Szekszárd Vidéke, 1891 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1891-02-05 / 6. szám

Szekszáid "V i d é k s. — A szekszárdi pénzügyigazgatóság tiszt­viselői az újévi üdvözletek megváltása alkalmával 7 irtot adományoztak az alapnevelési egyesület által fenntartott belvárosi óvoda javára mely ado­mányért lapunk utján mond őszinte köszönetét az elnökség. — Eltűnt testvérek. Szegedi György és János 12—14 éves mesterinasok folyó hó 16-án gazdá juktól Strott Henrik és Simon Istvántól ezek tudta és béleegyezésével távozva szüleikhez Ó-faluba vették utjokat, de mind ez ideig nem érkeztek meg, valószínűleg a kemény tél áldozatává lettek. A szomorodott apa ez utón is felhivja a hemes keblű emberbarátokat., hogy a ki tud róluk, igye­kezzék egy kétségbe esett apa fájdalmait enyhíteni az által, hogy a legközelebbi hatóságnak tegyen j elentést. — A polg. iskola felsőbb osztályú növendékei által rendezett tánczestély 25 frtot jövedelmezett az intézeti ifjúsági könyvtár javára. — A „Májer-Arlow”-féle tan- és nevelőintézet ünnepe. A Májer-intézetbe járó gyermekek, szere­tett nevelőnöjüknek az idén is, megünnepelték névnapját febr. 1-én. Az ünnepély fényes volt. A piezikék szépen betanult mondókákban fejezték ki szeretetüket a kedves Mari néni iránt, de hogy ők valóban úgy is éreznek, bizonyította az, hogy a legtöbb kis szónok könytelt szemekkel mondta el, köszöntőjét. Ma volt ugyancsak Arlow Mariska tanítónőnek is a nevenapja, kit szintén üdvözöltek növendékei. Úgy ö, mint a kedves Mari néni is egy egy értékes emlék tárgygyal ajándékoztattak meg a gyermekek által. A kis szónokok, kik nevelő­nőiket üdvözölték a következők: Bősze Irma, Braun Irén, Gál Jenő, Geiger Edith, Kommandinger Mar­git, Martin Csörike, Szigeth Margit. Mi is őszintén üdvözöljük áldásdús működésűkért, e kitűnő inté­zet derék nevelőit. MEGYEI HÍREK. — Kitüntetés. Nagy és tegyük hozzá méltó kitüntetés érte Mauthner 0 d ö n budapesti magkereskedöt, kinek a hazai magkereskedés és mezőgazdaság előmozdítása körül szeizett érde­mei minden gazda előtt ismeretesek. 0 Felsége a király ugyanis az érdemes czéget, mely a tavalyi bécsi gazdasági és erdészeti kiállításon magvaival valamennyi versenyező közt a legnagyobb dijat: a diszoktnányt nyerte, most a Ferencz József- rend lovag keresztjével tüntette ki. Őszintén örü­lünk a magyar termények diadalának és a ma­gyar czég megérdemelt kitüntetésének. | — Kinevezés. Eisert István kir. alügyészt, ki azelőtt Szekszárdon mint kisegítő alügyész működött, kinevezték a lőcsei kir. ügyészséghez, ügyészszé. — Névmagyarosítás. Gottlieb Miklós kálló- semjéni illetőségű szokolyi lakos, vezetéknevét »Ger ö«-re változtatta. — A disznó-ólban. A kajmádi pusztán egy négy éves béresfiút egy malaczos disznó ruhájá­nál fogva bevonszolt az ólba, s ott a fülét leha­rapta, s marczangolni kezdte. A rémületes si­kolyra a béresek behatoltak az ólba, és csak nagy küzdelem után tudták a szegény kis gyer­meket megmenteni, kinek életéhez kevés reményt fűznek. — Eljegyzések. Halbrohr Izidor puszta-fur- kói gazdatiszt eljegyezte Freud Hermina kisasz- szonyt Tolnáról. — Strausz Lajos dunaföldvári kereskedő jegyet váltott Brachfeld Ilona kisasz- szonynyal Hartán. — Remek lövés. Döry Jenő nagybirtokos a múlt napokban vaszari vadászterületén remek lövést telt, vagy 350 lépésnyi távolból, egyetlen lövéssel, egy hatalmas vaddisznót terített le, — Halálozás. Ifjú Mészöly Antal földbirto­kos, hosszas és kínos szenvedés után Budapesten elhunyt. — Letartóztatás. Biró János volt mözsi se­gédjegyzöt a csendőrség letartóztatta, mivel Kurt- naker János mözsi lakostól 70 frt 40 krt csalt ki, hogy ö részére sorsjegyeket fog venni. Azonban az lett a vége, hogy se pénz, se sorsjegy; s e miatt került fogságba. - • — Eljegyzés. Vadkerty Lajos ujdombovári vasúti vendéglős eljegyezte Nagy-Gadó Mariska kisasszonyt, Nagy-Gadó József pécsi nagyfuvaros leányát. — Bankó-hamisitók. Regölyi Mihály pincze- helyi, Csizmadia Ferencz és Antal Péter regölyi lakosokat a csendőrök letartóztattak bankó-ha- misitás miatt. — Öngyilkosság. Trászer György várdombi lakos idegen vagyon eltulajdonítás miatt a csend- őrség állal kérdőre vonatott; erre úgy megijedt a szegény ember, hogy háza padlásán magát fel­akasztotta. — Elnyert pályadij. Velösy Lipót fővárosi tanító. Velösy József szekszárdi közs. nyilván­tartó fia, a budapesti tanitó-egyesület által a népiskolai rajztanitás módszere tárgyában kitű­zött tétel 100 frtos pályadijjat — 3 munka közöl nyerte meg. — Ezer forintos adomány. Szombathely vá­rosa 1000 frttal a »Dunántúli közmivelödési egyesület« örökös tagjai közé lépett. — A pécsi kir. táblához tanácselnökké Cseresnyés Sándor, á nagykanizsai kir. törvény­szék elnöke neveztetett ki. — A Sió-zsilip megvizsgálása. Gr. Bethlen András földmivelésügyi minister elrendelte, hogy a sió oki zsilipet, mely igen rozzant állapotban ran, szakértő bizottság vizsgálja meg. A vizsgá- aton a kiküldött bizottságon kívül még Somogy- megye s a balatontavi gözhajózási társulat is kép­viselve lesz. MULATSÁGOK. Szekszárd nagyközség elöljárósága 1891. évi február hó 8-án a városi nagyvendéglő díszter­mében a helybeli önkéntes tűzoltó-egylet javára álarczos tánczvigalmat rendez. Belé pti-díj: szemé­lyenként 80 kr. Kezdete esti 8 órakor. Felülfizetések köszönettel fogadtatnak. Jegyek válthatok este a pénztárnál. A polg. .olvasókör bálja. Január 31-én folyt le Szekszárdon a nagvendéglő dísztermében, a helybeli polgári olvasókör bálja. A hölgyek elegáns toilettben jelentek meg, mely szép . külső diszt nyújtott az amúgy Is fényes tánczteremnek. De mindamellett kedélyes jellegű tánczestély volt, s reggli 7 óráig, tehát igazán kivilágos kiviradtig tánczoltak az egyleti könyvtár javára. Jelen voltak : leányok: Falatin Mariska Schelesznik AntóÁ nia, Rivészy Anna, Untermüller Mari, Sugh nővé­rek, SchandI nővérek, Isgum nővérek, Molnár Etelka, Fekete Erzsiké, Hübner nővérek, László nővérek, Plank nővérek, Groszbauer Janka, Rajczi Teréz, Lengyel Mari, Lipovszky nővérek, Sipos Erzsiké, Kákonyi Róza (Gemencz,) Graics Julia, Kopeczky Minna, Fehér Erzsiké, Honorics Anna, Sztellek'Fanni, Simon Ilonka, Schell Margit (Decs,) Borbély Erzsi, Goldstein nővérek, Nagy Erzsi, Pataki Mari, Erdélyi Teréz, Cserna Mari, Cank Margit, Bereczky Erzsi, Bauerhuber Anna, stb. 4 Asszonyok: Hambek Józsefné,KovácsAladárné, Pernitz Józsefné, SchandI Imréné, Bauerhuber Lászlóné, Angyal Alajosné, Debulay Antalné, Schiebinger. Ferenczné, Székely Józsefné, Simon Gyuláné, Vatzek Lajosné, Schell Péterné, Isgum Károlyné, Hübner Péterné, Nitsner Pálné, Sipos Mártonné, Márton Kálmánné, Mutschenbacher Ká- rólyné, Lengyel Vinezéné, Sándor Lászlóné, Wil­helm Alajosné, Planvics Istvánné, Koszorú Istvánná Untermüller .'.lajosné, Kákonyi Sándorné (Ge­mencz,) Sztellek Józsefné, Kreskay Istvánné, Pön- dör Józsefné, Gunzer Józsefné stb. Meghívó. Folyó 1891.'évi február 8-án a Ca­sino termében a paksi kórház felsegélésére tar­tandó jólékonyczélu nagy álarczos bálra. Kezdete 8 órakor. Belépti jegy személyenkint 50 kr. Felülfizetések köszönettel fogadtatnak és hir- lapilag nyugtáztatnak. A szekszárdi polg. iskola nagyobb növendé­kek által az ovöda helyiségeiben tanáraik felügye­lete mellett múlt vasárnap rendezett estély teljesen sikerült. A rendezőség, élén Simontsits Bandival, valóban sok elismerést érdemel. Olyan volt ez a bál —1 mikor végig néztünk a többnyire rövid szoknyás feslö leánykák sorain — mint mikor a tavasz első virágai közt járunk. — 12 évtől 16 évig, ennek a kornak a képviselői mulattak itt — igazán szívből — a gyermeki-kedély önzetlensé­gével s minden ártatlanságával. De láttunk a feslő kis bimbók közt egy két rózsát is, 6 elmondhatjuk hogy abba a kis.lányos koszorúba melyet,a né­gyes utolsó figurájában alkotott meg az ügyes rendező, pompásán bele illettek. — A mulatság éjfél után 2 óráig tartott, a mikor á kicsik el­oszlottak. Hölgyeink között ott láttuk Kovács Dá- vidné, Kramtner Jánosné, Bati Jánosné, Tekus Vilmosné, Gerenday Lajosné, Papp Lászlóné Varga Lajosné, Valter Károlyné, Jasek Etuska Tekus Etuska stb. Jegyeiket megváltották: Simontsits Béla 5 frt. Dezsöffy Géza 5 frt. Dr. Szigeth Gábor 3 frt. Ifjú Závody Albin 2 frt. Kurtz Vilmos 2 frt. Borsody György, Hamza Géza, Hanny Gábor, Ágoston István, Fördös Vilmos, Papp Gyula, Hay- pál Sándor, Laky Ottmar, Döry László, Krammer Vilmos, Hirling Ádám, Balogh Gyula, Merverth Sándor, Malzon Béla, Nikilits Imre, Takler József, Elöljáróság Szekszárd, és Czettl János 1—1 frttal. PÉNZINTÉZETEINK. A simontornyai takarékpénztár folyó év febr. 12-én tartja közgyülésétmelynek tárgyai következők. 1. Egy jegyzőkönyv-vezető, megválasztása. 2. Az igazgatóság jelentése az 1890. év üzlet­eredményéről. 3. A felügyelő-bizottság jelentése és ennek kap­csán a felmentvény megadása. 4. Az elért eredmény felosztása iránti határozat. 5. Az igazgatóság sorából az alapszabályok 34. §-a értelmében kilépő 4 igazgatósági tagnak vala­mint a felügyelő-bizottság és 2 póttagjainak 3 évre való megválasztása. 6. Egyéb, időközben szabályszerüleg bejelentendő indítványok. T A N Ü G Y. Uj tanító. Az alsó-tengeliczi pusztai iskola tanítójává Lukács Gyula teklafalvi működő tanító választatott meg. Perler Mátyás szálkai r. k. kántor-tanitó ál­lásáról leköszönt s Tolnára ment id. Geng József kántor segédjének. így a megürült szálkai r. k. kántor-tanitói állomásra pályázat van hirdetve. Müller Sándor mórágyi ev. ref. tánitó egy tanítványán súlyos testi sértést ejtett, miért is az atya följelentése folytán ellene a bűnvádi el­járást folyamatba tették. Kór Pál alsó-nyéki veterán tanító életének 68-ik, s tanítói működésének 50-ik évében rövid szenvedés után az Úrban elhunyt. — Temetésén egész Alsó-Nyék szine-java jelen volt. Nyugodjék békében! SZIKRÁK. Daru István nyilt levele a „Szekszárd Vidékéhez.” Tekintetes szerkesztmény! Laptudalmilag érvényesítem a kilátásba he­lyezett előirányzott akaratról. De az akarat csakis úgy létesülhet közviszonyaink javara ha az az együtt működés által tettlegessé válik. Váljon re­mélhetek-e egész biztonsággal köztársasági egyiitt- létet nálam — minden politikai czélzat nélkül. Szombatot kivéve, folytonosan czélszeriisiteni magamat a tekintetes szerkesztmény, és vendége kívánalmának elfogadására. Lételünk még eddig nincs alacsony fokra származva, mert hektoliter szerint hordóink még mindig positivus irányban működnek szives örökléssel a tek. szerkesztmény- nek alázatos szolgája. Daru István közbirtoku. EGYLETEK ÉS TÁRSULATOK. A szekszárd- tolnamegyei rabsególyző-egylet 1891. évi febi'uár hó 15-én d. e. 11 órakor a szek­szárdi kir. törvényszék polgári tanácstermében ülést tart, melynek tárgyai a következők : 1. ) Az igazgató választmány 1890. évi jelentésének s a megvizsgált 1890. évi zárszámadásának felolvasása. 2. ) Az 1890. évi zárszámadás feletti határozathozatal, esetleg a pénz tárnoknak a felmentvény megadása, 3. ) Az egylet hatáskörébe eső egyébb netán leendő in­dítványok tárgyalása. 4) A választmánynak 2 taggal leendő kiegészítése.

Next

/
Thumbnails
Contents