítógépeken lehet tanítani, de sorolhatnám tovább... - Nem túl optimista a hangulatod. Mégis a hétfői tanévnyitón mivel tudtad lelkesíteni a kollégáidat? - Szerencsére nem kellett lelkesíteni. Még tart a lendület és ez ad alapot egyedül az optimizmusra. Az, hogy lelkes, elkötelezett pedagógustársaim vannak. Amíg ez tart, hihetünk az oktatás fejlődésében, de ha ők is belátják, hogy vagonrakással többet kereshetnek, akkor pillanatok alatt ázsiai állapotok alakulhatnak ki az iskolában. Beszélünk a tehetséggondozásról, az egyénre, az adott gyermekre tervezett nevelésről, de senki sem mondja, meri kimondani, hogy a tehetséggondozás túl a pedagógus felkészültségén, elsősorban pénzkérdés. Ha pedig az nincs, akkor csak álmodozhatunk. Nem szeretnék siránkozni, de mi érezzük ezt legjobban. A társadalom erkölcsi és értékrendbeli válságai a gyermekeken keresztül nálunk jelennek meg legplasztikusabban. Itt durrannak mint sudár az ostor végén. - Az oktatás permanens folyamat, ami azt is jelenti, hogy távlatokban kell gondolkodni, hosszú távra tervezni. Egy iskolaigazgató milyen távlatokat tud ma nyújtani diákjainak, a nevelőknek és a szülőknek? - A hármas kérdésre tömör válaszom: semmilyent. Hozzátenném, hogy ez nem is csak pénzkérdés. Nem tudom megmondani, hogy jövőre, hogy fog működni az iskola, jövőre milyen konstrukciók és milyen erők alapján tudjuk tervezni a tanévet. Nem tudok olyan biztonságot nyújtani az itt dolgozó kollégáknak, de szülőknek, gyerekeknek sem, ami garancia a hosszú távú oktatástervezéshez és neveléshez. Bizonytalan jövő előtt állunk... - Biztos sokan fognak ezért neheztelni rám. de megkérdezem. Az elmúlt időszakban elvettük a gyerekektől az úttörőmozgalmat. Minden szépségével, romantikájával együtt. Mit adtunk helyette? - Igen elvettük, ami helyette van, nagyon lassan alakul ki, nagyon csíráiban létezik csak. Az nem biztos, hogy baj, de biztos, hogy most a gyerekek egy olyan űrben vannak, olyan légüres térben, amiben nincs meg az aktív tevékenységre a lehetőség. - Ha elhúzódik, felnő egy olyan generáció, akinek ez hiányzik az életéből, lemondtunk egy hatékony jellemformáló erőről... - Sok minden mást is elvettünk a gyerekektől, hiteket, és nem adtunk helyette új hiteket, elvettünk szemléleteket és nem adtunk helyette szemléleteket, igaz sokfajta szemlélet élhet egyszerre, és nem biztos, hogy a legüdvösebb a nevelő pedagógusé. Egyébként is negyven év pedagógiáját átállítani egy másfajta gondolkodásra nehéz feladat. Olyan világ jött, amikor nem te vagy az egyedüli uralmi, nem te mondod meg, hogy mi a jó és mi a rossz, mert neked se mondják meg. El kell felejtenünk olyan fogalmakat, mint egységes nevelési elvek. Negyven pedagógusnak eddig is negyvenféle nevelési elve volt, csak nem beszéltünk róla. Most keressük azt a közösét, azt az összetartó erőt, ami szerint égy iskola működhet. - Sajnos kénytelenek vagyunk befejezni ezt a beszélgetést, amiben sok szó esett a pénzről. Egy dologról viszont nem beszéltél. A pedagógusok anyagi megbecsüléséről... - Nem is akartam. Amikor azt mondom, hogy az iskolák legyenek megfizetve, arra gondolok, hogy az iskolák legyenek az elsők között a pénzelosztási rangsorban, mert ez európaiságunk záloga. Nem mondom ezzel, hogy a pedagógusfizetéseket emeljék, mert egy buszsofőrét, a bolti eladóét sem emelik, de azokat a juttatásokat, amelyek a fejlődéshez elengedhetetlenek meg kell szavazni, különben napról napra távolodunk Európától. - Hogy tudsz ezzel a véleménnyel a kollégáid elé állni? - A mostani évnyitó tantestületi értekezleten csak azt mondhattam, hogy köszönöm azt a munkát, amit tavaly végeztek, és hasonlót kérek az idén is. A pedagógusszakma, a hivatás elismeréséért, az anyagi, tárgyi feltételek biztosításáért a harcot senki sem fogja helyettünk megvívni, az ránk vár. Ezért van szükség pedagógus érdekvédelmi szervezetekre, szülői érdekvédelmi szervezetekre, iskolaszövetségekre. Ezek, mint masszív bástyák, körbeveszik, megvédik a várat - az iskolát. Nekünk pedagógusoknak pedig feladatunk, hogy vigyázzunk egymásra, ne hagyjuk magunkból és a másikból kiölni azokat az értékeket, érzelmeket és ambíciókat, amelyek egyre inkább kiveszőben vannak. A • tantestületi értekezleten mondandómat egy Napóleon Bulevard-dalból vett idézettel fejeztem be. „Legyetek jók, ha tudtok!" - mondtam. - köszönöm az őszinte válaszokat! Tamási János „Legyetek jók, ha tudtok!" Biczó Ernő Szekszárdon született. A Babítsiskolába járt, majd a Garay gimnáziumban folytatta tanulmányait. Előbb Sióagárdon, majd Decsen tanított. Közben elvégezte a Kaposvári Tanítóképző Főiskolát és a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem pedagógia kiegészítő szakát. Négy éve a szekszárdi l-es számú általános iskola igazgatója. A Tolna Megyei Gyermek és Ifjúsági Alapítvány elnöke.