Szekszárd Vidéke, 1891 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1891-12-03 / 49. szám

Székszáxd V 1 d. é 3s o­i 3«* Árverési' hirdetmény. Ezennel közhírré tétetik, miszerint a m. kir. közalap, urodalom tulajdonát képező öcsényi hegyi erdő 1892. évi vágásában tövön álló szálfák értékesitése iránt f. évi deczem bér hó 13-án a m. kir. közalap. Erdőgondnokság irodájában Szekszárdon zárt Írásbeli ajánlati verseny fog megtartatni. — Az ajánlatok 50 kros bélyeggel ellátva az ajánlott összeg 10 ’/0-ának bánatpénzképeni csatolásával fenti nap délelőtti 11 óráig benyújtandók. Az aján­latok lepecsételve ezen felírással nyújtandók be: „Ajánlat az öcsényi hegyi erdő vágására. Az ajánlatokban a megajánlott összeg szára és szóval világosan kiírandó, valamint az is, hogy ajánlattevő a feltételeket ismeri és azokat kötelezökül elfogadja. A 75402 köbméterre becsült szálfák becsára 2354 frt 57 kr. azaz két ezer háromszáz ötvennégy forint 57 krban van megállapítva, mely becsáron aluli, késó'n vagy táviratilag tett ajánlatok figyelembe nem vétetnek. Az uradalommal perben állók vagy tartozásban levők a versenyben részt nem vehetnek. A nagyméltóságu ministerium szabad választási joga — tekintet nélkül a megaján­lott összegre — előre is kiköttetik. A feltételek a gondnokságnál a délelőtti órákban betekinthetők. Szekszárd 1891. évi november hó 26-án. (641.1-2.) A m. kir. közalap. Erdőgondnokság. _A-rT7-erés­A szekszárdi m. kir. pénzügyigazgatóság részéről ezennel közhírré tétetik, miszerint bor-,^ hús-, czukor- és sör-fogyasztás után fizetendő fogyasztási adó iránti beszedési jog, ezen igazgatóság fogy. adó előadójánál és a pénz­ügyőri biztosságoknál betekinthető feltételek alatt nyilvános árverés utján haszonbérbe adatik. A község mint erkölcsi testület a kikiáltási árnak ígérete mellett az árverést megelőző 6 (hat) nappal a bérletet megválthatja, írásbeli ajánlatok is elfogadtatnak, melyek szabályszerűen kiállítva és az alantabbi kikiáltásig ár 10 '/W bánatpénzzel ellátva, legfeljebb az árverési napon az árverést megelőző óráig ezen m. kir. pénzügyigazgatóság főnökénél benyújtandók. > <X> Kikiáltási ár egy évre Község neve Ö o> !>» bß O | bor hús czukor 1 sör i összesen Árverés napja £ frt kr. 1 frt kr. 1 frt kr. i| frt kr. | frt kr. Duna-Kömlőd . . . . j O >* s> o> £ : 1565 _ 277 28 94 30 75 — 2012 58 1- ső árverés 1891. decz. 9-én 2- ik árverés » decz. 10-én Gindly-család . . . . cd I c | 236 25 8 50 86 70 42 30 373 1 75j 1 3-ik árverés » decz. 11-én o H 1 mindenkor d. e. 9 órakor. Szekszárdon, 1891. évi november hó 23-án. (639. 1—1.) A m.- kir. pénziigyigazgatóság: Karg s. k. Eladó ári ház. Szekszárdon a város közepén egy kényel­mes úri ház, melyben 5 szoba, 2 konyha, kamara, pincze, istálló, félszer, kút s egyéb mellékhelyi­ségek vannak, igen kedvező és előnyös fizetési föltételek mellett, azonnal eladó. Értesítést ad a kiadóhivatal. (643. 1—3) dB HIRDETMÉNY. A paksi és gerjeni Közbirtokosság részéről ezennel közhírré tétetik, Ifi miszerint a paks-zádori dunai révjog, rév és korcsma épületekkel, az orszá­gos és heti vásárokban való helypénz szedési jog, a paksi és gerjeni halászati jog, téglavető körüli legelő, a Kotyolánál levő dana szigeti vesszős, úgy a sánczaljai legelő; mindezek külön-külön a folyó évi deczember hó 21-ik nap­ján délelőtt 9 órakor itt helyben az uradalmi helyiségben megtartandó nyíl- jj vános árverésen 1892. évi ápril hó 24-lőI 1898. évi ápril hó 24-ig tartó hat egymásután következő évekre haszonbérbe adatni fognak. Az árverezni kívánók a bérlet feltételeit alolirott közbirtokossági gond­noknál előlegesen is megtekinthetik. Paks 1891. évi november hó 22-én. Dr. Parragh Gyula (638. 1—1) mint a paksi és gerjeni közbirtokosság gondnoka. n G ni in í m Eladó malom és belsőségek. jj Pl Kölesden László József tulaj- ^ donát képező kétkerekű alul csapó ÍH patakmalom, továbbá ház, r ét, §ü lóheres és kender föld szabad- kézből, igen kedvező íöltételek mellett, ^ örök áron, eladó. m Értekezhetni a tulajdonos László Ül Józseffel Kölesden és László Lajos ÜÜ ügyvédnél Szekszárdon. Pl (636.3-3.) M V Eladó Ib.áz. T Szekszárdon a Bezerédj István W utczában 20. házszám alatt levő úri A ff ház, teljes komforttal ellátva, — elköl- "ff tözés miatt eladó. » Értesítést ugyanott nyerhetni. mi HHMi' I -s4 i (642 Itt IW J4-U4-UU l+l Mi. Eladó uriház Tolnán. ^ {g. Tolnán a város közepén levő, volt gróf Festetich Sándor-féle uriház, {ff két utczára szolgáló portával, melyben m 5 tágas, elegáns szoba, üvegezett hosszú X folyosó, konyha, kamara, pincze, istálló, lg félszer, kert és egyébb mellékhelyisé- gek vannak, igen jutányos áron, ked- vező fizetési feltételekkel, örök áron m eladó. Esetleg több évre bérbeadandó. Részletes felvilágosítással szolgál: jg te«»-1-3.) a kiadóhivatal. Melyik lapra fizessünk elő ? Gazdag tartalmánál, nagy terjedelménél fogva a legolcsóbb magyar lap az „EGYETÉRTÉS”, a mely az uj évvel immár 25-ik évfolyamába lépett. Ez a magyar olvasó közönség lapja. Hiteles forrásokból származó értesüléseinek gyorsasága, alapossága és sokasága, rovatai­nak változatossága, kitűnősége, a különböző olvasmányok gazdag tárháza tették az »Egyetértésit népszerűvé. Az országgyűlési tárgyalásokról a legrészletesebb s e mellett tárgyilagos hű tudósítást egyedül az »Egyet­értés« közöl. Gazdasági rovata elismert régi tekintélynek örvend. A magyar kereskedő s gazda-közönség nem szorul többé idegen nyelvű lapra, mert az »Egyetértés« keres­kedelmi s tőzsdei tudósításainak bőségével s alaposságával ma már nem versenyezhet más lap. A kereskedő, az iparos s a mező­gazda megtalálja mindazt az »Egyetértés«- ben, a mire szüksége van. Változatosan szer­kesztett tárczájában annyi regény olvasmányt ad, mint egy lap sem. Két három regényt közöl egyszerre, úgy, hogy egy év alatt 30—40 kötetnyi regényt, részint eredetit, részint a külföldi legjelesebb termékeket jó magyarságu fordításban kapnak az »Egyet­értés« olvasói. A ki olvasni valót keres és a világ folyásáról gyorsan és hitelesen akar értesülni, fizessen elő az »Egyetértés«-re, melynek előfizetési ára egy hóra 1 frt 80 kr, V4 évre 5 frt s egy évre 20 frt. Az előfize­tési pénzek az »Egyetértés« kiadóhivatalába küldendők. Mutatványszámot akiadóhivatal kívánatra egy hétig ingyen és bérm. küld, I (517. 36—40 ), Pakson, 1891. Nyomatott Rosenbaum Miksa M-nál.

Next

/
Thumbnails
Contents