Szekszárd Vidéke, 1891 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1891-02-19 / 8. szám

Szekszá’rd "V i d é b e.

~ A báttaszéki ipartesiület újabban átdolgozott alapszabályait a m. kir. kereskedelemügyi minister jóváhagyta.

“ A karc», községben járványszerüleg fellépett roncsoló toroklob betegség miatt az iskolák bezárattak

— A Kocsőla községben uralgott roncsoló toroklob járvány megszűnt.

Az én falum.

Azt szokta mondani a vadasi ember, hogy nincs olyan hely messze földön, mint az ő „hazája“' Vadas; a m ennek a vizét issza félévig, az nem tud innen elmenni'; fényes hely ez nagyon és világos, országút megy rajta keresztül, vásár és hetivásár van benne, a nép — saját hite szerint — sokkal miveltébb, mint a szomszéd községekben, van itt mindenféle mesterember, még borbély is. Erre ugyan nagyon haragusznak, mert a mióta itt lakik, azóta meg van tiltva valamehy- nyi kovácsnak a foghúzás, az öreg asszonyoknak pedig a piócázás. Ez pedig nagy baj; mert a kovács két deci pálinkáért, vagy tiz krért kihúzta a fogat, ha félóráig kellett is ráncigálnia, a borbély pedig egy perc alatt kifordítja és mégis három hatost fizettet; igy nékem is nagy a veszteségem, mert nékem a község legérdemesebb kovácsa nem írásban ugyan, de tanuk előtt Ígérte, hogy minden fogamat ingyen kihúzza.

De mind ennél nagyobb veszedelem fenyegeti most ezt a boldog „hazát“. Ez év első napjainak egyikén nagy levelet hozott a posta a község érdemes elöljáróságának. Samu József a bíró, komoly, méltóságához illő képpel bontotta föl, és azt silabizálta ki belőle, hogy miután Vadas község lakosainak száma meghaladja a kétezret, s miután elég vagyonos is hozzá, köteleztetik a község egy év leforgása alatt kisdedovót állítani, s abban saját költségén óvónői állást szervezni; tartozik továbbá több szomszéd község hozzájárulásával körorvosi állást is rendszeresíteni, a körorvos évi fizetését, a mély legkevesebb ötszáz forint legyen, úgy osztani föl, hogy azt a községek aránylagosan viseljék; a körorvosnak a többi között az is fog hivatása lenni, hogy az előforduló haláleseteknél, az iskolázatlan, úgy nevezett halottkém helyett ő fogja a halottkém teendőit végezni, amiért neki 50 kr. dij jár.

Nagy lett erre a megbotránkozás; össze ült a tanács, hogy megbeszélje, miként lehelne e csapást, mely romlással fenyegeti a régi jó szokásokat, elhárítani. Újra meg újra fölolvasták a levelet, de csak nem akart semmi okos és mentő gondolat megszületni; végre megszólalt a legöregebb elöljáró.

— Nem kéne erre rá sem hallgatni, tegye kend Józsi öcsém a láda fiába azt az Írást.

— Az mégse lesz jó, küldjünk rá feleletet, írja meg a jegyző ur, hogy azokra az izékre nekünk semmi szükségünk; van itten doktor, magunk közül váló, annak fizetni se kell, mégis kommendál orvosságot; kisóvó sem kell, itt van iskola, bárcsak a tanítókat győzzük fizetni.

— Úgy van! hagyják helyben a többiek, meg kell Íratni erősen, hogy van négy korcsma és két iskola ez untig elég.

Azután mint a kik jól végezték dolgukat, nyugodtan menték haza a jószágot etetni.

De hát van is rend az én falumban.

A Szijjas Páli négy éves fiát a múlt nyáron az utcán fejbe rúgta egy ló, egy hétre rá belehalt.

Púd Jancsi öt éves leánya ugyanez . idő tájt a vízbe fűlt.

Gibe Pista leesett, az álmafáról, mind a két lába eltörött; összetákolta a csontrakó s most már járhat rajta és milyen szerencsés, nem lesz katona.

Kábák Péter szalmáját játszás közben felgyújtották a még iskolába nem járó gyermekek, de nagy baj nem lett, mert nem fújt szél, és igy csak két ház égett le; továbbá álig múlik él hetivásáros nap, a mikot) ilyen még iskolába nem járó gyerekeket hölt rlszegen visznek haza a korcsmából.

De azért nem kell óvó, igy Írja a jegyző ur, mert itt nincs soha olyan eset, v mélyből annak szüksége tűnnék ki.

Hogy doktor sem kell, azt legjobban megmondhatja a Kukuk szüle, a község ezidő szerinti legjobb orvosa; ez alkalmazza a gyúró- gyógymódot, gyomorhurut, tüdőgyuladás, fogfájás, tífusz, sőt még gége- és nyélvrák ellen is gyógyít,

ha ugyan ilyen furcsa nevű betegség meg mer támadni egy vadasdi embert. Itt még a baktériumokat, bacillusokal nem találták föl. Ha már | nagyon élgyengül a beteg, hát megtörténik az is hogy elviszik Sülyre a doktorhoz, de abba legtöbb esetben belehal az illető; mert nyáron a kocsi- rázás és a nagy meleg, télen pedig az erős hideg nagy mértékben siettetik a hálál bekövetkezését, itthon aztán szépen kiállítja a hálálbiró a bizonyítványt ékképen: „A kór neme református, (esetleg katholikus), vallása belső nyavalya.“

A megszomorodott felek úgy vigasztalják magukat:

— Lám, még a doktor sem tudott rajta segíteni.

Ha pedig felgyógyul, akkor azt szokták mondani.

— Tudtam én, hogy nem hál bele, hiszen olyan volt mindig mint a marha, (t. i. olyan erős természetű).

Van nálunk még magunk közül való baromorvos is; arra is nagy, sőt még nagyobb szükség van, mint az igazi orvosra és ez a bácsi igen sokat tart a tudományról; elmondok egy esetet.

Tavai nyáron megbetegedett a Náci zsidó két éves bikaborja, se evett, se ivott; hivatták a Samu Peti Pistát; —pufókképü, fekete körszakállu atyafi ő kegyelme, körül tapogatta a beteg párát, s nagyon komolyan hümögött, azután előhúzta a csizmaszára mellől a derékon kettétörött borotvát, kihúzta a borjú nyelvét és az azon lévő, úgynevezett árpájából levágott vagy húszat, bálfülén és a farkán vért eresztett, egy rozsdás ollóval a két szarva között lévő szőrt lenyirta, s a mint elvégezte a műtétet, oldalba döfte és a jászolhoz vezette a borjút..

Na most, ha valami belső nyavalyája nincs, bizonyosan felgyógyul.

És van rá eset, hogy csakugyan felgyógyul, ha pediy fölfordul, a mi legtöbb esetben megtörténik, hát rá mondják, hiszen méa a halotti énekünkben is benne van eme szép vers:

»Nincs orvosság halál ellen,

Patikában, vagy más helyen.«

Mindezek után most már a népszámlálási adatokat nézve azt kell hinni, ho<yy ez az én

lan ösvény az asszony szív ! A lány, úgy vettem észre, most még hajlik hozzám, de váljon ha választania lehet kettőnk között! Én szép nem vagyok . . . arezomat vihar verdeste meg.

(Vincze.) Becsület teszi széppé az embert!

József (keserűen.) De nem az asszonyi szemekben ! Hitvány külsőség, édes szó, rongy semmi is megejti őket! Hát még ha megtudja, hogy szegény vagyok ! Eh ... én biztosítani akarom boldogságomat! Ha velem jön szegénységemben is gazdag leszek, és menyországom lesz az a talpalatnyi hely! Kérje meg nekem a lány kezét!

(Vincze.) Még ma.

(József.) Még ma! (Azonnal! indul, majd visszajön és Vinczére borul) Bátyám, boldogságom az a leány !

(Vinezé.) Légy nyugodt! Nézd . . . nézd . . . ah . . nem szólhatok könnyeimtől.

(József el.)

(Vincze.) Egy lányt szeret a két testvér! Ó szerelem .... átkos szerelem !

Virág Pista.

— Rajz. —

A vonatvezető, vagy amint többen nevezik: a konduktor elkiáltotta magát: »Ujszász, öt perez.« — Ez kellett nekem, ezt vártam én jobban, mint a zsidók a messiást. Csakhogy va- Jahára hallhattam. Szedlem-vettem sátorfámat és leszálltam.

Éjfél körül járt az idő. Pokoli sötétség borult a vidékre. Hozzá áz eső úgy szakadt, mintha ítéletnapig szándékában sem lett volna elállni.

Hosszas keresés után föltaláltam a kocsist, a kit az állomásra küldtek értem. Pár perez

I alatt megismerkedtünk, másik perez alatt meg már fönt voltam a kocsin és elindultunk. Csak épen, hogy nem álltunk, úgy haladtunk. Nem is I lehetett kívánni, hogy a rémitő sötétben és térdig érő sárban úgy haladjanak azok a szegény párák, mint a poros utón. De mert hát én úgy szerettem volna, ha már régen födél alá jutottam volna az elöl az Ítéleti idő elől: biztattam a kocsist, ö meg azután a lovakat biztatta, de nem oly barátságos módon, mint én öt. Közbe-közbe káromkodott, mint a veszedelem. Szidta a vármegye urait a rósz ut miatt, meg a rósz utat, rósz időt, meg az eget, meg mindent, a mi eszébe jutott. Hetet havat összehordott.-Jól mondják azt, hogy a ki halad, az nem marad, mert másfél órai lassú kocsizás után, midőn egy akácza erdöcske mellöl kibukkantunk, szemünkbe tűnt a »Füstös csárda« ablakából kicsillámló fény.

.— Csakhogy eddig elérhettünk! j gondoltam magamban s megmondtam a kocsisnak, hogy nem megyünk tovább; reggelig a csárdában maradunk, hát úgy alkalmaztassa a dolgot, hogy a mint az útról a csárdához fordulunk, egyúttal be ne fordítson az árokba.

Azt felelte, hogy: »a kéne még!«

Mig közelébe nem értünk, szótalannak tetszett a csárda, de midőn már alig voltunk ötven lépésnyire tőle, csengő férfihang üté meg füleinket. A föltámadt szél hozta fülünkbe, úgy, a mint hangzott könnyedén, azt a nótát: hogy:

»Csikót, tinót lopok én,

A hol éldegélek én!«

— No ez szép dolgokkal dicsekszik, akárki légyen, — gondoltam magamban.

Nem fordultunk az árokba. Megérkeztünk

szerencsésen a csárda elé. Már akkor hegedü- ezinezogás is hallatszott belülről.

Valahára bent voltunk nagy vizesen, mint az ürgék a devernában: az ivó szobában. Ott mulatott, ott nótázott fokosát feje fölött forgatva az X lábú asztal felső végénél egy fénylő szemű, bodor barna hajú, pörge bajuszu, föltűnő szép arczu fiatal ember, bö szájú ingben és lobogós gatyában, piros lajbliban. Tele volt elölte az asztal borral és boros .üveggel, az öve meg pisztolyokkal, a puskája a mellette levő sarokba volt támasztva.

'A mint megláttam rögtön elhittem, hogy mégis igazat nótázik ez a csikóról és tinóról, mert olyan kinézése van, mint a betyár legényeknek szokott lenni. Őszintén szólva, meg is húztam magam egy sarokban, hogy szemfüL ne essem neki.

De ö észre sem látszott venni, csak mulatott tovább. Egyszer aztán fölállt, rákiáltott a ezigányokra, hogy: »ácsi!« — azok nyomban elhallgattak.

— Az én nótám húzd el Csüdes, az én nótám! de úgy, hogy a szivem szakadjon meg bele! — kiáltá keseredett hangon a négy czi- gány közül a prímáshoz, mialatt árvalányhajas kalapját a szemére húzta.

A czigányok ráhúzták, ö meg léült oda, a honnan fölállt s utánuk mondta dalolva :

Szeretett, elhagyott, meghalt az átkozott fi Miatta lelkem a földön elkárhozott,

De azért még annyit kárhozott, lelkem hisz : Megveri az Isten azt a csalfa azszonyt Még a sírjában is.

Lakos Gyula.

(Vége köv.)

IMII