Szekszárdi Vasárnap 1991 (1. évfolyam, 1-16. szám)

1991-11-10 / 11. szám

1991. NOVEMBER 10. , szekszárdi VASARNAP 5 Athéné istennő szekszárdi hívei lönb a korábbinál. A régi megyeháza oldalán bárki olvashatja a tragikus múltú II. Lajos király furcsán domborodó emléktáblájának szövegét. Az emléktábla bármikor a járókelők fejére hullhat, az Athéné már elkészítette hajszálpontos másolatát. Szabó György üzemmérnök, ügyvezető igazgató: - Továbbá helyére raktuk Szegeden a Dankó Pista-szobor letört hegedűjének felső részét, ruskicai márványból. Az 1887-ben emelt Bati-kereszt Szekszárdon már nemcsak a turisztikai térképeken szereplő helynév, hanem áll a/ eredeti helyén. Mi hoztuk rendbe - német pénzen - az 1864-ben épített alsónánai evangélikus templom pompás épületét, a závodi barokk szobortöredéket, a kisvejkei és závodi emléktáblákat, a mözsi Szentháromságot, a várdombi színes Szent Vendel-szobrot és itt van a műhelyünkben a mözsi is. A bonyhádi Nepomuki Szent János már régóta a helyén áll a hídon, a mi jóvoltunkból és visszaemlékezve a néphitre, sejthetőleg soha „nem emel kalapot"... Most éppen -a kajdacsi, Ybl tervezte Sztankovánszky kápolnán dolgozunk, az önkormányzat és az Országos Műemléki Felügyelőség segítségével. E sorok írójának, némi önzéssel, megdobban a szíve. E páratlan műemlék vesztéért talán tíz éve emelt elsőként szót régi lapjában, az akkori Tolnamegyei Népújságban. Hadd remélje, hogy nem élt hiába... • - Az Athéné Kft. tulajdonképpen öntevékeny műemlékvédők gyülekezete? - Fogalmazhat így is, - válaszol Szabó György. - Természetesen üzleti vállalkozás, mely öt volt totéves dolgozó által felvett újrakezdési kölcsönből indult, tavaly áprilisban. - Most hányan vannak? - Huszonhármán, az alkalmazottakkal együtt. Javarészük, azaz pontosan 19-en, fizikai dolgozók. Kőfaragók és épületszobrászok, meg egyáltalán nem mellékesen múltat Athén városának védő istennője az ókorban Athéné volt, akinek a tiszteletére az emberiség történetének egyik legszebb műemlékét, a Parthenont is emelték. Arról nincsenek információink, hogy a XX. század végén Görögországban az istennőnek lennének-e hívei. Szekszárdon mindenesetre vannak. A nevét viselő, nem túlságosan régen alakult kft. kezenyomát bárki láthatja a megyeszékhelyen, de környékén is. A Belvárosi templom lépcsőjéről lehet vitatkozni, de arról aligha, hogy küSzentháromság-szobor szerető, lokálpatrióták is. Egyetlen krajcár dotáció nélkül, öntevékenyen, elvégezték Tolna-Mözs, Várdomb, Lengyel, Závod, Kisvejke egyházi szoborműemlékeinek feltérképezését és amennyire eddig a regölyi önkormányzatot megismerni sikerült, előbbutóbb ennek*! falunak is nekifognak majd. - Van erre igény? - Üzletember nem mondhat mást, mint, hogy gyérebb mint szeretnénk. Pénz az egész országban kevés van, ez" köztudott. De szeretnénk remélni, és ez a reményünk részben bizonyítottnak is látszik, hogy egyre több közösség akad, melynek tagjai nem hagyják feledni a múltat. Valamennyiük, valamennyiünk múltját.... Ordas Iván Fájdalmaink A gyerek lehetett talán hatéves, sírt. Ott ült a kapubejárótól nem messze, a porban. Eleinte türelmesen várt, ám ahogy teltek a percek, ügy lett egyre nyugtalanabb. Figyelmét többé nem kötötte le a hatalmas lapulevél árnyékában meghúzódó bogár. A szülőjét kereste az istenadta cigánygyerek. Koszos és piszkos volt. Arcán a könny és a takony elkenődött, s valamiféle porral keveredett sár cserepeseden az állára. Forrón tűzött a nap. A szomszéd házból kutyaugatás hallatszott, először elhalt, majd felerősödött. Mintha fogott volna valakit a gálád eb. A gyerek felnézett, öklével törölni kezdte szemét, hüppögött. Virágmintás szoknyája rongyokban lógott, kinyújtott lábai közé gyűrte, amúgy felnőttesen. A lapulevél erezetébe kapaszkodó bogár nem érzékelte az idő múlását. Barnásfekete kitinpáncélján fény és árnyék hintázott, s tapogatócsápjai csak a mozduló szél hatására rezegtek. Alig észrevehetően. Hatalmas árnyék vetődött a gyermek fölé. Egy szép arcú férfi árnyéka. Egy pillanatra megállt, majd a táskájából előhalászott öklömnyi kenyérvéget durván a földre lökte. Majd a szemét verte ki a kislánynak. - Ne! - mondta. Fölsírt, szája eltorzította arcát. Csapzott hajából vászonból tépett szalag lógott a nyakáig. A végét szorongatta, mely nyálától nedves lett, s mint valami csiganyom fénylett a déli időben. A kenyér körül hangyák sürögtek, éles rágóikkal egy-egy darabot kimetszettek belőle, aztán eltűntek a porhanyós földbe vájt lejáratokban. A cigánylány arcáról elmúlt a szomorúság, szeme csillogott, kezével tétova mozdulatot tett, mintha meg akarná simogatni az apró rovarokat. Teljesen belefeledkezett a játékba, anyja rekedtes, mély hangjára ocsúdott föl, s arra, amint csontos, szinte karmokban végződő ujjaival kiragadta a hangyák közül a kenyeret. László-Kovács Gyula Szekszárd nyílt város... ... és demokratikus!? Szekszárd esztétikai megjelenése, városképe lassan olyanná válik mint a magyar labdarúgás. Mindenki ért hozzá és sajnos egyre többen alakítják is. Lassan tíz éve álmodozunk arról itt Szekszárdon élő és dolgozó képzőművészek, hogy a város vitathatatlanul meglévő adottságait kihasználva egy európai ihletettségű, léptékű, minőségű városmagot alakítsunk ki, közösen, együttműködve megbízóval, megbízottal azt adva hozzá amihez mi értünk, némi plussz esztétikumot. Tíz éve ajánlkozunk hol hallkabban, hol hangosabban. Szeretnénk ha városunk Bietigheim-Bissingen-hez hasonlóan műalkotás lehetne, hiszen adottságai - kisváros, jó terészeti adottságokkal, még nem nagyon zsúfolt városközponttal, tehetséges építészekkel - mind arra predestinálják, hogy egy ember léptékű, tiszta, kulturált, esztétikus város legyen, mely arra KÉNYSZERÍTI a bentlakót, átutazót, hogy jól érezze magát benne, a sajátjának érezze s kulturáltan együtt tudjon létezni vele! Szívfájdalom nélkül el kell tüntetni át kell alakítani az esztétikumot, kultúrát, jó érzéseket sértő, szemet bántó munkákat s lassan lépésről, lépésre kell, kellene létrehozni ezt az új közös műalkotást. Reméltem, hogy idén, a már történelmileg méltó helyére került forradalmunk emlékét, méltó környezetben ünnepelhetjük. Reméltem, hogy városatyáink, számos teendőik mellett, időt szakítanak még tavalyelőtt beterjesztett pályázati javaslatunk megtárgyalására, esetleg elfogadására a pályázat kiírására. Reméltem, hogy egy demokratikus állam demokratikus városában ezen eszmeiséget hirdető módon valósulhat meg demokratikus forradalmunk emlékét őrző emlékmű, emlékhely létrehozása, mely mind az esztétikum, mind pedig a köz igényeinek megfelel. Reméltem, de mint már számtalanszor, reményeimben ismét megcsalattam. Döbbenten olvastam, hogy városunk egy polgára levette a döntés felelősségének mázsás terhét városatyáink válláról, megszabadított néhány művészt az alkotás gyönyört s keservet hordozó lehetőségétől, kijelölte az emlékmű helyét, megtervezte áz emlékművet, meghatározta felállításának módját, s felkért egy jónevű szobrászt a kivitelezésére (bár a jó nevű helyett, egy jó szobrásszal többre mennénk). Szegény I. Bélának nem elég a maga baja bonsai oroszlánjaival, rossz térbehelyezésével, most még ezt a teret is meg kell osztania egy összenőtt kopjafapárral és egy jó nevű szobrász által kivitelezett emlékművel. Szekszárd nyílt város... és... és mi is történik itt valójában?! Bak) Pcter