Szekszárdi Vasárnap 1991 (1. évfolyam, 1-16. szám)
1991-08-18 / Próbaszám
14 , SZEKSZÁRDI VASARNAP 1991. AUGUSZTUS 18. Már jelzi a Dózsát a Ritter-skála rugó-kollégium épülne meg a közeljövőben Szekszárdon, amely az ország egészéből fogadna tehetségeket. Szép, szép, de mi van a felnőttcsapat szponzorálásával, hovatovább a megvásárlásával? Ez már bonyolultabb ügy, de egyáltalán nem lefutott. A tárgyaló felek ügy álltak fel az asztaltól, hogy a Siófok mindenható mecénás elnöke valamikor augusztus 20-a után üzlettársaival együtt Szekszárdra érkezik és... A többi már kikövetkeztethető: ha belebotlanak valamiféle kecsegtető üzleti lehetőségbe, akkor elképzelhető a Dózsa - szinte biztos, hogy nem ezen a néven - teljes privatizációja. Nem árt tudni: Ritterék Siófokon sem Máriási, Duró, Fischer, Gregor aranylábáért fizetnek évente 70 milliót. Csak szerelemből az NB Il-es Dózsát nem vállalják. Reményteli csikócsapat Noha újabb két saját nevelésű tehetség (Kasza és Máté) távozott az élvonalba (Tatabányára), bizakodó a hangulat egy héttel a bajnoki rajt előtt a Dózsa háza táján. Mint az már ismeretes - köszönhetően a jugoszláv politikai helyzetnek is - egyszerre két délszláv focista - teljesen ingyen - az ölükbe hullott. Antunics kapusról és Dzsinovics hátvédről van szó. A jugoszláv élvonalat megjárt rendkívül sokoldalúan képzett hátvéd játékához - okkal - nagy reményeket fűzhetünk. Közben visszatért a Volántól Kalmár és a jobb sorsra érdemes sztárrá avatása óta az élvonalban a poklok-poklát megjárt Varga László. A siófokiak érdeklődését is felkeltő utánpótlásműhely pedig ezen a nyáron felszínre hozott olyan, még a^^k idén is ifjúsági korú tehetségeket, akik már most harcba szállnak a csapatba •kerülésért (Koller, Nagy Sándor és Mészáros). Az eddigi előkészületi meccsek bizonysága szerint előtérbe kerül a közönségkedvenc, de Teszler edzőnél eddig többnyire kegyvesztett Bóka játéka - mégpedig nem ékként, hanem egy sorral hátrább, baloldali középpályásként. Ezek után íme a Szekszárdi Vasárnap tippje a Nagykanizsa elleni 25-i hazai idénynyitón pályára lépő kezdő tizenegyre. Ölünkbe hullt egy menő kínai Ha azt mondom, hogy egy kínai a városi sportcsarnokban, erre már senki sem kapja föl a fejét. A nemegyszer össznépi ámulatot kiváltó „Csikung mesterként" ismert természetgyógyász (egyébként LI XIAIS GMIIXG) már lassan úgy hozzátartozik a városhoz, mint a központban a Garay-szobor. De ha azt mondom, hogy egy kínai asztaliteniszező a szekszárdi sportcsarnokban, akkor már kezd izgalmassá válni a dolog. Különösen akkor, ha azt is közlöm róla, hogy nem turistaúton tartózkodik nálunk, hanem letelepedési szándékkal. Ha az illető hölgyről, nevezetesen Wang Yuxina-ról az is kiderül, hogy hazájában, a pingpong Mekkájában nem tömegsportszinten - bár a mi NB I-ünket ez a színvonal is meghaladja Kínában - űzte ezt a sportágat. Aktív pályafutásának végéig (1987) egyéniben felküzdötte magát a kínai ranglista 16., párosban pedig az igen előkelő ötödik, hatodik helyére. Idegenből jött ember persze azt mond, amit akar, de aki csak TÍZ PERCET is látta játszani a sportcsarnok parkettáján, az aligha kételkedhet (Folytatás a 16. oldalon.) Ritter úr a Dózsát is megveszi? Még csak a nyár elején jártunk épp hogy befejeződött a bajnokság -, amikor Kalász János, a Szekszárdi Dózsa elnöke elpöttyintette: német szponzor a láthatáron, talán megszűnnek a hosszú távú létüket megkérdőjelező anyagi gondok. Mivel valahogy mégiscsak ki lehetett szedni az elnökből, hogy hozzávetőlegesen 3-400 ezer márkát kóstáló támogatásról szól a fáma, s ez idő tájt bukkant fel a magyar labdarúgásban a siófokiak magyar viszonylatban igencsak tehetős mecénása, az azóta már közismertté váló hamburgi üzletember, Andre Ritter (mintegy hetvenmilliót invesztált be a balatoni csapatba). Valami olyasmit sejtettem, hogy a vöröses-szőke német keze lehet benne a dologban. Ha már ekkora összegről van szó... Az elnök ekkor még a sok kérdőjel, a csak feltételes módban megfogalmazható mondat miatt nem fedte fel kártyáit, sőt diplomáciai érzékét megvillantva azt tanácsolta, ne Ritternél keresgéljek! Hogy akkor taktikai okokból mondott mást, vagy tényleg felbukkant, majd kámfor módjára tűnt el a Dózsát adósságostul megvásárolni kész tulajdonosjelölt, ezt már teljesen fölösleges firtatni. Mindenesetre hatodik érzékem nem hagyott cserben: a dózsások momentán Ritterrel és üzleti csapatával állnak tárgyalásban. Az első amolyan ismerkedő, tapogatódzó összejövetelre :a napokban lezajlott rangos nemzetközi siófoki labdarúgótomán került sor. Konkrét összegről, hovatovább a Dózsa megvásárlásáról még nem volt szó, a hamburgi milliomos sem eszi oly forrón a kását. Egy valami már körvonalazódott: ha az utánpótlás-nevelésben eddig is jeleskedő, az országos átlagnál ezen a téren jóval többet nyújtó szekszárdiak vállalják, hogy ezután csak és kizárólagosan a Siófok keze alá dolgoznak, ezesetben Ritterék milliókkal lesznek hálásak szolgáltatásaikért. Ezen a téren felettébb aktívnak mutatkozott az élvonalbeli partner. A kiszivárgott hírek szerint még az se elképzelhetetlen, hogy nyugati mintára egy labdaMAUSZ HORVÁTH P. JELUSICS KOLLER DZSINOVICS KALMAR FARSANG NAGYFALUSI BOZSER D1ENES BOKA