Szekszárd Vidéke, 1891 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1891-12-24 / 52. szám
'X,oln.ancieg,:srei XZölgryels X-iapjg^ denütt árnyuk, melyet a hosszan futó poros útra vetnek, össze borúi a közepén. Ez az út vitt tovább a városkába, melynek rósz kövezete van, s ritkasága az emeletes ház; de a zöld zsalugáteres ablakokban kora tavasszal virúl a bársonyos virágú minulus és sárga viola. Lassan, habozó léptekkel indúl s megy előre a sötétlö erdöcske mentén, melynek sápadó lombja felett ott reszketett az őszi alkony aranyos reflexe. A major udvaron egy csoport szösz hajú gyermek futkos, ijedten bújnak össze, midőn az idegen utast megpillantják, a másik csoport észre sem veszi a jövevényt, sipitozó hangon énekel: »Ha én rózsa volnék, szépen megfordulnék!« Rendre és csöndre inti őket az »öreg cseléd« aki ott keresgél valamit a fényes vasú ekék közt, aztán szóba elegyedik a fiatal emberrel, illendőképen viszonozva köszöntését s bekíséri a majorosné konyhájába. Kíváncsian megnézik. Messziről kellett jönnie, öltönye merő por. Beesett arczát végig törli zsebkendőjével, aztán leül az ajtó mellett levő padra s egy pohár vizet kér. Ki lehet ? E felett tűnődnek valamennyien, mig oda nyújtják neki a háromszor kiöblintett poharat. Az öreg majorosné szemére fogja kötényét és könnyez. Fiára gondol, egyetlen fiára, a ki évek óta kóborol a világban, isten tudja merre és hol, kinek a fedele védi, ki adja kezébe a mindennapi kenyeret ? ... . A fiatal ember észre sem veszi a nagy érdeklődést, melylyel kitüntetik, maga mellé helyezi kalapját s egy kis pihenőt kér az éjszakára. Szívesen ! A majorosné rögtön felajánlja az egész szobát! Hogy is lehetne máskép! Hiszen olyan szelíd urias kinézése van, inggallérja szép fehér, s egészen úgy néz ki, mintha egy jó öreg édes anyja siratná otthon! . , . Lassan egészen bealkonyul . . . Künn jönnek mennek a cselédek, nyikorog a sudarfa a mint az itatóra való vizet merik, a szin alatt az öreg gulyás mesél csodás varázsu meséket az »ö korából« a mikor még sokkal több kisértetek jártak mint most, utón útfélen találkozott velők a kint éjszakázó pásztor . . . A fiatal ember közelebb huzza a kis padot az ajtóhoz s megkérdezi az asszonyt, messze esik-e innét a város ? . . . Meghallgatja a választ, aztán csendesen vissza fordul ismét, s a távolba néz, mintha kutatna, ügyelne valamit, a sötét szemsugár téveteg merengéssel csüng a vidéken, pedig semmi különös megügyelni valót nem mutat az! . . . A közeli nádas mellett az eszelős bojtár a Jóska őrzi a nyájat s furulyáz valami régi régi nótát, de arra ugyan nem érdemes ügyelni, minduntalan összezavarodnak a fejében. Azonban kitudja mit hall ő azokban a zavart hangokban ? . . . Végre egészen elcsendesül minden, csak olyan sajátszerü halk zsongás szűrődik át a távolból, mely az őszi esték sajátja — egy-egy lomb rezzenés, vissza térő madárkák szárny csattogása, nesze a hervadt lehulló levélnek . . Semmi más . . . A cselédek elszélyednek ki erre, ki arra, az öreg gulyás befejezte »mára« csodálatot keltő meséjét, csend van a kis majorban, nyugalmas, rejtelmes mély csend . . . E mély hallgatást kevéssel éjfél után, megzavarja valami . . . Egy erőszakos mély dörrenés ! Ott fekszik a szegényes szoba földjén, kezében a fényes agyú kilőtt pisztolyai. Meghálvá- nyult ajkán keskeny piros vonalban szivárog a forró vér. . . . Nem veszi észre, nem hallotta senki, még mélyebb még sejtelmesebb a csend, mint azelőtt, a kis szoba megtelik gomolygó füsttél, kékeshamvas sávolyokban terjed szét, kiszál kiröppen a nyitott kis ablakon, a csillag himes éjszakába s rá borul a szendergő virágokra erős bánló puskapor szagot vegyít az illatos tiszta éjszakai levegő közzé. . . . Piczinyke fénykép hever a földön a halállal vívódó ifjú mellett, ez ez lát mindent! . . . Halvány elmosódott kép, alig kivehető vonások, gyermek leányos arcz, merész ivezetü szemöldökkel, a nyitott szép szemekben ott sugárzik még az álmokban való hit. . . . Együtt. E szó van felírva a fénykép hátlapjára, elmosódott lila szin tintával, felírta azt egykor a lelkesedés pillanatában a rajongó szív tanácsát követve egy remegő leány kéz. . . . Igent bólintott reá a szerelmet jósló kamilla virág. . . . De hisz a virágok élete oly rövid .............. Mi nek is hinni abban. . . . Künn ébred a természet, lassan lassan piros sávok képződnek a felhők homályos vonalai között, senki sem sejt, senki sem tud semmit; semmit. A kis szobácskábán kialudt a mécses, kihunyt egy élet . . . künn azért ép úgy kél a nap, arányszín fénynyel száll fel az illat a réteken, csak a közeli városka hátait fedi még mély sötét — köd. . . . <y <£> A költő palotája. —' Ibsen Henrik. — Még most is olyan jól emlékezem, Hogy megjelent legelső énekem . . . A szép jövőről álmodtam sókat, Elandalitó édes álmokat . . . Álmodtam, hogy nagy kastélyt építek. Két szárnya lesz: egy nagy, de jéghideg A halhatatlan költő I szellemének, S a másik apró, szép szerelmesének. Be haj! A tervben milyen változás van! A költő megfért a kicsinyke szárnyban . . . Be hogyha szerelemről mond mesét, A nagy szárnyban sem tudja elhelyezni Bajongó lelkű, sok szerelmesét . . . A VIDÉKRŐL. Gyönk. Tekintetes Szerkesztő ur. Hogy és hogy nem, nekem vált feladatommá a gyönki kér. nöegylet által e hó 13-án rehdezett dalestély és az azt követett tánczmulatság lefolyásáról becses lapjával szemben beszámolni. Nehéz, de kellemes feladat; s ezélom pártatlan kritika által annak mind két tekintetben eleget tenni. Az estély műsora igazán válogatott volt, mindjárt az 1-sö számban a gyönki dalkör múlatta be alig másfél havi fennállásának és működésének eredményét egy elég szerencsésen egy- beállitott népdal esoportozatban. 2-ik számként követte ezt Szilágyi Bélának a »s z e n t város« czimmel tartott értekezése. A hallgatóság azon hitben, hogy az értekezés szintere Róma, végső esetben az egykori Jeruzsálem lesz csodálva hallja miként traver- sálja át felolvasó a mi egyszerű kis fészkünket »Szent váró s«-sá, a bohóságok egész halmazát tárván elénk megtörtént dolgokban. Soh’ sem hittem ;volna, hogy körünkben annyi humor lakozzék érintetlenül, elrejtve. Nehéz volt felolvasó szerepe annyival is inkább, mert a valóság húrjait pengette, mégis fátyolozott accordokban, s épen ebben érte el czélját, a mennyiben mások rovására ugyan, de azok sértése nélkül múlattatott. A műsor 3-ik s az estélynek valóban fénypontja »Szép Ilonka« melodráma volt Szilágyi Béla zongora kísérete mellett előadva Grúber Józsefné űrnő által. Igazán megkapó jelenség. . . Egy szép asz- szony »szép Ilonka« szerepében! annak minden részét átérezve valóban felséges volt. Nem kevésbé volt megragadó a vegyes kar által előadott »Ima a granadai éjből« és népdal csoportozat. A mi kis csalogányaink ha olykor-olykor csattognak is, ezt rejtve s félve teszik, ritkán kínálkozik ahhoz fogható gyönyör, milyet ezúttal történt felléptük nyújtott. Grosch Mariska k. a. az »Ég szavában« kitűnő zongora ismereteinek adta tanújelét; előadása gyakorlott kezekre vall. Kálmán Dezső az ö szokott leleményességével, sok hamimiskás gondolatot czikkáztatott »Az asszonyokról« tartott felolvasásában ;. és a hatás nem marad el. Kis Béla előnyére aknázta ki az általa előadott »Légy« czimü vig monológban nyilvánuló komikumot. Magam is voltam szerencsés a műsor egy pontját »Népes gyűlés« czimü szavalattal betölteni; e részben átengedem a kritikát másoknak. Végezetül várakozáson felülinek mondhatom az egész estély lefolyását. Az ekként felélénkült kedély hangulat csak fokozódott az előadást követett tánczban, mely a reggeli órákban ért véget. Jelen voltak az estélyen a szives közreműködőkön kívül helyből asszonyok: Bévárdy Lajosné, Dobó Lajosné, Fálkner Edéné, Fonyó Lászlóné, Özv: Dr. Grósch Pálné, Özv. Kenetsey Elekné, Kiss Béláné, Mányoky Kornélné, Muraközy Lászlóné, Muttnyánszky Alajosné, Pesthy Elekné, Rigelman Henrikné, Rothauszer Ilésné, Özv: Schlei- ning Gusztávné, Széky Elemérné, Szilágyi Béláné és Tóth Pálné. Vidékről: Bauer Adolfné, Csiba Lajosné, Decsy Béláné, Fördös Dezsöné, Grünvald Jánosné, Illés Gyuláné, Kálmán Dezsöné, Kovács Ferenczné, Lágler Sándorné, Reich Árpádné, Schneckenberger Róbertné, Stolczenbach Jakabné, Várkonyi Ivánné. Leányok: Apáthi Gizella, Baúer Vilma és Ernestina, Borbély Irma, Csuthy Karolina, Fonyó Sarolta, Fördös nővérek, Grünvald Irén, Laky Vilma, Mányoky Sarolta,. Stolczenbach Erzsiké, Tóth Erzsiké és Sarolta. I1 elülfizettek: Özv. Borbély Lajosné 1 frt, Báthory Sándor 5 frt, Szentes János 1 írt, Gutrung János 50 kr. Bévárdy Lajos 1 frt, Lelkes N. 1 frt, Csiba Lajos 3 frt, Engelman Frigyes 1 frt, Dúzs Lajos 1 frt, Schneckenberger Róbert 1 frt, Kúlin Sándor 1 frt, Kavér N. 1 frt, Eisner Dávid 2 frt. Összesen 19 frt 50 krt, mely összeget a gyönki kér. nőegylet választmánya általam e helyütt is a legnagyobb köszönettel nyugtattat. Teljes tisztelettel : Marosa Gyula. Ozora. Tekintetes Szerkesztő ur! Becses lapja f. hó 10-én megjelent 50-ik számában a megyei hírek között »Gyilkosságok hazája« — czim alatt Ozora községre vonatkozólag egy közlemény jelent meg. A »Szekszárd Vidéke« — t. olvasói nehogy tévedésben legyenek, szükségét látom azon kijelentésnek, hogy azon közlemény nem Tolnamegye Ozora községére vonatkozik. Magyarországban több Ozora község van; — Torontál vármegyében is van egy. Ezeknek becses lapjában leendő szives közlését kérve maradtam kiváló tisztelettel: |||és Gyula. A hü özvegy. — Elégia. — Ka egy talpalattnyi ter van a mindenben, Hol búbánatommal meglehet pihennem; Ha van egy dombalja, vagy egy enyhe árnyék: Az a te sírodnál, fejfad mellett vár még. Őszi harmatos lég szíjjá gyönge arczom, Fej fád átölelvey átsZoritva tartom, Sötét, gyászos fejfád hallgatag tövénél Nem is élő lénynek, csak árnyéknak vélnél.
